Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Munkahelylista
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Linda Coleman Today at 12:50 am

Avatarfoglaló
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Linda Coleman Today at 12:49 am

Foglalt vezetéknevek
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Linda Coleman Today at 12:47 am

Raven & Drake
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Drake Adams Yesterday at 11:50 pm

Drake Adams
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Nora Weston Yesterday at 11:40 pm

Elkészültem az előtörténetemmel...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Linda Coleman Yesterday at 11:09 pm

Flor & Ben & Lyn
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Benjamin Henson Yesterday at 10:17 pm

Aaron & Cherry - International Children day with justice
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Aaron Bennett Yesterday at 10:07 pm

Shane and Lottie - I need you...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Charlotte Evans Yesterday at 10:03 pm

Ki van itt?

Cassyan De Lucca, Linda Coleman, Nora Weston

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Ethan & Sheena - The begginning
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

Diákok
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Candice Accola
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
25
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
egyetemista, kisegítő tanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
20

Re: Ethan & Sheena - The begginning
Szer. Május 02, 2018 10:50 pm


Ethan & Sheena


A sráccal nehezebben értetem meg magam, mint egy seregnyi második osztályos kis vademberrel. Még velük is könnyebben zöld ágra vergődök, mint vele. Mit nem fog fel azon, hogy ez egy társasház, és éjnek-évadján kalapáccsal, fúróval, csiszológéppel, döngölővel semminek nem állunk neki, hacsak ez nem élet-halál kérdése? Hogy miért? Mert az emberek - hozzám hasonlóan - elég morcosan tudnak reagálni, ha éppenséggel felébresztik őket legszebb álmukból. Mint például az enyémből. Amint eszembe jut az eltiport tengerparti álomjelenet, a lelkem hisztérikus zokogásban tör ki. Nem fárasztom magam a lenyugtatásommal. Felesleges. Ám a srác meginvitál, hogy segítsek neki, hátha úgy gyorsabban végez, és maró gúnnyal kitömött szavai ellenére is, úgy döntök, nem is állhatnék jobb bosszút rajta, mint hogy csatlakozom. Nyilvánvalóan nem hallott még rólam, pedig már kezdem elhinni, hogy világszerte elismert vagyok. De sebaj, ami késik, az nem jön hamar: mindjárt jól bosszút állok rajta azzal, hogy segédkezet nyújtok neki akármit is csinál. Micsoda nemes revans ez! Még sejtése sincs. Valószínűleg elhagyok majd pár alkatrészt. Vagy eltörök. Vagy csak semmi nem fog illeszkedni. Ó, már szinte hallom, hogy a csavarok helyei maguktól varázsolódnak rossz helyre. Újabb gunyoros megjegyzésére felcsillan a szemem, persze, csak miután hosszasan kifejtem, mennyire nem jó ötlet ha engem szemelt ki legközelebbi sorozatgyilok-áldozatának. Nem igazán látom rajta, hogy túlzottan megilletődne a dologtól.
- A pillanatragasztó nem rossz megoldás. Csak lehetőleg kesztyűben csináld. Egyszer hozzáragasztottam magam egy virágállványhoz. Kellemetlen volt elvonszolni az orvosi rendelőig, ahol le tudták oldani a ragasztót - jegyzem meg, majd mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, beljebb invitálom magam. Nem is veszem fel a további gúnyolódását, mert jobban lefoglal az, ami odabent fogad. Ráadásul, szinte sikolt róla, hogy egyetlen szavamat sem hiszi el. Amit részben meg is értek, a szőke hajam, a kék szemeim, világos bőröm alapján senki nem feltételezné, hogy akárkinek is tudnék ártani. Meg talán a kisugárzásom