One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Recognize it! #1

Nathaniel Ainsley
Today at 9:56 pm



Eric Wang és Miss Bell

Eric Wang
Today at 5:08 pm



Eric & Christabel ~Tell me your Story~

Eric Wang
Today at 3:12 pm



Wedsie & Ben - Pig or Cat?

Wednesday Bell
Today at 2:42 pm



Ludmilla Litrowsky [ készülőben ]

Ludmilla Litrowsky
Today at 2:18 pm



Ben & Nora | undercover mission

Benjamin Henson
Today at 1:16 pm



Dor & Rae | shining stars of the night

Raelyn J. Winters
Today at 12:22 am



Dor & Rae

Dorian J. Lester
Yesterday at 10:09 pm



Kapcsolatkeresõ

Joshua Miller
Yesterday at 9:49 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 3
Diákok 9 7
Törvényszegõk 9 13
Bûnüldözés 9 10
Hivatal 2 3
Üzlet 8 4
Oktatás 5 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 5
Összesen 59 52
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 25 felhasználó van itt :: 16 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot

Adam M. Austin, Adriana Lane, Dyson Jaworowski, Elizabeth Luna Cortez, Erik Lindström, Ewan Patrick Brooks, Janine A. Rossi, Joshua Miller, Kayline Prescott, Lena Caldwell, Leon Williams, Logan K. Whitfield, Marilyn Kaminski, Nathaniel Ainsley, Raelyn J. Winters, Wednesday Bell


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Ryan & Arlene - You are the only exception

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Ryan & Arlene - You are the only exception   Vas. Ápr. 01, 2018 7:29 pm



Ryan & Arlene

Már csak három nap volt az utolsó évem megkezdéséig az akadémián. Felkészültem arra, ami rám várt, és tudtam, csupán ez az út létezik számomra. Vezekelnem kell, szolgálnom a hazám. Ez a helyes döntés. Édesapám nagyon büszke volt rám, anya is, de ő aggódott. Minden egyes alkalommal, mikor találkoztunk megpróbált lebeszélni erről az életről, hiszen féltett, de hajthatatlan voltam. Ez volt a sorsom, és kész. Legalábbis abban az időben szentül hittem, hogy így van. Az események után eléggé lezüllöttem, és önpusztító üzemmódba kapcsoltam. Apám merész döntése mentett meg, mikor beíratott ebbe a katonai iskolába.  Ellenben édesanyám terápiára kötelez a mai napig. Csupán a kedvéért járok. Nem szeretem szomorúnak látni. Szóval hetente kétszer terápiára járok PTSD szindrómával. Ironikus. Azoknak a katonáknak szokott lenni, akik visszajönnek a háborúból. Én pedig még egy harcban sem vettem részt. Eléggé kívülállónak érzem magam közöttük. Ők harcban, a hazát szolgálva élték át, én pedig a saját hülyeségem miatt. Akárhányszor ezen a gondolatmeneten megyek végig, mindig csak még nagyobb lesz a lelkiismeret fordulásom, hiszen az, amit átéltek borzalmas, én pedig összehasonlításokat végzek. Mindig ez van, gondolok valamire, és máris megbánom.
Azon a napon teljesen megváltoztam. Azóta pedig a bűntudat vezérel, vagy éppen, hogy egy pillanatra is feledjem a borzalmakat, olyat teszek, ami nem éppen visszafogott. Ezek többnyire egy bárban történnek, hogy akár pár órára is, de ne érezzek fájdalmat. Aztán persze ismét jön a bűntudat, mellé pedig a szégyen, hogy mennyire letértem az utamról. Gyerekként én is a tündérmesék világában éltem, és hittem abban, egy napon értem is eljön. A családom is arra nevelt, hogy legyek visszafogott a férfiak terén. A nővéremnél sikerrel jártak. Nálam nem. Amint felkerültem az egyetemre, az a jól nevelt kislány eltűnt, és helyette beképzelt lettem, sznob, és a Bajos csajok film egyik szereplője, mondhatni. Csupán főiskolai változatban. Amit a gimnáziumban kihagytam, a főiskolán be szerettem volna pótolni. De aztán eljött az a bizonyos éjszaka, és minden rémálommá változott. Az értékrendem más lett, igen. A bűntudat megmaradt, és tudtam, vezekelnem kell, de a szórakozás, a kihágások segítettek, ha csak egy pillanatra is.
Szóval ezért vagyok most itt, pár kadét társammal a Red Desire éjszakai klubban.  Hetente egyszer elmentünk szórakozni egy Manhattani klubba, hogy kikapcsoljunk. Nyáron ugyan ritkábban láttuk egymást, nem mindenki volt New York- i, természetesen. Azonban most, három nappal az akadémiai év kezdete előtt itt voltak, és jöttünk ünnepelni az utolsó évünk. Sokáig elzárkóztam a kadét társak elől, tekintve, hogy mi történt velem a múltban, de aztán két év után lassan felengedtem és szereztem pár barátnőt. Sőt, egy két sráccal is jól kijöttem, bár az egyikkel jobban, mint szerettem volna.
Claire, John, Trevor, Blair, Ivy és én nagy nehezen odatolakodtunk a pultig rendelni. Túl nagy volt a tömeg, és a hangzavar, de nekem ez bejött. Kellett, és kész. Villantottam a mosolyom a pultos srác felé, és rögtön ott termett mellettünk.
- Igazi szuperhős vagy. – nézett rám hitetlenkedve Blair.
- Tudom. – kacsintottam rá.  És még a cicimet sem kellett kivillantanom.
Mindenki felnevetett, és a dögös pultos közben elejtett egy poharat. Talán megvárom a műszakját, és megtudom, hogy mit tud még a kezeivel tenni. Eléggé ki voltam éhezve, mivel a nyár nagy részét kénytelen voltam a családommal tölteni, akiknél az erkölcsösség a legfontosabb a világon.
Elmentünk vidékre, Alabamába a nagyszülőkhöz, grilleztünk, medencéztünk. Igazán jó volt kikapcsolódni, de ez nem segített a démonaimon. Főleg nem akkor, mikor a szüleim naponta háromszor összevesztek azon a nagyszüleimel, hogy mi lesz a jövőm. Nők kontra férfiak harc volt. Anyu és nagymama nem akarták, hogy beálljak a seregbe, az édesapám, meg a nagypapa pedig támogattak. Nem volt fiú unokája, akinek átadhatná a háborúban szerzett tapasztalatait, és bölcsességeit, szóval gondolom így kompenzált nagypapa. Sok hasznos tanáccsal látott el, amiket igyekeztem megjegyezni. Bár néhány kicsit  idejétmúlt volt, a többi meg furcsa.

"Ha szembejön egy komcsi ragadj kést."
"Ne feledd, a fegyver a legfontosabb társ az életedben."
"Az egyetlen harc, ami számít Vietnámban történt.
"


Ezt pedig nagyi próbálta ellensúlyozni, és nagyi női praktikákkal bombázott egész nyáron.

"Ne feledd, egy szép mosoly mindenre megoldás."
"Az a legvonzóbb egy fiatal hölgyben, ha a fehérneműjét magán hagyja."
"Attól, mert a világ változik, neked nem kell."

Nem akartam az egész nyarat veszekedéssel tölteni, szóval ezeknél az eseteknél csak nagyban bólogattam. Éppen elég volt, hogy ők négyen marakodnak, nem kellettem még én is. Mikor a nővérem, Storm is meglátogatott minket a számomra korántsem szimpatikus férjével, picit fellélegeztem. Ugyan sok dologban mások voltunk, mégis ő volt az egyik legfontosabb ember az életemben. Esténként leültünk a medence szélére egy pohár borral és beszélgettünk.  Mikor az életem darabokra hullott, ő ott volt velem, végig, és ezért sosem lehetek elég hálás neki. Meséltem neki a katonai iskoláról, arról, hogy mennyire csalódtam, mikor kiderült, hogy új kiképzőtisztet kapunk, továbbá arról, hogy mik a terveim az iskola elvégéze után. Aztán elmeséltem a nagyszüleink bölcsességeit, amin már jókat nevettünk. Én is próbáltam belőle információkat kihúzni, de eléggé visszafogott válaszokat kaptam, sajnos. Ha a házassága volt a téma, mindig ez volt. Tudtam, hogy van itt valami a háttérben, amiről nem tudok, mégsem tehettem semmit az ellen, hogy megtudjam az igazságot. Segíteni szerettem volna neki, hiszen ő is sokat segített nekem, mégsem tudtam. Sajnos csupán három napig maradtak a férjével, mert valamiféle üzleti útra kellett őt elkisérnie. Pedig még szerettem volna, ha marad. Én pedig visszakerültem a családom látókörébe, ismét. Azonban utólag be kell ismernem, jól éreztem magam velük. Szeretem őket.
A gondolataimból John ébresztett fel.

- Jól vagy? Nagyon elgondolkodtál. - kiáltotta nekem. Zavartan felé néztem, és feleszméltem, hogy hol is vagyok pontosan. A hangzavar, a neonfények, a lézershow, a táncoló tömeg, és a barátaim.
- Azt hiszem újabb rajongót is szereztél. nevetett fel Claire, én pedig még kissé bambán felé fordultam. A csapos srác felé mutatott, aki félreérthetetlen mosolyokat ejtett felém. Még mindig.
- Úgy hiszem igen. – mosolyodtam el.. – Pedig nincsenek is nagy melleim, amik vonzanák a tekintetét.  
- Szerintem tökéletesek.  – felelte John a melleim bámulva. Észrevette, hogy látom, hová néz, így gyorsan elfordította a fejét, majd  szúrósan a csapos felé néz. Tudtam, hogy féltékeny. Megint...
Igazán jó pasi volt, de a katonaságon belül nem volt bölcs kikezdeni bárkivel is. Nem mintha a jó döntésekről szólna az életem, de vannak szabályok, amiket betartok. Ez pedig közéjük tartozik. Bár arra kíváncsi leszek, hogyan fogom ezt betartani bevetéseken. Vajon fel tudok hagyni ezzel az életvitellel? Hiszen csupán az segít megszabadulni a démonjaimtól, ha bulizok, és élvezem egy férfi társaságát. Ezen nincs mit szépíteni, a szex segít, kész ennyi.  A többiek azonnal összenéztek, tudták jön a műsor, mikor újra elmagyarázom Johnnak, hogy nem lenne helyes döntés, de most nem volt hozzá kedvem.
- Mindjárt jövök. feleltem komolyan, majd elindultam a hátsó kijárat felé egy kis levegőért.
Reméltem, hogy John veszi az üzenetet. Még meg sem jöttünk, de máris az épületen kívül voltam. Igazán remek, mondhatom. Csupán egy bulis estét akartam, erre John megint bekavar. Félreértés ne essék, nagyon rendes srác, és jóképű is, de a szabály az szabály.
Leültem a lépcsőre, és igyekeztem mély levegőt venni. Most vajon mit tegyek? Nem akarom megbántani Josht, de egyre inkább nyomul. Nála még az sem válik be, ha más pasival lát. Minden egyes alkalommal újrapróbálkozik. Ha visszamegyek, pedig újrakezdi, de nincs mit tenni, ki vagyok éhezve, kell egy kaland mára. Valakit felcsípek, hogy akárcsak egy pillanatra is, de feledjem azt a sok fájdalmat, amit érzek. Szóval felkeltem a lépcsőről, és elindultam befelé, de akkor kivágódott az ajtó, én pedig egy kemény mellkasba ütköztem. Felnéztem az illetőre, és már éppen beszóltam volna neki valami olyasmit, hogy "nézz az orrod elé tahó", de nem tettem, mert elvesztem azokban az igéző barna szemekben. Tudtam, hogy megtaláltam a mai kalandom.


•You are the only exception•  ™️

avatar
Diákok
Play by :
Shelley Hennig
Kor :
24
Foglalkozás :
Kadét
Hozzászólások száma :
12

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ryan & Arlene - You are the only exception   Szer. Ápr. 04, 2018 9:05 am


Arlene && Ryan
You are the only exception

Nem vagyok az a nagy klubokba járó típus, inkább az egyszerű kocsmák híve vagyok, ma mégis úgy hozta a sors, hogy a Red Desire nevű szórakozóhelyre tévedek.
Még, ha nem is magamtól térek be, hanem egy régi haver, Tyler unszolására is, akkor is itt vagyok.
Igazából senkinek se jelentkeztem, mióta visszatértem a városba apámon és  West Point-on kívül, de mivel  városban amolyan szenzációnak számitok az ismerősien körében, így hamar megtudták, hogy egy időre visszatértem.
Szenzáció, mi? Csak azzal nincsenek tisztában, hogy én már mennyire megváltoztam és már nem az az ember vagyok, aki háborúzni ment.  Csalódnának bennem.
Régebben én voltam a társaság és a buli középpontja, mégis volt bennem visszafogottság és tartás. Ma már mindent leszartam és nem akartam én senki és semmi középpontja lenni, csak a pohár fenekére nézni és egy kicsit felejteni.
Nem voltam már se barátkozós, se visszafogott és mg kevésbé vágytam bárki társaságra a vodkás üvegen kívül, maximum egy kis alkalmi szex jöhet szóba, az is bárminemű személyeskedés nélkül.
Szóval nem is igazán tudtam, hogy miért, de igent mondtam Ty invitálására, aki valószínűleg azt hitte, hogy hazatértemmel most majd felmelegítjük a régi barátságot.
Úgy voltam vele, hogy ivócimborának jó lesz nekem és ha beszél hozzám, akkor legalább nem gondolkodok, de már nem éreztem, hogy bárki is a barátom.
Az már egy másik dolog, hogy én ezt az egészet nem egy zajos klubban terveztem, hanem egy csendesebb kocsmában.
Ezt a helyet nem is ismertem, bár tény, hogy a város szórakozónegyede is folyamatosan fejlődött, mióta elmentem innen, hogy hős legyek. Hát én aztán az lettem...
Elég idegesítőek voltak a villódzó fények és az üvöltő zene is, csak még az hiányzott volna, hogy valaki hozzám érjen.
Úgy voltam vele, hogy ha már Tyler volt akkora barom, hogy ide hozzon, én meg voltam olyan marha, hogy nem szabtam meg, hogy hova menjünk, akkor most itt iszok, méghozzá sokat.
Megérkezvén azonnal leültünk az egyik pulthoz és azonnal vodka rendeltünk magunknak - én tisztán.
Igazából nem néztem senkire, csak a pultot bámultam meg néha a  haveromra néztem, ha éppenséggel mondott valami baromságot, ami engem egyáltalán nem érdekelt.
Szerencsre ő eléggé élvezte a hely adta lehetőségeket: gondolom a túl hangos gépzenét és a fiatal csajok látványát, így nem kellet sokat járatnom a számat, a zene miatt egy komolyabb beszélgetés amúgy is nehezen jött volna össze.
- Hey, Ryan, emlékszel, amikor először voltunk együtt valahol? Még rajta volt  a tojáshéj  fenekünkön. Aligha még szüzek voltunk. - emlegeti el a régi emlékeket, amik talán igazak se voltak, még kevésbé hatottak meg.
Egyáltalán nincs kedvem nosztalgiázni, akkor helyette megnézek egy-egy fotóalbumot otthon. De ahhoz akkor találkoznom kellett volna anyámmal és a húgaimmal, amire egyelőre képtelen voltam.
Magasról leszartam, ki mit gondol rólam, de arra nem voltam felkészülve, hogy hogyan néz majd rám anya, ha meglátja, mi lett a fiából.
- Nem, csak te voltál az. - bököm azért vissza a választ, de inkább unottan, semhogy viccelődve. Mosoly nem igen jelenik meg arcomon mostanság.
A gyors italfogyasztás következtében, hamarosan használnom kellett a mosdót. Aztán, miután bő vízzel kezet mostam, ránéztem a  mobilomra. Nem mintha vártam volna valamiféle hívást, de gondoltam, megnézem, hány óra van és még mennyit kell innom, hogy kiüssem magam és már nem látom a halott társaimat magam előtt.
Míg ők az életüket adták valamiért, addig én csak itt vedelek és majd valami bizakodó újoncokat képzek ki, akik remélhetőleg nem járnak ugyanúgy, ahogy az én csapatom.
Mi is vidáman néztünk a jövőre s meg akartuk váltani a világot, amikor beléptünk a Deltra Force-ba. Ők viszont már nincsenek, én meg egy érzéketlen emberi roncs vagyok.
Szóval, ahogy megnéztem a telefont, láttam, hogy már több nem fogadott hívásom van a West Point-ból.
Ez úgy általában nem izgatna, de visszatérvén Tyler kicsit sem érdekfeszítő társaságába, megláttam, hogy valakik csatlakoztak hozzá.
Talán ezek is valami régi haverok, ismerősök, akikhez most nem volt ihletem, így gondolok egyet és telefonomat a kezembe véve megindulok a klub hátsó kijárata felé, hogy megtudjam, mi az a kibaszott fontos dolog, ami nem várhat holnapig, amiért Vanessa hívogat.
Így amikor kiérek az ajtón és a friss levegő az arcomba csap a diszkó füstje után, megnyomom  hívás gombot.
Szinte azonnal felkapja a telefont, mire én csak komoran bámulok magam elé.
- Mr. Craig, az apja már órák óta keresi magát. Betörtek a West Point nyugati szárnyába és az igazgató úr szerette volna, ha maga is ott van.- hadarja szinte  levegőt se véve.
- Ennyi? Én meg már azt hittem, hogy valami fontos dolog. - felelem teljesen érdeklődésmentesen.
Az egy dolog, hogy most kiképző vagy mi a fasz leszek egy ideig, de azt ne várja tőlem, hogy érdekeljen is az intézmény és én leszek Batman, pláne nem, amikor iszom. Talán régen, akkor más lett volna.
- Igen, de az édesapja... - folytatná tovább ez a tudálékos nőszemély, de szavaimmal meggátolom ebben.
- Gondolom, már amúgy is megoldották. Reggel bemegyek. - volt a válaszom, amivel félbeszakítom őt, majd köszönés nélkül megszakítom a vonalat és bőrdzsekim zsebébe süllyesztem a készüléket.
Időközben valami kiscsaj is nekem jött, habár nem igazán foglalkoztam vele, mert most túlságosan felbaszott az, hogy apám azt hiszi, most, hogy a kezeim kötve vannak, máris a csicskája lettem vagy a kidobó fiúja, vagy ki tudja, mit vár tőlem. Hát ne várjon semmit! Csak teszem a dolgom, amíg el nem mehetek innen, ennyi, de ne higgye, hogy majd pajtik leszünk. Nem vagyok már a kisfia.
Ahogy éppen ezen dühöngök magamban, azonnal vissza akarok menni, vodkával leölbliteni a harag kellemetlen érzését, de akkor meglátok egy lányt - feltehetően azt, aki az imént a mellkasomnak ütközött - egy pasassal civakodni.
Első nézésre hasonló korosztálynak tűnnek, talán egy pár is ők, de nekem mégsem úgy tűnik, hogy a lány élvezi, ahogy karját megmarkolják és ráncigálják, habár nem néz ki gyengének és védtelennek, most, hogy jobban megnéztem.
Aztán közelebb érek és hallom tiltakozó szavait.
Semmit nem utálok jobban, mint amikor egy gyengébben alkalmazzuk testi fölényünket. Sose lennék képes így bánni egy nővel, akármilyen vagyok is.
Vagy fene tudja, mi lett már belőlem, de az már biztos, hogy  helyzet látványától felment bennem  pumpa a palitól és gondolkodás nélkül közelebb lépek hozzá.

 - Nem tudod, hogy a lányokat nem erőszakkal kell meghódítani? - lépek aztán melléjük és szólok gúnyosan, mire a pasi felém fordul és meg akar ütni, de én gyorsabb vagyok és elhajolok.
- Mi a fasz közöd van hozzá, ha? – kérdezi ingerülten és újra meg akar ütni, én pedig ismét elhajolok. Elvileg nem lenne annyira ügyetlen, de látom rajta, hogy már elég piás állapotban van.
Nem mintha én nem, de bennem mindig is az volt a jó, hogy akármennyit ittam, nem tévesztettem célt és nem vett el testi erőmből. Gondolom, azért nem lehet mindenki a Delta Force elit alakulat tagja, mint én.
 - Szerintem a te csajod is durván szereti, csak te nem tudsz róla. - szólal aztán meg, de ekkor már nincs visszaút. Nem tudja, kivel kezd.
A csajom szó hallatán Emily jut eszembe. Az, hogy én sose tudtam volna bántani, de hogy meri ez a is szaros őt egyáltalán a szájára venni??? A lábnyomával nem ér fel ez...
Ekkor előjön az a bizonyos megállíthatatlan fekete köd, ami egy idő óta ellepi az agyamat és amitől elveszítem az önkontrollt.
Bemosok egyet-kettőt a srácnak, aki hamarosan a földre esik, majd fölé kerekedve tovább ütöm ököllel az arcát.
Nem tudom, mennyi ideje  történik ez már, csak azt tudom, hogy ha valaki nem állit meg, nagy bajok lesznek...


Music | Note | Clothes
✖️ made by Artemis✖️

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Ryan Cooper
Kor :
29
Foglalkozás :
katonatiszt
Hozzászólások száma :
24

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ryan & Arlene - You are the only exception   Vas. Ápr. 08, 2018 2:02 am


Ryan & Arlene
You are the only exeption
Sajnos nem sokáig bámulhatom a Szépfiú szemeit, mert megjelenik John a bár kijáratánál.
- Beszélhetnénk? – kérdezi tőlem, mire nagyot sóhajtok, majd biccentek. Még a Szépfiú után nézek, aki nagyban telefonál. Erről ennyit. Félrevonulok Johnnal, és közben figyelem, ahogyan a klub hátsó kijáratánál egyre többen jönnek ki levegőzni. Páran rágyújtanak, és beszélgetnek, vagy csupán magányra, és egy kis nikotinra vágynak. Eszembe jutnak a régi idők, mikor a baleset után én is rászoktam. Ezt követte a durvább cigi, a füves. A többit már nem említem inkább, így is megborzongok az emlékekre. A katonaság jót tett nekem. Azóta tiszta vagyok. Lelkileg már kevésbé.
- Figyelsz te rám? – kérdezi John kicsit túl nyájasan. Felé pillantok zavartan.
- Igen, persze. – felelem zavartan, majd félrevonulunk, el a bejárattól.
- Nézd, tudom, nem én vagyok a legtökéletesebb férfi, de hiszem, hogy számodra igen. – feleli komolyan. – A katonaság miatt nehéz, tudom, de meg kell próbálnunk, mert... veszettül kívánlak, és beleőrülök, ha nem lehetsz az enyém. – miközben beszél, igyekszem nem kiakadni a mondandóin, és a lehető leghiggadtabb arcom mutatni számára. Valahogy mindig itt lyukadunk ki. Lehet neki ez a katonaság csupán egy kényszer, amibe a nagybátyja taszította, de nekem nem. Számomra ez a jövő, és a vezeklésem kulcsa. Nem hagyom, hogy elszúrja nekem.
- John. – kezdem el a mondandóm, miközben a szemeibe nézek. – Ezen már túl vagyunk rég, ismered az álláspontom. – feleltem neki. Az arca csalódottságról ad hangsúlyt, majd azonnal dühös lesz. Az alkohol megtette a hatását, remek. Nem mintha gondot okozna a leszerelése, de semmi kedvem bunyózni vele, mást meg végképp nem.
- Elegem van belőled! – ripakodik rám. – Én vagyok a legjobb választás számodra! Térj végre észhez! – üvölt tovább. Ezután megragadja a karomat és magához vonz. Amilyen gyorsan csak tudom, kirántom a karom a szorításából, de ismét megragadja. Teljesen elborult az elméje, ennyire messzire még sosem ment.
- John! Ezt most hagyd abba! – kiálltok rá, de egyre erősebben szorít. Már éppen azon vagyok, hogy tökön rúgom, de a titokzatos barna szemű idegen jelenik meg mellettünk, és megvéd. John erre még jobban kibukik, már ha ez lehetséges, és megtámadja a szép szeműt. Az persze azonnal elhajol, és John minden egyes újabb támadását kivédi. Elismerően nézem a férfi precíz mozdulatait. Nem egy kezdőről van szó, az egyszer biztos. Talán rendőr? Esetleg valami harcművész? Talán ő is katona? Az utóbbi felismerés szomorúsággal tölt el, mert a szabály az szabály ugyebár.
Amikor John a férfi állítólagos barátnőjéről beszél, elgurulnak a szépfiú gyógyszerei, és neki esik. Bármennyire is elítélem John tetteit, nem hagyhatom, hogy a szépfiú tovább üsse, mindkettőjük érdekében. Ráadásul a kis show, amit produkáltak sok nézőt is magával vont. Már csak az hiányzik, hogy valaki feltegye a netre.
- Elég volt! – kiáltom oda a két verekedő férfinak, de semmi. A szépfiú mellé lépek, és megpróbálom leszedni Johnról, de mindhiába, kemény izmokba ütközöm (megint). Nincs mit tenni, bevetem a női bájaim. Letérdelek melléjük, és megfogom a szépfiú azt a karját, amivel John ingét markolja erőteljesen.
- Kérem, engedje el. – kiálltok a szépfiúra. – Köszönöm, amit értem tesz, de ezzel magának is árt. Kérem, engedje el, megtanulta a leckét!
Ekkor a szépfiú barna szemeivel rám néz, és szinte felperzsel a düh, amit látok benne. De ez mellett milliónyi fájdalmat is. Amikor a tükörbe nézek, ugyan ezt látom. Ez egy sebzett ember tekintete. Lefagyok a felismeréstől, azonban szerencsére nem veri tovább Johnt. Felkel, és megvetéssel Johnra néz, akinek tiszta vér az arca, míg a terminátort megszégyenítő szépfiún egy karcolás sincs. Ekkor már oda mernek páran jönni, és Johnhoz sietnek. Az egyik lány zsebkendőt ad neki, és lenézőn, sőt, inkább ijedten a szépfiú felé néz. Pedig nem ő kezdte, csupán engem védett.
- Ezért még megfizetsz! – sziszegi a szépfiúnak John.  
- Elég lesz John. – szólok rá, mert jobb, ha csendben van. A saját érdekében.
- Vagy mi lesz Arlene? Beköpsz apucinál? Elintézi ezt is, mint a felvételid? – kérdezte tőlem gúnyosan, és több sem kellett nekem sem, a már így is szétvert arcára újabb sebet ejtve behúztam neki egyet. Felnyögött a fájdalomtól, és az így is szétzúzott orrához nyúlt. Közben persze mindennek elmondott. Ennyit a nagy szerelméről irántam. Ez is csak férfiból van. Szemétláda.
- Tízszer jobb vagyok nálad te rohadék! Ne merd a szádra venni az apám! Ha pedig még egyszer hozzám mersz érni, akkor nem csak az orrod fogom eltörni. – sziszegem neki indulatosan. Mindenki minket bámult, és ez cseppet sem tetszett, már csak a rendőrök hiányoznak, és oda a karrieremnek a seregnél. Minél hamarább el kellett húznom innen, és a szépfiúnak is. Ezután az egyik kidobó, Steve (nekem csak Steve bácsi) futott oda hozzánk, kissé elkésett. Ijedten nézte John arcát, majd engem.
- Mi történt itt? – kérdezte.
- John történt. – feleltem neki komolyan, miközben megvetően John felé néztem.
- Jobb lesz, ha most távoztok.  – szólalt meg.  - Őt bízzátok rám. – felelte, és szigorú pillantásával John felé nézett. Ha nem kapott volna még eleget John, akkor most fog, de azért a harcias szépfiú rendesen elintézte, hála égnek.
- Rendben, köszönöm Steve bácsi. – feleltem neki hálásan, mire biccentett. Ismerte apámat a főiskoláról, együtt fociztak. Gyakran eljön hozzánk vasárnaponként ebédre, és apával együtt nézték a meccset. A legtöbbről azonban lemaradok, mert az akadémián vagyok az év túlnyomó részében.
- Ugyan, nincs mit Tücsök. Menjetek mihamarább. – felelte.
- Gyere édesem, ideje menni.  – szóltam a szépfiúnak, és belé karoltam. Hm, micsoda izmok… Ahogyan rám nézett, attól mosolyognom kellett, de igyekeztem fapofát vágni.


avatar
Diákok
Play by :
Shelley Hennig
Kor :
24
Foglalkozás :
Kadét
Hozzászólások száma :
12

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ryan & Arlene - You are the only exception   Szomb. Ápr. 14, 2018 7:05 pm

Ryan J. Craig írta:

Arlene && Ryan
You are the only exception

 Elmondhatatlan érzés kerít hatalmába, amikor csak úgy, a harag hatására ilyesformán elborul az agyam.
A mérhetetlen dühön kívül ilyenkor nem érzek semmi mást, nem látok, nem hallok, nem érzékelek, csak valami fekete köd borítja el az agyamat, mintha valami drogos lennék.
Én ezt kaptam az elmúlt tragédiával együtt, egy belső szörnyet, ami olykor előjön belőlem és eddig mindig irányíthatatlanná válik számomra. A többiek sokkal rosszabb hálát kaptak odaadásukért.
Mindig erős, összeszedett, megfontolt és határozott voltam, de ez a dolog most mindezektől hatalmasabbnak látszott, és úgy hittem, ez már mindig így lesz. Annyira nem is zavart, mint a feletteseimet és a velem szemben ellenállók.
Most is ez volt, csak egyetlen szó Emily-vel kacsoltban elég volt ahhoz, hogy elhatalmasodjon rajtam ez az őrület és előbújjon belőlem ez az ismereten lény.
Csak püfölöm az ismeretlen a pasi fejét és nem érdekelnek a következmények, sőt, nem is jut eszembe ekkor, hogy egyáltalán lehetnek.
Igazán azt sem érzékelem, hogy egy nő hang folyamatosan azt kiáltja, hogy álljunk le, hagyjuk abba, ne verjem tovább, de lepereg rólam, az agyam nem fogja fel.
Aztán egy kezet érzek a vállamon, majd most pillantok el először a szétvert arcról.
Egy kérő női szempárral találom szemben magam, ő volt az a lány, aki eddig is kiáltozott, és akit tulajdonképpen megvédtem, azt hiszem.
Az a tekintet, minta egyből kijózanított volna, majd szinte másodpercek alatt visszarántott a piszkos valóságba.
Már nem tűnt annyira élvezetesnek az alattam nyögő tagot ütlegelni, habár még mindig úgy hittem, hogy  lánnyal való viselkedése miatt megérdemelte.
Ha a lány tekintete nem lett volna elég, végre eljutnak az agyamig szavai is. Valóban, ezzel a viselkedésemmel saját magamnak is ártok és ezzel veszélyeztetem azt, amiért még egyáltalán van bennem élni akarás,  a hivatásomat.
Lassú, mégis határozott, de még mindig kegyetlen mozdulatokkal elengedem ezt a John-t - ha jól hallottam  nevét - , majd álló helyzetbe helyezem magam.
Az ezt követő események gyorsan zajlanak, és én szinte szó nélkül figyelem  a megjelenő testőröket, akik szemmel láthatóan a barna csaj ismerősei és átveszik a szerepemet.
Mondjuk mindezek előtt a szemem előtt lezajlik egy újabb jelenet, miszerint ez a pattogó majom ismét csak beszól a lánynak, az pedig szakavatott mozdulattal behúz neki egyet. Én elismerősen és kissé csodálkozva pillantok rá, nem szólok semmit. Már majdnem mosolyognom kell a helyzeten, de azt azért mégsem tetszem, nem az én aszalom mostanában a vigyorgás.
Nem vagyok és sosem voltam az a típusú ember, aki nem vállalja a felelősséget, aki elmenekül a következmények elől, most mégis egyet kell értenem a kidobó emberrel, hogy talán legjobb mindenki számára, ha elhúzunk a helyszínről, mielőtt a zsaruk megérkeznek.
Egyáltalán nem hiányoznának nekem apám szemrehányó szavai vagy hogy a családom szégyenkezne miattam, habár ez az utóbbi időben egyre kevésbé izgat engem.
Szóval a helyzet az irányításom nélkül alakul, amihez nem éppen vagyok hozzászokva, úgy alakul, hogy ezzel az ismeretlen, határozott és igéző szemű lánnyal kell távoznom.
Nem is akárhogyan, hanem a nagyközönség előtt, mint a csaj pasija, ami még váratlanabbul ér, hiszen az elkövetkező, New York-ban töltött időmben az egyáltalán nem szerepel a terveim közt, hogy barátnőm legyen, sőt, úgy sohasem már.
Igazából, mióta elveszett a csapatom és visszatértem  szülővárosomba, a szexen kívül nem igen volt kapcsolatom egyetlen nővel sem. Szerettem csak úgy mindent szavak és érzelmek nélkül, a beszélgetéshez pedig nem volt kedvem, pláne nem nőkkel és pláne nem érzelmekről.
Voltak olyanok, akik azt hitték, hogy majd megváltoztatják ezt a sokat szenvedett katonát, de én csak a képükbe röhögtem vagy elküldtem őket valami szebb helyre.
Most mégis úgy alakult, hogy egy idegen lányhoz kellett szólnom, sőt, még azt is meg kellett engednem, hogy a távozáskor belém karoljon, pedig mostanában az ilyesféle érintés is zavar, most nem.
Tiltakozni sincs alkalmam, hanem csak úgy sodródom az árral, így belemegyek ebbe a színjátékba, hiszen most a munkám a tét.
Szólni azért nem szólok egészen addig, amíg ki nem érünk ebből a hangos klubból és magammal nem vezetem az autómig.
Aztán megállok a fekete Land Rover-em mellett és komoly tekintettel meredek felé.
- Hazavigyelek....ha már így alakult? - ejtem ki halkan, érdes hangon a  kérdést, amit a tragédia óta nyilván senkinek sem tettem fel, de valamiért most úgy éreztem, hogy ma estére felelősséggel tartozom a lány biztonságát illetően, ha már így elszartam mindkettőnk estéjét.
- De akár meg is ihatunk valamit, én biztosan fogok. Lehet, rád is rád férne. - teszem még hozzá nem is igazán tudom, miért. Jelenleg csak abba vagyok biztos, hogy én így még nem akarok hazamenni, le akarok dönteni pár rövidet a torkomon, hogy az mérgezve szervezetemet megnyugvást adjon legalább pár órára. De most kizárólag valami csendes helyet akarok, ahol senki nem szól hozzám, nem köt belém, pont ahogy én azt szeretem.



Music | Note | Clothes
✖️ made by Artemis✖️

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Ryan Cooper
Kor :
29
Foglalkozás :
katonatiszt
Hozzászólások száma :
24

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ryan & Arlene - You are the only exception   Vas. Ápr. 15, 2018 9:40 pm


Ryan & Arlene
You are the only exception


Szerencsére a Szépfiú nem szól semmit, és benne van a távozásban. A kocsijához vezet, majd számomra meglepő ajánlatot tesz, kétszer is. Csak zavartan pislogok rá, és próbálom összeszedni magam. Ébresztő Arlene! Talán mégsem alakul majd az este olyan rosszul. A hangjától végigfut rajtam egy ismerős, mégis eddig idegen borzongás vággyal keverve. Már a puszta hangjától is beindulok, remek.
- Egy ital tényleg jól esne. – felelem mosolyogva, és közben a fülem mögé tűröm a hajam.
- Ismerek is egy helyet nem messze innen. Egy csendes kis ír kocsma, billiárd asztal, darts, és jó sör. Minden, ami kell.– mosolygok rá továbbra is.  Biccent, majd ellép az autója mellől. Hm, nagy autó, nagy térrel hátul...
Elkalandozom egy pillanatra, majd rájövök, hogy nem ártana bemutatkozni.
- Arlene vagyok. – nyújtom felé a kezem, és talán a kelletétnél kicsit tovább tart. Ezután ő is bemutatkozik, és megtudom, hogy a neve Ryan.
- Örvendek a találkozásnak, a körülmények ellenére is. – felelem zavartan. – Még meg sem köszöntem, amit értem tettél. Szóval, köszönöm. – néztek fel azokba a mesés barna szemekbe.
Igazából képes lettem volna megvédeni magam, de nem akartam most belemenni a katonai tudásomba. (Bár kapott egy kis ízelítőt abból, hogy mire vagyok képes) Nem mintha ő is bármiféle önvédelmi tanfolyamra szorulna. Azonban tényleg szerettem volna most hanyagolni ezt a témát. Miután befejezzük a bemutatkozást, elindulunk az utcán, én közben pedig lopva felpillantok rá. Nagyon jóképű. Már bánom, hogy nem maratunk az autónál, és vezetett körbe benne, főleg a hátsó ülés tájékán.
Tíz perc múlva ott is vagyunk a Green Goblin nevű kocsmában. Roisin, a tulaj már messziről int. Jó barátnők lettünk. Az elmúlt három évben gyakran jártam ide. Igazán jó hallgatóság volt. Egy időben még csapos is voltam itt, még az egyetem alatt, amíg… nos addig az éjszakáig.
- Szia Lenu. – köszön nekem becézve Roisin. Leginkább az Arlie becenevet használom, és szeretem, de sokan erről megfeledkeznek, én nekem meg kisebb gondom is nagyobb annál, hogy ezzel foglakozzak. Hívjanak, ahogy akarnak.  – Hogy vagy? Régen beszéltünk.
- Szia Roisin. – köszönök neki, miközben kipréseli belőlem a levegőt is. – Mi az, hogy régen? Múlt héten voltam itt. – nevetek fel.
- Jól van, nekem az rég volt. – nevet fel ő is. – Mit hozhatok neked és a Szépfiúnak? – kérdezi,(pedig nem is az ő dolga lenne) és nekem minden akaraterőmre szükségem van, hogy ne nevessek, azért, hogy pont úgy nevezte el Ryant, mint én (csak én gondolatban). Tény és való illik rá.
- Két Guinness, kérlek. – felelem neki, leadva a rendelést barna sörre, mire biccent, és még mindig vigyorogva Ryant nézi, én pedig követem az ő tekintetét és felé fordulok. – Nem tudom kóstoltad e már, de nincs ennél jobb sör. – mosolygok Ryanre.
- Remélem nem baj, hogy rendeltem. –teszem hozzá, mert néha hajlamos vagyok faragatlan lenni, na meg akaratos. - A következő kört te rendelheted. - teszem hozzá mosolyogva.
Roisin pár percen belül kihozza a sört. Hála égnek, mert fogalmam sem volt mit mondhatnék még a Szépfiúnak.
- Köszönjük. Miért te szolgálod ki a vendégeket?- érdeklődöm.
- A jelenlegi csapos beteg, a másik meg ki lett rúgva. Szóval én vagyok most, amíg Tessa vissza nem ér. – feleli szemeit forgatva.
- Á értem.
- Nálad nem volt jobb csaposom azóta. – mondja fejét csóválva, de látom rajta, hogy tudja miféle emlékeket hozhat fel bennem a mondandója, így nem folytatja.  
- De nem is zavarok, jó szórakozást. – kacsint ránk, majd a pult másik felére sétál.
Hihetetlen, de akkor, arra a pillanatra egy ideig elfeledem az engem üldöző démonokat és emlékeket. Iszunk, beszélgetünk (bár főleg én szólalok meg), és jól érezzük magunk, csak Ryan van, a jó hangulat és én. Felettébb felszabadultnak érzem magam, és nem a sör beszél belőlem. Azt hiszem. Közben ismét megcsodálom a férfias vonásait, és dögös testét. Ez a pasi nagyon ott van.  
- Mit szólnál, ha fogadnánk? – kérdezem tőle huncut mosollyal. Látom, hogy felkeltem az érdeklődését, és ez még nagyobb bátorságra ad okot. A billiárd felé nézek, majd Ryanre.
- A feltételek adottak. Ha én nyerek, eljössz velem a tetőtérre újabb szórakozásért, kettesben. – kacsintok rá, majd közelebb hajolok hozzá.
- Ha te nyersz, akkor ott szórakozunk, ahol csak szeretnéd, és ahogyan szeretnéd. – teszem hozzá egy huncut vigyor keretén belül. Mindegy ki nyer, mindketten jól járunk. Már ha neki is azok a szándékai ma estére, mint nekem. Ha nem, akkor így járt.
Odasétálok a billiárd asztalhoz, és bár egy kis időbe telik, de utánam jön. Elégedetten rá mosolygok, majd a kezembe fogok egy dákót, és krétaporral megkenem. Rátámaszkodom, és úgy mosolygok tovább Ryanre.
- Felkészültél a vereségre? – kérdezem tőle nagyképűen, majd odasétálok az asztal másik felére a kezdéshez, és mikor elhaladok, mellette kicsit hozzá dörgölöm a fenekem. Egy kis csalás nem árt. A kis csatánk odavonz pár vendéget, akik kíváncsian figyelik a mi kis billiárd csatánk. Néha még bevetem a csalásaim, hogy eltereljem Ryan figyelmét, de mindhiába, ő nyer. Lehet, hogy jobb is, a pasik nem szeretnek kikapni, nőktől meg főleg nem.
- Szép játék volt srácok. - nevet fel Roisin. – Ügyes vagy Szépfiú. – veregeti meg Ryan vállát, és ismét minden erőmre szükségem van, hogy ne nevessek a beceneve miatt, így az ajkaimba harapok, hogy még a mosolyt is elrejtsem. Közben páran rendelnek újabb kört, így a pult mögé megy. Én pedig közelebb lépdelek Ryanhez. Eljött a várva várt pillant.
- Szóval nyertél… mit szeretnél tenni? – kérdezem, és felnézek azokba az imádnivaló barna szemekbe.
- Tíz perc múlva zárás, itt hagyhatom nektek a kulcsokat. – szól közbe Roisin, és tűnik fel ninjaként a semmiből, ismét. Viszont a lehetőség, amíg kínál nagyon is tetszik.
- Mibe fog nekem ez kerülni? – kérdezem nevetve Roisintől.
- Semmibe, neked bármit csajszi. – mondja nevetve, majd a kezembe nyomja a kulcsokat. – Aztán csak óvatosan. – kacsint Ryanre, én meg igyekszem nem zavarba jönni, de nem sikerül a kulcsok a kezemben hirtelen érdekesebbek lesznek, mint kéne. Köszönöm Roisin a kétértelmű megjegyzéseid.



avatar
Diákok
Play by :
Shelley Hennig
Kor :
24
Foglalkozás :
Kadét
Hozzászólások száma :
12

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ryan & Arlene - You are the only exception   Vas. Ápr. 22, 2018 4:43 pm



Arlene && Ryan
You are the only exception


A lány nem sokat teketóriázik, és szinte azonnal belemegy az ajánlatomba, habár nem kellene ezen annyira meglepődni: a nők valahogy mindig is élvezték a társaságomat így vagy úgy. Habár az utóbbi időben inkább az „úgy” volt a jellemző.
Az est további része eléggé szürreálisba vált át a számomra, hiszen olyan dolgokat teszek ma este, amikre az utóbbi időben még nem volt példa.
Már az is furcsa tőlem, hogy egyáltalán inni hívom és nem rögtön a kocsim hátsó ülésére vagy egy hotelszobába, de ha ez nem lenne elég, még be is mutatkozok neki, ahogyan azt ő is teszi.
Persze, normális emberektől ez nem érdemel nagy dicsértet, de mivel én nem igazán ütöttem meg mostanában senkivel egy átlagos társalgási szintet, így ez nagydolog volt a részemről.
Szóval, miután helyet foglalunk a terepjárómban, bemutatkozunk, majd Arlene – mint megtudtam – azonnal ajánl is egy nyugodtnak tűnő helyet, mire én csak bólintok és követem navigálását, hogy merre menjek.
Igaz, nem nagy kedvem volt se billiárdozni, se darts-ozni – ezeket nem is csináltam, mióta elvesztettem a csapatom -, de most mégsem affektáltam ezzel kapcsolatban. Csak az italra vágytam.
Régebben mondjuk az ittas vezetés se volt rám jellemző, de mára már az se érdekelt, ha megszegem az ilyen szabályokat. Tudtam, hogy képes vagyok úgy végighajtani a városon, hogy ne essen a lánynak baja, hiszen egyes bevetéseken is kénytelen voltam úgy vezetni katonai terepjárókat vagy kamiont, esetleg helikoptert, hogy már napok óta sem étel, sem ital nem volt bennem. Csak elfurikázgatok New York fényes utcáin is.
Útközben a kocsma felé elérkezik a pont, amikor a csaj megköszöni, amit érte tettem, mint valami hősnek, pedig nem érdemeltem meg.
Csak bólintottam egyet válasz helyett. Egyáltalán nem várok köszönetet, nem is azért tettem.
Hamarosan megérkezünk egy Green Goblin nevű kocsmába, ami valóban békésnek és csendesnek ígérkezik, legalább is azt hiszem…
Arra koránt sem számitok, hogy a kiscsaj úgy jön ide haza, mintha otthon lenne, és szinte mindenkit ismer itt.
A tulajdonosnő meg úgy kezel, mint valami szexuális tárgyat, akit mutogatni kell. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy azt hiszi, a lány pasija vagyok/leszek. Inkább nem szólok, csak komolyan meredek rájuk. Nem ecsetelem, hogy mostanában, és úgy soha többet, nem akarok barátnőt.
Aztán végre rátérünk a dologra, amiért valójában itt vagyok és inni kezdünk. Habár én valami rövidre vágytam, ő Guinness sört rendel a számomra is, amit nem utasítok azért vissza bunkó módon, viszont a következő, saját körömre már a tequila-s poharakat tartjuk a kezünkben.
Az est további része se volt megszokott számomra, szóval olyan dolgokat teszek ma, amiket már nagyon rég nem.
Beszélgetek, darts-ozok, billiárdozok, élvezem a zenét és még minimális módon társalgok is, mint egy normális ember. Ha nem rólam lenne szó, még azt is lehetne mondani, hogy jól érzem magam, de velem az többé már nem fordulhat elő.
Minden esetre most az egyszer nem kifejezetten az alkohol az, ami elveszi a figyelmemet a gyászomról és az ebből adódó haragomról, hanem valami más és azt hiszem, hogy ez miatt a lány miatt van.
Szemmel láthatóan élvezi a társaságom, pedig nem sokat kap belőle és azt is észreveszem, hogy olykor felfal a szemével. Sőt, azt se nehéz észrevenni rajta, hogy kapható lenne akár másra is iszogatáson kívül.
Persze, az életemről nem adok ki infókat, csakis társalgás szinten folyik a beszélgetés, de a lány egyszer csak alkut ajánl, amivel egyszeriben felkelti az érdeklődésemet.
Itt egyértelművé válik, hogy mit is akar tőlem, amivel nem kicsit be is indítja a férfi fantáziámat.
Álltában a csendes, illemtudó és visszafogott lányokért voltam oda, most mégis megtetszik és felizgat a benne rejlő huncutság, és most először gondolok rá másképp, mint a lányra, akinek segítettem.
- Rendben, benne vagyok! – nézek kihívóan a szemébe, s megkötjük a fogadást.
- Ó, ha ismernél, tudnád, hogy nem szokásom vereséget szenvedni. – felelek huncut szavaira és most először elvigyorodok én is, de csak pár pillanat erejéig, utána máris a golyókra koncentrálok.
Eszem ágában sincs hagyni őt, nyerni, habár úgy illene, de ha már játszunk, akkor igazán játsszunk! Igaz, az adott esetben teljesen mindegy, melykőnk lesz a győztes, hiszen mindéképp nyerünk, én mára biztos.
Hiába én nyerek, ő az, aki követeli rajtam, hogy váltsam be a nyerő kártyámat valami izgalmasra, és én nem kívánok most a kívánsága ellen tenni.
A bár tulajdonosnője kezdett egyre idegesítőbbé válni számomra – jó, hogy nem segít már betenni a farkamat is Arlene-be - , viszont, hogy itt hagyta nekünk a klub kulcsát, az az ötlete tetszett.
Szerencsére a vendégek zárórakor gyorsan haza is szivárognak, majd az itt dolgozók is, és végre kettesben maradunk a kis barnával.
- Először is kérem azokat a kulcsokat. – felelek csak ekkor a kérdésre, hogy mit is szeretnék miközben finoman, de határozottan kiveszem a kezéből a csilingelő kulcscsomót, majd a bejárati ajtóhoz sétálok és alaposan bezárom azt, majd a kulcsokat farmernadrágom zsebébe csúsztatom.
Lassú, ám öntudatos léptekkel sétálok, vissza a csajhoz miközben alaposan végignézek rajta: formás test, szép arc, formás keblek, hosszú lábak, vékony derék és izmos test, amit látok magam előtt. Pont az esetem, mintha valami szakmabeli lenne, de ez képtelenség lett volna, és most amúgy sem foglalkozunk ilyesmivel.
- Ha már billiárd…- mondom neki komoly, de játékos arccal, aztán hirtelen felkapom őt derekánál fogva, majd mikor megvárom, hogy lábaival átkulcsolja az én deréktájékomat, elsétálok vele a biliárd asztalhoz. - ….akkor folytathatnánk is itt.
Közben ráültetem a zöld asztalra és újra csak megbámulom őt, nagyon tetszik, amit látok.
Azt hiszem, nem csak az alkohol az, amiért ennyire kívánatosnak látom őt, de azt tudom, hogy rég keltett valaki ekkor vágyat bennem a puszta látványával. Ez mostanság keveseknek sikerült.
Aztán hátrább lépek tőle és leveszem magamról sötétbarna, galléros felsőmet, majd a földre dobom azt. Nem áll szándékomban sem kertelni, sem húzni az időt.
– Ez az, amit akarok, itt, most, az asztalom. – szólalok meg suttogó hangon és figyelem közben a reakcióját és hogy most mit is tesz, ha már akkor volt a szája.




[url=ZENE LINKJE]ZENE CÍME[/url] ⁞ SZAVAK SZÁMA ⁞ MEGJEGYZÉSED HELYE
×

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Ryan Cooper
Kor :
29
Foglalkozás :
katonatiszt
Hozzászólások száma :
24

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ryan & Arlene - You are the only exception   Szer. Május 02, 2018 3:37 pm




Ryan&Arlene
You are the only exception


Kiveszi a kezemből a kulcsokat, én pedig kissé elvarázsolva – és hála Roisinnak – mindig zavartan nézek fel rá. Érdeklődve figyelem, ahogyan bezár, és tudom, indul a buli. Fel is kap, én pedig azonnal összekulcsolom a lábaimmal a derekát, hogy megtartsam magam. Bár nagyon erősnek tűnik, ez igaz. Közben felnézek rá, és elveszek barna szemeibe, és kívánatos ajkaiban. Ez a férfi minden túlzás nélkül egy görög isten. Hihetetlen mekkora szerencsém volt ma este, hogy belé ütköztem. Persze a John, és főleg a verekedős része már kevésbé mondható szerencsésnek, de most már mindegy. Johnnal persze még nem végeztem, megfizet azért, hogy így megalázott. Azonban nem akartam most Johnra gondolni, csak az előttem álló Adoniszra, és, hogy mit fogok vele tenni, illetve ő velem. Feltesz a billiárd asztalra közben, és kerek perec kijelenti, mik is a szándékai, amiket én cseppet sem bánok. (Főleg, ha ilyen szexin mondja). Ó, még szép, hogy nem! Kell ez nekem, az adrenalin, a vágy, a mámor, minden, amit nyújthat. El kell felednem egy kis időre, az engem üldöző bűntudatot, és a vele járó démonokat. Csak így megy. A terápia ugyan segít, de lassan haladok, és néha annyira sok a sötét felhő az elmémben, hogy nincs időm, kell a figyelem elterelés, méghozzá azonnal. Ez (is) az oka annak, hogy kijárok a barátaimmal ezekre a szédítő bulikra. Ez így elég önző, tudom, de ennyire elcseszett vagyok. Fontosak nekem, igazán, és hálás vagyok az égieknek, amiért megajándékoztak barátokkal újra, de sajnos a múltam sötét, és fájdalmas. Kell a terelés, ha csak pár órára, vagy akár pillanatokra. Amikor egy férfi karijaiban vagyok, elfeledem ezeket a démonokat, és átadom magam a vágynak. Ez a tervem Ryennel is (bár ez elég egyértelmű). Csak a mai éjszakára had feledjem a múltam, és éljek egy kicsit. Csupán ennyit kérek. Tudom, nem érdemlem meg, de végzős vagyok, amint besoroznak, teljesítem az ígéretem, és vezeklem a bűneimért. Ennyivel tartozom. Néha azonban kell egy parányi önzőség, hogy megőrizzem a józan eszem.
Szóval kellenek az ilyen éjszakák. A gondolataimból elszakadva észreveszem, hogy engem néz, elég kihívóan, közben pedig figyelem a mozdulatait, és én is megbámulom a formás testét. Micsoda izmok! Naponta látok félmeztelen kadétokat, szóval nagyon nem új a látvány, de az ő teste különösen szép. Nincs túlpumpálva, mint a legtöbb velem egyidős srác. Ő pont olyan jó, mint ahogyan kell, és ahol kell. Tökéletes. Ezután picit közelebb lép, én pedig észbe kapok, hogy tényleg cselekednem kéne.

+ 1 8

 
- Nagyon tetszik az ötlet. – válaszolom mosolyogva, majd finoman a hajába túrok. Felnézek a szemeibe és ismét elveszem. Ébresztő Arlene, nem vagy már tini, sem szende szűzlány. Ideje lenne cselekedni nem gondolod? Te meg itt olvadozol… hihetetlen. Azonban hiába oktatom ki saját magam, (kicsit sem fura), elveszek Ryan tekintetében, közben pedig végigsimítok az arcán, majd a borostás állán.
- Kíváncsi vagyok, hogy ebben a játékban hogyan jeleskedsz. – mondtam pimaszan, az ajkaimba harapva, miközben végig a szemeibe nézek. Aztán a tekintetemmel elindulok felfedező útra, amit a kezeim is követnek. Végigsimítok az ajkain, a nyakán, a félmeztelen mellkasán, majd folytatom az utam a kezeimmel, és a tekintetemmel a lényeg felé, ami a nadrágja eleje. Már alaposan kidudorodott, és ez elégedettséggel tölt el. Nem mintha én nem álltam volna már készen. Régen volt, hogy valakire ennyire vágytam volna, és ez rémisztő volt. Vajon miért pont ő keltett bennem ennyire mély vágyat? Nem tudom, de így történt. Nem szeretek érezni, sem vívódni. Nem is értem, hogy miért teszem, hiszen ő is csak egyéjszakás kaland, ennyi. Holnap reggel, vagy akár ma hajnalban elválnak útjaink. Teszi a dolgát, és pápá. Mégis, nagyon vonz ez a férfi. A tekintetében van valami rejtett sötétség, valami vágyakozás, amitől még érdekesebb lesz.
Azonban tudom, nem szabad most se más, sem a saját lelkivilágomon gondolkodnom. Csak élveznem kell a pillanatot. Szóval megragadom az övét, majd kikapcsolom, ezt pedig a farmerja követi. Közben észreveszem, hogy fekete Calvin Klein alsó van rajta. Egyre jobb. Van ízlése, legalább ennyi. A barna felsőnél nem teljesen voltam ebben biztos, de most már látom, tévedtem. Felnézek rá, és látom, hogy halványan ugyan, de mosolyog. Gondolom, szereti, ha egy nő vetkőzteti. Ez mondjuk nem meglepő. Azonban az időt sem akarom nagyon húzni, mert nagyon lassú lettem (mivel közben elvesztem tökéletes arcában és idomaiban) szóval a nadrágjába nyúlok, és megmarkolom a férfiasságát. Nagyobb, mint hittem. Vajon van valami, amiben ez a férfi nem tökéletes? Kétlem. Felszisszen, mikor hozzáérek odalent, én pedig közben kiszabadítom a férfiasságát az alsónadrágból. Jól éreztem, nagy, és alig várom, hogy magamban érezhessem.
- Ez tetszik? – kérdezem suttogva, egy halvány mosoly keretében,  miközben közel hajolok hozzá, és az ajkaimmal finoman érintem az övét. Közben persze a kezem nem hagyja abba a munkát odalent, és kényeztetem őt tovább. Teljesen új emberré válok hirtelen, mert nem rám jellemző, hogy ennyire kacér legyek. A férfiak megteszik, amit kérek, mert kinézek, ahogy kinézek, ugye, de ennyire huncut már régen voltam.
- Talán nem ártana lefoglalni a te kezed sem. – suttogom az ajkaiba, miközben a másik kezemmel megfogom az övét, és a combomra teszem. Más férfival már régen túl lennék az aktuson, de vele más a helyzet, ki akarom élvezni őt addig, amíg csak lehet.

I wanna do bad things with you. ● Ryan & Arlene ●

avatar
Diákok
Play by :
Shelley Hennig
Kor :
24
Foglalkozás :
Kadét
Hozzászólások száma :
12

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ryan & Arlene - You are the only exception   Szer. Május 16, 2018 11:38 am



Arlene && Ryan
You are the only exception


Mikor még koraeste elhagytam a lakásomat a haverommal, akit most csak úgy szó nélkül a másik szórakozóhelyen hagytam, tudtam, hogy úgy akarom alakítani az estét, hogy az számomra jól végződjön. Ez nálam az alkoholt és az alkalmi szexet jelentette, szóval semmi extrát, nem voltam nagyravágyónak mondható.
S most nagyon úgy néz ki, hogy mindkettőt meg is kapom extra változatban.
Amikor nekivágtam a mai napnak, nem is sejtettem, hogy ilyen csajban lesz részem, mert tény, hogy nem jelentett sose gondot megkapni egyetlen nőt sem, viszont az utóbbi időben inkább a könnyebb utat választottam, s most mégis egy irtó  dögös kis csaj ül előttem egy fából készült billiárd asztalon, pont az esetem, ráadásul egy egész bár áll rendelkezésünkre.
Ilyenben az utóbbi időben nem igen volt részem, és ez az egész most csak fokozza az izgalmamat.
Ahogyan rám néz, már attól beindulok, de ahogy észreveszem, Arlene érti is a dolgát, ami az ő korában nem túl gyakori. Akárhogy is nézem, az azonnal lejön, hogy fiatalabb nálam, de ez egyáltalán nem tud zavarni, sőt, csak ez is segít a vágyam felkorbácsolásában.
Na, nem mintha ahhoz bármilyen segítség kellene, félreértés ne essék, mégis megtörténik.
Úgy érzem, ez mellett az  kis verekedős incidens is megérte. Sőt, ezt normális embereknek nem vallanám be, de azt  részét is élvezem, hiszen akkor kiadhatom magamból azt a rengeteg dühöt és feszkót, ami újabban a lényem része.
Valami nagyon nincs velem rendben, az biztos, de ennek nagyon is jól ismert az oka, és amin már szinte lehetetlen változatni. Ez a betegség vagy mi a fene már az életem része és minden elismerésem lesz annak a pszichológusnak, ha nálam változást ér el. Lehetetlen missziónak tartom én ezt, de megteszem, amit kell, hogy visszatérhessek eredeti hivatásomhoz.
- Most mondjam, hogy nem lep meg? - kérdezek vissza halványan elvigyorodva, mikor megjegyzi, hogy tetszik neki az ötletem.
Ismét az az idióta, huncut vigyor ül ki arcomra, ami még annak idején volt rám jellemző, ha jól érzem magam, de aztán gyorsan elkomorodok, hiszen már teljesen más vagyok.
- Hidd el, hogy jobban, mint a billiárdban. - felelek játszadozó szavaira miközben mélyen gyönyörű és igéző szemeibe olvadok. Nem is értem, mi van velem és miért pofázok ennyit, hiszen az utóbbi időben csak elveszem, amit akarok, hogy mielőbb elérjem a beteljesedést, ami rövid időre megváltást jelent  számomra, majd angolosan távozok. Most mégis úgy éreztem, hogy ki akarom használni a piszkos órákat ezzel  lánnyal, amennyire csak lehet, ha már így hozta a sors.
Tetszik, ahogy végigbámul rajtam, mint általában minden nő, majd hagyom, hogy felfedező útra induljanak kezei  testemen.
Érintésétől szinte megborzongok és ezek az érintések percről percre a vágyam felé visznek engem.
Halkan felsóhajtok, ahogy hozzáértő kezei munkálkodni kezdenek rajtam, aztán légzésem is felgyorsul, mikor nadrágom övével kezd el foglalatoskodni.
Odalent már egyre feszültebb a helyzet majd szinte megkönnyebbülök, amikor megszabadít a kínzóan gátló ruhadarabjaimtól és immáron farkam kívánkozva meredezik a lány felé.
Ismét csak tanúja vagyok annak, hogy hímtagomat is megbámulja, csakúgy, mint a testem többi részét. Ez ismét kissé megmosolyogtat, hiszen általában így reagálnak a nők, amikor tanúi lesznek eme méretnek, de ez a helyzet most mégis olyan édesnek és viccesnek tűnik.
Nem is tudom megmondani, mikor használtam utoljára az édes és a vicces jelzőket egy nővel kapcsolatban a dögös és a dugnivaló helyett, de most mégis ezek jutottak szembe róla.
Aztán megkérdezi, hogy tetszik-e az előjáték, amit velem művel majd egy férfias nyögés szökik fel torkomból, mikor alapos kezeivel megragadja kőkemény szerszámomat és kezével izgatni kezdi azt.
Nem volt szokásom a tétlenség, így tehát most sem tervezem, de azért kihasználom az időt és rövid időre behunyom  szemem, mialatt ő az érzékeny bőrt húzgálja le-fel farkamon, és aminek hatására halkan fújtatni kezdek.
- Nem rossz. - szólalok meg aztán perverz gondolataim közepette, de amikor megjegyzi, hogy az én kezeimet se ártana lefoglalni, újra csak elmosolyodok.
Kezdeném lassan idiótánk érezni magam ettől a sok vigyorgástól, ha most éppen tudnék és akarnék gondolkodni, de minek tenném most?
- Ha te mondod. - bököm csak ki huncut arccal, aztán közelebb vonom magamhoz és kissé szenvedélyesebben megcsókolom őt. Aztán, ahogy kezemet a combjára helyezte, kapok az alkalmon és finoman végigsimítok rajta, majd a csók közben egy kicsit megmarkolom azt.
A csókon vadítok egy kicsit miközben szabad kezem bugyijának sarkához ér, majd megragadom azt és egyszerűen lehúzom a lányról.
Útközben, ahogy leveszem róla a bugyit, elszakadok tőle és őt bámulva letérdelek elé, majd finoman széthúzom combjait és behajolva két lába közé először ujjaimmal ingerlem csiklóját, majd odahajolok ajkammal is és szívogatni, kényeztetni kezdem azt lassú, ám erős nyelvcsapásokkal, míg feszes teste bele nem remeg letagadhatatlanul.
Nem igazán vagyok képes türtőztetni magam – nem, a teljesítményemmel nincsen semmi gond, csak hihetetlenül kívánom!  -, de az igazság az, hogy nem is akarom, hiszen mindketten egyre vágyunk, hogy egy jó kis kalandban legyen részünk erre az éjszakára, azaz szexeljünk.
Így tehát, egy pillanatra félbeszakítom, amit éppen dombjával csinálok, s felegyenesedve leveszem róla a szexi ruháját, ami - ahogy sejtettem -  szexi testét fedi el előlem. Kicsit megemelem fenekét, hogy felül le tudjam róla húzni a ruhadarabot, majd a földre dobom a finom anyagot.
Eközben végig őt nézem, és izgató testén legeltetem a szemem.
Rég volt már, hogy alakit ennyire megbámultam és nem dugom meg abban a minutumban, amikor kettesben maradunk, de itt mégsem ez történt.
Azonban a férfiúi vágyam most is ugyanolyan türelmetlen volt, mint máskor, ha nem nagyobb, ezért hirtelen két combja közé nyomulok és megragadva férfiasságomat nőiességébe hatolok egy kemény, de nem vad mozdulttal. Közben egy férfias morgás hagyja el a számat, majd újra tűztől csillogó szemébe nézve határozottan mozogni kezdek benne.
Miközben szinte szétrobbanok és a vágytól feltüzelve férfiasakat lökök benne, lapockához nyúlva kikapcsolom csipkés melltartóját és azt is leszedem róla, majd megbámulom most én kerekded melleit.
- Oh...- nyögöm ismét izgatottan, amikor ezekhez a szép darabokhoz nyúlok és alaposan megmarkolgatok őket.
- Ilyesmire gondoltál? – kérdezem közben még csak most az előbbi ötletére reagálva, habár sejtettem, hogy nincs ellenére a tevékenység, amit jelenleg végzünk.





[url=ZENE LINKJE]ZENE CÍME[/url] ⁞ SZAVAK SZÁMA ⁞982 MEGJEGYZÉSED HELYE
×

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Ryan Cooper
Kor :
29
Foglalkozás :
katonatiszt
Hozzászólások száma :
24

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ryan & Arlene - You are the only exception   Hétf. Május 28, 2018 7:38 pm

Ryan&Arlene
You are the only exception
+18
Hirtelen, mintha minden megváltozott volna, Ryan mosolyog, és olyan laza, és nyugodt lett. Szóval, mintha kicserélték volna. Vagy csak én képzelődöm a kiéhezettségem miatt? Azzal a mosollyal sok szívet összetört, ebben biztos vagyok. Szerencsére nem beszéltem túl sokat, és vette a lapot. Hamarosan olyan eseménylánc indul el, amitől teljesen szétesem. Ez a pasi meg a mosolya, az érintése, és azok a csókok? Egyáltalán lehetséges ennyire jól csókolni? Vad, és szenvedélyes csókjai közben a hajába túrok, és úgy élvezem annak tökéletességét. Hihetetlen! Aztán a kezei is felfedező útra indulnak, én pedig már a puszta érintésétől újabb vágyhullámban részesülök. Ahogyan megszakítja a csókot, csak elégedetlen nyögés hagyja el ajkaim. Gyere vissza! Csókolj! Azonban lehajol, és a nőisségem kezdi el kényeztetni, először a kezeivel, majd a csodás nyelvével. Hihetetlen ismét! Itt is pont olyan jól forgatja, mint a számban. Micsoda mocskos gondolatok! Felnyögök nyelvének tökéletes játékától, és minden akaraterőmre szükségem van, hogy ne sikítsak, annyira jól csinálja, de nem sok időm marad feleszmélni, mert abbahagyja, én pedig ismét morcosan nyögök egyet, de aztán leszedi a ruhám rólam, és úgy néz, hogy attól majdnem orgazmusom lesz. A szemében olyan tűz ég, hogy eszméletlen. Nem csak a mosolyával képes összetörni a nők szívét, ez a nézés… bár így jobban belegondolva erre minden porcikájával képes. Egyáltalán törvényes, hogy valaki így nézzen ki? Hihetetlen. Az is, hogy a „hihetetlen” szót mennyit használom. Csak figyelem, ahogyan végigmér engem, de nem sokáig tehetem, mert aztán közelebb lép, és magához húz, majd belém hatol a méretes férfiasságával. Felnyögök, a behatolás pillanatában, és legszívesebben a nyakába bújnék, hogy ne lássa, mennyire sebezhető vagyok általa, így kiszolgáltatottan, de nem tehetem, mert a szemeimbe néz, és én elveszek, ahogyan látom rajta, mennyire élvez engem.
  - Igen, de te jobb vagy, mint azt képzeltem. – csúszik ki a számon a válasz, és Ryan így kap egy hatalmas dicséretet. Kicsit korán van még ehhez nem? Igaz a férfiak imádják, ha a teljesítményüket magasztaljuk, szóval nem lőttem mellé. Mentségemre szóljon olyan csodát művelt a melleimmel, hogy már attól majdnem elélveztem. Egyáltalán, hogyan képes erre a vágyra bennem pusztán az érintésével?
Ahogyan nyomult belém, ahogy nyögött, és én is, és az összhang kettőnk között szinte már ijesztő volt, de megtörtént, és imádtam minden egyes mozdulatát. Közben megkapaszkodtam a vállaiban, és kicsit belé is haraptam a ballba, hogy nyomatékosítsam a vágyam irányába – illetve, hogy ne üvöltsek az érzéstől, amit bennem kelt – lehet csöppet nyomot is hagyott, de ez most nem érdekelt, csak őt akartam, és nem csak egyszer, sokszor egymás után. Tudom túlzóan fog hatni, de még egyetlen férfivel sem éreztem ezt. Mikor lett belőlem egy kicseszett Disney hercegnő? Nem tudom, de eltévedt rendesen. Nem akarok viszont most gondolkodni, csak átadni magam az élvezetnek, amit ez a férfi nyújthat. Se démonok, se kételyek, csupán a vágy, ennyi kell most. Belenézek ismét azokba a mélybarna szemekbe, de nem bírom, szinte elbűvölnek, annyira szépek, és ott a vágy szikrája benne, ami lángra robbantja a lelkem. Túl sok a vágy bennük, és bár lehet az enyém is ilyen, nem akarom látni őket, mert csak összezavarodok, így hátradőlök az asztalon, miközben a lábaim a dereka köré maradnak tekeredve, és behunyt szemmel élvezem a férfit, aki ma este boldoggá tesz. Közben az ajkimba harapok, hogy újabb és újabb nyögést fojtsak el. Egy ideig megy is, de aztán nyögdécselni kezdek erős lökéseitől. A melleim pedig, fel le ugrálnak, ahogyan erőteljesen lök rajtam. Egyszerűen elvesztem, csupán az a szerencse, hogy ezek a perverz gondolatok azok is maradtak, és nem csúsztak ki a számon, mint az előbbi megjegyzés. Közben a kezeimmel simogatom magam, hogy ezzel fokozzunk mindkettőnk vágyát, és még a mellbimbóim is kicsit megcsavarom. A tekintetem egy pillanatra ismét észreveszi őt, mert kinyitom a szemem, és az ajkai elvarázsolnak, ahogyan megnyalja őket. Ezután gondolok egyet, és felülve, magamhoz vonom őt a tarkójánál fogva, és megcsókolom, miközben mozog bennem. Bár ekkor picit lassít, és viszonozza vad csókjaim. Mindent beleadok, mintha csak az levegővételem múlna ezen, és az édes ajkain. A csókok után a fülébe harapok, és közben megmarkolom a formás fenekét a farmer alatt. Hmm, micsoda kőkemény izmok! Aztán a fenekéről a kezeim felfedező útra indulnak a hátán, végigkarmolnak rajta, mert annyira elvesztem addigra a maradék eszem is. Valahol pedig le kell vezetni a vágyaim, nem igaz?

avatar
Diákok
Play by :
Shelley Hennig
Kor :
24
Foglalkozás :
Kadét
Hozzászólások száma :
12

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ryan & Arlene - You are the only exception   Pént. Jún. 08, 2018 8:10 am



Arlene && Ryan
You are the only exception


+ 18

Elmondhatom, hogy mindig jól érzem magam egy dögös nő társaságában, mivel ezek azok  pillanatok, amikor elvonják a figyelmemet  bennem lakozó fádalomról, haragról, azaz a mély sötétségről, de ez a csaj valami elmondhatatlanul különleges volt, már-már ijesztően.
Az egész testem bizsereg az érintésétől, és nem csupán a kielégülést hajszolom, hanem csak még többet akarok belőle.
A benne lévő kisugárzásból, a puha bőréből, nőies testéből, ajkainak érintéséből és persze kívánatos nőiességéből, miben már javában benne vagyok.
Mindig is az a fajta férfi voltam, aki kedveli a női nem társaságát, egészen Emily-ig, mert azután, csak őt akartam, nem kellett más. Amikor pedig örökre elvesztettem, csak az élvezeteknek éltem:a nők és pia. Most viszont valami hasonló dolgok munkálkodnak bennem, mint amikor őt tartottam a karjaimban.
Persze, nem akarok hasonlítgatni és nem is fogok, de ez a kiscsaj most itt, előttem és alattam hasonló dolgokat ébreszt bennem, ami elnyomja azt a feketéséget, ami a szívem és lelkem helyén keletkezett a tragédia bekövetkeztével.
Minden egyes eltelt perccel jobban érzem a vágyat és  szenvedélyt irányba, amit le is kell  és fogok is vezetni rajta.
Mikor belé hatolok, először csak mély s határozott lökésekkel mozgok benne, de ahogy fokozódik mindkettőnk vágya a szenvedély viharával együtt, gyorsitok én is mozgásomon.
Amikor pedig  a vágy hevében megjegyzi, hogy jobb vagyok, mint ahogy azt elképzelte, csak még jobban beindulok rá és akaratlanul is megjelenik szám szegletében egy apró, huncut mosoly, ami szintén nem volt rám jellemző, csak még aranykoromban.
Sose voltam az a típus, aki értékeli a szex közbeni pofázást, főleg nem az utóbbi időben, mert csak elvettem, ami nekem kellett, hogy élni tudjak. Személyes kontaktusra egyáltalán nem volt szükségem senkitől. Most azonban tetszik az, amit mond és az, amilyen vággyal megtöltve mondja ki édes ajkain a szavakat.
- Igen, ez általában így van. - mondom ki én is szavakat morgó és ziháló ajkaimon halkan és huncutan - talán kissé nagyképűen.
Mi a fasz van veled, Ryan? Ez csak egy nő, pont, mint  többi, akivel eltöltesz egy kellemes estét, majd mész tovább, ahogy az éjszaka elcsendesedik. Akkor meg mi a picsáért viselkedsz úgy, mint egy bugyuta kamasz, aki el akarja csábítani és akinek bizonyítani akarsz?
Nem tudom saját kérdéseimre a választ és nem is akarok ezen gondolkodni – nem minta most tudnék -, csak élvezni a pillanatot, amíg tart, s mely azonnal elmúlik, az éjszaka elmúltával, ahogy felszöknek a Nap első sugarai és egy új nap kezdődik.
Viszont úgy néz ki, hogy nem csak én hágtam az élvezet tetőfokára, hiszen minden nyögése, mozzanata arról árulkodik, hogy ő is pont úgy élvezi a helyzetet, mint én.
Ezt az is bizonyítja, ahogy a vállamba harap az együttlét közben, mire én férfiasan felszisszenek, de ezáltal fokozódik is a sóvárgás irányába.
Csak azt veszem észre, hogy egyre hevesebben hatolok belé s testünk egyre hevesebben követel többet a másikból.
Ezen az is segít, ahogy erős kezeimmel bejárom tökéletes testét és erőteljesen markolom azt, ahol érem tulajdonképpen.
Az élvezettől megkeményedő mellbimbóim játszadozom ujjaimmal, de aztán átveszi tőlem az irányítást és magát kezdi el simogatni kezeivel.
Mikor mellbimbóit csavargatni kezdi, mondanom se kell, mekkora erotikus hatással van rám, úgy érzem nem bírom tovább ki és menten elmegyek a látványtól, de azért uralkodok magamon.
Ajkaimmal lecsapok én is a kerek keblekre és először csak nyelvem csapásaival ízlelgetem, majd bekapom őket falva testének izét, végül pedig fogaimmal veszem birtokba a kemény kis bimbókat, melyekre remegve ráharapok.
Igazi kis vadmacskával van dolgom, ezt bizonyítja az is, mikor hirtelen magához von és újra szenvedélyes csókban forrunk össze az aktus közben.
Ekkor kicsit lassítok a mozgásomon, de mikor felsőtestemet kezdi el karmolászni, nem tudom tartani a lassú tempót.
Fájdalmat egyáltalán nem érzek körmeinek hatására sőt, inkább élvezem ezt a vadságot. Közben megragadom mindkét combját, így vonva őt közelebb magamhoz, hogy még mélyebbre hatolhassak az ismeretlenbe.
Aztán gondok egyet és egy rövid időre kiszállok belőle, habár ez úgy tűnik, nincs annyira ínyére.
Ez viszont csak éppen annyi-időre történik, meg amennyire szükségem van ahhoz, hogy levegyem őt a billiárd asztalról és háttal fordítsam magamnak csodás testét.
- Csak egy kis váltás. Remélem, nem bánod. - suttogok huncut fejjel, közben gyors mozdulatokkal megszabadulok a nadrágomtól és a cipőmtől, melyek akadályoznak, aztán újra szerszámomat ragadom meg és szintén heves mozdulattal tolom magam csak rám váró nőiességébe.
Közben kezeimmel bebarangolom a hátát, és feszes fenekét kezdem el simogatni.
Miközben határozott lökéseket gyakorolok rajta, egyik kezeimmel melleit keresem, míg a másikkal hátának puha bőrét simogatom, majd nem bírom ki és most én harapdosom meg finoman a vállát, utána a nyakát és végül lapockáján nyalok végig kéjesen, amit szintúgy kéjes nyögések és lihegések kisének végig mindkettőnk részéről.






[url=ZENE LINKJE]ZENE CÍME[/url] ⁞ SZAVAK SZÁMA ⁞746 MEGJEGYZÉSED HELYE
×

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Ryan Cooper
Kor :
29
Foglalkozás :
katonatiszt
Hozzászólások száma :
24

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ryan & Arlene - You are the only exception   Szer. Jún. 27, 2018 10:40 pm

Ryan&Arlene
You are the only exception
Sosem kívántam még ennyire senkit sem, és bár tudom túlzás ezt állítani ennyiszer, de ilyen jó szexben sem volt még részem, mint ezzel a titokzatos Ryannel. Volt benne valami, amitől kitűnt nekem, és nem csak az ötcsillagos teljesítményétől, hanem a tekintetében is láttam valami olyan vadságot, tüzet, amit mindig is kerestem egy férfiben. Ahogyan rám nézett, és mosolygott olyan édesen huncut módon, attól végem lett. Ahogyan a melleimmel bánt, az édes csókjai, és az, hogy az általam okozott fájdalomtól még vadabb lett, bennem is még inkább felizzította azt a tüzet, ami parázsként lobbant lángra, mióta megláttam. Akartam őt, és egy pillanat erejéig az is megfordult a fejemben, hogy felajánlom neki, hogy időközönként megismételhetnénk, de aztán eszembe jutott, hogy ez nem lehetséges, hiszen csupán egy éjszakáról van szó, felesleges túlbonyolítani a dolgokat. Magamat ismerve pedig előbb utóbb érzelmileg kötődni fogok hozzá, és jönnek a zavaros érzelmek. Azokból pedig akad bőven az életemben, nem kell több. Nem beszélve arról, hogy meg sem érdemlem a boldogságot, főleg nem egy ilyen tökéletes szépfiúval. Azonban nem akartam most erre gondolni, csupán élvezni őt, arra a kis időre, amíg lehet.
Azonnal cselekedik, és mikor kiszáll belőlem, elégedetlen sóhaj hagyja el a számat. Annyira vágyom rá, hogy már majdnem megszólalok, hogy mit csinál, de aztán mégsem teszem. Szerencsére nemsokára ismét magamban érezhetem, miután leemel a billiárd asztalról, és megfordít, majd belém hatol. Miután kiélvezi a hátam selymességét, és a fenekem ívének felfedezését, a mellem kezdi el kényeztetni, majd a vállam harapdálni. Kéjesen felnyögök, és megtámaszkodom közben, nehogy elessek, mert lassan az ájulás hátárán vagyok a vágytól, amit kelt bennem.
- Nem bánom. – nyögöm neki szaggatottan, de több mondat nem is jut eszembe, annyira eszem vesztettem. Szeretnék felegyenesedni, és szorosan hozzá bújni, de nem tudok, egyszerűen támaszkodnom kell. Eléggé ciki lenne, ha eldőlnék, vagy összeesnék itt, igaz, talán megtartana az erős karjaiban. Nem mintha nem érezném így is eleget Őt. Egyszerűen hihetetlenül jó, de ezt már mondtam.
Teljesen kába vagyok tőle, és ettől a fergeteges élménytől, amiben részem lehet Vele. Tudom túlzás, de gondolataimat úgy is megtartom magamnak. Akkor meg miért ne gondoljak ilyesmire? Mikor felnézek egy kicsit kábultan észreveszem, hogy a tükörben látni lehet minket, amit Roisin szerelt fel, mikor még itt dolgoztam. Teljesen megfeledkeztem róla. A biliárdasztal másik végén lévő falon van. Mondjuk nem csoda, ha ilyen teljesítményt nyújtó férfi mellett ennyire feledékeny leszek. Vajon ő is belenézett szex közben? Vajon hány pontból látta mennyire nagy hatással van rám? Az ilyen férfi úgy is el van telve magától, hiszen elég ránézni, és ő még láthatta is mit okoz a teste. Vajon ezért mosolygott ennyire huncut vigyorral?
Nem sok időm van ezen gondolkodni, mert ahogyan belém hatol újra meg újra, attól már tényleg eszem veszem. Nagy nehezen neki támaszkodom háttal, és átkarolva a tarkóját, picit hátradöntöm a fejem, és újra megcsókolom őt. A csókjai is tökéletesek! Egész nap el tudnám csókolni őt.
Jesszusom mikre gondolok! Ez csak szex te liba! Ne gondolj belé mást! Aztán mégis megszólalok a csókok után, miközben a tükörbe nézek, ahol a látvány egészen eget rengető. Nem csupán az arcát, ahogyan élvez engem, hanem a testünk is, ahogyan összeolvad.
- Azt hiszem, ezt a látványt sosem feledem. – válaszolom, és találkozik a tekintetünk a tükörben. A mellbimbóim kipirosodva, a kényeztetéstől, egyik keze a derekamon pihen, a másikkal az említett kipirosodott mellbimbók egyikét simogatja. Én a mellemet fogó kezére helyezem enyém, míg a másikkal a másik kezébe kapaszkodom, hogy ne ájuljak el. Gyenge lettem, és már nem tudom hogyan álljak meg a lábaimon. Picit megrogyok, hiszen a vágy olyan erős, és ez a látvány is, hogy teljesen felemészt. Egy kis beszélgetés, esetleg segít lenyugodnom, de csak annyit tudok mondani, hogy szedek fogamzás gátlót. Végülis ilyet jobb tudnia a partneremnek.  
- Szedek… gyógyszert. – felelem, de a hangom elcsuklik a végén, mert közeleg az orgazmus. Van előre olyan érzésem, hogy eget rengető lesz, és utána tényleg össze esek.
- Közel vagyok. – válaszolom, és gondolom, tudja mire célzok. Közben erősebben kezdek el kapaszkodni a karijában, ami a mellemet kényeztetni, és megszorítom azt, és neki döntöm a testem, miközben egyre jobban és jobban mozog bennem. A fejem is hátradöntöm és másik kezemmel a tarkójánál fogva magamhoz húzom őt, úgy nézek a tükörbe, miközben a nyakam csókolgassa. Aztán megtörténik, elélvezek, miközben szinte csillagokat látok az orgazmustól. Ami a legdurvább, látom közben az arcom a tükörben, és mikor vele is megtörténik, az övét is. Ennyire erotikus élményben még nem volt részem, pedig csináltam pár őrültséget. Volt ebben a tükörben valami meghitt erotika, ami magával ragadott. Percekig meg sem bírom mozdulni, csak lihegek, mint aki lefutotta a Maraton. Edzett vagyok, ugye a hivatásom miatt, de ezt holnap meg fogja érezni a testem, ebben biztos vagyok. Közben nézem őt a tükörben, testén csillog az izzadság, amitől újabb menethez lenne kedvem, mégsem teszek ajánlatot. Kihúzódik belőlem, és halkan felnyögök, majd megtámaszkodom a billiárd asztalban. A lábaim tényleg, mintha kocsonyából lennének.
- Hát ez… - mondom, de nem tudom befejezni a mondatom, képtelen vagyok. Felé fordulok nagy nehezen, és megcsodálom a tökéletes testét. Szép trófeát gyűjtöttél Arlene! Gratula! Micsoda test! Teljes pompájában pucéran láthatom, és meg kell mondjam hibátlan.
- Szomjas vagyok. – válaszolom zavartan, és minden erőmre szükségem van, hogy elsétáljak PUCÉRAN a pultig. Oké voltam már ennél a pultnál pucér, ezt beismerem, de most egészen más érzés volt. Közben alig bírok ránézni erre a díszpéldányra. Szedd össze magad! Flörtölj vele, legyél játékos! Vedd elő a bulis éned újra!
- Esetleg keverhetek valamit az úrnak? – kérdezem incselkedve a pult mögül. Kezdetnek talán megteszi, bár a zavarom még mindig nem akar elmúlni.

avatar
Diákok
Play by :
Shelley Hennig
Kor :
24
Foglalkozás :
Kadét
Hozzászólások száma :
12

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ryan & Arlene - You are the only exception   Csüt. Júl. 26, 2018 8:40 am



Arlene && Ryan
You are the only exception


+ 18

Fenomenális érzések birtokolják most a testem, ami nem enged utat az agyam sötét gondolatainak.
Sőt, most csak ez a vágy, vad szenvedély, érzéki pillanatok léteznek, amik igazából el is veszik az eszemet.
Gyönyörű és igazán dögös ez a kiscsaj, akinek jelenleg formás testét birtoklom egész valómmal.
Nem fogom vissza magam és mindent beleadok, ahogy hátulról élvezem őt és döfködöm farkammal. Nem finomkodok, hiszen élvezni akarom a dolgot, de azért nem vagyok túl durva sem.
Általában, vagyis csak az utóbbi időben nem igen ragadják meg gondolataimat azok a dolgok, hogy a lánynak, akivel vagyok, milyen a szex, de ennél a lánynál ez most furcsamód másképp van.
Akarom, hogy ő is élvezze a dolgot, és a látottak alapján úgy is elértem célom, hogy csak önmagam vagyok.
Erős kezeim markolják és simogatják selymes bőrét, telt idomait, izmos vonulatait, szinte mindenhol bejárják őt, miközben egyre mélyebbre és mélyebbe merülök el finom nőiességében.
Ahogy előre döntöm a billiárd asztalon, csak még jobb alkalmam van arra, hogy tövig benne legyek, s úgy látom, hogy ez rá is igen nagy hatással van. Hangjai, testének vonaglása és rezdülései erről árulkodnak legalább is.
Viszont, ha esetleg nem értenék a női test nyelvén, ami lehetetlen, akkor is tudnám, hogy nem ellenzi sem ezt a pózt, sem az egész helyzetet, hiszen ebben szavakkal is megerősít.
Mikor gyönyörű testével felmagaslik és hozzám hajol, csak még jobban fokozzák élvezetemet, de aztán felhívja figyelmemet egy hatalmas tükörre az asztallal szemben, ahol éppen munkálkodok rajta.
Igazán izgató a látvány, bár melyik férfinek ne lenne az?
Testünk szinte egy iramban mozgolódik és remeg, mintha egyetlen gépezet lennénk, ami nem áll le, míg nem el nem végezte fontos feladatát. Habár ez esetben valahogy nem a feladat szónak kellene az ember eszébe jutni, hiszen nincs benne semmi kötelező, semmi szabály, csak ami jól esik.
Rég volt, hogy nem csak egy női testet élvezek, hanem annak szépsége fokozza a bennem lakozó sóvárgást a kielégülés felé.
Érzem, hogy már nem sok kell és a bennem tomboló lüktetés hamarosan kitörő vulkánként fog véget érni, de addig nem áll szándékomban elmenni, addig visszatartom a robbanást, amíg a lány nem éli át ugyanazt.
Azt hiszem, az ezt követő szavai azok, amik mégis elindítják bennem a visszafordíthatatlant.
Mikor kéjes hangján kinyögi előttem, hogy szed gyógyszert, majd pedig azt, hogy közel van a kielégüléshez, már nem igazán birok magammal, érzem, hogy nem kell sok, hogy elsüljek.
Aztán hallom is és érzékelem is, hogy kecses teste sorozatokban megremeg és  forró hüvelye összerándul körülmarkolva farkamat, ezek után nekem sem kell több. Erősem megmarkolom derekát és olyan gyors tempóra kapcsolok, ahogyan azt kitartó testem elbírja, majd hamarosan férfias nyögések közben, egészen belé tolva magamat elélvezek benne.
Farkam szinte lüktet a jóleső érzés hatására, és még fújtatnom kell párat, mire képes vagyok egyáltalán kihúzódni belőle.
Mikor felém fordulva a lány nem igazán talál szavakat, először csak huncutul el kell vigyorognom, úgy nézem őt.
- Valami ilyesmi van most az én fejemben is. – jegyzem meg aztán én is halkan, még rekedtes hangon az orgazmus hatására.
Még mindig csak bámulom tökéletes testét és valami érdekes oknál fogva még nem vagyok képes lelépni, mint azt ilyen esetekben tenni szoktam.
Csak addig van szükségem a női társaságra, amíg szexelek velük, utána gyorsan lépek, hogy még véletlenül se kellejen velük beszélgetni, lelkizni. Nem adom meg sem nekik, sem magamnak az esélyt, hogy közel kerüljünk egymáshoz, most mégis csak bamba fejjel bámulom őt, s nem mozdulok.
Igazából mielőtt bármit is tehetnék ő anyaszült meztelenül a pulthoz sétál és pedig őt bámulva követem szemeimmel útján.
Aztán itallal kínál, ami a másik gyengeségem a szexen kívül és én ahelyett, hogy a biztonságos, megszokott módszerem alkalmaznám, még mindig maradok.
- Hm, igazából mennem kéne, de azt hiszem, egy ilyen ajánlatot, hogy egy pucér csaj kever nekem italt egy üres bárban nem hagyhatom ki. – nézek még mindig tüzes tekintettel végig rajta játékos tekintettel. Mi a fasz van veled, Ryan? Úgy viselkedsz, mint valami tini kis pöcs. Mégsem teszek ellene.
A helyzet a régi, Emily előtti időkre emlékeztet, amikor még élveztem az életet, a lányok társaságát, mikor még nem menekültem a személyes kontaktus elől. Ezt hozza most ő elő belőlem, Arlene, de kivételesen nem bánom, azt hiszem.
- Rád bízom, hogy mit, csak jó erős legyen. – teszem még hozzá őszintén, hiszen valóban arra vágytam most is a szex után.
Azt hiszem, minden megvolt ma estére, mire igazán szükségem van, sőt, még több is.
Míg ő kiváladtja a megfelelő italt és kever nekünk, addig én felszedem a földről az alsómat és a nadrágomat, majd magamra kapom őket, mert ha így maradok, félő hogy újra meg akarom dugni, az pedig mostanság nem an én stílusom.
Nincs már az a Ryan, aki képes volt végigkeféni az egész éjszakát, ahhoz azt hiszem, embernek kéne lenni, annak meg már rég nem érzem magam.






[url=ZENE LINKJE]ZENE CÍME[/url] ⁞ SZAVAK SZÁMA ⁞788 MEGJEGYZÉSED HELYE
×

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Ryan Cooper
Kor :
29
Foglalkozás :
katonatiszt
Hozzászólások száma :
24

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ryan & Arlene - You are the only exception   Csüt. Aug. 02, 2018 3:03 pm

Ryan&Arlene
You are the only exception
Amikor megjegyzi az iszonyatosan dögös mosolyával, hogy az ajánlatom, miszerint pucéran keverek neki italt visszautasíthatatlan, csak zavartan elmosolyodom. Van valami ebben a férfiban, amit nem tudok megmagyarázni, és ami mégis vonz. Nem csupán a külseje, hanem a tekintete. Édes, szexi, mégis ott látni benne a szomorúság szikráját is. Ezt látom én is, ha tükörbe nézek, ugyan ezt a fájdalmat. Természetesen kíváncsiskodni eszem ágában sincs, nem azért van itt, hogy lelkizzünk, és én sem. Ahogyan felveszi az alsóját, és a nadrágját, szomorú leszek, és magam sem értem miért, hiszen egy éjszakás kaland, ennyi. Ő csak egy pasi, aki pár órára segíti felejteni az engem üldöző démonokat. Ennyi. Mégis így érzek.
Amikor kikeverem neki az erős italt, ahogyan kérte, átadom neki, majd magamnak is keverek ugyan olyat.
- A koktél neve Black Army. Igen erős, férfias ital. Pár pasi barátom szokta inni. – mosolyodom el, de nem sokáig, mert eszembe jut, hogy nem kéne pasikról beszélni neki. Aztán pedig John, aki utálja, mert túl érős. Finnyás pöcs. Nagyon kap, amint a szemem elé kerül. Szerencséje, hogy nem szólok a kiképzőtisztjének. Az ilyet nem tűrik a katonaságon sem. Mi igaz, hogy nők vagyunk, a gyengébbik nem ugye, a kiképzésünk alatt viszont egyenrangúan kell kezelni egymást, és nem csupán a harctéren, de azon kívül is. Sok férfi katona erről pedig megfeletkezik. Aztán jönnek a „ Dögös vagy pipike“ meg a „ Formás cicik Tucker“ megjegyzések, és talán még nem is annyira zavarók, amíg nem fajul tettlegességig, mint Johnnál. Szóval simán kapna érte fegyelmit. Mégsem akarok spicli lenni. Majd én lerendezem vele és fájni fog neki, abban biztos lehet.
- Egészségünkre. – emelem fel a poharam, majd meghúzom az egész koktélt. Hm, erősebb, mint emlékeztem. Nem tudom az alkohol miatt, vagy más okból kifolyólag, de hirtelen megbátorodom, és felülök a pultra, majd le, pontosan a szépfiú elé. Egy pillanatra elveszem barna szemeiben, de aztán megemberelem magam.
- Gyere, mutatok valamit. – fogom kézen, majd felveszem a földről az ingét, és felveszem magamra. Kicsit hűvös van odakint. Felvezetem a liftig, egyenesen a tetőre. A liftben minden akarat erőmre szükségem van, hogy ne vessem rá magam. Szánalmas vagy Arlene! Mikor kiérünk, egy bárpult fogad minket kényelmes ülőhelyekkel, amik felett karácsonyi világításokra emlékeztető lámpások díszelegnek, és világítanak. Eléggé hangulatos.  Ez is a bár része, de többnyire bulikhoz használja Roisin. Belátni innen Manhattan kis részét. Csodálatos a kilátás, még a Hudson folyóra is látni. A nap még nem jött fel, de percek kérdése az egész.
- Hogy tetszik? – kérdezem Ryantől, mosolyogva, majd lábujjhegyre állok, és megcsókolom őt. Eddig bírtam ki. Magam sem értem miért hoztam a tetőre, egyáltalán miért csókoltam meg? Lejárt az éjszakánk, ideje volt távoznia, és nekem is. Mindjárt vége a nyárnak, irány az utolsó évem a bázison, aztán vezekelek szolgálat közben. Most mégsem tudtam megválni ettől az estétől, szinte kapaszkodtam minden egyes pillanatba. Szóval átkarolom őt a tarkójánál fogva, és szinte kétségbeesetten csókolom, miközben a testünk összesimul. Vad táncot járnak a nyelveink, én pedig, még inkább beindulok. Bele is nyögök az édes csókjaiba, és úgy érzem nem elég. Elvesztem, igen ez a helyes kifejezés. A végén még azt hiszi, valami ragaszkodó picsa vagyok, mégsem tudok leállni, csak mikor már úgy érzem, lassan levegőt sem kapok. Vágyom erre a férfire, nem is akárhogyan, és nem tudom hogyan sétáljak el innen, el tőle. Mégis mi a fene van velem?
- Sajnálom. – vágom rá zavartan, és megnyalom az ajkaim, amiket eddig ő csókolt.
- Szép innen a kilátás igaz? – fordulok el tőle, és újra a felhőkarcolók sokasága felé tekintek. Hihetetlen mennyire szánalmas vagyok. Minden akaraterőmre szükségem van, hogy ne vessem újra a karjaimba magam. Arlene Wendy Tucker, javíthatatlan vagy! Aztán eszembe jut, hogy én nem ilyen vagyok, és most sem szabadna így viselkednem. Felé fordulok, majd teljesen lazán megfogom a kezét, és a fejem a bicepszének döntve – mivel vagy húsz centivel magasabb nálam – nézem a napfelkeltét. Új nap virrad, és ezzel együtt az új életem kapuja is lassan közeledik. Csak egy pillanat erejéig fordul meg a fejemben egy alternatív jövő, ahol még élnek a barátaim, és egészségesek, talán már régen férjnél vannak, én pedig úgy találkozom ezzel a férfival, hogy tudok is vele tervezni a jövőre nézve. Ez azonban csak álom, egy fájdalmas pofon visszaránt a valóságba, és újra elönt a bűntudat. Nem érdemlem meg a boldogságot, és talán egy élet sem lesz elég ahhoz, hogy vezekeljek bűneimért.

avatar
Diákok
Play by :
Shelley Hennig
Kor :
24
Foglalkozás :
Kadét
Hozzászólások száma :
12

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ryan & Arlene - You are the only exception   Szomb. Szept. 22, 2018 11:44 am



Arlene && Ryan
You are the only exception


+ 18

Egy ideig csak figyelem őt, ahogy szakszerűen kikeveri az italt – jómagam is jó voltam ebben annak idején, amikor sokat buliztam, de ma már csak kikérem az erős italt és magamba döntöm általában.
- Jól hangzik. - jegyzem meg egy halvány mosolyt megengedve magamnak, amikor meghallom az ital nevét. Ezek szerint engem is férfiasnak lát, ha már azt véli gondolni, hogy egy ilyen ital megfelel nekem. Mondjuk, ezt nem szándékozom vele megvitatni, de tény, hogy eltalálta, ha valóban olyan erős és ütős ez a Black Army, ahogy ezt ő állítja.
Aztán, amikor átadja, szinte gondolkodás nélkül belekortyolok egyet, de az első korty, majd a koccintás után megiszom az egész pohár tartalmát, hiszen erre már nagy szükségem volt.
Nem csalódom, valóan igazán fiús italt kever nekem s magának is, ami kicsit vicce is, mert látszik, hogy neki talán egy kicsit erősebb is ez a kelleténél.
Mégsem panaszkodik, inkább felül a pultra, amitől én meg újra kanosnak érzem magam és legszívesebben újra helyben megdugnám. Viszont nem teszek semmit, csak néha méregetem őt, habár nem túl feltűnően.
Ő töri meg a kellemetlen csendet, pedig általában ezt én szoktam, pontosabban azzal, hogy lelépek és elhagyom a terepet. Egyelőre most ezt mégsem teszem, valami visszatart, és egyelőre képtelen vagyok mozdulni.
Kicsit meglepetten tapasztalom, hogy ez után valahova elráncigál, hogy mutasson valamit nekem, de ami még furcsább, hogy mint valami bamba idióta, még követem is őt.
Olyan furcsa, mintha a hatása alá kerített volna ez a lány engem, én pedig csak sodródom az árral, mint valami elveszett hal. Igaz, mit számít még pár perc vagy pár óra? Mostanság úgyis csak az „élj a mának,öld meg magad” elv szerint élek. Szóval követem őt szó nélkül, amikor elvezet valami lifthez, miután egy tetőtéri terasz, vagyis inkább szórakozóhelyre, amolyan bárféléhez érkezünk.
- Nem rossz. – felelem kérése hallatán miután körbenézek azon a bizonyos teraszon. Még sosem jártam itt, habár ezen a szórakozóhelyen sem. Biztos vagyok benne, hogy ez valami VIP-részleg lehet, ami nem látható minden egyes vendég számára.
Azt hiszem, kezd kissé romantikussá válni ez a szituáció, de valahogy most mégsem zavar, legalább is nem nagyon.
Igazából nem is nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel, csak még mindig a lány vonzáskörében lebegek, viszont helyettem ő tud és cselekszik is, ami most segítségemre is van.
Hirtelen felém fordul és gyengéd ajkaival lesmárol, aminek nem igazán tudok, de nem is akarok ellenállni.
Talán nem helyes ez, hiszen az egész csak a ma éjszakáról szól. Talán már rég le kellett volna lépnem, ha nem is magam miatt, inkább miatta, nehogy túl sokat képzeljen ebbe az egészbe, ahogy azt a nők szokták.
Mégis képtelen vagyok eltolni, inkább csak egyre szenvedélyesebben csókolom őt, átkarolva derekát, amitől bevallom, újra beindulok, és legszívesebben magamévá tenném.
Aztán azonban ő az, aki megszakítja a csókot és elszakad tőlem, ami meglepettségemre annyira nem is jön be.
- Nem kell. – mondom rekedtes hangon, mikor sajnálkozásnak ad hangot rámenőssége miatt. Ezért igazán egy pasi se haragudna meg, ha egy ilyen dögös és gyönyörű csaj csókolja.
Viszont, mikor hirtelen témát vált és a kilátásra tereli a témát, kissé viccesnek hat újfent, mert látszik rajta, hogy szándékosan terel. Talán zavarban van vagy mi a fene? De minek is foglalkozom én ezzel egyáltalán?
- Meghiszem azt, nagyon szép a kilátás. – mondom egy kicsit huncut hangnemben, hiszen én végig ez alatt a seggét bámulom Manhattan hajnali fényei helyett. Valahogy jelen pillanatban ez sokkalta jobban megragadja a figyelmemet a városrésznél.
Ahogy hozzám bújik, azt is hagyom neki, pedig régóta nem történt velem ilyen, hogy ennyire közel engedek magamhoz egy lányt.
Igazából a közelsége még mindig hat rám, így most én vagyok az, aki magam felé fordítva őt újra lesmárolom őt, aztán gondolva egyet, leülök a teraszon levő egyik székbe, őt pedig ölembe vonom magammal szemben.
Kész, azt hiszem, eddig bírtam, újra meg akarom őt kapni, még egyszer. Végül is ki mondja, hogy egy egy éjszakás kaland alatt nem lehet többször szexelni?
Egyszerűen érzem, hogy a testemnek és talán a sötét lelkemnek is erre van szüksége most, hogy még egyszer elmerüljön ebben a csodaszép és dögös lányban. Hogy elfelejtsem a sok szart, ami körülvesz, és csak a pillanatnak akarok élni…






[url=ZENE LINKJE]ZENE CÍME[/url] ⁞ SZAVAK SZÁMA 680⁞ MEGJEGYZÉSED HELYE
×

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Ryan Cooper
Kor :
29
Foglalkozás :
katonatiszt
Hozzászólások száma :
24

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ryan & Arlene - You are the only exception   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Ryan & Arlene - You are the only exception

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Thomas Ritter - kicsit másképp, de elkelt!
» Karakter kereső
» Voltam jó is persze, nem tudom, hogy rám ismersz-e - Nina & Ryan
» Az egyetlen, ami mindent elronthat, az az őszinteség hiánya. ~ Ryan & Nina
» Castor kis fekete notesze

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