One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Damian & Annie ~ Round 2

Annie Johnson
Today at 10:11 am



Archiválást kérek!

Annie Johnson
Today at 9:18 am



Damian & Annie - You Drive me Crazy

Damian H. Whitman
Yesterday at 9:29 pm



Tessa & Jamie - Once upon a december

Tessa Wilson
Yesterday at 8:17 pm



Rae y Flor - Csajos hétvége

Flor Sanchez Moreno
Yesterday at 6:22 pm



Zsaruból lett rossz fiú, ex szerető kerestetik!

Adriana Lane
Yesterday at 3:37 pm



April & Adrian

April I. Maystone
Yesterday at 2:42 pm



Caroline & Dylen

Dylen Hawkins
Yesterday at 9:44 am



Nico & Janine ► I need you!

Mateo Domenico Rossi
Yesterday at 2:25 am
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 2
Diákok 10 5
Törvényszegõk 7 9
Bûnüldözés 8 10
Hivatal 2 3
Üzlet 6 2
Oktatás 4 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 5
Összesen 54 43
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots

Ewan Patrick Brooks, Janine A. Rossi, Lena Caldwell


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Lyn & Ben ~ nothing worth having comes easy

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Lyn & Ben ~ nothing worth having comes easy   Hétf. Ápr. 23, 2018 4:22 pm

Lyn & Ben

nothing worth having comes easy
Egyenlőre még nem állt össze a kép a fejemben rendesen, hogy mégis milyen módon fogok elérni a szent célhoz az este folyamán, de az, hogy szeretnék ennek az egész kérdéses állapotnak véget vetni, ahhoz egyenlőre nagyon is sikeresen és határozottan tartom magam. Nem, tényleg nem esett jól amit nem rég a kávézóban művelt előttem, és hiába mondja, hogy az ugyan csak egy kávéra invitálás volt, hát én tudom, hogy nem. Sokkal több volt ebben.
- Bocsánat, hogy meg mertem osztani ezt a sérelmemet, ahogy látom, már meg kell válogassam azt is, mit mondok ki és mit nem – forgatom meg a szemem, miközben hallkan mondom ki ezt a mondatot. Ben már-már úgy tűnik, konkrétan felveszi a hisztis díva szerepet egy fél perce, amit a szőr is feláll a hátamon, de hiába is próbálja tagadni az egészet, nagyon is tisztában van vele, hogy hol kell próbálkoznia, ha úgymond belém akar rúgni egyet-kettőt, és ő él is ezzel az istenadta tulajdonságával. Sokat tud rólam, ahogy én is róla, volt már elég időnk együtt –na meg külön is- ahhoz, hogy kilencven százalékig biztosan legyünk a másik gondolataiban, érzelmeiben és cselekvéseiben. Csak az a fránya tíz százalék ne lenne...
- Ugyan már, te is tudod, hogy itt nem arról volt szó – emelem rá a tekintetem csalódottan, mert azért valljuk be, komolyan nem esik jól, amit csinál. És Ben ennél sokkal kimértebb, sokkal inkább tudatosabb szokott lenni, mintsem ilyen aljas módszerekhez folyamodjon. Ebből látható, hogy nagyon nincs rendben az, amit rólam gondol, és most keresi a fogást rajtam, aminek nem annyira örülök és nem értem, miért csinálja. Szerintem neki sem tetszene, ha fognám magam, és az ő szeme láttára kezdenék el flörtölgetni mondjuk az egyik ügyfelével. Mennyire diplomatikus lenne, hm.
- De tényleg nem ezért jöttem, és esküszöm... nincs hozzá közöm, de azért, ha kérhetem, ne előttem – préselem össze az ajkam, és itt ezzel lezártnak is tekintem a beszélgetésünk eme részét. Nem szándékozom és nem is akarok tudni a kis magánakcióiról, főleg, ha éppen én vagyok a célpont a bosszú jelige alatt.
Tekintetemmel követem, ahogy tesz-vesz a pultnál, nekem háttal –mert ugye még a szemkontaktust is próbálja kerülni-, és a kérdéseimet olyan profi módjára kerüli ki, hogy szinte észre sem veszem, hogy a beszélgetés irányvonalát megfordítja, és máris rám terelődik a szó.
- Hogy miért érzem magam szarul? – kérdezek vissza, mert nem igazán akarom elhinni, hogy komolyan kérdezi, és ecsetelnem kell neki, hogy mi az oka a kissé instabil lelkiállapotomnak. – Azért érzem magam így, mert nem tudom, hogy merrefelé tartunk – felelem, és még fel tudnék sorolni vagy hat féle érvet, hogy mégis miért nem vagyok, voltam topon az elmúlt hónapban. – Azért, mert eltűnt a biztos pont az életemből, és a sötétben tapogatózom, hogy mégis mi volt a fő oka, amiért annyira felhúztad az orrod – terelem a legutóbbi estére a témát ismét. Mennyivel könnyebb dolgom lenne, ha Ben a fejemhez vágná a sérelmeit, és nem kellene kitalálósdit játszanom, hogy mégis, vajon mi lehet az az ok, ami miatt nem tudott túllépni azon az estén azon, hogy el kellett mennem. – De én kérdeztem előbb, nem ér visszaforgatni a mondandómat. Szóval, szerinted rendben vagyunk így? Ez az állapot megfelelő? Elvagyunk vele? Mindegy? – vonok fel a szemöldököm, ahogy egymás után teszem fel a jobbnál jobb kérdéseket. Nem hiszem, hogy mindegy lenne, de ha neki mindegy, akkor kezdek aggódni, mert egyoldalúlag holmi kevés leszek ahhoz, hogy megoldjam a  problémát, mellesleg abban sem vagyok biztos, hogy túl tudnám tenni magam azon, hogy Ben most már komolyan, egyszer és mindörökre, nem akar tőlem semmit. Még csak látni sem hajlandó... Próbálom óvatosan kitapintni, hogy egyáltalán van-e értelme még nekem itt szentbeszédet tartanom, vagy Ben már teljes mértékig túltette magát rajtam? Rajtunk.