sem épp erről árulkodik. Azért apa tényleg felforgatná értem a világot, már amennyire tőle telik, ha bajom esne, de ezt most nem emelem külön ki számára, szerintem amúgy is felesleges. Mindenki tudja, hogy egy apa bármit megtenne a kicsi hercegnőjéért, még akkor is, ha az a bizonyos hercegnő már túl van a húszon bőséggel. A nappaliban körbe nézve felteszem a kérdést, hogy egyedül él-e. A rumli alapján akár egyedül is lakhatna itt, bár őszintén megmondom, hogy annyira nem vészes, mint ahogy elsőre kinéz. Oké, toronyban áll a szennyes edény, és ráférne egy mosás a ruhákra amik itt-ott hevernek, és egy felmosás+portörlés kombó csodákat tudna itt művelni, de ezen túl egészen élhető kis világa van. Beljebb lépve tudatosítom, hogy a lakást két hímnemű egyed lakja, a másik, Connor, akiről azt kell tudni, hogy a neve: Connor.
- Hát, a rumli alapján nagyon is látszik, hogy itt lakik még valaki - jegyzem meg, aztán észbe kapok, és kissé elpirulok - Bocsi - vonom meg a vállam bocsánatkérően, és igyekszem ártatlan fejet vágni, hátha nem sértem meg teljesen. Nincs is jogom ítélkezni felettük, mert az én lakásom sokkal borzalmasabban néz ki jelenleg. Csak remélni merem, hogy holnap végzek a festéssel, és beleszámítva néhány kisiklást, remélhetőleg egy hónap múlva már egészen saját lakás formája lesz a kis kérómnak. Még kell néhány banános doboz, amiből polcokat csinálhatok, és ha jövő héten lesz időm rá, kimegyek a piacra, hátha kapok pár faládát kedvező áron, és abból is kreatívkodhatok valamit, hogy legyen bútorom. Sajnos ezzel kell beérnem amíg nem lesz jól fizető fix jövedelmem.
A bemutatkozásom után azt is megtudom, hogy Connor lakótársa Ethan Keating, akinek munkahelyi zűrjei vannak, és ilyenkor szívesen kezd neki bútorászkodni. Megértően bólintok, bár nem untatna vele, mindig szívesen meghallgatom mások rossz vagy épp jó élményeit. Gyerekkorom óta így van ez, sőt, kifejezetten szeretem, ha mások megnyílnak nekem. Talán mert én magam is elég nyílt személyiség vagyok, hisz aki gyerekek között tölti a mindennapjait, vagy legalábbis szeretné, az általában véve nem lehet morcos és zárkózott, de meg kell értenem, hogy Ethan most nincs erre ráhangolódva, így elengedem a dolgot. Nem könnyű, mert nem ehhez vagyok hozzászokva, de mégis meg kell tennem. Nem szeretném, ha úgy érezné, kötelező velem nyíltnak lennie. Sajnos erre nem mindenki képes, és ennek is megvan a maga oka. Néhány percnyi csendes hallgatás után azonban újra megfontolom azt a fenyegetést, amit rá róttam az első pillanatokban. Nem szoktam ilyen durva lenni, és bár tudom, hogy nagyjából egy szavamat sem hitte el, muszáj vagyok bocsánatot kérni tőle. Egyszerűen kikívánkozik belőlem. Talán Gale Emersonnal is azért álmodtam, mert valahol bűntudatom van, amiért olyan hirtelen jöttem el tőle, és mert azt hiszem nagyon megbántottam őt. Nem akartam betolakodni a magánszférájába, ahogy azt sem akartam, hogy feltépjem a súlyos sebeit. Én nem tudom milyen elveszíteni egy szülőt, nem tudom milyen a gyász, nem érthettem meg, mennyire nagy fájdalmat okozok neki. Hiába akartam jót, mégis rosszul sült el, és azt hiszem bűntudatom van miatta. De már sosem fogunk találkozni, így erre nem igazán lesz esélyem. Ezt már nem fogom tudni jóvátenni. De Ethantől még bocsánatot kérhetek, így meg is teszem, és lezárhatnám a dolgot egy vállrándítással, amely bizonytalanságomat hivatott megtestesíteni, ám a mozdulat fájdalmas sziszegésben ér véget. Ethan megértőnek bizonyul a dologgal kapcsolatban, amiért hálás vagyok, félszeg mosolyom a bizonyíték rá, mennyire jól esik, hogy felfogja, hogy sajtreszelő hasizmai, méretes bicepsze és széles deltái láttán kissé berezeltem. Ráadásul nézett már valaha a tükörbe? Neki vannak a legsötétebb zöld szemei a Földön, és ahogy nézni tud, markáns, férfias vonásai alapján jó, hogy magam alá nem pisiltem rémületemben. Elég félelmetes látványt tud nyújtani őszomszédurasága, főleg, ha én magam vetekszek a bő 54 kilómmal és a pille karjaimmal, amelyekben annyi erő van, akár egy lepke szárnyaiban. Kérdésére még nem tudom mennyire adhatok őszinte választ, de amint meghallom, hogy orvos, mintha millió tonnás kő esne le a szívemről.
