One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Iris & Rainer - I'm not sick, let me go!

Rainer Messer
Today at 4:32 pm



Holy Mess E&B

Blake Walsh
Today at 3:33 pm



Constance & Sicario

Constance Reyes
Today at 3:19 pm



Valerie & Caroline ~ Work, work, work

Caroline A. Teller
Today at 2:12 pm



Emily & Caroline - Just a lazy night

Caroline A. Teller
Today at 12:57 pm



Hazudj Ha Tudsz

Nikolay Korzakov
Today at 11:52 am



Avatarfoglaló

Hudson Duncan Payne
Yesterday at 11:20 pm



Hudson Duncan Payne

Hudson Duncan Payne
Yesterday at 10:49 pm



Ewan & Belle - A half year in Paris

Christabel Edwards
Yesterday at 10:47 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 2
Diákok 11 5
Törvényszegõk 7 12
Bûnüldözés 8 8
Hivatal 0 4
Üzlet 4 2
Oktatás 4 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 4
Összesen 51 44
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots

Blake Walsh, Constance Reyes, Nikolay Korzakov


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Kayline & Khaine - The secrets of the mountains

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Kayline & Khaine - The secrets of the mountains   Szer. Május 02, 2018 10:11 am


Kayline & Khaine
"Mi más a jövő, ha nem titkok sorozata?"

- As-salāmu ʿalaykum! - el sem tudom mondani, mennyire csodálatos érzés az anyanyelvemen megszólalni. Nagyon hiányzott már a családom, a szülőföldem, s ahogy beszippantom a homokkal borított levegőt, tudom jól, itthon vagyok. Erről persze a családom is gondoskodik, akik már hetek óta várták jöttömet. Hatalmas házban laktam Egyiptomban, s bár mára kissé megöregedett s megette az idő vasfoga, mégis tökéletes hely arra, hogy szinte az egész rokonságot befogadja. Tavaszköszöntéskor mindig összegyűlünk sokan, s rengeteg ismerőssel karöltve elvonulunk a hegyekbe. Ez pedig most sem történik máshogy. Az első pár napot odahaza töltjük nagy lakomával, iszogatással, s egymásra hangolódással, majd végül egy forró, szombati napon indulunk meg.
Nem könnyű az a harminc kilométer, amit megteszünk a hegyek felé. A természet ilyenkor mindig ellenünk van, s egy-gy hűvösebb, homoktól mentes szellőért szinte ölni tudnánk. Arról a rengeteg holmiról pedig ne is beszéljünk! Az én hátamon még ott lóg a festőállványom, rárögzítve pár vászonnal s festékekkel. Szörnyű az odaút, de mégis... Rettentően élvezem minden másodpercét. Itt mindig ki tudom kapcsolni az agyam, s minden felgyülemlett feszültséget magukba szívnak a kopár hegyláncok.
Hosszú órák telnek el, mire végre elérjük azt a helyet, mely egy kicsiny völgyben helyezkedik el. Egy szűk kis szurdokon át jöttünk el idáig, s körben mindenhol csak sziklák lesnek minket, amerre ellátunk. Ugyanakkor szinte tökéletes körben helyezkedik ez a sík terület, ezért is telepedünk le itt minden évben. S ahogy mindig is, most is egy nagy lakomával kezdünk. Ha nem lenne elég ez a nagy meleg, még tüzet is gyújtunk közösen, ahol megsütjük a vacsoránkat. Ilyenkor nem a luxusról szól az esemény, hanem a Napimádatról, a lélekről, az összhangról, a harmóniáról... Így mikor már a napsugarak elbújnak a sziklák felett, s felszöknek a csillagok, el is kezdjük a szertartást. Körbeüljük a tüzet, s úgy kezdünk el kántálni. Két szertartás éjjel, két nappal. S hogy közben mit csinálunk? Túlélünk, meditálunk. Leadjuk a felesleges energiánkat a természetnek, s felszívjuk annak éltető erejét.
Így telnek, múlnak a napok... Az utolsón viszont felpakolok, s elköszönök mindenkitől. Nekem még szükségem van pár napra, hiszen nem csupán ezért jöttem el, hanem azért is, hogy nyugalomban, emberek nélkül alkothassak a rideg kőtömbök ölelésében. Már nagyon vártam ezt, hiszen bár New Yorkban, a négy fal közt is megy, de itthon mégis teljesen más. A természet erőt ad ujjaimnak, s úgy irányítja mozdulataimat, ahogy csak akarja. Ehhez persze szükségem van bizonyos szerekre, hogy elérjem azt a tudatállapotot... Nem véletlenül akartam egyedül jönni erre az útra. Így miközben a többiek ballagnak hazafelé, én még sétálok egy tíz kilométert nagyjából épp az ellenkező irányba. Pár meredek lejtőn felkapaszkodok, mire elérem azt a kis barlangszerű részt, ahol letelepedek. Ennek a hegynek a másik oldalán régebben nagy ásatások folytak, de már egy ideje abbahagyták. Párszor megnéztem magamnak a helyet még régebben, de mindig is teljesen elhagyatott volt, ezért hát nem is aggódom, hogy valaki megzavarna.
Először csak kibontok magamnak egy konzervet, amit gyorsan befalok, majd némi pipázgatás után végül felállítom az állványt a barlang szája előtt. Kikeverem a festékeket, lerögzítem a vásznat, majd pedig gyújtok egy kicsiny tüzet, csak hogy meg tudjam főzni azt a különleges gomba teát, melynek áldásos hatásában bízok. Lassan kell főzni, nem szabad túlforralni, mert akkor elveszíti hatását. Így letelepedek a tűz mellé, s egyelőre csak élvezem erősen kesernyés illatát, melytől enyhén megszédülhet az ember. A nyugalom és csend hatalmas, nem is kellhet most más egy magamfajta ember számára...

avatar
Mûvészet
Play by :
Willy Cartier
Foglalkozás :
Festő
Hozzászólások száma :
5

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Kayline & Khaine - The secrets of the mountains

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» The secrets of Los Angeles

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Valahol máshol :: A világban-
^
ˇ