Halvány mosollyal nyugtázom, ahogy felkapja magára az ingjét, közben pedig belekortyolok az ízletes, kellően, de nem túlzottan alkoholos italba. Tessék, még ezt is eltalálja. Hát nem szomorú ez az egész, hogy így állunk itt egymás mellett?
- Mi? Igenis számít – lepődöm meg kicsit a válaszán. Ami azt illeti, ha tanácsra volt szükségem, Ben volt mindig az első, akihez fordultam, és segített megoldani a problémákat. Most mégis úgy érzem, hogy kicsit magamra maradtam, ami hagyjuk meg, elég ijesztő.
Esélyem sincs bármit tovább mondani, hiszen jön a következő adag nyakon öntés, ami már tényleg kezd számomra is fura lenni. Á, szóval ez volt a fő probléma, hogy telefonáltam, és nem pedig az, hogy elmentem?
- Ben... – próbálok közbeavatkozni a vádaskodásnak, de csak zúdul és zúdul, én pedig inkább még egy kortyot iszom az alkoholból, mielőtt leraknám a poharat a pultra. Igaz, nem indulatos, de nagyon is érződik a hangján, hogy a téma felzaklatja, én pedig most egy kicsit megállok itt, és próbálom helyre tenni a dolgokat a fejemben, hogy tisztán, tisztábban lássak.
- Ne haragudj, én nem tudtam, hogy ez neked... nem esik jól? – találgatok, s miközben kimondom a szavakat óvatosan, ráemelem a zöldjeimet, hogy lássam a reakciót az arcán. Nem fogja nyíltan kimondani –legalábbis még biztos nem-, így nagyon résen kell lennem. – Nem fogok mentegetőzni, egyszerűen... ha van egy gyereked, akkor már máshogy gondolkodsz. – Ez az igazság, és hiába próbálok mentegetőzni itt kicsit, tudom, hogy ha jobban megbíztam volna a bébiszitterben és el tudom engedni magam egy fokkal jobban, akkor már talán nem is lett volna semmiféle probléma. Sőt, biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb fordulatot vett volna az este, bár lehetséges, hogy akkor most amiatt rágnám magam. – Kattantam egyet, és felhívtam, de ha tudom, hogy ez téged zavar, akkor talán nem teszem. – Talán. Hiszen az agyam úgyis kattogott volna továbbra is azon, hogy minden rendben van-e, és én tényleg csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy nem lesz baj, ha itt maradok nála.
- Az egészet. Nem tudom megmagyarázni, de egyszerűen nem enged nyugodni a dolog, és a... tekinteted – rándul meg a szám, ahogy újra és újra felelevenedik előttem az este. A fejemben visszhangzik a rideg hangja, ahogy ellök magától, és azt mondja: „Marilyn, ezt most ne...”. Marilyn. Még a hideg is végigfut a hátamon, amikor az egész nevemen szólít, főleg ilyen hangnemben. Ennyire... semlegesen, de mégis csalódottan. – Szerinted ha nem telefonálok Rose-nak és itt maradok, az jó ötlet lett volna? Talán még így úsztuk meg a legkisebb sérülésekkel, és nem mondhatod, hogy nem, mert ha lefeküdtünk volna –márpedig úgyis megtettük volna-, akkor újból össze kellett volna kaparnom magam. Akkor megint kaptam volna egy kicsit belőled, és újra tudatosítani kellett volna a fejemben, hogy ez nem helyes és megint ki kell verjelek a fejemből. Nem egyszerű, hidd el – mondom keserűen és teljesen őszintén, holott tudom, hogy neki szerintem rosszabbul esett az, hogy felhívtam Rosiet és itt hagytam estére, mintsem egy szex után kellett volna rendbe tennie magát.
- Betelt a pohár? Nem tudom, mi jár a fejedben Ben és úgy érzem, most kevés vagyok egyedül ahhoz, hogy megfejtsem a gondolataid, de máskor nem ugrottál ennyire a témára. Tehát az a gond, hogy felhívtam Rosiet... már nem is tudom, hol rontottam el. Ott, hogy elvittem hozzád, hogy kakaót adtam neki vagy azzal, hogy felhívtam? Rosszabbnál rosszabb döntéseket hozok, ahogy nézem – vonok vállat egy újabb korty kíséretében, miközben nagyot nyelek. Nem igazán tudatosul még a fejemben teljesen a dolog, de már ott motoszkál, hogy nem is vagyok benne biztos, hogy Ben kire haragszik: rám vagy Rosera?

avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
110

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lyn & Ben ~ nothing worth having comes easy   Hétf. Ápr. 23, 2018 2:20 pm




to: Marilyn

Mikor kinyitom az ajtót, és mégsem a félresikerült lazító próbálkozásommal találom szembe magam, hanem Lyn ácsorog előttem, a torkomra is fagy a megkezdett mondat további része, és néhány pillanatig csak állok, és bámulok rá, igyekszem minél kevésbé meglepett képet vágni, pedig ettől nagyobb meglepetés aligha érhetett volna ma este. Bár az előző vendégem után azért vágom, hogy nem lehet ezekkel a kijelentésekkel eléggé résen lenni.
- Nem érdekes – felelem a kérdésre, nem tudom, összerakta-e a képletet, hogy tőlem távozott a nő, akit minden bizonnyal még láthatott, és ha igen, vajon milyen verziók keringenek a fejében. Normál esetben valószínűleg sietve tisztáznám magam, már csak a makulátlan renomém érdekében is, de most… hacsak ő nem hozza szóba, én nem igazán tervezem. Végül is mindegy, hogy mit gondol. Sőt. Talán még jobb is, ha azt hiszi, oltárit hancúroztunk az előbb.
Bár azért valahol sejtem, hogy miből táplálkoznak ezeknek a rám egyébként nem annyira jellemző gondolatok. Látszik rajtam, hogy nem kitörő örömmel, de beinvitálom, és érzem, hogy elég volt csak meglátnom, máris befeszültem, talán mert fogalmam sincs, hogy pontosan mire számíthatok. Mit akarhat? Sejtéseim éppenséggel vannak, de bármelyikkel is talál be, nem lesz egy felemelő élmény.
Ahogy elviharzik mellettem, és megszabadul a cipőitől, világossá válik számomra, hogy nem öt perces látogatásra készül. Abból pedig, hogy egyből belecsap a téma közepébe, azt olvasom ki, hogy az ital mégsem oldotta fel benne teljesen a feszültséget.
- Ha azért jöttél, hogy ezt a szememre hányd, akkor jobb, ha itt abba is hagyjuk – jelentem ki, a hangomban határozottság érződik, az arcom és a viselkedésem pedig távolságtartóan nyugodt, mintha szilárdan elhatároztam volna, hogy nem fogom átvenni a feszültségét, nem hagyom, hogy feldühítsen, vagy ami talán ennél is rosszabb, semlegesen próbálnék hozzáállni az egészhez. Mintha már lezártam volna a kérdést, és csak az objektív tényezőkre szorítkoznék.
- Mert nincs miről beszélni. Egy kávéra hívtam meg a lányt. Ez még nem bűn. Amit amúgy sem fogadott el. De ha ragaszkodsz hozzá, többet senkit nem hívok meg kávézni a jelenlétedben. – A végére már kerül bele egy nagyon halvány irónia, bár én is tudom, hogy nem csak ennyiről volt szó, nem vagyok rá büszke, hogy nem tudtam uralkodni magamon, és ahogy megjelent, rám tört minden sérelem, amit úgy látszik, túlságosan mélyen őrizgetek. Talán azt akartam, hogy megbánja, hogy a múltkor hazament. Bár ez sokkal inkább tudat alatt mozog bennem.
Mikor rávágja, hogy kéri azt az italt, nyomban készíteni is kezdem, ami azzal jár, hogy amíg beszél, félig-meddig háttal vagyok neki, de a szavaira attól nagyon is figyelek. Annyira nem is bánom, hogy nem kell közben a szemébe néznem. Egyszerűbb így.
- Miért érzed szarul magad? – teszem fel a végén a kérdést. Egyrészt kikerülve a választ, másrészt azon kapom magam, hogy minden érdektelenségi próbálkozásom ellenére, ez a részlet nagyon is foglalkoztat. De megpróbálok úgy tenni, mintha érdekességből vagy udvariasságból firtatnám.
Megfordulok, és átadom neki a poharat, valami olyat beletöltve, amiről tudom, hogy szereti, de nem olyan erős, hogy kiüsse magát tőle, elvégre fogalmam sincs, hogy miket ivott már össze. Ahogy mellé érek, megteszi a megjegyzést az öltözetemre, amire csak egy halvány mosoly fut végig az arcomon, de nem kommentálom, csak odalépek a fotelhez, és szó nélkül magamra kapom az ingem, és ahogy gombolni kezdem, a mondanivaló többi része is kibukik belőle. Miközben hallgatom, automatikus, elkapkodott válaszok születnek a fejemben, szerencse, hogy nem vagyok annyira feldúlt, sem részeg, hogy ki is mondom őket, de hogy mit kellene válaszolnom, azt nem tudom.
Ha nem éreznénk, akkor nem tudnánk hergelni sem a másikat, ez világos, és hogy ennyire rosszul megy köztünk jelenleg minden, az pont azt jelenti, hogy… Hogy?
- Őszintén? Szerintem mindegy, hogy én mit gondolok, Lyn. Mikor számított? – Se akkor, amikor a gyerekvállalásról beszéltünk, se akkor, amikor a hogyan ezutánról, de akár a közelmúltban is… nem kérdezett meg, hogy ráérek-e vigyázni Rose-ra, nem számított, hogy nem engedtem meg neki a nyamvadt kakaót, ahogy az sem volt lényeges, hogy szerettem volna, ha itt marad aznap éjjel.
- Mióta Rose megvan, lényegtelen, hogy mit szeretnék. De ott a telefon a sarokban, hívd csak fel, hogy megkapta-e már az esti kakaóját, addig kimegyek az erkélyre, hogy ne zavarjalak.
A hangomban még nincs indulat, el akarom rejteni belőle az érzelmeket, de amilyen hülye vagyok, érzem, hogy kezdem felhergelni saját magam. Végül csak odasétálok az üvegajtó elé, és kibámulok rajta a városra.
- Mit szeretnél megbeszélni rajta? - kérdem halkan. Most már kezdek nem nagyon hinni ezekben a megbeszélésekben. Ha eddig nem vezetett célra, nem hinném, hogy épp most járnánk sikerrel. De valami halvány kis remény ezek szerint mégis él bennem, ha mégis rákérdezek.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
189