- Wow, orvos vagy? - lágyulok el, mert ha orvos, akkor azt jelenti, hogy vannak kötelezettségei. Például ott az esküje, hogy nem árthat másnak, vagyis akkor megölni sem akar majd, ráadásul van az a titoktartási izéje is, aminél...van valami, hogy nem mondhatja el amit a betege mond neki. Na, nem mintha attól kéne tartanom, hogy épp Gale Emerson legjobb cimbijével futottam össze, de mégis, jobb az elővigyázatosság.
- Hogy is van nálatok az a titoktartásos cucc? - kérdezem, és mielőtt válaszolhatna, folytatom - Mert ha most megvizsgálsz, akkor szent esküt kell tenned, hogy amit itt és most elmondok, azt soha, semmilyen körülmények között, senkinek nem árulhatod el. Ígéred? - kérdezem, és feltartom a kisujjamat, hogy esküt tegyen vele. A kisujj-eskü számomra szent és sérthetetlen. Esküdhetnék a Bibliára is, de az épp nincs kéznél, és ehhez számomra legközelebb a kisujj-eskü áll. Ha beleegyezik az igen komoly fogadalomba, felállok, hogy a konyhapulthoz menjek, mert ott több a fény, aztán felülök rá kényelmesen, és hagyom, hogy leszedje a kötést a vállamról. Közben mesélek.
- Néhány napja egy kávézóban rám öntöttek egy csésze frissen főtt kávét. Vicces történet. Akarod hallani a részleteket? Van benne egy béna csaj, ez lennék én, egy pincérnő, aki nem számolt a Sheena Reed katasztrófával, és a világ legszexisebb, legdögösebb, legszemtelenebb, legédesebb, legmorcosabb, legösszezavaróbb, legmagasabb skandináv istensége, aki valamilyen oknál fogva aznap épp a plázában óhajtott kávézgatni. És a neve - ezt figyeld - Gale. Még a nevét sem tudom utálni. A pasi minden ízében egy két lábon járó....grrrrrrr - morgok szűkölve, hátha ezzel át tudom adni azt az érzésvilágot, amit Gale Emerson puszta létezése vált ki belőlem, s addig is, míg felidézem az esetet, hagyom, hogy Ethan megvizsgáljon. Nem kellemes, de úgy érzem, érti a dolgát. Ahogy lekerül a kötés, végigtekintek a sérülésen. Nem szép látvány. Sóhajtok.
- Szerencsétlenül jött ki az a nap. Szerinted is megmaradok? A dokim szerint örökre megmarad a nyoma. Ami tudod miért jó? Mert míg az a csodapaskó már tegnap sem emlékezett rám, addig én életem végéig valahányszor a tükörbe nézek, eszembe juthat, hogy vannak a Földön olyan csajok, akik...érted...akiket észrevett.
Néhány másodpercnyi masszív önutálat után azonban felpillantok Ethanre, és elmosolyodok.
- Gondolom neked sosem volt még olyanod, hogy megláttál egy csajt, és az jutott eszedbe, hogy soha az életben eszedbe sem juthatna az, hogy valaha közötök lehetne egymáshoz. Hiszen te...-mutatok végig rajta - nézz csak magadra. Dögös vagy, és sármos, meg izmos, ráadásul doki is, ami megintcsak dob az amúgy sem gyenge értékeléseden. leszámítva az éjszakai bútorszerelési kényszeredet, nagyon is jól össze vagy rakva. Egyszer elmesélhetnéd milyen népszerűnek és közkedveltnek lenni - pillantok oldalra, és elnézve a mosogatóban gyülekező hatalmas edényhalmot, most rajtam a sor, hogy előtörjön a rigolyám. A kezem remegve sikoltozik, hogy nekiláthassak a mosogatásnak. Talán holnap ha lesz időm, át is ugrom hozzájuk. Ha csak egyikőjük itthon van, és beenged, én igazán szívesen segítenék kitakarítani egy kicsit. Orvosként biztos nincs ideje erre, én meg úgyis túl sok szabadidővel rendelkezem, amíg fel nem vesznek valahová dolgozni, pont beleférne a napirendembe.  


Nagyon-nagyon-nagyon sajnálom, hogy megvárakoztattalak!!!!! Remélem azért tetszik! • szószám • ™️
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Paul Wesley
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
6

Re: Ethan & Sheena - The begginning
Kedd Ápr. 03, 2018 11:59 am

- - ethan&sheena - -

Mióta csak az eszemet tudom, voltak fura szokásaim és őszintén megmondom sosem érdekelt mennyire teszek keresztbe egy-egy mozdulatommal a környezetemnek. Ideje korán megjegyeztem, hogy csak úgy tudom egyensúlyba tartani az életemet, ha figyelembe sem veszem mások véleményét. Már csak azért sem, mert teszek rá mi jár a másik fejében és amúgy sem azért rontom itt a levegőt, hogy egyes emberek kedvére tegyek. Megeshet, pont ennek okán ugrok neki a hajnali időszakban egy komód összeszerelésének fittyet hányva a következményekre, melyekbe addig a pillanatig bele sem gondolok, amíg szembe nem találom magamat a morcos szőke hercegnővel, kit nagyon úgy tűnik sikerült felbőszítenem olykor bekattanó hobbijaim egyikével. Végigfutok tekintetemmel a szerelésén, míg ő a hasfalamat stíröli – több, mint feltűnően – így még egy darabig nem ejtem vissza felsőmet normális pozíciójába, hátha így előbb abbahagyja a csacsogást, melybe eléggé belelendült.
- Én..? – kérdezek vissza közelebb tolva bal profilomat hozzá a jobb hallgatóság érdekében. – Fejezd be a mondatot, kérlek. – biztatom, mert a falra tudok mászni a félmondatoktól meg attól a semmi szótól, mikor látszólag az ilyen helyzetekben a semmin kívül minden van.
- Még mindig nem vágom miért probléma ez neked. Most van rá időm, és tudod ezeknek a bútoroknak vannak olyan makacs tulajdonságaik, mint már említettem, hogy nem szerelik össze saját magukat. – teszek vallomást felé, azonban valami tudathasadásos pillanat következtében arra kérem, hogy csatlakozzon hozzám. Nem tudom..egyszerűen nem tűnik olyannak, akivel egy idő után ne lehetne közös nevezőre jutni, noha nálam ritka, hogy elviseljem az embereket. Türelmesen várok, de nem áll módomban befolyásolni őt a döntésében, hiszen engem egyik verzió sem fog különösen padlóra küldeni vagy megakadályozni abban, hogy a végére érjek annak, amibe belekezdtem. Beleegyezése után tárom szélesebbre az ajtót, hogy ezáltal invitáljam be őt a lakásba és még félre is állok az útból.
- És mégis azt hogyan kéne kiviteleznem? Húzzak elő egy varázsbotot majd óvatosan suhintsak kettőt a bútor irányába vagy mi? Csak érdekelne.. – fordulok érdeklődéssel az irányába. – Esetleg pillanatragasztóval illesszem össze a darabokat?
Kíváncsiságomat felé többnyire szarkasztikus hangnemben teszem meg, mindeközben fogva tartva tekintetét, kezeimet pedig két oldalamra illesztve. Többnyire hitetlenkedve reagálok a szavaira, melyet az arckifejezésem is kitűnően tükröz. – Végeztél? Vagy még ott vannak a listádon a mesebeli gonosztevők is? Mert ez esetben megvárlak, csak szólj, hogy bekészíthessek még egy adag kávét. – mutatok a konyha felé a vállam felett. – Egyébként kérsz te is? Mostanában cukor helyett méreggel iszom. Jobb a vérnyomásnak. – veszem fel szórakozottan szavainak fonalát, majd kérdésére én is körbepillantok a lakásomban.
- Van egy lakótársam, Connor, de mint láthatod olyan, mintha nem lenne. – unottan sóhajtok egyet, hiszen eléggé káosznak néz ki a lakás és most én sem segítettem rá az ellenkezőjének megteremtésére. Szó sincs róla, hogy ellenemre lenne Connor jelenléte a hétköznapjaimban, azonban még mindig akadnak olyan tényezők, melyek során nem tudunk egymással dűlőre jutni. Hiszem, hogy ez valami még ki nem bontakozott folyamat része, ami által képesek leszünk ezen az állapoton változtatni. Addig viszont marad ez a felfordulás meg az olykor közbeavatkozó rend, amikor éppen úgy érek rá.
- Keating. Vagyis Ethan, és én meg itt lakok, bár gondolom ez is leesett már. – engedek meg magamnak egy alig jelentőségteljes mosolyt, amíg nem hagyom magamat elmerengeni kérdésének következményeként. – Munkahelyi zűrök. Nem szívesen untatnálak vele. – tekintek le a lányra és most csatlakozok hozzá, ha már én invitáltam be őt, hogy a segítségemmé váljon az életnagyságú kirakósban. Egy kupacba helyezve a komód darabjait nézek le az útmutatóra és az első elemet már a kezembe is emelem, hogy valamerre haladjunk is azért.
- Nem gáz, Sheena. Jobb félni, mint megijedni, nemde? Én meg úgy vagyok vele, hogy nem árt minden lehetőségre felkészülni. – nyugtatom meg, hogy jók vagyunk, noha csak szerencséje volt velem. Más nem biztos, hogy ennyire örült volna ilyen előítéleteknek, melyekkel ő próbált meg szórakoztatni vagy kifejezni kezdetben felmerülő félelmét. Nem hagyom figyelmen kívül azt a másodpercnyi, de igazán lényeges momentumot, amikor arcának vonásai eltorzulnak a hirtelen mozdulat hatására, melyet ő maga tesz. Szokásaimon kívül áll, hogy más magánéletébe beleavatkozzak vagy érdekeljen mik zajlanak a zárt ajtók mögött, azonban nem ártana valamilyen beszélgetést kezdeményezni vele, mert jól tudom, hogy néhány ember egyszerűen igényli a társalgást. Ahogyan észrevettem, Sheena azon nők közé tartozik, akik kényszeresen beszélnek, ha kell, ha nem.
- Honnan van a harci sérülés? – biccentek fejemmel az említett terület felé, majd ennek okán folytatom tovább. – Megnézhetem, ha gondolod. Menő kannibál vagy baltás gyilkos nem vagyok, de orvos igen. Már ha ez valamennyire megnyugtat..


