One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Kapcsolatkeresõ

Millie Crawford
Today at 12:29 pm



Audrie Hendricks

Audrie Hendricks
Today at 12:11 pm



Ryan & Flor

Ryan J. Craig
Today at 8:30 am



double trouble

Ethan Kaminski
Today at 8:22 am



Flor & Jules

Juliet Brewster
Yesterday at 11:50 pm



Dor & Rae | shining stars of the night

Dorian J. Lester
Yesterday at 11:45 pm



Játékpartner keresõ

Millie Crawford
Yesterday at 8:58 pm



Nora & Millie - hey, cousin!

Millie Crawford
Yesterday at 8:35 pm



Ewan & Lena

Lena Caldwell
Yesterday at 7:20 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 11 2
Diákok 4 6
Törvényszegõk 11 11
Bûnüldözés 5 7
Hivatal 0 4
Üzlet 4 4
Oktatás 5 1
Munkások 6 2
Egészségügy 6 6
Összesen 52 39
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots

Elizabeth Luna Cortez, Ethan Kaminski, Fable S. Hill, Joshua Miller, Juliet Brewster, Millie Crawford, Raelyn J. Winters, Valerie Dalton, Wyatt Bennett


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Theo J. McCarthy

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Theo J. McCarthy   Vas. Márc. 18, 2018 7:53 pm


Theo J. McCarthy

"A félelem egy reakció, a bátorság egy döntés."


Karakter típusa: keresett
Teljes név: Theo James McCarthy
Becenevek: inkább álnévből van jó pár
Születési hely, idő: New York, 1989. 07. 17.
Kor: 28
Lakhely: frissen szabadult, még képlékeny
Szexuális beállítottság: heteroszexuális
Családi állapot: facér
Csoport: Törvényszegők
Ha végzett vagy még tanul//Egyetem: NYU, már végzett
Ha dolgozik//Munkabeosztás: túl gyakran változik
Ha dolgozik// Munkahely: -
Hobbi: történelem, művészetek, műkincsek, tánc, pezsgés, utazás
1. jó színész. szinte bármivé képes átváltozni a munka kedvéért.

2. ez nem azt jelenti, hogy bármire hajlandó is. sajátos morális szabályrendszert követ, aminek első pontja, hogy nem nyúl fegyverhez, és nem alkalmaz erőszakot.

3. ettől korántsem veszélytelen.

4. az átverés a zsigereiben van, aki jól ismeri, sem lehet biztos benne, hogy mikor mond igazat, és mikor ferdít, álcáz, játszik, dolgozik.

5. profi, dörzsölt bűnöző, aki ezzel egy időben naivan hisz az emberi értékekben, és a végletekig képes elmenni azokért, akiket kedvel, akiket ártatlannak vél, vagy akik együttérzést képesek kiváltani belőle.

6. finom modorú, művelt és intelligens, de tisztában van vele, hogy a logika csak a pszichológia kisebbik ikertestvére.

7. könnyen kihozható belőle az arrogancia, irónia, szarkazmus és egyéb finomságok, de általában tükörreakció. a büszkeségét ne sértsd meg. bosszúálló típus.

8. nem jellemző rá a mohóság, tudja hol a határ, de azért ő is megkísérthető.

9. mindig vidám, optimista, magabiztos és szellemesen társalgó, de a felszín alatt nagyon is sebezhető.

10. „Pár percet itt tölt, hogy utóbb időtlenül hiányozhasson.” /ez egy Fodor Ákos haiku/

11. elképesztően extrovertált, a társaság vagy a figyelem hiánya meg is betegítheti, ahogy a megfelelő higiénia hiánya is.

12. kórosan rendmániás, ha rájössz, ne bosszantsd vele, mert tényleg rosszul bírja. oké, halvány pitymallatnyit talán sznob, de pszt

13. „Sosem féltem a tettektől, csak a tehetetlenségtől.” /ez pedig egy Winston Churchill idézet/

14. ha valami nagyon mozgatja, meglepő felelőtlenségekre képes, a kockáztatás a vérében van, a kihívást elképesztő önfegyelembe kerül elutasítania. általában nem sikerül

15. olykor éppen önmagától kell megvédenie a hozzá közelállóknak.

16. figyelmes és törődő típus, de nehezen enged közel magához.

17. kiváló táncos
koreai techno-ra a berendezés sincs biztonságban

18. ért hozzá, hogy ne tudj róla nem tudomást venni. pedig sokszor nagyon szeretnél

19. ravasz, jobb, ha nem bízol meg benne túlságosan, viszont ő sem átverhetetlen.

20. de még pontosabb, ha azt mondom: titokzatos és abszolút kiszámíthatatlan, mindig képes meglepetést okozni. ám ha azt hiszed, legalább ebben biztos lehetsz, megint csak tévedni fogsz.

21. 95%-ban nehéz komolyan venni, pedig csak a maradék 5-ben nem tudja, mit beszél.

22. rugalmas és szeret rögtönözni, de van pár rigolyája, amikhez következetesen ragaszkodik.

23. lételeme a flörtölés, de ezek a kalandok viszonylag ritkán jutnak el a szexig. hűséges típus.

24. laktózérzékeny. az itallal pedig vigyáznia kell, különben sokkal jobban megered a nyelve, mint szeretné.

25. szenvedélye a művészet és a történelem.

26. kedvenc mitológiai alakja a Loki nevű déróriás, az éles eszű, ravasz, ármányos isten, aki tény, hogy kevésbé biztonságossá, de cserébe sokkal érdekesebbé változtatta a világot. Loki bonyolult lélek… – képes bármikor belemenni a témába, és a legnagyobb titokban huzigálni a pro-kontra strigulákat kettejük szórakozásból született, képzelt hasonlósági táblázatában –, különös és végtére is szerethető figura. Kár, hogy olyan sok sötétség lakozik benne.


+1. ne is reménykedj, rengetegszer ki fog akasztani, és olyan érzéseket piszkál majd fel benned, amiket nehéz lesz helyén kezelni.

+2. sokáig nem fogsz tudni rá haragudni.


"Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok."


„If you’re going through hell, keep going.”


/Winston Churchill/

Mikor gyerek voltam, apám gyakran idézte Churchillt, ha jókedvében volt, szinte már családtagként emlegette: „mit mondana erre a jó öreg Winston, Theo?”
Nem tudtam, mit mondana. De utáltam, hogy mindig mindenről volt véleménye. A válasz persze megjött, mindig az az örökkön elcsépelt, bőr alá kúszó frázis, amitől már inkább a mákos gubát is megeszed, csak szabadulj – egyébként a mákkal azóta is ki lehet kergetni a világból. Churchillt viszont megkedveltem. Nem sokkal apám halála után. A rendőrség szerint öngyilkosság volt, de a közvéleményt és az idiótákat leszámítva mindenki más tudta – vagy legalább sejtette, maradjunk annyiban –, hogy politikai merénylet húzódott a háttérben. Egyik este csöngettek, és hallottam, hogy anyám bezárkózik valakivel a hálóba, a kulcslyukat nem értem fel, de a fojtott hangú, zaklatott párbeszéd tisztán kihallatszott: …ez nem öngyilkosság volt, Harvey! Lelőtték, mint egy…
Megcsörrent a telefon, én pedig nem tudtam meg a folytatást. Emlékszem, sokáig ültem a sötétben, és próbáltam kitalálni a befejezést, de mit foghat fel ebből egy tíz éves gyerek? Akkor még semmit sem értettem, de abban az egyben biztos voltam, hogy apám nem jön vissza többé, és akkor már késő volt megbánni, hogy haragudtam rá, amiét ezzel a Churchillel beszélget, ahelyett hogy velem foglalkozna, és ez az érzés olyan mély és elérhetetlen zugot talált a szívemben, amilyen csak egy gyerek fantáziájában létezhet.

"Kites rise highest against the wind - not with it."


Mondják, hogy az élet néha csak néhány másodpercen múlik, de nem tudják, mi rejlik pontosan ebben a mondatban. Ha tolvaj vagy, megtanulod tisztelni az idő múlását, megérted, hogy nem te alakítod, vagy használod ki, ahogyan a legtöbb ember gondolkodik róla, hanem ő az, aki minden szégyenérzet nélkül az orrodnál fogva vezet. Megtanulhatsz alkalmazkodni a szeszélyeihez, ő pedig cserébe megmutatja neked az élet rejtett zugait.
Mikor anyám megkapta a kurátori állást, odaköltöztünk a múzeumhoz. Az új munkába pedig annyira belejött, hogy az elkövetkező években rekord számú félmeztelen krapekkal futottam össze a folyosónkon, eleinte büszke voltam, hogy ilyen sokan szeretik – elvégre az én anyám, őt csak imádni lehet –, aztán ahogy nőttem, kezdtem valamelyest átértékelni a helyzetet. De nem bántam, így neki sem lehetett szava, hogy feltűnően korán kezdtem hazacsempészni a lányokat. És míg éjjelente a megfelelő apa után kutakodott – mint ő is mondta, csakis a legjobbat akarta nekem –, addig én lenyúltam a kulcsokat, megtanultam a riasztó kódjait, és rutinosan még a kamerákat is visszatöröltem magam után, hogy aztán kedvemre bolyonghassak a felbecsülhetetlen értékű műtárgyak között. Olyan gyakran jártam itt, hogy már-már jobban otthonomnak éreztem, mint a sok költözés során bármelyik lakásunkat. Itt kezdődött minden.
Tudtam, hogy tilosban járok, de egyáltalán nem zavart. Úgy éreztem, kinyílik előttem a világ, és én nagyon is akartam mindazt, amit számomra nyújtani tudott. Zsebtolvajlás. Apróbb lopások. Betörés. Hamisítás. Megtanultam, hogyan járjanak a kezemre a lapok, hogyan vegyek rá másokat, amire csak akarok. Szép lassan rádöbbentem, hogy a határok sokkal kijjebb húzódnak, mint azt az emberek többsége gondolja. Nem volt különösebb célom, nem azért csináltam, hogy milliárdos legyek, bár a pénz éppenséggel kellett, olyan volt, mint a legelemibb függőség, ami az ösztöneid hajtja. Amire csak rágondolsz, és máris felpezsdül a véred. Élveztem. Borzasztóan élveztem. Úgy éreztem, ez az a szabadság, ami nélkül nem is akarnék élni.
Bűntudatom sosem volt. Egy szabály létezett: nem ártok másoknak. Amíg ezt tiszteletben tartották, olykor hajlandó voltam társulni is, néhány nagyobb projekt erejéig. A törvény kicsit sem érdekelt. Sem a szabályok, sem a képmutató moralitás. Apám révén volt alkalmam testközelből végignézni, hová vezet, ha valaki a törvényes utat akarja járni. Mennyire semmi, mennyire kétségbeejtően és szégyenletesen nulla a bűnüldözés és az elbizakodott, korrupt, istent játszó igazságszolgáltatás. Az elítélésemmel pedig újra bizonyították. De itt még nem tartunk.

„My most brilliant achievement was my ability to be able to persuade my wife to marry me.”


Nem volt a feleségem, de viselte a jegygyűrűmet. Ez már jelent valamit, nem? Nem kellett volna sok, hogy sikerüljön. Néhány hónap. Ennyi lett volna hátra az indulásig, ha nem cseszem el a dolgokat.
Akkor láttam őt utoljára. Négy évvel ezelőtt, mikor betuszkoltak abba a kocsiba; mielőtt rám csapták volna az ajtót, találkozott a tekintetünk.  Sosem felejtem el az utolsó pillantását. Az arcát, ahogy pár másodperc leforgása alatt megváltozik, és a gyengéd aggodalom előbb döbbenetté, majd tagadássá, végül pedig zavart kételkedéssé torzul. Utólag már nem tudom eldönteni, hogy a csalódást is láttam-e, vagy azt már csak a képzeletem illesztette hozzá.
Nem jött be hozzám. Egyszer sem látogatott meg, pedig egyedül az éltetett idebent, amikor rá gondoltam. Az emlékek altattak el, és a remény ébresztett reggelente. Egy egész levélhadsereget küldtem neki, de soha egyre sem jött válasz. Nem tudom, hogy megkapta-e egyáltalán. Ha igen, vajon elolvasta-e? Ki és mivel tömhette tele a fejét, hogy nem is akarta hallani az én verziómat? A legfájóbb pont talán épp ez, hogy elhitte, gond nélkül elhitte rólam, hogy egy utolsó tömeggyilkos vagyok. Azok szavait, akik annak idején szemrebbenés nélkül azt állították, hogy az apám öngyilkos lett.

"You have enemies? Good. That means you`ve stood up for something, sometime in your life."


A terv egyszerű volt: besétálok a reptérre, és kicserélek egy táskát. Dióhéjban ennyi volt az akciófilmem. Jövök és megyek. Közben pedig kicsempészek egy illegálisan becsempészett műkincset, amire már réges rég fájt a fogam, de hiába kutattam utána, nem volt eredménye. Talán ezért voltam kivételesen egy fokkal kevésbé körültekintő. Skandináv mitológia. A híres, több részes festménysorozat. Mikor megkerestek vele, hogy társuljak az akcióhoz, képtelen voltam nemet mondani. Mint mikor a vak véletlen szíved egyik leghőbb vágyát egyszer csak úgy eléd sodorja. Megfogtak vele. Arról viszont a leghalványabb fogalmam sem volt, hogy ennyi életet követelő bombát viszek be cserébe.
A lakásomhoz kiérkező különleges FBI osztag még aznap terrorizmus vádjával letartóztatott.
Ekkor már egyértelmű volt, hogy felültettek. A feladatom valójában nem a festmények megszerzése volt – ha egyáltalán valódiak voltak, de hisz’ magam ellenőriztem –, hanem hogy elvigyem a robbantásos-balhét. Úgy intézték, hogy ne sokat tudjak a részletekről, és bizonyára épp ez a pillanat lebegett a szemük előtt. Hogy ne legyen a birtokomban semmi rájuk nézve terhelő bizonyíték, és ugyancsak semmi kézzelfogható, amivel tisztázhatnám magam. Baszott jól kitervelték. Ezt el kell ismerni. Anélkül, hogy hízelegni akarnék magamnak, azt azért szögezzük le, hogy viszonylag kevés embernek sikerül átvernie. Hogy nekik mégis összejött, már önmagában is figyelemreméltó teljesítmény. Az ilyet pedig nem szokásom honorárium nélkül hagyni. Csakhogy ezúttal nem volt kiút az alagútból.
A tárgyalás olyan volt, akár egy show. Nem engedhetem meg magamnak, hogy megzuhanjak – akkor még nem –, a tárgyaláson nem gondolhattam arra, hogy talán örökre elveszíthetem Ivy-t, és vele együtt a szabadságomat is, életfogytig a rácsok mögött rohadva. Nem gondolhattam a halálbüntetés kockázatára. Vagy arra, hogy mit is követtem el valójában, még ha nem is akartam, és nem tudtam róla. Különben nem tudom végigcsinálni, és a kártyavár tényleg összeomlik.
Ám eljött az a pont, amikor rájöttem, hogy értelmetlen tovább tagadnom. Tudtam, hogy nem tudom megakadályozni, hogy lecsukjanak, nem tehettem semmit. Kivéve egy dolgot. A kockázat így is nagyon magas volt, de nem volt választásom. Sem jobb ötletem, így végül beismerő vallomást tettem, és vádalkut kötve, beleegyeztem a hatóságokkal való együttműködésbe. Más szavakkal életfogytiglan helyett talán úgy harminc-harmincöt évre kurtítottam a büntetésemet.
Felemelő gondolat, nem igaz? Aki ismer, tudja rólam, hogy számomra semmi különbség. Teljesen mindegy. Pont egyformán meg fogok őrülni tőle. Szóval nem az éveim kurtítása volt a célom, hanem furcsa mód ebben láttam a szabadulásom egyetlen lehetséges útját. Persze, abszolút ingatag lábakon állt az egész, de abból indultam ki, hogy ha a soron következő, hasonló bűnesetek kapcsán újra és újra elővesznek, hogy az információimmal, vallomásaimmal, vagy esetleges tanúskodásommal segíthessem a nyomozást, van rá esély, hogy előbb-utóbb belefussak a nekem kellő alakokba, és ha őket elkapják, akkor tisztázhatom magam. Talán. A baj az, hogy semmit nem tudok róluk, egyedül az arcukat ismerem, az pedig jelenleg édeskevés. De a helyzet az, hogy ezt rajtam kívül senki más nem tudja. Bármikor elő tudom adni az FBI-nak, hogy rengeteg hasznomat vehetik, és ez még igaz is, csak nem olyan értelemben, ahogyan ők hiszik. Simán ellavírozhatok így egy ideig. Talán csak várnom kell… és újra felbukkannak valahol.
Hát ez volt a nagy ötlet, a nagy és öngyilkos terv, amitől rosszabbat talán még soha életemben nem produkáltam – pedig volt azért jó néhány versenyképes darab az indított kategóriában –. Teltek az évek, és a segítségemmel jó pár terroristát fogtak, épp csak a nekem kellő halak nem úsztak be a hálóba. Már kezdtem lemondani a reményről, mikor négy év után, úgy tűnt, végül mégis csak meglátogat a szerencse. Mereven bámultam a fotót, amit elém toltak, a legújabb aktából hámozva ki a papírokat. Ő volt. Az ötből csak az egyik, de kétségtelenül egyike a négy évvel ezelőtti robbantás felelőseinek. Akik miatt és helyett már negyedik éve értelmetlenül veszteglek az istenverte cellámban, megfosztva a saját életemtől.
- Ismeri? – sürget az ügyhöz kijelölt ügynök. Nagy a kísértés, hogy eláruljam neki: ezúttal igazi nyomra bukkant, hogy végre elkaphatják a valódi tetteseket, megvan az első tényleges gyanúsított, aki elvezethet a többiekhez is, mindaz, ami eddig hiányzott, hogy elkezdhessék felgöngyölíteni az ügyet. Ahhoz hogy felmentést kapjak és elégtételt szerezzek. Istenem, négy éve nem voltam hozzá ennyire közel. Apró remegés fut végig a kezemen, és a pulzusomon is érzem, hogy a börtön türelmetlenné tett. Sietve emlékeztetem magam, hogy még várnom kell. Hiszen bűnösnek vallottam magam. Az ő szemükben ez egy teljesen másik ügy. És még mindig semmi bizonyíték.
Belenézek a férfi szemébe. Vajon milyen típus lehet? Vele még nem dolgoztam. Egyedül jött, bár az asztalon kétfelé pakolta az iratokat. Velem szemben. Várunk még valakit?
- Láttam már – válaszolom végül, cseppet sem elsietve. Ám ekkor nyílik is az ajtó, és hamar rájövök, hogy nem ez a fotó volt a mai nap egyetlen, veséig hatoló meglepetése.
Ivy.
Először azt sem tudom, hogy hallucinálok-e. Úgy robban be, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ilyen otthonosan mozog az FBI berkeiben. Az amúgy is bennem kavargó érzések és gondolatok hirtelen ezer szárnyra kapnak. Az első meglepetést leszámítva azonban mégsem látszik rajtam semmi. Csak a tekintetem fúródik az övébe, mélyebben és akaratosabban, mint valaha bárkiébe is.


avatar
Törvényszegõk
Play by :
Tom Hiddleston
Kor :
29
Hozzászólások száma :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Theo J. McCarthy   Szer. Ápr. 18, 2018 6:42 pm


Gratulálok, üdv nálunk!

Üdv Theo!

Meg kell mondjam, az első soroktól az utolsóig lenyűgözött a karakterlapod, és még mindig a szavakat keresem, hogy kifejezzzem, mennyire nagyon tetszett. Very Happy
Kezdjük persze a legelején: imádtam a leírásodat, ahogy pontokba szedted, a közé ékelt sokatmondó idézetekkel, és már ott sem fukarkodtál a szavakkal. Nem egy gyors, átfogó jellemrajzot kaptunk, hanem szépen, részletesen kifejtetted, hogy milyen is vagy, esélyt adva rá, hogy valóban már ott kicsit megismerjünk. (A Lokival kapcsolatos részek pedig megmosolyogtattak, I see what you did there. Smile ) De az előtörténeteddel lett teljes, kerek az írásod, amelyből megtudhattuk azt is, miért is lettél olyan, amilyen. Bevallom, engem rögtön a legelején már megfogtál azzal, hogy kiderült, nem egy szokványosabb, erőszakos, fegyveres bűnözőt hozol, hanem egy békésebb természetű fehérgalléros bűnözőt, mivel tudtommal hozzád hasonló nincs sok az oldalon, és ezt a vonalat nagyon izgalmasnak találom. Aztán ahogy kifejtetted az álláspontodat a szabályokról, a törvényekről, megalapozva mindezt édesapád eltusolt halálával, teljesen együtt tudtam érezni veled.
Külön tetszik még az is, hogy miután egy ravasz, eszes, körmönfont alaknak írtad le magad, aki jól ért mások manipulálásához, és nem könnyű átverni, nem féltél egy olyan csavart beletenni a történetedbe, amivel mindezt tulajdonképpen áthúzod, és kiderül, hogy talán az évtized legnagyobb átverésének áldozatásul estél, amivel az egész életedet tönkretehették. Mindezek után még lenyűgözőbb, hogy a csüggedés és a beletörődés helyett te a reményt választottad, hogy még igenis képes lehetsz kimászni ebből a slamasztikából.
Egy szó, mint száz, borzasztóan izgalmasnak találom a karakteredet, nagyon tetszik a stílusod, gyönyörűen fogalmazol... Vétek lenne tőlem tovább feltartani téged! Még ellenőrizd majd, hogy mindent lefoglaltál-e, aztán tiéd a pálya! Very Happy



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Munkások
Play by :
◇ Katie Cassidy
Kor :
32
Foglalkozás :
◇ criminologist, ex-model
Hozzászólások száma :
287

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Theo J. McCarthy

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Ahol minden kezdõdik :: Karakterrészleg :: Törvényszegõk és munkanélküliek-
^
ˇ