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lyn & Ben ~ nothing worth having comes easy   Vas. Ápr. 22, 2018 10:20 pm

Lyn & Ben

nothing worth having comes easy
Nem tudom, hogy mi a rosszabb, ha egyáltalán nem beszélünk egymással, vagy éppen olyan párbeszédeket folytatunk le, merő célzásokkal és udvariaskodásokkal, mint pár órával ezelőtt?! Mindkettő egy nagy adag szerencsétlenkedés, és tudom, hogy jelen helyzetben, ha én nem lépek előre egyet, akkor Ben hiába rágja magát belülről ezeket a dolgokon, nem fogja ezt a beszélgetést kezdeményezni, márpedig dűlőre kell jutnunk azzal kapcsolatban, hogy mit is szeretnénk?! Szeretném, ha vissza tudnánk csinálni azt, ami régen volt, mondjuk egy varázsütésre? Azzal abszolút kiegyeznék, de sajnos tisztában vagyok vele, hogy ez nem így megy, szóval kénytelenek leszünk végigrágni magunkat rajta, persze, ha Ben is ugyanúgy szeretné, mint én. Hiába akarom én egyoldalúlag, ha ő nem hajlandó tenni érte –annyira remélem, hogy ő is szeretné, de még fogalmam sincs, hogy tálaljam a dolgot neki-. Először mondjuk kezdhetném azzal, hogy „beszéljük meg”. Ez egy jó kezdés. Vagy hülyén hangzik? Mert már annyiszor megbeszéltük, hogy nincs értelme futni ezeket a köröket újra és újra?! A picsába is, én ma úgy fogok lefeküdni, hogy nyugodt a lelkiismeretem, és tisztában vagyok azzal is, hogy mégis miért érintette őt olyan mélyen a múltkori incidens, amikor hazajöttem tőle?
Minden esetre, ha nem csúszott volna le az imént pár pohárka alkohol, akkor valószínűleg lebeszélem magam arról, hogy eljöjjek, és akkor nem állok most itt az ajtaja előtt úgy, hogy a jobb kezem az ajtófélfának kell támasztanom, mert félő, hogy ha nem teszem, akkor elvesztem az egyensúlyom. Három határozott kopogás hallatszik a falapon, mire nyílik is nem sokkal rá az ajtó, én pedig nagyokat pislogok egy pár pillanatig, mert nem számítottam arra, hogy Ben majd félmeztelenül nyit nekem ajtót. Már össze is áll a fejemben a kép, ami az előbbi lifthez igyekvő ribancot illeti, és nagyon remélem, hogy ezt most csak én kombinálom túl, és nem nála volt. Fúj. Ugye nem? Az is lehet, hogy csak lefekvéshez készülődik, hiszen már elmúlt fél tizenegy, tehát ez is egy opció.
- Mit mondtál? – kérdezek vissza, mikor magamhoz térek az első sokktól, és próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy hiányosan van felöltözve. Kikerülöm és már beljebb is fáradok, hogy aztán a konyha felé menjek és a cipőmet azonnal ledobjam a lábamról, mert nem esett most olyan jól egész nap tíz centivel magasabbról a levegőt szívni, mint általában. Sokat caplattam, és már alig vártam, hogy ledobhassam.
- Hogy történt-e? – vonom fel a szemöldököm, miközben összefonom a karom magam előtt és a pultnak támaszkodom. – Azon kívül semmi nem történt, hogy az orrom előtt flörtöltél az alkalmazottammal – vezetem fel, hiszen erre a kérdésre máshogy nem is tudnék reagálni. – Megtennéd, hogy ezt máskor úgy intézed, hogy legalább ne legyek ott? – kérdezem mindenfelé nézve, csak éppenséggel rá nem, mert bárhonnan is nézzük, ez az egész szituáció úgy, ahogy van kellemetlen. Ezt meg talán jobb az elején tisztázni, és nem is kívánom tovább ragozni, mert nem ezért jöttem, de meg kell hagyni, elég övön aluli ütés volt ez tőle azért…
- Kérek – vágom rá habozás nélkül a kérdésre, mert már úgyis mindegy, ittam már egy jó adaggal, és egyébként is szükségem van az alkoholra ahhoz, hogy el tudjam mondani, mi nyomja a lelkem. Abban már nem vagyok biztos, hogy jól tesszük, hogy nem egész józanon beszéljük meg a dolgokat, de egyenlőre azt kell elérnem, hogy Ben hajlandó legyen beszélni. Beszélni arról, hogy mégis mi a franc baja van és miért akadt ki annyira azon az estén? Mert tulajdonképp azt sejthette, hogy bármennyire is feloldódott a hangulat akkor, közel sem volt biztos, hogy ott maradok. Rendben, ha Rose nem betegszik meg, akkor biztos, hogy maradtam volna, aztán ki tudja, hol tartanánk akkor?!
- Azt hiszem ez a mai „beszélgetés” – teszem idézőjelbe az ujjaimmal a szót – tette fel a pontot az i-re, hogy ez így nincs rendben. Muszáj megbeszélnünk a történteket, és azt is, hogy hova tovább, mert szerintem egyikünknek sem jó ez a két állapot közötti lebegés. Legalábbis én rohadt szarul érzem magam december vége óta, nem tudom, te hogy vagy ezzel?! – vezetem fel a dolgot kicsit óvatosabban, de határozottan belevágva a közepébe, nem kerülgetve a témát. Céltudatosan jöttem most ide, és addig nem vagyok hajlandó elmenni, amíg az egyik irányba nem billentjük el a mérleget. Igaz, ha nem is szavakkal, de a legutóbbi látogatásomkor eléggé a tudtomra adta, hogy nem igazán vágyik ezentúl a társaságomra, de valami mégis azt súgja, hogy valahogy ő is azt érezheti, amit én. Ha nem, hát maximum koppanok.
- Mondjuk az, hogy ilyen lezseren teszel-veszel itt előttem, nem igazán tesz hozzá a koncentrációs képességeimhez – nevetek fel halkan magán az egész szituáción, mert láthatólag nem zavartatja magát, sőt, el tudom képzelni, hogy még ezt is direkt csinálja. Engem sem zavarna, ha éppenséggel nem ebben a kicsit kellemetlen szituációban állnánk itt egymással szemben. A hangom hamar komolyra is vált, mert túl akarok esni a nehezén. Vagyis a kezdőlökésen.
- Ben, őszintén… - veszek nagy levegőt, mielőtt még kimondom, amit fejben nem is igazán fogalmaztam meg, de az alkohol tesz róla, hogy már előrébb legyek cselekvésben, mint fejben. – Szerinted van még értelme ennek? Hogy így… hergeljük a másikat. Egyszer minden olyan jól megy, másszor pedig egyik napról a másikra megszakad minden kapcsolat, és nem tudom, te hogy vagy vele, de én konkrétan minden egyes rohadt nap azon agyalok, hogy mégis mit csesztünk el, és vajon meg lehetne-e még javítani? – hadarom el, miközben zavaromban fel-alá kezdek járkálni a konyhában a monológom közepette. – Én azt hiszem képtelen vagyok ezen túltenni magam. Vagy talán megbirkózom vele, mert már többször sikerült, de muszáj megbeszélnünk a múltkorit – állok meg vele szemben elkapva a tekintetét. Megered a nyelvem, és mire a végére érek, én magam is elcsodálkozom azon, hogy ilyen gyorsan a lényegre tértem szinte felvezetés nélkül. Remélem, hogy Ben is kellőképp beszédes hangulatában van és hajlandó nyitni felém, mert különben istenverte nehéz dolgunk lesz…


avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
110

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lyn & Ben ~ nothing worth having comes easy   Vas. Ápr. 22, 2018 2:06 pm




to: Marilyn

A kávézó után nem mentem egyből haza. Bár fáradt voltam, kellett valami, amivel kieresztem a gőzt. Alkoholra vágytam. És szexre. Bármilyen alantasnak is éreztem magam a gondolattól, hogy ahelyett hogy megoldanánk végre az ügyeinket Lynnel – bárhogy végződjön is –, itt szenvedünk, és ilyen szánalmas találkozásokat produkálunk, mint ez a ma esti is volt. Ezzel maximum azt érjük el, hogy darabokra szedjük a másikat. Egyikünknek sem hiszem, hogy használ ez. De hiába rakom össze ilyen gyönyörűen fejben, amikor ott áll előttem, és belenézek abba a macskazöld szempárba, ami annyi vegyes érzelmet mozdít meg bennem, nem sokáig megy betartani a letisztult, racionális forgatókönyvet.
A mai is jól bizonyítja: nem tudom kivédeni, hogy hasson rám, sem egyik, sem másik irányban. Egy hónapja arra siklottam ki, hogy bármit megtettem volna, hogy nálam töltse az éjszakát, úgy éreztem, nem megy nélküle, hiába próbálkozom, nem tudom betölteni a hiányát. Nem kellett volna hagynom, hogy ennyire vágyakozzak utána, és azt sem szívesen ismerem be, hogy így volt. Ettől csak egy nagy adag szerencsétlenségnek érzem magam, aki talán már most elkúrta az egész életét, ez az irány pedig, nem hiszem, hogy nagyon magyarázni kell, miért nem annyira szimpatikus. Öt év hosszú idő, volt már mikor elindultam errefelé, de egyre mélyebb és ingatagabb bugyrokba jutottam, és az életem kezdett nagyon ijesztő kanyarokat venni. Szóval inkább felhagytam vele, és úgy döntöttem, jól van ez így, bizonyára meg van az oka, hogy miért így történik, de ha nincs, akkor is ez van, én pedig visszatérek ahhoz a nagyszerű és magabiztos Benjamin Hensonhoz, aki minden szituációból képes a legjobbat kihozni.
Apróbb botlások ugyan vannak, mint az előbb is, de legalább látszatra megőriztem a méltóságomat, nem adtam ki magam annyira neki, mint szilveszter előtt. Nem voltam józan és minden bajom volt, tulajdonképpen ezer indokon van, amivel takarózhatok, de akkor sem kellett volna hagynom, hogy annyira belém lásson. Emlékszem, mennyire nem tudtam kezelni, hogy hiába kértem, hogy maradjon, végül mégis kérdés nélkül hazament Rosie-hoz. Nagyon elborított mindaz, amit jó ideje nem hagytam felszínre kerülni. A legfájóbb része az egész históriának. Szóval elkúrtam. Azt is, és ezt is, erre pedig legjobb, ha iszok valamit, és valami kellemesebb programmal kirángatom magam ebből a hangulatból, mielőtt még megint belecsúszok valami hülyeségbe. Már ez is valami, nem? Ha tudod, hogy reménytelenül meggondolatlan vagy, legalább megpróbálod rá emlékeztetni magad.
A vezetésben az a szép, hogy ha annyira zaklatott vagy, hogy efféle monológokkal szórakoztatod el magad út közben, végül teljesen máshol tudsz kilyukadni, mint amit eredetileg célba vettél. Már csak akkor tűnik fel, hogy robotpilótára váltottam, amikor bekanyarodok a saját utcámba. Hát ez nagyszerű. Mégis mi a búbánatnak jöttem haza? De ha már voltam ilyen hülye, úgy döntök, most már nem változtatok irányt, felmegyek, lezuhanyzom, és ha más nem, hát majd rendelek valamit.