Shocked
Vissza az elejére Go down


avatar

Diákok
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Candice Accola
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
25
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
egyetemista, kisegítő tanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
20

Re: Ethan & Sheena - The begginning
Vas. Márc. 25, 2018 6:00 pm


Ethan & Sheena


Áttrappolok a szomszédba, és bevallom, cseppet sem vagyok most olyan bájos, mint amennyire szoktam. Álmos vagyok, és elűzték azt az álmot, ami az egyetlen igazán jó dolog volt a héten. Kereshetném a választ arra, miért is utál ennyire az ég, de már rég letettem arról, hogy bármiképp is megértsem, miért ér el minden rossz. A depizés azonban cseppet sem segít azon, hogy miként érnek a hatások napról-napra. Csak megtörténik, és ha engedek a kísértésnek, hogy sajnáltassam magam, lemaradok minden jóról. A napsütésről, az esőről, a klassz dolgokról, amik ellensúlyozzák, hogy olykor bajba kerülök vagy elszúrok valamit. De ahhoz, hogy ebben az adott momentumban megleljem a jót, ahhoz...még túl csalódott és álmos vagyok. Az ajtón kopogtatva így az új ismeretség nem indul épp a legjobban, és a feldúlt idegállapotom meglehetősen megnehezíti azt, hogy a legjobb formámat hozzam, és morcos képpel várok, míg nyílik a nyílászáró. Ami azonban azonnal feltűnik, amint nyílik az ajtó, az...nem tehetek róla, hogy egyből azon akad meg a szemem, hogy a hasfala jóformán rám üvölt. Rögtön el is vörösödök egy kicsit, és bár szóra nyitom a számat, azért most egy pillanatra elakad a hangom. Miért kísértenek mostanság minden irányból ilyen kaliberű pasik? A tekintetem ábrándosan siklik fel az arcára, ahonnan két kérdő zöld szem villan rám, akár a vadászó macskáé az éjszakában. Ha reménykedtem abban, hogy ha már jó teste van, legalább csúnya, hát ez most úszott el. Merthogy a pasi bizony dögös. Majdhogynem Gale-dögös. Ez nem könnyíti meg a dolgomat. A hangomra lelve azért csak rákérdezek, ő is ebben a dimenzióban létezik-e, vagy csak simán időutazást vitt véghez, és a lakásában időeltolódás van érvényben, amiért az éjszaka közepén áll neki  szerelőset játszani, ám meglehetősen szemtelen hangnemet üt meg. Jól érzékelhetően nem igen zavarja a nyilvánvaló tény, hogy miért is vagyok itt. Csak a hülyének nem esne le, hogy mi a probléma, és feltételezem, ő is tudja, csak épp nem érdekli.
- Ovizsaru? Hogy merészeled, te...- háborodok fel, mikor óvodásnak nevez, zavarba jövök és összefonom magam előtt a karjaimat és oldalra pillantok duzzogva. Rá sem bírok nézni. Nemhogy zavarba jönne attól, hogy épp nagyon keményen próbálom leteremteni, inkább mintha mulattatná a dolog. Miért kell ekkora taplónak lennie? Elhiszem, hogy ő nem tud magával mit kezdeni éjnek évadján, de azért a nagy többség itt normális életet próbál élni. Vannak kisgyerekek, idősek, munkába járó emberek, akiknek szüksége van az alvásra. Nem beszélve azokról, akik épp valami csudacsodálatosat álmodnának, és ez a faragatlan tapló megzavarja őket. Az invitálására hitetlenkedve mérem végig.
- Tényleg most akarsz nekiállni szekrényt összeszerelni? - kérdezem, de látva, hogy hiába minden, rajta már nem segít az, ha megpróbálom meggyőzni arról, hogy hagyja abba amit csinál, széttárom a karomat.
- Ha így gyorsabban befejezed, ám legyen, segítek. De csak semmi kalapálás. Azt hagyd meg holnapra, oké? És még valami. Csak, hogy tudd, többen is tudják, hogy átjöttem ide. Ha kiderül, hogy valamiféle baltás gyilkos vagy, vagy szexuális erőszaktevő, vagy kannibál...neked meszeltek. Az apám a hadseregben szolgált. Ízekre szed, ha bármi bántódásom esik. Mellesleg évek óta taekwondo-zok, szóval ha bármivel próbálkozol, egy mozdulattal lerúgom a fejed - húzom ki magam, és már szinte én is elhiszem, amit mondok. Az igazság azonban az, hogy soha életemben nem jártam semmiféle harcművészeti képzésre, hacsak a rajzóra nem számít annak. Mondjuk ahogy Mrs. Pickler hadonászott olykor az ecsettel, az felért egy ilyen képzéssel is. Óvatosan lépek el mellette a szoba felé, és megdörgölöm a szemem. Fél óra, és vége. Odabent azonban nagyobb káosz fogad, mint amire számítottam. Körbe pillantok, és egy egészen élhető nappali fogad, persze olyan pasisan rumlis, és a konyhára is ráférne némi takarítás, de lényegesen jobb állapotban van, mint az enyém.
- Mondd csak...egyedül élsz itt? - kérdezem, óvatosan lépve be a helyiségbe, és körbe fordulva nézelődök.
- Mellesleg a nevem Sheena. Itt lakom a szomszédban, bár ez nyilvánvaló lehet - telepedek le a szőnyegre, megvárva, hátha megosztja velem a nevét legalább, majd megfogom az összeszerelési útmutatót és böngészni kezdem - Amúgy miért most álltál ennek neki? Sürget az idő, vagy csak nem tudsz aludni? Néha én sem tudok. Amikor nagyon nyomaszt valami, vagy ideges vagyok. Például vizsgák előtt. Te is ideges vagy valamiért? - teszem fel a kérdést, és rá pillantok. Nem vagyok valami nagy társaság, és kicsit zavarban is vagyok, mert azért csak egy idegen, de tanárként tudom, hogy a kommunikáció mindennél fontosabb. Ezen alapszik egy kapcsolat. Ezen áll vagy bukik, hogy merre halad egy ismeretség. Hogy hogyan választjuk meg a szavakat, amelyeket kimondunk, és hogy találunk-e megfelelő helyet és időt arra, hogy egymásra figyeljünk. Én kisvárosban nőttem fel, olyan környéken, ahol mindenki ismer mindenkit. A postás, a szemétszállító, a kábeltévés, az utca végén lakó, morgós, idős hölgy a vicsorgó, elhízott tacskójával. Ismerték és vigyázták egymást. Nekem az a természetes, ha odafigyelek másokra, álljanak hozzám közel, vagy legyenek távolságtartóak. Brooklyn nem ilyen hely. Itt, ha a szomszédból sikoltozást hallasz, inkább felhangosítod a tévédet, vagy elmész otthonról. Nem ütöd bele más dolgába az orrod, mert olykor az kellemetlenségeket hozhat magával. Olykor pedig többet is, mint kellemetlenséget. Ilyen a világ, de én töretlenül hiszek benne, hogy kedvességgel és jóindulattal kicsit szebb hellyé tehetjük.
Kis idő múlva sóhajtok.
- Figyelj, én...sajnálom, hogy azt feltételeztem, hogy...tudod...baltás gyilkos, meg ilyenek, csak...- vonom meg a vállam, remélve, hogy ebből is érti, amit mondani akarok. A világ szörnyű és veszélyes hely, sajnos néha a saját szomszédunk, akivel évek óta együtt grillezünk támad ránk egy éjjel, vagy tesz még nagyobb szörnyűséget. A vállam megvonva azonban felszisszenek, és a sebemhez kapok, ami jól le van fedve tiszta gézzel. Még mindig fáj az az égés, de nem vagyok hajlandó fájdalomcsillapítót szedni. Azok után, hogy mi történt a kórházban, és az után? Kizárt. Soha többé nem akarok olyan állapotba kerülni, inkább szenvedek.  


megjegyzés • szószám • ™️
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Paul Wesley
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
6

Re: Ethan & Sheena - The begginning
Hétf. Márc. 19, 2018 8:51 pm

- - ethan&sheena - -

Családi örökség – vagy ökörség – hogy a türelmem csak azon dolgok köré koncentrálódik, amiknél úgy vélem, hogy szükséges feláldozni magamból egy darabot, minden más esetben viszont a türelmetlenség uralkodik el rajtam. Noha a munkám ezt jól ki is meríti, mindenesetre az emberekbe is vetek néha egy kis bizalmat, bár utólag mindig rájövök, hogy mekkora marhaság az egész, hiszen olyan szegényes felhozatalként csapódik vissza mindegyik, amitől az ember elgondolkozik, hogy nekifutásból viszi ki a fejével a falat. Ez a nap is eköré épült fel, főleg az új szabályok miatt, meg valami szegről-végről összeszedett társaság is besétált, hogy felforgassák az amúgy is kaotikus összetételét a helynek, így mire hazavergődök a normalitás talaján utolsókat lépve, úgy érzem a fejem képes lenne teljes valójában megsemmisülni. Connor éjszakás műszakja miatt nem sok lehetőségem van kitölteni senkin sem a haragomat, így az első olyan dologhoz folyamodok, amely képes lenyugtatni annyira, hogy ne dilizzek be teljesen. Még a múlt hónapban beszereztem egy egész jól kinéző komódot a szobámba, azonban azóta soha nem jutottam oda, hogy össze is szereljem, így nem élek erős túlzással, amikor azt állítom, hogy csak porosodott egy távol eső helyen. Kávét készítek be, és amíg az éltető koffein beadagolódik a kiöntőbe, addig kényelmes otthoni szerelésbe bújok, fittyet sem hányva arra mennyi is lehet az idő valójában. Sosem érdekelt, és nem most fogok empátiát csepegtetni magamba, amikor legszívesebben főszervezője lennék az emberiség kiirtásának.
Bögrével a kezembe sétálok át a nappaliba és magam köré gyűjtöm a szükséges szerszámokat, majd a használati útmutató széles papírját is kihajtogatom az egésznek a közepére. Morfondírozva párat lesem végig az első lépéseket, végül az összetevőkkel is így teszek, míg értelmet nem nyernek a leírtak, melynek összességével vágok bele az összeszerelésének. Elég jól haladok, aztán valami félremegy és mire csendes dicséretben részesíthetném magamat, a komód darabjaira hullik. Halk szitkozódások közepette veszem magamhoz ismét a papírt, és vágok neki újra, de most már a negyedéig sem jutok el, mert az ajtón történő kopogás félbeszakít mindebben. Szürke felsőm aljába törlöm meg homlokomat és ezzel a mozdulattal egyetemben sétálok az ajtóig, hogy kinyitva szembesüljek a szőke lány látványával, akinek kedves arca most eléggé borsos hangulatot tükröz.
- Helyzet? – támaszkodok meg végigmérve őt, és már majdnem azon vagyok, hogy elvigyorodjak a pizsamájának összetételén, amikor kérdésekkel rohamoz és kiakad, mint a kakukkos óra.
- Kellene, hogy legyen? – dobom vissza a kérdést, mert ha most azért jött át, hogy az időről csevegjünk, akkor esküszöm befejelem az ajtófélfát. – Tudtommal nem álltam még neki ketyegni, így hogy a kérdésedre válaszoljak, ötletem sincs. – fáradtság és a kávé hatásának keverékével formálom meg szavaimat, mielőtt tovább léphetnénk társalgásunk problémáinak kifejtésében.
- Ők küldték rám a helyi ovizsarut is?
Célzóan futtatom végig rajta újra a tekintetemet, mielőtt szemeinek íriszeiben állapodhatnék meg egy apró vigyorral megfűzve azt.
- Figyelj, bocs, hogy elrontottam az álmodozásodat, de a bútorok nem épülnek fel maguktól. Szóval befáradsz segíteni és akkor előbb végzek vagy szolgáltassak egy-két füldugót?
A döntés rajta áll, én csak a változókkal szolgálhatok. Bármelyik eset mellett dönt, én nekem szükségem van most erre, hogy lenyugodjak.


Shocked
Vissza az elejére Go down


avatar

Diákok
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Candice Accola
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
25
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
egyetemista, kisegítő tanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
20

Ethan & Sheena - The begginning
Csüt. Márc. 08, 2018 11:22 am


Ethan & Sheena


Bumm.
Megriadok, de az álom újra visszaránt magába. Gale őrjítően szexi teste épp kiemelkedik a tengerparton a habokból.  A haja vizesen tapad a homlokára, arcéle megrándul, miközben kifújja a tüdejében rekedt levegőt milliónyi sós cseppet prüszkölve a szélrózsa minden irányába. Kékjei rám siklanak, csibészes mosolyt formálnak ajkai, ahogy akár egy lassított felvételen, felém lép.
Bumm. Bumm.
- Grrrr - morgok, majd átfordulok a másik oldalamra. A matracom nyikorog, és belerúgok a lábamnál lévő festékesdobozba. Hajszál híján, hogy fel nem borul az egész, de ezúttal szerencsém van. Lassan visszaszenderedek. Az álom folytatódik onnan, ahonnan abba hagytam. A tengerpart forró homokján Gale felém közeledik, majd fölém hajol.
- Helló szépségem! Szerinted imádhatnálak még ennél is jobban? Gyönyörű vagy, szexi, csodálatos...
Elnevetem magam, és fürdőzöm a tekintetéből áradó elismerésnek. Igen, nem vágyom másra, csak erre.
- És képzeld, még jól is csókolok! - simítom arcára a tenyerem, mire széles mosolyt villant és felvonja a szemöldökét.
- Valóban? - kérdezi, és lassan fölém hajol...
Bumm. Bumm.
Az álom elillan.
- Ó, hogy a ménkű üssön bele! - fordulok a hátamra majd öklömmel a matracra csapok, ami így keservesen felnyikordul.
Bumm.
Mégis, ki a frász az, aki ilyenkor áll neki átalakítani a lakását? Oldalra fordulok és megkeresem a mobilomat. Hajnali 1:17. Ülő helyzetbe nyomom magam, a vállam kínzó fájdalommal emlékeztet arra, hogy bizony az az égés még nem gyógyult meg egészen. Kikecmergek a meleg takarók közül, és a padlóra lépek, ami jelenleg végig le van terítve fóliával, és alig teszek a sötétben egy lépést, amikor felbukok az egyik festékes vödörben, és hatalmasat esek. Szerencsére csak a lábszáram horzsolja fel a vödör széle, de nagyobb bajom nem esik, így felkecmergek és immár jóval óvatosabban lépkedek végig a villanykapcsolóig, hogy felkapcsoljam a lámpát. Jobban is elpakolhattam volna, ez tény, de nem számítottam arra, hogy az éjszaka közepén nekiáll valaki kalapálni, fúrni, meg a frász se tudja még mit csinálni. Hallgatózok pár pillanatig, hátha végre elhalkul a dörömbölés, de újra felhangzik, így kilépek a folyosóra, és az újra ismétlődő hang irányába fordulok. A fáradtság és az elűzött álom nyomasztó hiánya elég erőt ad ahhoz, hogy ne gondolkodjak azon, bekopogjak-e vagy sem. Apró öklöm meglepően hangos kopogást eredményez a nyílászárón, s amikor az feltárul, cseppet sem zavartatom magam, hogy bárányos, rózsaszín pizsinaciban és egy spagettipántos halványkék topban nézek farkasszemet a szomszéd sráccal.
- Van fogalmad róla, hogy hány óra? - teszem fel a kérdést abban a minutumban, amikor nyílik az ajtó - Hajnali negyed kettő van, te meg még a holtakat is felvered a csapkodással. Mégis mi a frászt művelsz éjnek évadján? - fonom keresztbe a karomat magam előtt és most kicsit dühösebb vagyok, mint átlagban szoktam. Nem mindennap álmodok ilyen szépeket, és eléggé csalódott vagyok, mert tuti, ha vissza is tudok aludni, ezt már nem kaphatom vissza. Kösz kedves szomszéd. Ígérem nem húzom a lenti kukákat a te ablakod alá bosszúból.


megjegyzés • szószám • ™️
Vissza az elejére Go down
Re: Ethan & Sheena - The begginning
Vissza az elejére Go down
 
Ethan & Sheena - The begginning
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Ethan Nightmare
» George Ethan

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: New York :: Brooklyn :: Lakóhelyek :: Lakások-
Ugrás: