Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Tessa x Jamie - Secrets without hurts
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
James D. Woodward Today at 11:09 pm

Elkészültem az előtörténetemmel...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Evelyn Hopkins Today at 9:37 pm

Scatha & Nelson
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Scatha Krilza Today at 6:46 pm

Cher & Aaron ~ mistique night
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Aaron Bennett Today at 3:21 pm

Mia & Brandon - The Hand of the Fate
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Mia Hamilton Today at 1:28 pm

It’s fun to be a box of cats - Candy & Theo
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Candice Lovell Today at 11:34 am

Secrets Unveiled - Noel & Emanuel
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Noel Bartlett Yesterday at 9:39 pm

Ben és Flor
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Flor Sanchez Moreno Yesterday at 9:36 pm

Lotte & Shane - The new beginning
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Charlotte Green Yesterday at 8:17 pm

Ki van itt?

Adriana Lane, Blake Blaese, Dave Connor, Elsie Fisher, Evelyn Hopkins, James D. Woodward, Lena Caldwell, Nelson Wang, Nora Weston

Jelenleg 21 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Lotte & Shane - The new beginning
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfümőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
135

Re: Lotte & Shane - The new beginning
Yesterday at 8:17 pm
Lotte & Shane
 Do you have a chance, Shane?



Nem vagyok jobban, de javulok. Kerestem az eltelt napokban a megfelelő szót az állapotomra, de sajnos még korántsem fejtettem meg, hogy mi lenne a helyes rá. A testem regenerálódik, de valahogyan a többi nem akar olyan gyorsan jönni, és egyre sietősebbé vált, hogy megerősödjek lelkileg is. Shane hallgatása volt az első nagy pofon, aztán Dexter viszonylagos türelmes oldala. A férjem nem beszélt sokat, de kellően felkavart az is, hogy ennyi mindent megtett értem, és a családomért. A manhattani lakás jelenleg az enyém, és ott szállásolhatom el a szüleimet, meg a húgomat is. Gaby abban a nagy lakásban egyedül unatkozik, mert sok mindenhez nem érhet hozzá, és anyáék szabályokat állítottak fel, mert úgy hiszik ehhez nincs joguk. Régebben én is így nevelkedtem, hogy a jómód nem jár mindenkinek, de én akartam, hogy nekem jusson belőle. Nem tiltom a húgomat a megszerzett javaimtól, és ha látom benne a vágyakozást, akkor már tudom, hogy nem voltam selejt, mert ez bennünk van. Egy közös titok, a lázadásunk záloga. Nem kislány már annyira, mint anyáék hiszik, és tizenkét évesen már eltudja egyedül is dönteni, hogy mi érdekli, és mi az, ami untatja. A pszichológus az első lépcsőfok volt ezen a hosszas állomáson, de Maddie ennél többet adott nekem, egy másik kapcsot. Tessa Wilson szintén szívátültetésen esett át, de ő már otthon van. Megkaptam az e-mail elérhetőségét, és a telefonszámát is. Még nem mertem felhívni, de Madelaine azt is elárulta, hogy több bennünk a közös, mint hinném. Nem értettem, hogy mire célzott, de ez a hölgyemény majdnem velem egykorú, és az egyik legjobb pszichológus hírében állt. Nem veszíthetek vele semmit, ha felkeresem a kikerülésem után. A börtönöm a lakásom lesz, nem megyek szanatóriumba, mert nincs rá keret, igen…Dexter adna, mert a műtét óta nem tagadott meg semmit tőlem. Nem szapulta az exemet, és nem is állt elő újabb próbálkozással, hogy megmentsük a házasságunkat. Nyugodtan kommunikáltunk, és ez hiányzott úgy a lezárás mellé. El fogok válni, ez nem kérdés, azonban nem távozom üres kézzel. Nem a fele vagyont, de egy szép summát biztosan kapok, ahogyan már az enyém a legjobb ingatlanunk is. Talán így kellett volna az elején, hogy beismerje előttem a halálfélelmét, és akkor nem mérgesedik el annyira a helyzet. Dexter büszke ember, de sebezhető is. Mindenesetre nagyot nőtt a szememben. A bőröndömet pakolom össze, és azon hezitálok, hogy amit kimondtam két hete, vajon mekkora kárt okozott egy másik férfiban, és az, hogy ezután már magától jött a többi teendő is. Világossá vált, amit elnyújtottam, de végül Dr. Clemence is belátta, hogy nincs más megoldás. A húgom csivitelése eltereli a figyelmemet, és észre se veszem, hogy jóformán csak egyik oldalról a másikra pakolom a felsőimet. Nem ér semmit az a kasmír nekem, de neki annál többet. A levegő megfagy, mikor kinyílik az ajtó, és az ismerős kék szempár köszön vissza. Mit keres itt? Gaby természetesen kitörő lelkesedéssel fogadja, de én bizalmatlan, és óvatos vagyok ebben a témakörben. Nem is zavarom meg az egymásra találásuk pillanatát, mert a kisebbik énem valóban megkedvelte őt, titkon még rajongott is érte. Micsoda gének..még a pasik terén is. A testvérem pörög, jönnek a kínos kérdések is, mint az első, hogy ő visz-e haza. Totálisan elvörösödöm, és lehajtom a fejemet, hogy folytassam a pakolást, a zárójelentésnek is perceken belül meg kell érkeznie. Kedvesen hárít, így egy hatalmas kő esik le a szívemről, hogy legalább Gaby nem sérül a kettőnk közötti viszony miatt. A faggatózás megy tovább, és elérünk egy sarkalatos ponthoz. Pironkodva kapkodom, aztán lemerevedek. Elhallgatnak mindketten, és rám merednek.
- Gaby…ez most más, és Shane már nem az orvosom. – ez a kijelentésem tudom, hogy magyarázatra fog szorulni, de ennél többet sajnos a húgom előtt nem mondhatok, aki mintha észrevenné, hogy ő lesz a felesleges, és a nővérre hivatkozva szelel ki. Beáll a szokásos csend közöttünk, én elrakom még a kedvenc pulcsimat, aztán behúzom a zárat.
- Gondoltam, hogy nem többre, és igen…van aki hazavisz. A szüleim nemsokára itt vannak, csak ez a lányok ideje, vagy micsoda, ami az elmúlt napokban alakult ki közöttünk a húgommal. – sóhajtok egyet, aztán sután teszek egy lépést az ágy mellől, de még lassan megy a közlekedés egyedül.
- Shane…szerettem volna, ha tőlem tudod meg, hogy már nem vagy hivatalosan az orvosom. Két hete…szóval dr. Harold, és a szakorvosjelölted Celeste is úgy látta jónak, ahogyan én is, ha elvesznek tőled, mint beteget. A legjobb kezekben leszek, valóban kiváló medika volt alattad. Tökéletesen felvilágosított mindenről az eltelt hetekben, és a javaslatodra megkaptam a régebbi pszichológusomat is, aki ajánlott egy másik beteget. Szintén nemrég esett át egy szívátültetésen. Ő biztosan meg fog érteni. – nem is tudom, hogy minek beszélek ennyit előtte, de be nem áll a szám, végül felpillantok a fájdalmasan szép kék szempárba.
- Remélem…egyszer képes leszel megbocsájtani nekem, de úgy tiszta szívből az öt, lassan hat évvel ezelőtti események miatt. Láthatólag ez a betegség felkavarta mindkettőnk életét, és többet vett el, mint szerettük volna. Talán jót tenne, ha elutaznál egy időre. – nem tudom, hogy miért akarok kilyukadni arra, hogy ő sem jutott ezen még túl, de szerintem az, hogy nem tud betegeként kezelni, sokat elárul…a múltunkról, és a bennünk dúló érzelmi viharokról is.



Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
119

Re: Lotte & Shane - The new beginning
Pént. Május 18, 2018 8:48 pm
Lotte & Shane
 Take every chance, drop every fear


Nem akartam bejönni. Nem arról van szó, hogy bűntudatom van, amiért ott hagytam két hete egy szó nélkül, mert sajnos azt kell mondjam, hogy jó döntés volt. Nem, azt sem mondom, hogy egy percre sem gondoltam rá, hiába próbáltam elterelni a figyelmem, nem ment egészen, Celestet pedig az első három nap után felhívtam, hogy információt adjon Lotte állapotáról. Érdekelt. Csak egyszerűen nem bírtam már tovább elviselni azt a hozzáállást, amit tanúsított már a műtét előtt is, és utána sem változott egy hangyafasznyit sem. Nyugalomra volt szükségem, arra, hogy átgondolhassam a dolgokat. Megtettem, és még mindig nem jutottam semmire, sőt, minél többet agyalok, annál biztosabb vagyok benne, hogy jobb lesz, ha nem keresem tovább Lotte társaságát. Mindkettőnk érdekében. A gond csak ott kezdődik, hogy ezek a gondolatok csak addig borítják el az agyam minden szegletét, amíg nem találkozom vele és áll fejre az egész elképzelés. 
Tudom, hogy nemsokára hazamehet, már maximum csak pár napig kell bent maradnia. A szanatóriumban más lesz neki, de ott sem lesz egyszerű, nem mondom. Azért ha oda megy, amit anno ajánlottam neki, az határozottan jobb, mint egy kórház. Mint egy wellness-centrum, hasonlót kell elképzelni, csak éppen olyan kezelések is jelen vannak, amik a gyógyulásához szükségesek, mellesleg nagyon jó szakemberekkel van tele. 
Na de szóval, mégis itt vagyok újra a kórházban és a kórterme felé tartok. Még nem biztos, hogy bemegyek, csak maximum ránézek az üvegen keresztül. Mikor az ajtó elé lépek aztán mégis kopogok kettőt és bemegyek, egyenlőre oda sem nézek, csak becsukom magam mögött az ajtót, ám amikor hirtelen nem Lotte hangját hallom, hanem egy gyermekibbet, felkapom a fejem és el is mosolyodom, ahogy felém jön. Lehajolok hozzá és engedek az ölelésének, miközben a válla fölött összetalálkozik a tekintetem Lottéval. 
- Szia – mondok ennyit egyenlőre neki és végig is pillantok rajta. Már meg sem merem kérdezni a múltkori után, hogy hogy van, mielőtt még ezt is hátsószándéknak venné, vagy kiolvasna bármit a sorok közül, ami nincs is. Azért láthatólag sokat javult két hét alatt, és ez megnyugtató. 
- Szia Gaby, hogy vagy? Bejöttél meglátogatni Lottiet? – kérdezem halvány mosollyal, ahogy kibújok az ölelésből. Látszik rajta, hogy baromira izgatott, már szalad is a fotelhez vissza, hogy felém mutassa a rózsaszín pullóvert.
- Igen. Nézd, mit adott nekem Lottie – mutatja boldogan, mire újra elmosolyodom. Nem tudom, hogy most boldog vagyok-e attól, hogy itt van, vagy sem. Hisz jó, mert nem áll be a kínos csend Lotte és köztem, de talán azért mégis jobb lenne ketten lenni. Nem tudom. – Te viszed haza Lottiet, Shane? – kérdezi nagy lelkesen, mire fogalmam sincs, mit kellene válaszolnom. Motorral vagyok, nyilván arra nem fog felülni, mellesleg meg... miért lennék én az, aki hazaviszi?
- Hát – kezdek bele és gyorsan lepörgetem a fejemben, hogy mégis mi lenne erre a legmegfelelőbb válasz. – Tulajdonképp csak bejöttem megnézni, minden rendben van-e – mondom végül, de Gaby tényleg nagyon fel van spanolva és nem igazán akarja abbahagyni a beszédet.
- Hát de minden nap láttad, hogy jól van, nem? Te vagy az orvosa. – Értetlenül néz rám, majd Lottiera, nem érti a szituációt, szerintem azt is érzékeli, hogy ami kettőnk között van, az most nem éppen nevezhető felhőtlen hangulatnak. Megvárom, hogy erre Lotte reagáljon neki, nem fogok én belekontárkodni a családi „magyarázkodásba”. Karba tett kézzel szemlélődöm, hol az idősebb, hol pedig a fiatalabb testvért nézem. Aranyos kiscsaj, Lotte is hasonlóan vadóc lehetett gyerekkorában. Ezt tudom elképzelni legalábbis róla, de már elég meglepetést okozott ahhoz, hogy ne tudjak bármire egyértelműen következtetni.
- Akkor én most kimegyek és kunyerálok az egyik nővérkétől olyan finom cukrot, ami a pulton van. – Zavaromban megköszörülöm a torkom, és nem mondom, kicsit félek attól, mi lesz, ha Lotte húga elhagyja most a szobát. Pár pillanatig továbbra is csend honol, miután kiviharzott az ajtón. Mit kellene mondanom? Mit kellene mondanunk egymásnak? Nem is tudom, melyikünk haragszik a másikra jobban, és már azt sem tudom, minek jöttem ide?!
- Nem maradok sokáig, tényleg csak egy pillantást akartam vetni rád – mondom megtörve végül a csendet, de meg sem mozdulva az ajtó mellől, ha véletlenül menekülnöm kellene hirtelenjében újra, ne kelljen messzire menni. Meglesz nélkülem remélem. Celeste azt mondta, hogy beküldték hozzá a pszichológust, ahogy javasoltam, remélem ért valamit. – Van, aki hazavisz? – kérdezem, mert nagyon remélem, hogy nem egyedül akar nekiindulni azért. Azt nem szeretném...

Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfümőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
135

Re: Lotte & Shane - The new beginning
Pént. Május 18, 2018 11:07 am
Lotte & Shane
 Do you have a chance, Shane?




A múltunk nem válik semmissé, ahogyan a vér sem vízzé. A Shane és közöttem lezajló velős párbeszéd nem nyúlik hosszúra, és valamiért csalódottan szemlélődöm, amikor fogja magát, és elhagyja a termet. A virágok illata még tovaszáll, és felkúszik az orrüregembe, de már késő, hiszen azzal együtt mindent vitt, amivel egy kis emléket is csempészett volna a steril kórterembe. A látogatásai menetrendszerűen teltek, az esték nagy részét nálam töltötte, vagy éppen hozatott fel magának valami ételt. Nem beszélt sokat, mert nem voltam hajlandó megnyílni neki, és az állapotom sem tette lehetővé, hogy megtegyem. Csövek lógtak ki belőlem, a szívemet különböző módszerekkel vizsgálták, hol ultrahanggal, hol biopsziával. Már lassan hozzászoktam a tű érzetéhez a karomban, a mellkasomban, és azzal együtt lélegeztem. Egy fekvő pozícióban sok minden megfordul az ember fejében, ahogyan az öngyilkosság gondolata is. Nem szerettem ezt az újat, vágyódtam a régi, és megszokott életem után. Valljuk be csak magamat áltattam, mert az már akkor darabjaira hullott, mikor megcsalt a férjem, és erősnek mutattam magam. Nem véletlen, hogy a családomtól vártam a feloldozást, és az utolsó kenetet is. Az új életemmel nem tudtam mit kezdeni, még elindulni sem, mert ez nem volt opció. Egy halállal végződő forgatókönyv főhőse voltam, akit megsiratnak, majd a cége által fennmarad a neve. Most még Shane-t is elűztem. Túl sok feldolgozatlan esemény adott otthont az elmémnek, és nem szerettem volna ebben a mocsárban maradni. Fájt a múltam, de még jobban a jelenem. A távozása után már tudtam, hogy egyedül kell felállnom, és valahol Madelaine szavai jutottak a felszínre. Nem a férfiak határoznak meg engem, a szerelem mulandó, de egy csomó minden vár rám, ha ebből engedek, és hagyom menni őket. Vajon ez lenne a megoldás? Mindenesetre úgy vagyok vele, hogy a gyógyszerek, és a sírás kellően kimerítenek, és elalszom az éjszaka leple alatt.

Két héttel később

A vizsgálatok nem változtak meg, csak a körülöttem lévő emberek. A személyzet a kardiológiáról jött, már nem ugráltak úgy körbe, mint régebben. A szüleim és még Dexter is meglátogatott. Napról napra erősebbé váltam, csak a bizonytalanság burjánzott szét a belsőmben. A barátnőm elmesélte, hogy a kutyám az egyik pulcsimmal alszik, és minden este az ágy sarkában tér nyugovóra. Bella egy ideig nem jöhet a közelembe, de tudom, hogy jó kezekben van. A férjem megváltozott..a szüleimet elszállásolta, és habár a mi viszonyunk nem sokat változott, de a kedélyek lecsillapodtak, és nem ugrott nekem. Az új színt a húgom vitte az egész kalandba. Anya és apa még nem érezte magát otthonosan a Nagy Almában, de Gabriella szépen beilleszkedett, és a legtöbb idejét nálam töltötte. Közelebb kerültünk egymáshoz, a fecsegése elfeledtette velem, hogy miken mentem keresztül az elmúlt hónapokban. Valahogyan az üresség nem múlt, Shane csendes távozása új kérdéseket vetett fel bennem. Miért nem állt hadba velem? Mi járhatott a fejében? Nem láttam hetek óta, Celeste ügyelt rám, és közölte, hogy a mai napon haza is mehetek, ha megkapja az osztályvezető aláírását, aki történetesen már nem Shane volt. Arról sem tudtam, hogy lecserélték a főorvosi székben…igazából semmit nem tudtam róla. A tekintetem a szobán vezetem körbe, és elmosolyodom, mert Gaby ismételten túlpörög. A gyerekkori énemre emlékeztet.
- Lottie…ez olyan puha ez a felső. Kasmír…és pink színű. Anya azt mondta ne túrjam fel a szobádat, de nem bírtam ki. Mennyi smink, és cipő… - valahogyan ez a divat és szépségipari iránti őrület öröklődött a génekben.
- Megtarthatod, ha szeretnéd. – hajtom össze az egyik vastagabb pulcsimat, és a bőröndre siklanak a kékjeim. A húgom rákérdez mindenre, de én már szabadulnék. Öt hét borzalmasan hosszú idő, ha az ember lánya ágyhoz van kötve, de most már csak a luxusbörtön vár és a megannyi szabály, hogy ne lökődjön ki az új szervem.
- Tényleg? – csillan fel a szeme, de ekkor kinyílik az ajtó, és egy nem várt vendég tér be közénk. Mindketten lefagyunk, talán én a kelleténél jobban is.
- Úristen….Shane… - pattan fel a fotelból, és úgy rohan felé, mintha ezeréves barátok lennének. Én meredten állok, és őt figyelem. Sokat öregedett a legutóbbi találkozásunk óta.
- Shane… - szólalok meg halkan, és zavartan igazítom a fülem mögé az egyik barna hajtincsemet. Gaby a derekát öleli át, és boldogan úszkál a régi ismerős neki szentelt figyelmében.




Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
119

Re: Lotte & Shane - The new beginning
Szer. Május 16, 2018 11:47 pm
Lotte & Shane
 Take every chance, drop every fear


Nem értettem. Sosem voltam abban a helyzetben, mint a betegeim, de valamelyest azért át tudtam érezni, hogy mit élhetnek át a nehéz és a boldog időszakokban. Ha nem sikerült egy-egy beavatkozás, együtt „sírtunk”, de tartottam a lelket a páciensben. Ha pedig valami jól ment, akkor azzal együtt örömködtem. A kudarc nekem és a másik félnek is egyaránt kudarc. De ha valaki kap egy óriási lehetőséget az élettől azok után, hogy minden kibaszott akadályt az elébe gurított, akkor azt igenis úgy fogadjuk, hogy végre... végre egy kis jó, végre felsejlik a fény az alagút végén és talán eljött az idő, hogy kibukkanjunk a fojtogató tenger alól egy kis levegőért. Nem értettem. Lotte szájából az elmúlt hetekben egy köszönöm sem hangzott el és ez azért elmondott mindent arról, mit gondolhat. Közel tíz évnyi kórházban töltött időm alatt nem találkoztam még ilyen beteggel, mint ő. Igaz, egyik sem állt közel ennyire hozzám, nem volt közös múltunk, de utána egyik sem volt ennyire... közömbös.
Odakapom a tekintetem, mikor reagál a mormogásomra és azzal intem csendre. Ha ilyen hülyeségeket beszél, inkább meg se szólaljon, jobban teszi. Még hogy nem vagyok őszinte.
- Ó az istenért, ha nem lennék őszinte, akkor azt mondanám, hogy egyre szarabbul nézel ki – forgatom a szemem, hisz csak nem tudom megállni, hogy ne reagáljak rá. Halál komolyan mondtam, hogy egyre jobb, de ő minden egyes kibaszott kiejtett szavamban a hazugságot, a rejtett, ki nem mondott gondolatokat keresni. Kérdem én, mi értelme van egyáltalán bármit is tennem az ügy érdekében?
A nevetésére már fel sem nézek, csak a kezemben figyelő fonendoszkópom figyelem, és tényleg nem értem, hogy hogy a francban jutottunk el idáig? Az elején még komoly vagyok, de aztán ahogy kiejti a következő szavakat már én is halkan felnevetek. Nem jó kedvemben, kínomban. Ostoba? Csípjen meg valaki, hogy felébredjek, mert ez az álom már közel sem a kellemes kategória. Felvonom a szemöldököm és úgy nézek le rá.
- Hogy utánad menjek? – kapom fel a fejem és egyáltalán nem is értem az egész szituációt. – Lotte, te... – kezdek bele, de aztán össze kell szorítsam a fogaimat, hogy ne kezdjek el veszekedni vele. Nem mondom ki a szavakat, mert ebben az állapotban nem hergelhetem fel, holott már szerintem magát felidegesítette. Tehát... mit gondol egyáltalán? Hogy felbukkan és majd tárt karokkal várom? Hogy elnézek mindent ami évekkel ezelőtt történt és eldobok a kezemből minden kibaszott feladatot, hogy utána koslassak? Hogy azt lessem, mikor kell majd megmenteni? Vagy hogy lökjem a kibaszott lelki pásztor dumát neki? Nem tudok csak és kizárólag vele foglalkozni. Én minden tőlem telhetőt megtettem ahhoz, hogy segítsek neki. Fejre is állhattam volna, ő akkor is azt mondja, hogy... – Bocsánatot kértem. – Tisztán emlékszem rá, amikor a rosszulléte után bementem hozzá a kórterembe és elmondtam, mennyire sajnálom, amit tettem, hisz ezt aláírom, tényleg undorító dolog volt tőlem. Ökölbe szorul a kezem, nagyon kell erőlködnöm, hogy ne mondjak semmit olyat, amivel rosszat tehetek neki, mert az lenne itt az utolsó húzásom a kórházban.
Egy percnyi néma csend után újra rákezd és komolyan elcsodálkozom, hogy bírja szusszal ilyen állapotban ennyire jól...
- Az orvosod vagyok, Charlotte – mondom halkan félbeszakítva a mondandója közepén, hiszen egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy most mégis miről beszél, hiszen azon kívül, hogy eszeveszetten veszekedtünk párszor a múlt és a jelen hibáinkon, egy szó sem esett arról, hogy bármi más közünk lenne egymáshoz. Talán már azt is bánom, hogy lefeküdtem vele. Végtére is férjnél is van ugyebár. Nem tudom, így hogy várhatná el, hogy bármit tegyek... kettőnként? Meg még utána menjek, amikor egyértelműen a tudatomra adta párszor, hogy egyáltalán nem érdeklem és jobb, ha nem is keresem?! Mi vagyok én? Gondolatolvasó?
Nem ilyen bánásmódot érdemelt volna? Hát milyet? Mégis mi a jó fészkes fenét tettem, amivel azt mondhatjuk, nem bántam vele jól? Persze, elbasztam a hálaadáskor. Beismertem, hogy egy paraszt voltam. De ezen kívül? Bármit tettem, nem volt jó.
- Legyen ez a végszó – préselem a szavakat a fogam között, miután kiejtette az utolsó mondatot, fel is állok az ágy széléről és kikapom a vázából az összes kibaszott rózsát, és felmarkolva, mielőtt feltépném a kórterem ajtaját egyenesen a szemetesbe hajítom az összeset. Nem szólok egy rohadt szót sem, becsapom az ajtót magam mögött és olyan lendülettel viharzok végig a folyosón, hogy többen elképedve néznek utánam.
- Shane? – néz rám elkerekedett szemekkel Clemence, de nem állok meg. Olyan ideges vagyok, hogy legszívesebben most azonnal szétvernék valakit.
- Vizsgáld meg Céleste. Ezentúl a te szárnyaid alatt gyógyulgat... Mrs. Green – köpöm a szavakat és lassan ki is érek a friss levegőre, ami most jobban esik, mint bármikor máskor. A száguldás pedig csak hozzátesz a kellemes érzéshez és a lenyugváshoz.

***

KÉT HÉTTEL KÉSŐBB

Két műtétre jöttem be az elmúlt két hétben. Szabadságra volt szükségem, mert összeomlott már körülöttem a világmindenség is. Persze érdeklődtem Lotte állapota felől, és azt is megmondtam Célestenek, hogy jobb lesz, ha beküld hozzá egy pszichológust is, és ha úgy van, hogy az nem ez elég, akkor talán a pszichiáter lesz a megoldás. Szüksége van rá. Kevés lettem volna, és a legutóbb tett látogatásom óta abban sem vagyok biztos, hogy valaha találkoznunk kellene, mégis valami arra ösztönöz, hogy a kórház mellett elhajtva bekanyarodjak az épület felé. Leparkolok, majd nyugodtan lépdelek felfelé a kardiológia felé, ahol olyan ismerős vagyok, de most valahogy, mintha a kollégák is idegennek tűnnének. Kinézem a tablóból Lotte kórtermének a számát, és nem szólva senkihez indulok el a kijelölt felé, de megtorpanok az ajtó előtt. Kopogásra készülök, de aztán hátrálok kettőt. Aztán mégis megteszem.
Belépek a kórterembe és nekidőlök az ajtónak. Nem szólok egy rohadt szót sem, síri csendben vagyok, hiszen azt sem tudom, mit kellene mondanom vagy hogy egyáltalán mit keresek megint itt?!

Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfümőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
135

Re: Lotte & Shane - The new beginning
Szer. Május 16, 2018 8:20 pm
Lotte & Shane
 Do you have a chance, Shane?




Minden egyes nap úgy telik el, hogy nem akarok vele beszélni, de jön, mert ez a munkája, mert megígérte, hogy megment. Mikor vált ennyire nehézkessé a kommunikáció közöttünk? Nem a bókolással van a baj, hanem azzal, aki osztogatja. Furán mérem végig őt, amint leemeli a füléből a fonendoszkópot. Jön a visszavágás, már a nyelvem hegyén ékeskedik a válasz is, de elhallgatok. Halljuk, és lássuk, hogy mivel tudna feldobni a nagy Shane Harper. A szájmozgása megakad, és csak a szokásos sablon szöveget kapom meg, hogy a helyzet napról napra jobb, de megint csak a fejében élő kép dominál. Mikor érti már meg, hogy különbség van a lelki felépülés, és a testi értékek javulása között? Lehajtom a fejemet, és a maszkot visszaigazítom, hogy egy nagyobb lélegzetvétel után mondjam el neki a véleményemet, mert ha nem most teszem meg, akkor már sosem fogom. Dexternek nem engedélyeztem a látogatást, mármint igazából be sem jöhetett az intenzívre, mert bármilyen fertőzésbe azonnal belehalhatok.
- Örömmel fogadnám, ha őszinte megnyilvánulás lenne a részedről Shane. – annyi igazság rejlik ebben a kijelentésben, hogy még a vaknak is feltűnne, hogy nem bízom meg benne, ahogyan a férjemben sem, de az most egy másik problémakör. Nem szabad leterhelni magam, mert annak nem lesz jó vége.
- Pozitív gondolkodás? – enyhén meglepetten szétnyílnak az ajkaim, és elnevetem magam. Ösztönösen és mélyről jön a hahotázás, aminek a végére elfáradok, és szippantok egyet a maszkból. A fejemet a párnának döntöm, és elmerülök a kéklő szivárványhártyákban.
-Te ostoba vagy Shane…sosem hittem volna, hogy kimondom, de megteszem. – vonom meg a vállamat, és oldalra döntöm a fejemet. A legtöbb veszekedésünk abból adódott, hogy elbeszéltünk egymás mellett, de most igyekszem higgadtan állni a semmitmondó biztatása mellé.
- Egyszer…képzeld a helyembe magad. Haldokoltam, és felkerestelek sok-sok hónappal ezelőtt. A legundorítóbb módon zavartál el, és néztél rajtam keresztül. Akkoriban csalt meg Dexter is, így csak megjátszottam az erős nőt. A kezedben volt a jövőm…és elutasítottál. Hálaadás óta bocsánatot sem kértél tőlem, hogy a betegségem alatt szomjaztál a kis bosszú hadjáratodra, amibe majdnem belehaltam. Hirtelen pálfordulással elvittél ide meg oda, és tartottad bennem a lelket. A vége előtt meg le sem szartál? Felhívtál…meg olyan sms-eket küldtél, hogy nem is érdekellek, azt majd hozod a síromra a virágot? Vártam, hogy utánam gyere, hogy minden követ megmozgass. A húgoddal mélyebb tartalmú beszélgetéseim voltak, mint veled. – a légvételeim elfogynak, és kénytelen vagyok a maszkot visszahelyezni az arcomra. Néma csend költözik a szobába, nem így akartam nyersen tálalni neki, hogy mennyire nem éreztem, hogy mellettem állna. Fáj felszakítani a sebeket, de hallani akart. Talán most az egyszer végre eljut a tudatáig, hogy ez komolyabb cserbenhagyás volt, mint ahogyan elbagatellizálja.
- Mit tettél értem az orvosi kötelezettségeken, és a bűntudaton kívül? Nem vettél komolyan, mikor azt mondtam neked, hogy meg akarok halni. Elmentél műteni egy másik nőt, és a babérjaidon ülve vártad, hogy jöjjek be. Elbúcsúztam tőled, és leráztad annyival, hogy gondoljam meg magam. Eszedbe jutott egyszer is, hogy meghallgass a félelmeimről, vagy a kételyeimről? Mikor voltál velem őszintén figyelmes, ahol ne sejlett volna fel a múlt árnyéka? Megbántottalak, de nem ezt érdemeltem, sem tőled, sem a férjemtől. Gyűlöltelek abban a pillanatban, mikor összeestem Shane. Felszínesen szenvedsz, és dobálózol. Mit akarsz tőlem? Mondd meg, hogy mit vártál tőlem. Új esélyt adtál…így kellene felfognom, de nem tudom. Nincs miért örülnöm, mert halott akartam maradni. Némi virággal kárpótolnál a hazugságodért? A szüleimnek is bemutattalak, megnyíltam…de már öt évvel ezelőtt is tudtam, hogy hiba lett volna, ha ennyire mélyen beleviszlek, és igazam lett. Nem érdemelted meg, hogy őszinte legyek. – könnyekkel küszködve rázkódom meg. Az elfojtott érzelmek most törtek a felszínre.




Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
119

Re: Lotte & Shane - The new beginning
Kedd Május 15, 2018 2:43 pm
Lotte & Shane
 Take every chance, drop every fear


Az elmúlt hetek nagyon nehezen teltek. Charlotte nem szólt, csak néha egy-egy kérdésre odabökött egy rövidke választ, és ennyi. A tekintete elárulta, hogy mit gondol, és ez nem sejtetett sok jót, aminek következtében már én sem voltam annyira boldog és kevésbé pozitívan álltam a dolgokhoz. Ennek ellenére a sárga rózsák nem maradtak el. Tulajdonképp nem is tudom, mit akartam. Újra meghódítani? Vagy csak felvidítani? Jó lett volna bármi konkrétumot végre kihámozni a szituációból, de Lotte arca nem sok jót üzent. Most sem. Pedig már eltelt annyi idő, hogy végre egy kicsit beszélgethetnénk egymással, de nem vagyok biztos benne, hogy menni fog. Pedig szépen fejlődik, gyógyul, örülnie kellene és nem sanyargatni saját magát és az okokat keresni, hogy miért nem kellett volna megmentenünk őt. Persze, megértem, hogy nem egyszerű felállni egy ilyen nagy betegség után, de komolyan jó lenne egy kicsit pozitívabban szemlélni a dolgokat. Kezdem már én is elveszíteni a fonalat, nem tudom, mit kellene és mit nem kellene tennem. Ha nem jönnék be hozzá, az lenne a baj, de így meg, hogy bejövök minden egyes nap, lehet, hogy már kurvára unja a képemet. Pedig azt hittem, ismerem, de rá kell jönnöm minden egyes alkalommal, hogy az a Lotte, akit ismertem, ő már rég nem az. Elhúzom a kezem tőle, mikor megkezdeném a vizsgálatot, ugyanis látom, hogy mondani akar valamit. Persze közel sem tetszik az, amit végül kiejt a száján.
- Mi lenne, ha megtanulnád fogadni a bókot? – mormogom az orrom alatt, hiszen én tényleg csak az önbizalmát próbálom növelni. Emellett pedig az sem utolsó dolog, hogy komolyan nem annyira vészes a helyzet. Szerintem volt, hogy sokkalta rosszabbul nézett ki, most már kezd kicsit erősödni talán. Persze, egy szóval sem mondtam, hogy egyszerű lesz, nem mondtam, hogy pikkpakk felépül, és ezzel együtt nem is akarta a műtétet. Én mégis erőltettem. Remélem, egyszer majd rájön, mennyire hálás lehet érte. Olyan élete lesz, amit szeretni fog és nem olyan, ami miatt majd párszor azt kívánja majd, hogy bárcsak inkább meghalt volna. Nem mondom, hogy mindenképp velem kell, hogy legyen, sőt... én sem vagyok közel sem biztos benne, hogy jó ötlet lenne újrakezdeni, és abban sem, hogy működne. Azt sem tudom, akarom e vagy sem. Megannyi kérdés bujkál a fejemben, amit majd talán a felépülése után megvitathatunk, de az is lehet, hogy hallani sem akar majd Shane Harperről miután felépült.
- Mellesleg nem ferdítettem. Tényleg napról napra jobb a kép, ahogy belépek a kórterembe – erőltetek az arcomra egy halvány mosolyt. Jó lenne, ha egy kicsit jobban értékelné a mondataimat, de lényegében már úgy vagyok vele, hogy lassan én is feladom a bókolást. Már megtanultam rég, hogy olyan nőnek, aki nem értékeli a jó szavakat, nem is érdemes szórni őket. Ha már ennyire nem fogja őket, akkor külső segítségre lesz szüksége, bár ha azt is eltolja ennyire, akkor majdhogynem esélytelen a dolog. Pedig én tényleg szeretném, ha lelkileg is felépülne hamar. Ez pedig igenis nagyon fontos ahhoz, hogy a teste is megfelelően gyógyuljon.
- Pozitív gondolkodás, Lotte, ez a nagyon fontos. Hidd el, hogy sok szenvedéstől megkíméled magad, hogyha jól állsz a dolgokhoz. – Már látom előre, hogy ezekre a mondatokra is jön a nemtetsző arckifejezés, esetleg egy-két ellenálló mondattal, de akkor is elmondom, hiszen ez a véleményem, sőt... az orvosi javaslatom.

Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfümőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
135

Re: Lotte & Shane - The new beginning
Pént. Május 11, 2018 2:22 pm

Lotte & Shane
Do you have a chance, Shane?


Az elmúlt hetekben eljátszottam azon gondolattal legalább egy tucatszor, hogy mi lett volna, ha hagynak meghalni. Shane és Dexter is túlléptek egy bizonyos határt azáltal, hogy erőszakosan kitartottak a saját elképzelésük mellett. Ki mondta nekik, hogy boldog leszek, ha megműtenek, vagy feltámasztanak? Az egyikük a síromra kívánta a rózsacsokrot, a másik meg bevallotta a halálom előtt, hogy nem érek neki semmit. Kérdezhetném, hogy akkor mi értelme volt ennek a színjátéknak..de már nem teszem. A felébredésem után egyikükre sem voltam kíváncsi, igazából még fel sem fogtam, hogy mi történt velem. Meghalt valaki, aztán megkaptam a szívét, és most úgy teszünk, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, pedig nem. A szívem megállt, az enyém nem volt képes ellátni a rá bízott feladatokat, és most másé dobog bennem. Megváltoztam…mondhatjuk azt is, hogy a múlandóság átreformálta a személyiségemet. Meglepődésem záloga a szüleim felbukkanása volt. Anya és apa is összezuhanva lépte át a kórtermem küszöbét, és szembesült vele, hogy a lányuk mivé vált, és mi éltette idáig. A régi Charlotte könnyekben tört volna ki, hogy viszontláthatja őket, de én elbúcsúztam. Nem értettem, hogy mi keresnivalóm van az élők között. Az ágyam körül rengeteg berendezés segítette a légzésemet, az új szerv kilökődésének a meggátolását. Nem voltam boldog, hogy ágyhoz lettem kötözve, a méltóságom utolsó morzsáit vették el. Shane-t nem is láttam napokon keresztül, még Dexter vádló, ám egyben bűnbánó tekintetét is csak az üvegen keresztül szemlélhettem meg. Drága férjem meghaltam, és bármennyire igyekszed jóvátenni a veszekedésünk megmaradt emlékeit, sajnos azt már nem fogom tudni elfelejteni. Rajtam múlik, hogy képes leszek-e megbocsájtani neki, amiért semmibe vett, de ez még a rám váró gyötrelmes, fájdalmakkal tarkított hónapok során eldől. Sam is meglátogatott, ugyan nem jöhetett be, de átadták a jókívánságát. A napok ugyanabban a monoton tempóban mentek el, ahogyan megérettek az újak. A nap legnagyobb részét gyógyszerekkel teletömve aludtam át, a vadászpilótára emlékeztető cső szabályozta a légzésemet, az orromat is lefedte. Kézzel hordozható EKG-et kötöttek az ágyam szélére, kanülökkel etettek, és még sorolhatnám a megannyi kellemetlen velejáróját ennek a tortúrának. A lényeg, hogy éltem, és ezzel örömöt csempésztem a szeretteim lelkébe, csak az enyém sorvadt el időközben. Talán egy hét is elúszott, mire Shane tiszteletét tette nálam. Nem beszélgettünk, nem is tehettük volna, de a szemem kommunikált helyettem is. Hogy tehetted ezt. Miért nem hagytál elmenni? Önző vagy Shane Harper! A fejére olvastam volna, addig ütöttem volna, amíg van bennem erő, de nem volt. Csak bámultunk hosszan, mintha egy évszázaddal hamarabb találkoztunk volna, és valóban úgy éreztem, hogy az már egy másik életbe történt.

A kérdéseim sora gyülekezett, és türelmet erőltettem a fáradt testemre. Küzdeni akart a felépülésért, de én még ellenálltam. Az ember nem lép könnyen túl azon, ha öngyilkos hajlamú gondolatok mérgezték meg a fejét. Az enyémekben csakis ezek zakatoltak, de egy kórházban mégsem csinálhattam ki magam. Hogy mutatott volna a címlapokon? Az özvegy bankár felesége a kórházban adta meg magát a nagyobb hatalomnak. A vadászpilóta felszerelésemet lecserélték a maszkra, de már így is kisebesedett az orrom, és a torkom folyton kapart. A legutóbbi játékom az lett, hogy a kórházi dolgozóknak kitaláltam egy másik élettörténetet, mint akik valójában voltak. Az este rémunalmasan telt el, már a fekvéstől is hánynom kellett, mikor kinyílt az ajtó, és belépett rajta a két lábon járó lelkiismeretem. Shane szemei alatt fekete karikák tanúskodtak arról, hogy kimerült, de a mosolya őszintének hatott, mikor rám nézett. A szokásos gesztusok, a visszafogott düh, mely a belsejében bujkált. Mennyire kívánta az idő visszaforgatását? Csendben igazítottam el a takaróm szélét, mikor közelebb férkőzött hozzám. Az érdeklődésére nem tudtam mit felelni, csak csendesen figyeltem a mozdulatait, a gondoskodó oldalát, amint eltűrte a hajamat. A bók már túlzásokba hajlott át, hiszen egy élő zombi voltam, így mikor már elkezdte volna a vizsgálatot, húztam el a maszkomat.
- Mihez képest Shane? A halálhoz. Attól sokkal szebb vagyok, valóban. – gúny itatta át az elgyötört hangomat, mert én is ki voltam készülve, nemcsak ő az eltelt hónapok miatt. Sírni azonban nem voltam hajlandó, kár lett volna rágódni a sérelmeken, melyeket egymás fejéhez vágtunk. Megöltünk mindketten valamit a másikban, és ezt egy szép szó nem fogja elmosni. Már abban sem voltam biztos, hogy van esélyem továbblépni.



Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
119

Lotte & Shane - The new beginning
Csüt. Május 10, 2018 3:48 pm
Lotte & Shane
 Take every chance, drop every fear


Nehéz heteken vagyunk túl, ami a műtét utáni időt illeti. Voltak pillanatok, amikor nem volt egyszerű a helyzet, volt, amikor már majdnem én is feladtam, mert úgy gondoltam, nem sok értelme van tovább küzdeni. Mégsem adtuk fel, mert Clémence tartotta bennem a lelket, hisz tulajdonképp majdhogynem a karrierem ment rá a végtelen önfejűségem miatt. A kórházigazgató behívott elbeszélgetésre, miután kiderült, hogy mit műveltem és elvette a főorvosi rangot. Azt hiszem, örülhetek, hogy csak ennyire ütöttem meg a bokám, és nem lesznek súlyosabb következményei a történteknek. Persze az, hogy a műtét sikeres volt – és nem okoztam egyszerre két ember halálát-, enyhítő körülménynek vetődött fel, de még így is megszegtem a szabályokat erősen, mellesleg a kollégáimat is olyanra kényszerítettem a cselekedeteimmel, amire nem szabadott volna. Nem mondom, hogy nem érte meg, de hatalmas áldozatot hoztam, és nem, nem várom el, hogy Lotte ezt meghálálja, hiszen ez a dolgom... Csak egyszerűen eleve kérdések vannak bennem, hogy mit érzek én eziránt a nő iránt, és egyáltalán ő mit érez? Irántam? A férje iránt? Semmiben nem lehetek már biztos, és ez a nagy bizonytalanság lassan az őrületbe kerget. Három hét telt el. A műtét utáni első napokban kerültem a kórházat, Clémencere bíztam a viziteket, amíg helyre raktam magam... Két nap után azonban elég erősnek éreztem már magam ahhoz, hogy én magam lássam el a feladataimat, és persze Lotte kezelését nem is akartam másra bízni. Valahogy senkiben nem bíztam ezt az ügyet illetőleg.
- Dr. Harper, megcsinálom az esti vizitet Mrs. Greennél, tudom, hogy fárasztó napja volt – jön velem szembe a folyosón az egyik rezidens, aki ugyan sokat segített, most mégis nem kívánok élni ezen tulajdonságával. Egyébként is, az utóbbi napokban az esti vizitek tartották bennem a lelket, ugyanis nem igazán szoktam ahhoz hozzá, hogy bárkinek is alárendelt legyek. Legalábbis az utóbbi időben nem. Mióta Steve végre megkapta a hőn áhított, a kardiológia főorvosa címet, azóta azt hiszi, hogy egy kibaszott lábtörlő vagyok. Azt hiszem, ez talán a bosszú lehet részéről, de igazából rohadtul nem érdekel a dolog, hiszen úgyis vissza fogom szerezni a főorvosi rangot.
- Ne hívja Mrs. Greennek, mert mindjárt rosszul leszek. Majd én megcsinálom – mormogom kertelés nélkül, hisz hiába is leplezni bármit is, mára már mindenki tisztában van vele, hogy a kétszáztizenhatos kórteremben hozzám közel álló személy fekszik. Hátat fordítva a rezidensnek már indulok is a kijelölt kórterem felé, menet közben felkapva a kórlapokat, és be is csukom magam után az ajtót. Lotte már sokkal jobban néz ki, mint napokkal ezelőtt, amikor már-már tényleg kételkedtem, hogy fel fog-e épülni vagy sem. Már színe is van, és talán már a kedve is jobb egy fokkal, remélhetőleg.
- Szia – köszönök egy mosollyal, és leülök az ágya szélére. Az éjjeliszekrény tele van virágcsokrokkal, csupa jókívánságos levélkével, ami a felépüléséhez járulhat hozzá. Még apám is küldött egyet... Én meg minden egyes reggel hoztam be egy szál sárga rózsát egyenlőre még fogalmam sincs, miért és hogy egyáltalán van-e értelme. A felépüléséért persze mindent, de hogy én mit is akarok, még számomra is rejtély. Arról nem is beszélve, hogy neki vajon milyen gondolatok járhatnak az agyában...  – Hogy érzed magad? – kérdezem, miközben kitűröm a haját az arcából. Még mindig nem beszélhet túl sokat, sőt, az elmúlt napokban kezdtem el csak megengedni neki, hogy pár szót mondjon a maszkot félrehúzva, de talán már van annyi ereje, hogy egy kicsit beszélgetni tudjon. Mértékkel persze, semmit nem kell túlzásba vinni.
- Jól nézel ki, Lotte. Egyre jobban – küldök felé egy bíztató mosolyt, miközben a fülembe teszem a fonendoszkópot, hogy nekiláthassak a vizsgálatoknak.

Vissza az elejére Go down
Re: Lotte & Shane - The new beginning
Vissza az elejére Go down
 
Lotte & Shane - The new beginning
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: New York :: Manhattan :: Kórházak és hivatalos helyszínek-
Ugrás: