„We never lose our demons, we only learn to live above them”
Karakter típusa: saját Teljes név: Arlene Wendy Tucker Becenevek: Arlie, Wendy Születési hely, idő:Manhattan, New York, 12. 18. 1993. Kor: 24 Lakhely: Manhattan Szexuális beállítottság: heteroszexuális Családi állapot: egyedülálló Csoport: Diákok Ha végzett vagy még tanul//Egyetem: A West Point - United States Military Academy /még tanul Félbehagyta: New York-i Egyetem Ha dolgozik//Munkabeosztás: - Ha dolgozik// Munkahely: - Hobbi: futás, olvasás, boksz, baseball, biliárdozás
Dolgok, amit tudni kell róla: • Szigorú neveltetésben volt része. Az édesapja egykori amerikai focisztár, később edző, édesanyja régész. • Ez a két irány nagyban meghatározta az életfelfogását. • Hála édesanyjának imádta a történelmet, és a régi civilizációkat így az lett az álma, hogy ő is régész lesz, míg az édesapjának hála remek sportoló lett. • Felveszik az NYU-ra, és megkezdi az egyetemi életet. Sok barátot szerez. • DE egy napon hazafelé tart a metrón, mikor balesetet szenved, elveszíti több barátját. • Ez teljesen megváltoztatja őt, depresszióba esik, és kibukik a New York-i Egyetemről. • Van egy nővére, akivel közeli a kapcsolatuk. A baleset után sokat próbál segíteni rajta, sikertelenül. • A családja unszolására terápiára jár, hogy feldolgozza a múltját, bár Arlene elég szkeptikusan áll hozzá. • A terápia ellenére züllött életet él továbbra is, mire az édesapja besokall és elküldi őt a West Point - United States Military Academy katonai iskolába.
•Külső tulajdonságok: o Barna haj, barna szem o Középmagas, karcsú testalkat o Három tetoválása van, és mind jelentőséggel bír számára
• Belső tulajdonságok a baleset előtt: o Optimista o Nyitott o Játékos o Álmodozó o Beszédes
• Belső tulajdonságok baleset után: o Rosszkedvű o Lobbanékony o Engedetlen o Pesszimista o Csendes
• Mindezek mellett leleményes, és melegszívű lány, aki intelligens és kötelességtudó, azonban a baleset miatt reményét vesztette. • A katonai iskolát is csupán azért vállalta, hogy vezekeljen, mivel önmagát hibáztatja barátai haláláért.
„Mikor dobod be a törölközőt? Mikor ismered el, hogy egy veszett ügy tényleg az? Van egy pont, amikor már túl sok... amikor már nem harcolunk tovább. Feladjuk. Ekkor kezdődik az igazi munka. Reményt kell találnunk ott, ahol semmi sincsen.”
Levegő után kapkodva ébredtem fel az éjszaka közepén. Egy újabb rémálom arról a napról. Talán megérdemeltem a büntetést, az egész az én hibám volt. Ez pedig a vezeklésem életem végéig. Oldalra néztem és laktanya szokásos látványa fogadott. Azon a bizonyos emeltes ágyon feküdtem, amit sikerült kiharcolnom egy póker partin, ami nem teljesen volt megengedett. Azonban néhányan imádtunk szabályt szegni, és én is közöttük voltam. Szóval így nyertem meg a felső ágyat. Nem mintha nagy szám lenne. Ez lett az életem. Nem teljesen ezt terveztem, de így alakult. Alig vártam, hogy végezzek, és megkezdjem az ötéves aktív szolgálatot. A legtöbb ember nem várná, én igen. Nem csupán azért, mert erre képeztek ki minket. Nálam más okok is játszanak. Bűnhődnöm kell azért, amit tettem… Még egyetemista voltam, gólya, felvettek ösztöndíjjal az NYU-ra és az életem sínen volt. Szereztem barátokat, randiztam, bekerültem a szurkolói csapatba és igazán boldog voltam, de egy napon minden megváltozott. Egy hét volt hálaadásig, amikor a barátnőimmel úgy döntöttünk ellopjuk a Columbia egyetem kabaláját, akivel az egyetem játszott bajnoki mérkőzést. Az egész az én ötletem volt, be akartam vágódni az egyik focistánál, és bizonyítani neki, hogy milyen vagány lány is vagyok. Szóval este útra keltem két barátnőmmel, és elloptuk. Azt terveztük, hogy elvisszük Tracy édesapjának ruhatisztítójába, és ott elrejtjük. Azonban nem értünk oda. A metró kisiklott. Percekkel később ébredtem fel arra, hogy iszonyatosan fáj a fejem. Megfogtam ahol fájt, és az ujjaim véresek lettek. Felültem, és mikor körbenéztem, lefagytam. A metró az oldalán volt, és káosz uralkodott. Pár perc eltelhetett, mire magamhoz tértem a sokkból, és oldalra néztem. A bal oldalamon feküdt Tracy mozdulatlanul. Odahajoltam hozzá, és a nevén szólítottam sírva, de nem mozdult. Segítségért kiáltottam, de senki sem jött oda hozzánk. Ekkor meghallottam Ashley hangját. Segítséget kért, én pedig utána szaladtam, de mikor megláttam, újabb pánikroham kerített hatalmába. A hasán feküdt, és a hátán egy vasoszlop volt. Odarohantam hozzá, próbáltam megmozdítani, de semmi, nem mozdult, ő pedig csak sírt, velem együtt. Elképzelni sem tudom milyen fájdalmai lehettek. Végül jött a segítség, de már késő volt. Tracy meghalt. Ashley ugyan életben maradt, de súlyos árat fizetett, soha többé nem tudott lábra állni. Sosem bocsájtottam meg magamnak. Ashley természetesen engem okolt évekig, jogosan, és igaza volt. Aztán egy nap jött egy üzenet, hogy látni akar, én pedig meglátogattam. Megbocsájtott nekem, miközben sírt, és én is. Letérdeltem elé, és a bocsánatáért könyörögtem, amit már megkaptam tőle. Azonban jól tudtam, nem jár nekem, és sosem fog. Csupán egyet tehettem, vezekelek.
Különleges névválasztás egy csodás pofihoz. Mit mondhatnék? Valamit kellene, hiszen nem az üres térre vagy kíváncsi - ami a fejemben lévő nem létező dolgokat tökéletesen szimbolizálja - hanem egészen másra. Igazán szépen és ötletesen oldottad meg a jellemedet, amiből sok mindent megtudhattunk a karakteredről, kinek közel sem egyszerű irányt vett az élete a vele történtek után. Külön kiemelném jellemleírásod azt a két pontját, amelyben kifejtetted milyen személyiség volt Arlene a baleset előtt és azt, hogy a történtek milyen mértékben változtatták meg őt. Ahogyan örültem az apró információmorzsáknak a szüleidről, akik miatt olyan irányt vettél a tanulást tekintve, ami szerintem nagyon érdekesen hangzik. Kár, hogy nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogyan szeretted volna, hiszen ilyen események csoda, hogyha valaki újra visszatalál önmagához. Mondhatnám, hogy nem a te hibád - és mondom is - mert bár sokat nem segít rajtad, de tudnod kell, hogy te mindent megtettél a barátaidért aznap. Nagyon apró változások is elegek ahhoz, hogy teljesen mást irányt vegyen egy esemény kimenetele, ahhoz neked viszont rettentő kis mértékben van közöd. Túlságosan összetett ez ahhoz, hogy csak magadat hibáztasd mindezért. Azért remélem egy nap visszanyered a reményt, és a terápia is a segítségedre válik majd abban, hogy te is belásd, csak egy apró porszem voltál az eseményeket hajtó gépezetben. Mindezt összevetve úgy gondolom a választott pb alany tökéletesen illik a megálmodott karakterhez, szóval jó választás volt! Mielőtt még belevágnál a játékokba, arra kérlek, hogy ejtsd útba a foglalókat, ezután viszont nincs más hátra, mint uralmad alá venni a játékteret. Üdv itt!
Kezdőlap
- hanem egészen másra. 