Így is történt szépen sorban, némi stresszoldó és kényelmesen lebutító whisky beiktatásával, a vacsora mellé pedig extrában egy kis lazító programot is házhoz invitáltam. Nemrég kaptam egy ajánlást az egyik kollégámtól, aki annyira elégedett volt, hogy egész héten erről áradozott, és bár akkor nagyzolva azt mondtam neki, hogy én jobb szeretem magam becserkészni a prédát, és tényleg nem az én világom ez az egész, úgy voltam vele, ettől jobb alkalmat aligha fogok találni a kipróbálására.
Előkotortam a kártyát, és el kell ismerni, már a diszpécser kisasszony is nagyon erotikus hangszínnel faggatózott az igényeimről, és egyéb adatokról, az egész szituáció okozta „mélyen titkolt” lányos zavaromban már arra sem emlékszem, miket mondtam, de mikor a hölgy megérkezett, és ajtót nyitottam, az első életképes sos megoldás, ami nagy hirtelen hajlandó volt eszembe jutni, az volt, hogy élből letagadtam a bizniszt. Nem volt könnyű eltántorítani, de egy kis előzékeny útbaigazítást követően, hogy mégis mivel téveszthette össze a címet, sikeresen megszabadultam tőle.
Atyavilág. Fújtam ki a levegőt, miután kezdtem újra biztonságban érezni magam. Hát ha valami világvégi apokalipszis következtében ő lenne az utolsó élő nő a földön, akkor sem fanyalodnék rá, az tuti. Le is dobtam az ingem, és a regenerálódás érdekében töltöttem még egy pohárkával, de az első korty után, ismét kopogást hallottam.
Hát nem hiszem el. Átfutott az agyamon, hogy csak simán nem nyitom ki, nem volt hangulatom hozzá, hogy elkezdjen nekem itt erősködni, hogy márpedig őt akkor is ide küldték, de végül inkább erőt vettem magamon, és úgy döntöttem, hogy ezúttal még határozottabb leszek.
Felnyitottam az ajtót, és nekitámaszkodva, nem is teljesen tisztában azzal, hogy ezúttal az öltözékem is némileg hiányosabb, nem is hagytam rá időt, hogy ő nyisson.
- Sajnálom, de az előbb már mondtam, hogy… - Ám akit megpillantok, az nem a félcsupasz csajszi, hanem az egyetlen emberi lény, akinek a létezését ma este szerettem volna teljesen elfelejteni.
- Szia... – Azt egyből leszűröm róla, hogy felbátorította néhány ital, mint az előbbi mentésből is kiderült, annyira még nem szállt a fejembe az enyém, hogy ne legyek észnél. Látszik, hogy meglepett vagyok, és hogy nem rá számítottam – nagyon nem –, a reakcióm pedig késik, mégpedig amiatt, mert magam sem tudom eldönteni, hogy ez mennyire lenne jó ötlet. Igaza van, kell beszélnünk, de ma minden vagyok, csak nem felkészült.
Mikor újra megszólal, bizonyára a habozásomat látva, eszembe jut, hogy bekmuzhatnám, hogy épp van nálam valaki, de amilyen gyorsan váltották egymást, még az is lehet, hogy a call girl-ömmel is találkozott. Amúgy sincs kedvem megint hazudni neki, ennyi lelkiismeret-furdalás épp elég volt mára, mint amit a kávézó után éreztem, szóval tagadhatatlan, hogy nem kitörő örömmel, de erőt veszek magamon, és a lakás felé intek. Nem akarok bunkó lenni vele, és itt helyben rácsapni az ajtót.
- Gyere csak. Történt valami? – teszek egy utolsó próbálkozást, hátha nem a mi ügyünkről akar beszélni, csak úgy… beugrott, mert… Nem tudom. Elütött egy békát, és a segítségem nélkül nem tudja feldolgozni.
De már most elhatározom, hogy ha még sincs igazam, nem hagyom sokáig beszélni. Nem akarom, hogy ugyanaz legyen, mint a múltkor.
- Egy italt? – sétálok vissza a pulthoz, és egy korty erejéig kézbe fogom a sajátomat.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
28
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
189

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Lyn & Ben ~ nothing worth having comes easy   Szomb. Ápr. 21, 2018 8:50 pm

Lyn & Ben

nothing worth having comes easy
Mikor van szabadnapod? Most komolyan? Az orrom előtt flörtöl az alkalmazottammal egy szemrebbenés nélkül? Én értem, hogy nincs egy teáskanálnyi közöm sem ahhoz, hogy mikor kivel találkozgat vagy éppen randizgat, de azt tudnám értékelni, ha nem az alkalmazottjaimat próbálná meg befűzni. A jelenet körülbelül ötször lejátszódott bennem, mire elkacsáztam eddig az istenverte épületig a magas sarkúmban. Nem vagyok józan, de éppenséggel részeg sem, csak éppen annyit ittam az imént Ravennel, ami elég löketet adott ahhoz, hogy most itt álljak Ben lakásának az épülete előtt, és gondolkodom egy kicsit, hogy felmenjek-e. Meg kell beszélnünk ezt, ami még a múltkori incidenst illeti, na meg persze a kora estit. Vagy azt talán szó nélkül kellene hagynom? Az úgyse fog menni, de majd megpróbálom lenyelni a kibukó szavakat.  
Belépve az épületbe Roger vagy Robert -még mindig nem tudom a nevét- fogad széles vigyorral.  
- Szép estét a hölgynek, gondolom Mr. Hensonhoz jött?! – Kihez máshoz, ugyebár? – Máris felszólok neki – mondja fél másodpercnyi szünettel, de mire észbe kapok a telefon már a kezében is van.  
- Ne, ne, ne, ne – hadarom és a pulton átnyúlva már ki is veszem a kezéből a kagylót, hogy visszatehessem a helyére – Isten ments, meglepetés – mosolyodok el. Azt már majd Ben eldönteni, hogy a kellemes vagy a kellemetlen jelzőt biggyeszti oda mellé.  
- Mondja Ro... ger, mióta Mr. Henson hazajött, látott bárkit felmenni hozzá? – Az lenne az igazi érvágás, ha valami nővel találnám fent, akkor azt hiszem a mai napom tényleg kettesben tölteném az alkohollal.  
- Az imént váltottam a kollégám, így sajnos ezt nem tudom megmondani – feleli, én pedig elhúzom a szám és egy mély sóhaj, valamint egy biccentés kíséretében, kicsit inogva ugyan, de elindulok a lift felé. Egyenesen az oroszlán barlangjába készülök besétálni, és be kell valljam, nem kicsit vagyok ideges. Istenem, kérlek ne legyen nála senki. Könyörgöm. Soha többet nem jövök ide bejelentés nélkül, csak most ne.  
A lift csengője megszólal, és megáll azon az emeleten, ahol Ben lakik, de ahogy nyílik a liftajtó, el is képedek rögtön. Azt a rohadt élet, hát ez? A nő olyan rövid szoknyában van, hogy belátok addig, ameddig eszemben sem lenne, mellesleg nem tudom levenni a szemem a köldökig dekoltált felsőjéről sem, és csak pislogok pár pillanatig, mire rájövök, hogy itt nekem ki kellene szállnom. Remélem nem Bennél volt, mert akkor kezdek kételkedni az ízlésében. Próbálok magamhoz térni, míg elérek az ajtajáig, és rögtön kopogok is. Normál esetben, ha nem lenne bennem semmi alkohol, akkor valószínűleg itt toporognék a lakás előtt úgy tíz percig alap hangon, mire rávenném magam, hogy bemenjek hozzá. A legutóbbi látogatásom nem igazán járt sikerrel, most szerintem ez az utolsó lehetőségem, lehetőségünk, ha ezt elcsesszük, akkor utána foggal-körömmel lehet érte harcolni, de hiába. Remélem Ben nem csapja rám az ajtót. Nem, mert nem lesz rá lehetősége. Ahogy nyitja, már készítem is a jobb kezem, ha véletlenül rám csukná, ne tudja megtenni.  
- Szia – mondom halkan egy halvány mosollyal a szám szélén. - Beszélnünk kell – folytatom, a szám pedig szélesebb mosolyra húzódik, mert bármennyire is feszült a hangulat köztünk, örülök, ha látom, de ez most határozottan az alkohol hatása, hogy felszabadultabb vagyok a kelleténél. Nyilván neki is hamar le fog esni, hogy nem vagyok egész józan, főleg így, hogy a háta mögé tekintgetek, hogy nem rejteget-e senkit odabent?! - Persze, ha ráérsz?! - teszem kissé illedelmesebbé a betoppanásom, bár ha kifogást keres, akkor is bemegyek, nincs választása. Ma este tiszta vizet kell öntenünk a pohárba.   


avatar
Üzlet
Play by :
Hilarie Burton
Kor :
31
Foglalkozás :
Kávézó tulajdonos és üzletvezető
Hozzászólások száma :
110

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lyn & Ben ~ nothing worth having comes easy   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Lyn & Ben ~ nothing worth having comes easy

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: New York :: Manhattan :: Lakóhelyek :: Lakások-
^
ˇ