Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Syl & Flor - Barátság egy baleset közepén?
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sylvia Juel Today at 1:20 am

Elkészültem az előtörténetemmel...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Drake Adams Yesterday at 10:39 pm

River of no return ~ R&L
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Raina Robbins Yesterday at 3:25 pm

Ben és Flor
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Flor Sanchez Moreno Yesterday at 12:49 pm

Sylvia & Ben
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sylvia Juel Csüt. Jún. 21, 2018 10:53 pm

Flor & Ben & Lyn
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Benjamin Henson Csüt. Jún. 21, 2018 9:35 pm

Hiányzásnapló
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Nora Weston Csüt. Jún. 21, 2018 9:14 pm

Adriana&Viktor - One Week Of Danger
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Viktor Serenov Csüt. Jún. 21, 2018 3:23 pm

You call it madness but I call it love
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
R. Chris Devereaux Csüt. Jún. 21, 2018 2:18 am

Ki van itt?

Nincs

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Ewan & Belle - A half year in Paris
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Odette Annable
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
journalist/psychologist
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32

Re: Ewan & Belle - A half year in Paris
Pént. Jún. 08, 2018 1:10 pm
Ewan

& Belle



Alapból tetszik a francia nyelv, de ahogy Ewan beszél, az maga a gyönyör. A hangja finom, lágy a kiejtése pedig olyan, mintha ez lenne az anyanyelve. Nem beszélve arról, hogy piszok erotikus is számomra, ahogy a szavakat ejti. Egy pillanatra el is felejtek arra koncentrálni, hogy meg akarjam egyáltalán érteni, amit mondott, mert az ajkait bámulom. Mintha nem lenne épp elég égő a szökőkutas mutatványom már így is.
-Oui, un peu, mais j'aimerais mieux savoir.- felelem végül halkan, lányos zavaromban a padlót bámulva, miközben egy nedves tincset a fülem mögé simítok. Alapból zavarba ejtő volt a viselkedésem, ahogy a száját bámultam miközben beszélt, de most még ráadásul majdnem ő is így tett. Úgy figyelt beszéd közben, mintha valami különleges lény lennék, de azt hiszem, csak arra lehetett kíváncsi, hogy vajon mennyit tudok és milyen a kiejtésem. Ettől függetlenül viszont úgy érzem magam, mintha legalábbis valami őrülten szexi témáról diskurálnánk.
-Oda is írom.- vigyorodok el immár kissé lazábban és tény, hogy csak azért nem rohantam el zokogva a fürdőzésem után, mert Ewan nem úgy állt az egész helyzethez, mint egy idióta paraszt. Annak ellenére, hogy tönkre tettem (tettük) sikeresen az eddigi munkáit, kedves volt és segítőkész, amiért őrülten hálás vagyok. Nem tetézte az alapból is kellemetlen szituációt, hanem enyhített rajta. Tényleg kifogástalan stílusa van, de ugye azt mondják, hogy akkor derül ki igazán milyen valaki, amikor elpattan az a bizonyos húr. Tekintve, hogy nála ettől sem pattant el, az az érzésem, hogy nem egy ideges típus, vagy legalábbis nem rajtam akarta levezetni, hogy a balszerencse így alakította a helyzetet.
Figyelmesen hallgatom, ahogy a modellt állás fortélyait röviden ismerteti velem, közben megpróbálom elképzelni magam egy ilyen helyzetben. Nem tudom, mennyire tudnék én végig ülni csendben, alig mozogva jó pár óra hosszát, amíg elkészülne a remekmű és akaratlanul is bevillan az agyamba az a jelenet a Titanicból, amikor Jack lerajzolja Rose-t.
-Sejtettem, hogy ezzel a csobbanós esettel beírtam magam a nagy könyvbe nálad.- nevetem el magam, mert van egy olyan érzésem, hogy nem volt még hasonló helyzetben és nem is nagyon lesz, ahogy én sem. Megkockáztatnám még azt is, hogy ez egy életre szóló emlék lesz mindkettőnknek és, ha valahol a nagy világban meglátunk majd egy szökőkutat, mindig ez az eset fog róla eszünkbe jutni.
Kérdése hallatán egy pillanatra elakad a szavam és értetlenül felpillantok rá. Ha nem viccet akar épp csinálni belőlem, akkor ez elég hízelgő kérdésnek számít, azt hiszem. Legalábbis, ha már ilyesmit kérdez, feltételezem, hogy úgy gondolja, megfelelő lenne a külsőm ahhoz, hogy modellkedjek.
-Nem, még soha. Nem igazán tartom magam annyira különlegesnek, hogy ilyesmire vetemedjek és nem tudom, képes lennék-e végig nyugton lenni.- kuncogok, és valóban, bár tisztában vagyok az adottságaimmal, soha nem gondoltam magamra úgy, mint egy kirívó szépség. Semmi különleges nincs bennem.
-Megpróbálok majd segíteni találni valakit, bár még nem nagyon ismerkedtem össze a többiekkel a szálláson. Csak a szobatársamnak mutatkoztam be és mivel nem tűnt egy bőbeszédű teremtésnek, nem erőltettem az ismerkedést.- vonok vállat, de aztán a szobatársamról pillanatok alatt elterelődik a figyelmem és helyette inkább Ewan ominózus zsebét veszem szemügyre.
-Mindjárt gondoltam, hogy nem tartogatsz benne krokodilt vagy ilyesmit.- kuncogok zavaromban, de aztán erőt veszek magamon és megpróbálom megkeresni a kulcsot, ami egyrészt igen kellemetlen helyzet, másrészt viszont meglehetősen erotikus. Vagy, csak Ewan van rám ilyen hatással? Mert tény, hogy első pillanattól kezdve vonzónak tartom, de valóban ennyire jó pasi lenne, hogy így elanyátlanodjak ilyen jelentéktelen helyzetektől?
-Valamiért úgy sejtem, mintha még élveznéd is ezt a helyzetet...- jegyzem meg halkan kuncogva, majd a kulcsra tapintva igyekszem minél gyorsabban bejutni a lakásba. Ezen persze sokat segít az, amikor súg, hogy melyik kulccsal is próbálkozzak és ahogy kitárul az ajtó, olyan érzésem támad, mintha egy borzalmasan szűk helyről átjutnék egy jóval tágasabba. Őszintén szólva kezdett igazán melegem lenni a zsebben turkálástól, mert akaratlanul is figyeltem közben olyan apróságokra, mint Ewan illata, a nadrágon keresztül is érezhető forró bőre és hasonló dolgok.
-Rendben. Tényleg nagyon köszönöm, hogy kisegítesz és, már fogalmam sincs, mit kívántam pár perccel ezelőtt, de most inkább a kávéra szavaznék.- mosolyodom el, majd az említett fürdő felé veszem azonnal az irányt. Csak akkor jut eszembe, hogy nem említettem, hogyan is kérem azt a kávét, mikor becsukom magam mögött a fürdő ajtót és alaposan körbenézek. Pasihoz képest meglehetősen igényes és tiszta, ami máris felkerül a listámra a többi jellemző mellé. Ezek alapján van okom feltételezni, hogy Ewan talán alapvetően rendszerető pasas és az nem hátrány.
Kíváncsian pillantok a tükörbe, arra számítva, hogy borzalmas látványt nyújthattam ezidáig, de megnyugszok, mert a sminkem annyira vészesen nem kenődött el és a hajam sem áll úgy, mint egy pudli ázott bundája. Szóval eme pozitív felismerést követően elégedetten dobálom le magamról a vizes rongyaimat és állok be a zuhanyzóba, hogy letusoljak végre. Még én is elcsodálkozok rajta, hogy meg sem fordul a fejemben attól félni, hogy majd rám nyit. Valahogy nem illene be az eddigi képbe, ha ilyen bunkóságot csinálna, hiszen eddig udvarias volt.
-Törölköző...- hümmögök magamnak, ahogy elkezdem keresgélni az említett eszközt, végül magamra tekerem az egyiket és ismét a tükörhöz sétálok. A sminkemnek immár nyoma sincs, ami szimplán azért nem zavar, mert alapból nem szoktam sokat kenni magamra. Hála az égnek, elég jó típusú bőrt örököltem és smink nélkül is szépnek érzem magam általában, ezen pedig az sem ront, hogy a hajam vizesen enyhén hullámos.
Miután sikerül a sörényemet is alaposan megtörölgetnem, tanácstalanul állok pár pillanatig a fürdőben, végül úgy döntök, hogy valószínűleg látott már Ewan nőt úgy, hogy csak egy törölköző volt rajta, szóval összefogva a vizes ruháimat, kisétálok.
-Van esetleg szárítógéped vagy egy hely, ahova kiteregethetném ezeket?- indulok meg arrafelé, amerről jöttem pár perce tekintetemmel Ewant keresve.


Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Gaspard Ulliel
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
11

Re: Ewan & Belle - A half year in Paris
Kedd Május 29, 2018 11:50 am

Belle & Ewan
Ever fallen in love with someone...
Tetszik, hogy megnyílik, és nem hallgatásba burkolózva tesszük meg azt a röpke utat is, míg a lakásomhoz érünk. A szökőkútba pottyanás mondjuk épp azon kevés helyzetek egyike, amikor még akár meg is tudnám érteni, hogy zavarát leplezendő zárkózottságba vonul a hölgyemény, szóval jár neki a piros pont, és igazából én is azon vagyok, hogy beszéltessem, és eltereljem a figyelmét.
- Szóval.. Je parle un tout petit peu français, non? – terelem át a szót egy kicsit franciára, ha már azt mondta, alapszinten konyít hozzá egy kicsit. Ez a mondat minden első nyelvleckében megtalálható. – Gyerünk, mondj valamit – kérem mosolyogva, lényegében teljesen mindegy, mit, csak kíváncsi vagyok a kiejtésére. Szép hangja van a franciához.
- Na, igen, ez mindig attól függ, kit kérdez meg az ember, de sajnos itt Párizsban senki sem tud referenciát adni, szóval be kell érned a saját tapasztalatokkal – ironizálok picit, de örülök, hogy inkább azt nézi ki belőlem, hogy nem csak az ilyen csinos ifjúhölgyekkel vagyok barátságos.
Azért olykor-olykor felmerül bennem, hogy nem vagyok-e túlságosan közvetlen, de a válasza abszolút megnyugtat. – Akkor írd ezt is az udvarias fickó számlájára – mosolygok szélesebben, ahogy elneveti magát. Jól van, alakul az a jókedv. Azért látom, hogy kicsit zavarja, hogy ennyire elázott, de lényegében én se festek sokkal különbben, szóval nincs miért pironkodnia előttem. Maximum a sminkem nem mosódott le.
- Lényegében az is – adok neki igazat Murphyvel kapcsolatban. És mostanában túl sokat jár a nyakamra. Ez a mostani húzása viszont különösen szemét. Fogalmam sincs, hogy oldom meg a helyzetet, ilyen sok rajz nem terem csak úgy magától, az eddigiekre nagyjából az egész nyaram ráment, bár tény, hogy nem dolgoztam halálra magam, csak szépen módjával, ahogy az ihlet és a hangulat vezette a kezem. Na meg, ahogy a drága múzsám is méltóztatott megjelenni. Másik baj, hogy most már ő sem áll rendelkezésemre, hiszen a tanévkezdéssel visszautazott Rómába. Nem tudom, honnan akasszak le egy leányzót, aki hajlandó két héten keresztül – mivel nagyjából ennyi maradt a határidőből – éjjel-nappal modellt állni nekem. És még ihletforrásul is szolgál. A lehetetlennel nagyjából pont egyenértékű. De egyelőre próbálok nem ezen töprengeni, mert az egész biztosan lehúzná a kedvem, azt pedig egyelőre nem akarom.
- Ezt pontosan jól sejted – vigyorodok el, ahogy definiálja a munkafolyamatot. – Legalábbis nem túl sok mozgás engedélyezett, beszélni viszont, ha csak nem kérem külön, hogy ne tegye, nagyon is szabad. Nem egyszerű olyan modellt találni, aki a szimpla jelenlétén kívül inspirálja is az embert, ezzel a római lánnyal szerencsém volt, ő is turistaként érkezett a városba, de vele nem volt ilyen kalandos megismerkedésem – szúrom be azért a mosoly kedvéért, ahogy rápillantok. – De már elutazott, szóval az első feladat az lesz, hogy megfelelő modellre bukkanjak. Te modellkedtél már valaha? – kérdem kíváncsian, hiszen az alakja nagyon vonzza a tekintetet, nem csak ilyen nedves ruhában, mosolyodom el, ahogy eszembe jut ez a kis hozzátoldás. Mert hát így aztán pláne. És az arca is szép és kifejező.
- Ugyan, ebben egyformán sárosak vagyunk. Majd megoldódik valahogy – hárítom a bocsánat kérését, semmiképpen nem szeretném az ő lelkiismeretére terhelni a történteket. De mikor meglátom az elkerekedett szemeit, nem tudom megállni, halkan elnevetem magam.
- Ne aggódj, nem emberevő a zsebem, és szinte félig már amúgy is kint van – szelídülnek mosolyra a vonásaim, nem is gondoltam, hogy ez ilyen bátorságpróba lesz, de hajrá, mademoiselle. Ahogy azt is kár lenne letagadnom, hogy élvezem a szituációt, eredendően nem volt vele semmi hátsó szándékom, de így hogy ilyen zavarba jött, már sokkal mókásabb a dolog. Az érintése finom, és egy kicsit bizonytalanul tapogatózó, azon gondolkodom, hogy navigáljam-e szóban, vagy attól csak még erotikusabb felhangú lenne a jelenet. Végül úgy döntök, nem bocsátanám meg magamnak, ha kihagynám, szóval előveszem a legártatlanabb hangfekvésemet, és mégis bevetem a trükköt.
- Igen, mindjárt meglesz, egy kicsit jobbra és mélyebben. – Húha. Nem tudom, meddig bírom, hogy ne nevessem el magam, de nagyon rezeg a léc.
- Hálás köszönet – nem mulasztom el ezt sem hozzátenni, mikor végül sikerrel jár. – A szögletes lesz a nyerő. – A lakásba bejutván pedig, lepakolok végre, letörlöm a homlokomról az itt-ott vizes hajamból csöpörésző vízcseppeket, majd útbaigazítást is adok a hölgynek.
- A mosdó rögtön itt jobbra, nyugodtan vegyél egy fürdőt, ha jól esne, vagy zuhanyozz le, ha inkább azt preferálod, a szekrényben vannak bent friss törölközők. Én addig átveszek valami szárazat, és készítek egy kis, mit is mondtál: teát vagy kávét szeretnél? A lényeg, hogy mintha csak otthon lennél, nem foglak zavarni – teszem hozzá azért, nehogy az előbbi után azt higgye, hogy egy elvetemült perverz alak vagyok, aki egész biztosan rá fog törni a fürdőben. Bár, hm. A gondolat önmagában azért nem rossz, somolygok, ahogy hátra indulok a műtermem felé.



Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Odette Annable
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
journalist/psychologist
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32

Re: Ewan & Belle - A half year in Paris
Csüt. Május 17, 2018 1:49 pm
Ewan

& Belle



Igazság szerint nem szokásom megosztani ismeretlenekkel a dolgaimat, de szerintem azok után, hogy az imént együtt fürödtünk a szökőkútban, már olyan mindegy, hogy elmondok-e Ewannek pár dolgot magamról, vagy sem. Az átázott felsőmön keresztül már a melltartó méretemet is meg tudta határozni, ha akarta, nem beszélve arról, hogy immár smink nélkül -vagy inkább agyonra elmosódott sminkkel- is láthatott, szóval máris előrébb van, mint például az exem, akinél kényesen ügyeltem rá, hogy mindig tökéletes formában lásson.
-Első éves vagyok, azaz egyből bekerültem a mély vízbe -itt akaratlanul is elnevetem magam a szökőkútra gondolva-, mivel bevettek a cserediák programba, csak épp annyival könnyebb a helyzetem, hogy angolul megy a képzés.- mosolyodok el, miközben újra meg újra összefogom a hajam vagy épp a pólóm, hogy egy kis vizet facsargassak ki magamból, hátha kevésbé fog tócsa maradni a lépteim után. Bár mindez a nadrágomon ugye nem nagyon segít.
-Tényleg, azt hallottam, hogy elég sznob társaság, de remélem, minél előbb belejövök. Alapszinten beszélem ugyan, de nem sokra megyek még vele.- vonok vállat szégyenlősen és szívem szerint megkérdezném, nincs-e ideje néha egy kis franciázásra, de úgy döntök, hogy ezt a megjegyzésemet inkább lenyelem és csendben maradok. Pedig igazán vonzó pasi és nem is gondoltam volna, hogy rögtön elsőre egy ilyen fazonnal akadok majd össze. Ráadásul épp így...
-Ezt már, csak az tudhatja, aki ismert téged az előtt is, hogy ide kerültél volna.- mosolyodok el, miközben felpillantok rá egy pillanatra, de aztán eszembe jutok, hogy az ázott kutya fazonommal jobb talán, ha a járdát bámulom a lábaim előtt. Akkor talán nem történik velem újabb baleset és ő sem tudja alaposabban felmérni az ábrázatomat, ami tuti, hogy nem úgy fest, mint egy szupermodellé.- Minden esetre nehéz rólad elképzelni, hogy ezelőtt ne lettél volna ilyen udvarias.- vigyorgok az aszfalt felé, de rögtön ezután gondolatban leszidom magam, amiért neki álltam most bókolgatni egy idegen pasasnak.
-Nyugi. Veszem a poénokat, hiszen, ha nem így lenne, akkor már zokogva elrohantam volna rögtön a merülésem után.- nevetem el magam, hiszen valóban, ha valami elmondható rólam az az, hogy képes vagyok bármin nevetni. Sőt. Az ilyen helyzetekben pláne, mert még mindig jobb, ha magamon röhögök, mintha azért sírnék, hogy mások röhögnek rajtam. Poén ez az egész és, ha évek múltán visszagondolok majd erre a napra, biztos megmosolyogtat majd. Kellenek az ilyen bakik az életbe, mert egyrészt semmi sem lehet tökéletes, másrészt pedig, a tökéletes egyben unalmas is én pedig nem akarok unalmas lenni  se most, se máskor.
-Murphy törvényét én inkább átkeresztelném szívatásnak vagy ilyesminek.- kuncogok, ahogy eszembe jut a sok aljas véletlen, ami már keresztbe tett nekem valaha és úgy tűnik, hogy Ewant se kíméli. Ki tudja? Talán azért történt így, ahogy, mert ezek után még jobb munkát tud majd végezni. Mondjuk ezeket sem láttam, hogy milyenek, de biztosra veszem, hogy nagyon jók. Szép kezei vannak és, ha egy férfinak szép keze van, az általában tehetségre utal, főleg az aprólékos munkák terén. Mindeközben természetesen a bolond agyamon végig fut a gondolat, hogy vajon mi mindenre képes még az a finom kéz...
Az ajánlata hallatán alaposabban elgondolkozok a gyors beleegyezésemet követően. Vajon jó ötlet egy idegen pasi lakására felmenni? Mi van, ha ő a hasfelmetsző, csak épp most Párizsban gyűjti az áldozatait? Esetleg le is festi őket? Na jó. Ezek a gondolatok még tőlem is nevetségesek, mert tipikus amcsis gondolkodásra utal, amit én nem szeretek. Azaz próbálok nem nagyon amcsis lenni, bár még magam sem tudom, hogy azt, hogy is kell csinálni.
-Nos, ha jól sejtem, az leginkább abból áll, hogy a modell ül mozdulatlanul, te pedig...festesz ezek szerint.- mosolyodok el a válasza után, bár az is kiderül, hogy mindkettőben otthonosan mozog. Egyre kíváncsibb vagyok a munkáira, de inkább próbálom elterelni a figyelmét arról, hogy most tettem tönkre a munkáit, mint hogy szóba hozzam őket, de akaratlanul is szóba kerül, főleg, mikor közli, hogy talán mégse fog most végezni. Egyre jobban furdal a lelkiismeret.
-Nagyon sajnálom.- sóhajtok egyet, miközben fájdalmas képpel felpillantok rá és bár látom a szomorkás mosolyát, attól még nem érzem magam jobban. Nagyon elcsesztem és fogalmam sincs, hogyan segíthetnék neki helyrehozni ezt az egészet.
Egész végig, míg követem a lakására ezen jár az agyam, de értelmes ötlet nem nagyon jut eszembe, ráadásul eléggé kizökkent az egészből az, amikor a segítségemet kéri a lakáskulcs elővételéhez. Elkerekedett szemekkel pillantok előbb a nadrágja zsebére, majd rá, azt várva, hogy esetleg csak viccel, de tekintve, hogy tele van mind a két keze, rá kell jönnöm, hogy komolyan gondolta. Szóval, csak elmotyogok egy halk "oké"-t és lányos zavaromban közelebb lépek hozzá. Vagyis meglehetősen közel, hogy a kezem tenyérrel a combja felé csúszhasson a zsebébe, ahogy elvileg az ő keze is menne bele. Másképp nem tudnám megfogni se a kulcsot.
Miközben kezemmel keresek valami kulcshoz hasonló dolgot, kerülöm a pillantását és igyekszek inkább a plafonra vagy épp a padlóra bámulni, végül, mikor sikerül megfognom a kulcsokat, úgy rántom ki onnan a kezem, mintha csörgőkígyót találtam volna. Kígyót... hmm.
-Melyik az?- tartom felé a kulcsokat és amint kiderül, melyik nyitja a zárat, már nyitom is az ajtót, hogy minél előbb szabaduljak a kényelmetlen helyzetből. Csak eztán jut eszembe, hogy nem szabadulok én sehonnan se, hiszen most sétálok épp be a lakásába, ennek örömére pedig érzem, hogy az eddig is valószínűleg vörös fejem még vörösebb lesz.
Miután sikeresen becsukom magunk után az ajtót, megállok ott, ahol épp vagyok. Nem igazán szeretném összevizezni az egész lakást, na meg amúgy sem otthon vagyok, hogy ide-oda mászkáljak, így inkább megvárom, míg Ewan megmondja merre van a fürdő és nagyon remélem, hogy talán ad egy pólót meg valami mackónadrágot is, hogy kicsavargassam a ruháimat.



<3
Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Gaspard Ulliel
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
11

Re: Ewan & Belle - A half year in Paris
Szer. Ápr. 25, 2018 11:14 pm

Belle & Ewan
Ever fallen in love with someone...
 Nem tudom, miért, de meglepődöm, mikor kimondja, hogy pszichológia. Mindig is érdekelt ez a tárgy, ez az irány, vagy akár úgy is mondhatnám, hogy az élet ez a fajta megközelítése. Az emberek viselkedése mögötti rejtélyek, a nagy miértek, a legtöbbször alig felfedezett mélységek, és még nagyon sokáig sorolhatnám, mi minden miatt tartom nagy érdekesnek. És kétségkívül a művészethez is szorosan kapcsolódik, bár hogy miképp, arról már megoszlanak a vélemények.
- Az izgalmas – bólintok, és a tekintetemben láthatóvá is válik, hogy nem csak udvariaskodok, hanem őszinte vélemény. – Hányadik évfolyam? – Ezzel mondjuk a korát is elég nagy magabiztossággal be tudom majd lőni.
-  A franciának tényleg nagy hasznát veszed majd. Pláne, mivel a helyiek többsége egyáltalán nem hajlandó más nyelven megszólalni – mosolyodom el, és visszagondolok a saját indulásomra. – Persze majdnem mindenki beszéli az angolt, de simán letagadják. Ez azért eleinte okoz némi nehézséget. – A hamiskás mosolyomból leolvasható, hogy számos ilyen kezdeti „nehézség” lappang a hátam mögött, már csak azt latolgatom, hogy felajánljam-e neki, hogy ha gond van, valakihez már biztos fordulhat, vagy az itt most túlságosan nyomulás lenne. Végül úgy döntök, hogy mégsem kockáztatom meg.
- Vagy pedig eredetileg is kedves és udvarias voltam, és épp ezért illeszkedtem be könnyen a városba. – Hopp. Talán korán kezdem a bemutatkozást, de nem bírtam megállni, hogy ne dobjam rá ezt a verziót a megjegyzésére. Kicsit számítok rá, hogy megszeppen a válaszomat hallva, mert hát úgy is értelmezhető, mintha sértésnek vettem volna, hogy úgy gondolja, a franciáktól tanultam meg a jómodort, előtte meg csakis bunkó amerikai voltam. De nyoma sincs ilyesminek, amint látom az arcán a változást, rögtön elmosolyodom, attól függ, hogy reagál, talán halkan fel is nevetek.
- Csak viccelek. Ne haragudj. – De látnom kellett, hogy beválik-e, és hát picit az is benne van, hogy zavarba akartam hozni, nem mintha amúgy nem lenne. De nem tagadom, szeretek ezzel játszani. Ekkor viszont még nem tudom, hogy a munkáim mindeközben önpusztító merülésbe kezdtek. A szembesülés után pedig már nem marad sok kedvem a viccelődésre.
- Mi? Dehogyis, ne érts félre – tiltakozom azonnal, mikor rájövök, hogy félreértelmezi a szavaim. Az előbb pont erre játszottam, de most határozottan nem szeretném, ha ez félremenne.
- A sorsszerűséget Murphyre értettem, és a saját balszerencsémre. Hogy miért kerültél ide, azt még korai lenne megmondani – küldök felé egy halvány, bujkáló mosolyt, remélem, ez eloszlatja a kétségeit, nem akarom, hogy bűntudata legyen. Én voltam a balfasz. És sajnos most már nincs mit tenni. Nagyon nem örülök neki, de és később valószínűleg még kevésbé fogok, de most már megtörtént, nem lehet visszacsinálni. Fogalmam sincs, hogy fogom ezt megoldani.
Ám úgy döntök, ezen még ráérek agyalni, a lányt viszont elszalasztom, ha nem indulok most rögtön utána. Alig pár méter után utol is érem, és csak ekkor jövök rá, hogy annyira azért mégsem viselte lazán ezt a kis balesetet, mint amennyire az előbb mutatta felém. Nem számított rá, hogy utána jövök, és mikor felém fordul, az arcáról le tudom olvasni, hogy nagyon kellemetlenül érzi magát, ha próbálja is, az első pillanatban nem tudja még elrejteni. Ettől meg nekem támad egy kis bűntudatom.
Hogy mégis humorosba kapcsol, azt viszont kifejezetten jó jelnek veszem. Elmosolyodom, és kezet fogok vele, és közben szurkolok, hogy igent mondjon.
- Ahogy akarod, zavarni egyáltalán nem zavarsz. Mostanában túlságosan sokat voltam egyedül, vagyis a modellem társaságában, de ne könyvelj el túl nagy bunkónak, ha azt mondom, nem volt sok különbség. – Nem tudom, hogy csinálja, de valahogy eléri, hogy máris mesélek neki, pedig annyira nyílt azért én sem vagyok, hogy minden idegent azonnal beavatok az életem részleteibe. Igazából most sem direkt csinálom, teljesen magától zajlik.
- Lényegében mind a kettő, de inkább a festészeten van a nagyobb hangsúly. Jövőre lesz az utolsó évem, illetve… ez most már nem olyan biztos… – apró mosoly jelenik meg az arcomon, ironizálni akarok, de aztán rájövök, hogy ez abszolút valós veszély.
Az út tényleg extra rövid, mindössze öt percig kell kutyagolni, és már oda is érünk a lakás ajtajához. A kezem viszont annyira tele, hogy nem tudom egykönnyen kihalászni a kulcsot, ráadásul a nadrágom is vizes, hogy még egyszerűbb legyen a dolog. Megküzdök vele, de végül mégis csak siker. Azaz, majdnem. A picsába.
- Segítenél kihalászni? Már majdnem megvan, csak beakadt valamibe  – pillantok Belle-re, nem akarok mindent lepakolni az ajtó előtt, majd nyitogatás után megint fel.



Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Odette Annable
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
journalist/psychologist
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32

Re: Ewan & Belle - A half year in Paris
Kedd Ápr. 24, 2018 12:59 pm
Ewan

& Belle



Nem csodálkozom azon, hogy amint közlöm, hogy fél évet maradok, sikerül is neki kikövetkeztetni, hogy valószínűleg az egyetem miatt töltök itt ennyi időt. Nem olyan fazonnak tűnik, aki ne tudna ennyit kilogikázni, de azért elmosolyodok annak örömére, hogy ez most ki is derült.
-Pszichológia szak. Éltem az egyetem által ajánlott lehetőséggel, gondoltam legalább tanulok egy kis franciát is.- válaszolok készségesen barátságos mosollyal az arcomon, de pillanatokon belül ez már nem is nagyon érdekel. Mármint az egyetem, hiszen azon kapom magam, hogy egy idegen pasas karjaiban landolok, megmenekülve ezáltal a csobbanástól. Ez a pillanat ráadásul nem is akármilyen. Teljesen elveszek a pillantásában, mert hát nem egy csúf pasiról van szó, én meg nem vagyok apáca, hogy ne merjek rá nézni. Sőt. Kihasználom az alkalmat és alaposan megnézem magamnak, ahogy ő is engem. Ennek ellenére persze zavarba jövök, de most mit csináljak? Ilyesmi nem történik minden nap az emberrel, és akaratlanul is a romantikus filmek jutnak eszembe, ahol viszont elég sűrűn látni hasonló jelenetet.
-Ezek szerint akkor te is csak átvetted ezt a habitust a franciáktól, nem Franciaország az eredeti lakhelyed.- nevetem el magam, mikor fény derül, hogy szexi, udvarias francia pasik ide vagy oda, engem most olyasvalaki mentett meg, aki szintén nem idevalósi. Végül is tekintve, hogy tele van Párizs turistákkal, erre meg is van az ember esélye. Sőt. Talán előbb talál bárki bármilyen más nemzetségű személyt, mint franciát.
Na de nem tarthat minden tökéletes pillanat örökké, mert akkor nem lenne emlékezetes és különleges. Kell egy kis fekete leves néha, ami vagy elrontja az egészet, vagy dob rajta. Jelen esetben inkább elrontotta az idilli hangulatot, mert látom az arcvonásain, hogy nem éppen egyszerű firkálmányok találhatóak abban a mappában. Ezért is igyekszem segíteni, amivel saját magamat sodrom még kellemetlenebb helyzetbe, sőt, talán műfajilag, ha be kellene határolnom ezt amég jelenetet a tragikomédíát tudnám rá mondani.
-Tehát, szerinted azért kerültem én most ide, hogy tönkre tegyem a sok hónap alatt elkészült munkáidat?- jegyzem meg keserűen, mert még, ha poénosan is beszél erről, azért látom rajta, hogy ideges. Meg is értem, hiszen nem két perc, amíg az ember ilyen dolgokkal elkészül. Ezért is kezdem egyre kényelmetlenebbül érezni magam és, mint minden más ember, én is azt érzem a legjobb lehetőségemnek, ha lelépek és nem égetem magam tovább. Azaz felveszem a nyúlcipőt és lelépek, mint Hamupipőke abból a bizonyos bálból, csak épp én a cipőmet se hagyom hátra. Ha eddig lett is volna rá esélyem, hogy ez az ismeretlen, jóképű, jó modorú pasas meg akarjon ismerni, azt most szerintem sikerült totálisan elcsesznem. Ezek után talán jobb is, ha többé nem találkozunk soha, mert legközelebb talán sikerülne benne is kárt tennem, nem csak a munkájában.
Sietve veszek búcsút és már kapkodom is a virgácsaimat, hogy elmeneküljek a szorult helyzetből, de meglepő módon utánam siet és mellettem battyogva kezdi pedzegetni, hogy ezek után talán nem ártana bemutatkozni. Értetlenül pislogva állok meg végül és próbálom a maradék -már, ha maradt- büszkeségemet összekaparni annak ellenére, hogy hajtincseim végéből újabb és újabb vízcseppek hullanak alá, ahogy a ruhámból is szépen lecsurog a nedvesség. Félő, hogy, ha sokáig maradok egy helyben, eláztatom Párizs eme gyönyörű részének köveit. De komolyan. Nem nagyon voltam még ilyen ciki helyzetben és nem is viselem jól az ilyesmit. Csak azért nem bőgöm el magam, mert próbálom pozitívan felfogni a dolog, azaz, legalább elmondhatom, hogy Párizsban estem bele a szökőkútba egy jóképű idegen társaságában.
-Belle vagyok, de lehet átkeresztelkedek Arielre.- fogom meg szabad kezét, majd látványosan elgondolkodok az ajánlatán. Azaz, felmérem a helyzetemet és elmélázok azon a lehetőségen, hogy lehet, hogy Ewan egy perverz pszichopata gyilkos. De nem tűnik annak. Esküszöm, nem tudnám elképzelni róla, hogy bárkit is bántson, ráadásul kezdek fázni a vizes ruháimnak köszönhetően, így végül bólintok egyet.
-Ami azt illeti, elég messze van a lakásom, így egész jól hangzik a száraz ruha és a tea lehetősége. De tényleg csak addig zavarnék, amíg rendbe szedem magam, aztán lelépek. Épp elég galibát okoztam neked mára.- sóhajtok egyet, hiszen egy dolog megfürödni egy szökőkútban egy csomó ember szeme láttára és megint másik dolog tönkre tenni valaki munkáját.
-Egyébként festő vagy, vagy inkább grafikus? Mert gondolom nem szimplán hobbiból csinálod, akkor nem kellene leadnod a munkáid.- érdeklődök finoman, miközben oldalt fordulok, jelezvén, hogy akár indulhatunk is hozzá. Mellesleg remélem, hogy tényleg közel lakik, mert meg fogok fagyni hamarosan és elég pocsék lenne betegséggel kezdeni a félévet.
Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Gaspard Ulliel
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
11

Re: Ewan & Belle - A half year in Paris
Vas. Ápr. 22, 2018 4:46 pm

Belle & Ewan
Ever fallen in love with someone...
 Fél év? Ez jóval több, mint amire számítottam. Azt hittem, csak egy turista, aki néhány nap és egy hét közötti intervallumra vállalkozott. De a legbátrabb elképzeléseim is két hétre, esetleg egy hónapra szóltak. Nem tagadom, hogy első pillantásra felkeltette az érdeklődésem, a szépsége egészen magával ragadó, szóval a kérdéseim mögött azért ott bujkál egy kis óvatos puhatolózás.
- Nahát. Az tényleg hosszú idő. Melyik szak? – Tippelek azért magabiztos mosollyal, mi más lehetne, mint egyetemi képzés. Méghozzá ösztöndíjas. Rólam, a felszereléseim alapján nem nehéz kitalálni, hogy mivel is foglalkozom, de róla egyelőre nem árulkodik semmi, hacsak nem a fényképezőből indulok ki, de az minden turista kezében ott virít, szóval nem sok referencia.
Elnevetem magam azon, amit mond. Annyira nagy meggyőződéssel adja elő, hogy el se tudom dönteni, hogy viccnek szánja, vagy… na jó, nyilván annak, de nagyon aranyos, ahogy előadja. Azért látom rajta, hogy zavarban van. Ami érthető is. Ha a sok régi, New Yorki családi program, és a szüleim nagyzolási hóbortjai révén nem lennék ennyire edzett, bizonyára én se kezelném olyan magabiztosan a szituációt, és pikkpakk kibillennék, ha mástól nem, hát attól, hogy mennyire gyönyörű, de az a helyzet, hogy engem borzasztóan nehéz bármivel is zavarba hozni.
Nem tudom, szándékosan csempészi-e bele, hogy voltaképp nem is bánja annyira, hogy így alakult, vagy már csak én hallom bele, de cseppet sem tartom rossz visszajelzésnek. Sőt. Talán nem nagy elbizakodottság, ha azt mondom, egész jól olvasok a női kommunikációból, az övé pedig mintha azt mutatná, hogy zöld az a pálya.
- A franciák nagyon udvariasak, többségében én is ezt tapasztaltam – bólintok, és ezzel el is árulom, hogy nem vagyok tősgyökeres idevalósi. De még csak francia se. Pedig mostanra simán eladnám magam.
Bár hamarosan még akár erre is sor kerülhet, ugyanis a cuccaim, míg beszélgettünk, használhatatlanná áztak. Mikor hátra nézek, már az első pillanatban tudom, hogy kár a gőzért, ezeket már nem lehet megmenteni, de a lány olyan iramban indul utánuk, hogy muszáj vagyok én is csatlakozni. Meg hát valahogy úgyis ki kell halásznom őket a szökőkútból, de arra azért nem számítok, hogy őt magát is. Ahogy belepottyan, és ahogy utána reagál, meg ez az egész képtelen szituáció, az elkomorult hangulatom ellenére azért visszacsempészi az arcomra a mosolyt.
- Én is érzek némi sorsszerűséget a dologban. Gyanús is volt, hogy idén mindennel időben elkészültem, pedig a végén mindig kapkodni szoktam. Ez lett volna az utolsó rajzom – sóhajtok fel lemondóan és enyhén tanácstalanul, ahogy a peremen fekvő, egyetlen épen maradt papírra nézek. De a hangom könnyed marad, egyelőre nem is nagyon akarom felfogni, hogy ezzel a kis pancsolással az egész következő félévem elúszott. Ami azért elég nagy gond. De próbálom nem annyira kimutatni előtte.
- Nos. Igen… - veszem át tőle a mappát, a döglött rajzaimmal, végül is a mappát magát tényleg sikerült megmenteni. – Köszönöm – pillantok rá egy kicsit habozva, nem tudom, hogy most haragszik-e rám. – És sajnálom a fürdőt.
A szavai értésemre adják, hogy most már pláne elég kínosnak érzi a helyzetet, amin mondjuk megint csak nincs nagyon mit csodálkozni, bizonyára nem így képzelte az első napját, hogy máris fejest ugrik a főtér közepén henyélő szökőkútba. De talán még későbbre sem volt betervezve.
Összeszedem a többi holmim, amíg ő kimászik a kútból, és bár tény, hogy elköszönt már, nem számítok rá, hogy ilyen gyorsan tova akar suhanni. Rájövök, hogy nem hogy randira nem hívtam, de még a nevét se tudtam meg, pedig fél év ide vagy oda, Párizs nagy és rengetegen lakják, az is benne van, hogy soha többé nem látom. Szóval gyorsan döntök, felpakolászok mindent, és utána is indulok. Sietnem nagyon nem kell, mert elázott lábbelivel olyan gyorsan azért nem tud haladni, és amiatt sem kell aggódnom, hogy eltűnne a szemem elől. Nem sokan járkálnak fényes nappal csurom vizes szerelésben.
- Arra gondoltam – zárkózok fel mellette, és szólítom meg meglepetésszerűen, biztató mosollyal fordulva felé –, hogy ha beleesel valakivel a szökőkútba, az talán már elég jó alkalom arra, hogy be is mutatkozz. – Állok meg mellette, és kicsit átcsoportosítva a nálam lévő cuccokat, felszabadítom az egyik kezem, hogy felé nyújthassam. – A nevem Ewan. Nem tudom, merre laksz, de én itt a környéken, ha esetleg szeretnél hamarabb száraz ruhákhoz jutni, és elfogadnál egy csésze teát, akkor szívesen mutatom az utat – invitálom meg a lakásomra, tényleg csupa jószándékból, na jó, nagyrészt, elvégre szegény mégiscsak miattam lett vizes, és bár szeptember eleje lévén egyáltalán nincs hideg, így átázva azért mégiscsak sanszos lehet egy megfázás.




Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Odette Annable
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
journalist/psychologist
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32

Re: Ewan & Belle - A half year in Paris
Pént. Márc. 16, 2018 12:11 pm
Ewan

& Belle



Amikor elindultam erre a kis körútra, nem igazán kalkuláltam bele annak a lehetőségét, hogy majd egy idegen pasi karjaiban kötök ki. Na nem, mintha ellenemre lenne, mert be kell valljam, meglehetősen édes pofát sikerült akaratlanul is a hősömnek választani. Nem segít a zavaromon az sem, hogy látom a somolygását, ami miatt csak még inkább idióta turistának érzem magam.
-Bőven lesz még időm bármibe is beleesni. Pontosabban, egy fél évem biztosan.- mosolyodok el a finom kíváncsiskodását hallva, hiszen épp most tapogatózta ki, meddig is fogok itt maradni. Vagy, csak udvarias volt? Magam sem tudom. Az is lehet, hogy csak terelni próbálta a témát, még mielőtt felgyulladna esetleg a fejem a szégyentől.
Zavarom ellenére viszont képtelen vagyok levenni róla a tekintetem. Mintha teljesen magába szívott volna az a kék szempár, és a parfümjének finom illata, mely csak még inkább elbódít. Kétségtelenül ez lesz a legelső sztori, amit majd a barátnőmnek el kell meséljek, hiszen milyen csodálatos történet is az, ahogy a bénázásomnak köszönhetően egy idegen pasi segítségére kényszerülök. Egy meglehetősen vonzó idegen pasi.
-Milyen alávaló biciklisek mászkálnak itt Párizsban? Rontják a turizmust bár, ha minden nőnek akad egy ilyen kedves segítője, akkor az is lehet, hogy pár év múlva kifejezetten ilyen céllal érkeznek majd ide a külföldiek.- és csak mondom és mondom a hülyeséget. Miért nem tudom befogni azt a nagy lepcses számat? Mégis, miféle duma volt ez? Komolyan szükségesnek érzem ezek szerint, hogy még inkább leégessem magam, de ugye bár, amit már kimondtam, azt már úgyse tudom visszaszívni. Remélem, hogy csak afféle hálás köszönetnek veszi majd az egészet és holnapra el is felejti. Vagy talán hetekig rajtam röhögnek majd a cimboráival, miközben borozgatnak valamelyik bárban...
Az idillt aztán megzavarja egy apró tény, melyre én hívom fel a figyelmét: áznak a cuccai. Fogalmam sincs, hogy mi lehet abban a mappában vagy, hogy mennyire fontos, de tekintve, hogy azonnal elillan a jó kedve, úgy sejtem, hogy nem üres lapokkal teli mappa ázik a vízben. Azonnal igyekszem persze, hogy most én mentsem meg a bajba jutott férfit, de rövidnek bizonyul karom, mert akárhogy nyújtózkodok, nem sikerül elérni. A szexi idegen viszont ezt is megoldja még, ha nem is szándékosan.
Borulásom pillanatában, csak egy halk sikoltásra futja, mielőtt megmártózom a szökőkút meglehetősen hűvös vizében. A sokk miatt hirtelen még azt is elfelejtem, hogy kellene legalább négykézlábra állnom a vízben, de hamarosan akad segítségem.
-Úgy tűnik mára ez volt a sorsom, hogy megmártózzam a szökőkútban.- köhintek párat, mert akármilyen gusztustalan is, sikerült pár korty vizet lenyelnem. Inkább bele se gondolok, mennyire undorító dolgokat nyelhettem le az imént. Inkább, csak hagyom, hogy a pasi, aki ide juttatott megfogja a kezemet és segítsen lábra állni. Viszont, ha már úgyis nyakig vizes lettem, sietve a mappa után nyúlok, hátha azt még sikerül megmenteni, nem úgy, mint a büszkeségemet.
-Akármi is volt ez, remélem sikerült megmenteni, viszont nekem most mennem kell, ha nem akarok elkapni egy jó kis tüdőgyulladást. Meg egyébként se árt megmentenem még azt a cseppnyi büszkeségemet, ami maradt. Szóval... Bon voyage, Monseur!- adom át a mappáját egy halovány mosoly kíséretében, majd kisétálok a szökőkút pereméig, átlépek rajta és emelt fővel megindulok arra, amerről jöttem. Igazság szerint meglehetősen komikus látvány lehetek, nem beszélve a hangeffektekről, melyek minden lépésemet követik és a csodálkozó tekintetekről meg az összesúgó emberekről, akik megtekintik bájos kilépőmet. Ha mindez egy tengerparton történik, ahol bikiniben megmártózok, majd szexisen elballagok, sokkal kellemesebb élmény lenne, de így... én lettem a nevetség tárgya. Már látom is magam előtt a holnapi címlapot: egy turista megmártózott a Saint-Michel szökőkútban...

Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Gaspard Ulliel
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
11

Re: Ewan & Belle - A half year in Paris
Csüt. Márc. 15, 2018 3:20 pm

Belle & Ewan
Ever fallen in love with someone...
Gyorsan történik minden, mikor felnézek, és látom, hogy jobbról a biciklis suhanc száguld túl gyorsan, az sem kizárt, hogy turbó gyanánt be is lőtte magát, balról pedig ez a lány andalog olyan elvarázsoltan, akár Alíz Csodaországban, nem kell Uri Gellernek lenni hozzá, hogy megjósolható legyen: öt másodperc múlva ezek fájdalmas keresztmetszetet alkotva futnak össze. Már csak rögtönözni van időm, de a művelet jól sikerül – hiszem ezt legalábbis eleinte: igaz, végül félreugrott, és én már csak a szökőkútba csobbanástól mentettem meg, de sokkal jobban tetszik ez a helyzet, ahogy a karjaim között pislog rám, azokkal a valószerűtlenül nagy, mogyorószín szemeivel, minthogy most hívhatnám mindkettőjükre a mentőt. Párizsban már engem is ütöttek el biciklisek, és valójában ez sokkal rosszabbul is elsülhet, mint amilyen ártalmatlanul első hallásra hangzik:Elütött egy biciklis! Még hajlamos meg is mosolyogni az ember, pedig elég sokszor kórházi téma lesz belőle.
A kisasszonynak azért kell egy kis idő, mire ocsúdozni kezd, és mihelyst ez megvan, gyors tempóban vörösödik is. Próbálom én elrejteni a mosolyom, hogy ne tetézzem még inkább a zavarát, de ez azért lássuk be, nem az erősségem. Sőt. A nemes szándék ellenére, az ördög nem szokott sokáig szenderegni bennem.
- Ez elől sajnos nincs menekvés – váltok egy kicsit titokzatosabbra, de a mosoly közben ott virít az arcomon, ami meg azt sugallja, hogy csak bolondozok vele.  – Bár attól függ, meddig marad.
Nem mondom, hogy szándékosan faggatom, a párbeszéd gördül magától, még mielőtt eszembe jutna megfontolni, mi is hagyja el az ajkaimat, és talán pont ez jelzi számomra, hogy egy egészen kicsit, valahol a férfilelkem legmélyén, természetesen a végletekig tagadva, de… mintha én is enyhén zavarban lennék. De ezen majd csak jóval később jut eszembe elmerengeni. Jelenleg ő az, aki minden figyelmemet leköti, szintén nem tudatosan, de nem igazán tudom levenni róla a tekintetem.
Ha már úgyis csak öt percig ismerjük egymást, igyekszem minél több ingert és inputot begyűjteni, ami aztán szépen visszaköszön majd a műveimben. Általában így működöm, de nem csak az alkotásaim kedvéért, egész egyszerűen így szeretek élni.
Én is elnevetem magam, ahogy sopánkodik, amiért egyből levágtam, hogy nem idevalósi.
- Ó, nem, cseppet sem, de a biciklisek mindig a külföldieket szúrják ki maguknak – csillan meg egy huncut fény a szemeimben, miközben teljesen komoly hangon beszélek. A világért sem közölném vele, hogy tökéletesen rátapintott az igazságra, ilyenkor teljes mellszélességgel tiltakozni illik.
Először nem tudom, miről kérdezi, gyanútlanul fordulok hátra, hogy kövessem a tekintetét, ami azért nem sejtet sok biztatót, de amilyen jó kedvem lett hirtelen, el sem tudom képzelni, mi rosszra számíthatnék, egészen addig, amíg meg nem pillantom a szökőkútban lubickoló cuccaimat.
- Úristen – csúszik ki a számon. Ez nagyon nem lesz poén. A mosolyom azonnal lehervad, ahogy belém hasít a felismerés, hogy voltaképp kéthónapnyi munkám úszkál békésen, percek óta a vízben, és a fájó gondolat, hogy ehhez nagy valószínűséggel egy extraciki, féléves csúszás is társulni fog.  Gratulálok, Brooks. Ez szép volt.
Én is rögtön megindulok, hogy kihalásszam őket, leginkább a rajzaim, a többi nem érdekel, bár a tudatalattim nagyon is sejti, hogy a legtöbbnek már biztosan lőttek. A nagy sietségben a vállam véletlenül nekikoccan a már így is jó mélyen nyújtózkodó kisasszonynak – kurvanagy ez a szökőkút baszki, a fél évfolyam gond nélkül megfürödhetne benne –, és ez elég is hozzá, hogy megcsússzon a nedves kövön kapaszkodó keze, és nagy eséllyel, amitől az imént épp én mentettem meg, most én magam intézem el, hogy mégis megtörténjen, és vegyen egy kellemetes fürdőt így a nyárutói melegben. Nagyjából úgy félezer járókelő előtt.
- Basszus – szörnyedek el újfent, és mivel elkapni már ezúttal nem tudom időben, minden mindegy alapon most már én is utána lépek a hűvösen fodrozódó vízbe. Nem is tudom, kit mentsek ki először, őt vagy az így most már felszín alá süllyedt mappámat.
- Jól van? – döntök végül mellette, és megpróbálok segíteni talpra állítani. – Adja a kezét.


Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Odette Annable
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
journalist/psychologist
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32

Re: Ewan & Belle - A half year in Paris
Kedd Márc. 13, 2018 2:44 pm
Ewan

& Belle



Furcsa, hogy az Élet avagy a Sors, Végzet, bánom is én minek hívjuk, milyen érdekes csavarokat tud vinni az ember életébe. Álmomban sem gondoltam volna, hogy épp nekem fogják felajánlani azt az ösztöndíjat, és tessék. Most itt vagyok Párizsban, abban a városban, ahova mindig is vágytam. Igaz, az ember jobb szeret egy ilyen helyre a párjával, vőlegényével vagy épp a férjével menni, de nekem ez így is tökéletes. A lényeg, hogy itt vagyok, hiszen ki tudja, hogy lenne-e valaha még egyszer lehetőségem elutazni ide?
Aztán itt a következő csavar. A jóképű idegen, akár egy romantikus vígjátékban. Egy szökőkút, egy férfi, és egy béna nő, aki majdnem beleseggel a vízbe, de a hős lovag megmenti. Akár egy béna forgatókönyv is lehetne, ha nem épp az életemről lenne szó, de pont az ilyesmi filmeket szoktam nagy áhítattal bámulni magányosabb napjaimon. Most pedig megmentőm tengerkék íriszeiben merülök el úgy, ahogy az imént majdnem tettem azt a szökőkút vizével. Gyorsan történik az egész, de annál varázslatosabb, főleg, ahogy megszólal franciául. Nem tudom, hogy csak minket, amerikai tinilányokat nyűgöz-e le ennyire az, ha egy férfi ezen a nyelven beszél, de az biztos, hogy rendkívül vonzó.
-Valóban? Nem is hallottam még ezt a mondást.- nevetem el magam kedves mosolyát bámulva, majd óvatosan felegyenesedek és megigazítom a ruhám, a hajam... mindegy, csak foglalkozzak valami mással, különben elsüllyedek szégyenemben. Nem tudom, mikor voltam utoljára ennyire zavarban.
-De köszönöm, hogy figyelmeztet.- pillantok fel rá végül és ismét alaposabban szemügyre veszem megmentőmet, immár biztos lábakon állva. Kissé meglep, hogy a saját nyelvemen beszél -ráadásul akcentus nélkül-, de nem bánom. Ha perfekt francia lennék azt kérném tőle, hogy a világért se beszéljen más nyelven, de így muszáj vagyok az angolnál maradni. Pech.
-Jesszus. Ennyire látszik?- nevetem el magam még mindig lányos zavaromban, miközben egyik kezem a homlokomra teszem. Tudom, hogy mindig mindenki levágja, hogy ki a városban a turista, csak nem gondoltam, hogy rólam is ennyire lerí. Ettől függetlenül büszkén vállalom, hogy igenis, frissen érkeztem a repülőről és alig várom, hogy Párizs minden szegletét végig nézzem.
Tekintetem egy pillanatra a vízre irányul és szinte ugyanazon időben kerekednek el szemeim, hiszen ott úszkál rajta nyugodtan egy füzet, egy kabát és egy táska is.
-Az az öné?- pillantok aggodalmasan a férfira, de már ekkor elindulok, hogy megpróbáljam kihalászni a vízből a holmijait, hiszen miféle bunkó lennék, ha hagynám szétázni a cuccait, melyek miattam estek a vízbe? Ki tudja, mennyire fontos irományok azok? Vagy az is lehet, hogy rajzok, esetleg vázlatok, mert idő közben feltűnik a festő állvány is.
-Annyira sajnálom. Az én hibám...- nyöszörgöm, miközben próbálok minél beljebb nyújtózkodni, hogy elérjem legalább a mappát...

Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Gaspard Ulliel
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
11

Re: Ewan & Belle - A half year in Paris
Kedd Márc. 13, 2018 12:19 pm

Belle & Ewan
Ever fallen in love with someone...

2008. szeptember eleje

    Mindig mindenki odavan, hogy vége lett a nyárnak, pedig szerintem a szeptember sem annyira tragikus. Festőként kifejezetten örülök az ősznek, mikor a színek már nem olyan teltek és kontúrosak, jön a változás szele, ami általában az életem minden apró szegmensére kihat.
Persze, a nyárral sem volt semmi baj, és ahogy gondolatban végigpörgetem az utóbbi pár hónap történéseit, észrevétlen, halvány félmosoly szökik az arcomra: régen volt már ennyire mozgalmas nyári szünetem, de ez talán azzal is összefügg, hogy már az utolsó előtti évem lesz az egyetemen. Aztán pedig ki tudja. Talán hazamegyek, talán maradok még pár évet, úgy számolom, ajánlatokban bőven lesz részem, már most kaptam egy felkérést, ami révén ebben a szemeszterben én tartom majd a festő kurzust minden nem-művészeti szakon tanuló diáknak. Nyilván nem bíznak még rám fontos, tematikára épülő tárgyat, de pontosan tudom, mit jelent, ha – még csak nem is végzős – diákként oktatónak kérik fel az embert. Ezzel persze mások is így vannak, gyakran futok irigy tekintetekbe, de egyrészt nem hatnak meg, tudom, hogy megdolgoztam ezért a bizalomért és elismerésért, másrészt sosem voltam senkivel lekezelő vagy ellenséges. A művészethez nem csak egó kell, hanem elsősorban alázat, legalábbis kezdetben, és még nagyon-nagyon sokáig.
Egyébként épp a szökőkútnál táborozok, és a jövő héten leadandó nyári portfólióm utolsó darabjain szöszmötölök, idén a grafikára fektettek nagyobb hangsúlyt, én pedig kivételesen nem vagyok csúszásban vele. Azért ez sem túl gyakori nálam. A kút széles peremén ücsörgök, mellettem a táskám, a kabátom, alattuk a nagyméretű, saját kezűleg kidekorált mappám, én pedig egyik lábamat felhúzva, kényelmesen nekitámasztva a táblám, a téren nyüzsgő turistákat skiccelem. Idén minden feladat statikus vagy dinamikus alakokhoz kötődik, nem hiába, hiszen a portré köré rendeződött az egész előző szemeszter. Megakad a szemem egy felém közeledő, fiatal lányon, láthatóan nemrég érkezhetett a városba, az a bájos lelkesedés, amivel ilyenkor a külvilágot teljesen kizárva bámészkodni és fotózgatni tudnak, mindig mosolygásra késztet, és egy kicsit irigykedem is, amiért számukra még csupa újdonságot tartogat Párizs. Én viszont őt bámulom a rajz miatt, így a hangtalanul száguldó biciklist én is kicsit későn veszem észre, de látom, hogy a lány még mindig nem. Lelki szemeim előtt le is pereg a fájdalmas koccanás, ám épp csak annyira van időm, hogy letegyem a táblát, és felálljak, az utolsó pillanatban már ő is észleli a veszélyt, és refelxből félreugrik, nekidől a peremnek, de az egyensúlyát már nem tudja megtartani. Szép ívben pottyanhatna is a kútba, ha nem kapnám el időben.
Ami viszont a csacsogó tömeg és a szökőkút jellegzetes, vízesésszerű morajlása közben tökéletesen nem tűnik fel, hogy a lány becsapódása egy az egyben a medencébe lökte a mappám, a táskám és a kabátomat is. Annyira elvonja a figyelmem ez a kis jelenet, majd ezt követően, ahogy a kezeimben landolt leányzó roppant bájosan és halvány pírral lereagálja a helyzetet, hogy még utána sem veszem észre az ellenem elkövetett merényletet. Kedvesen mosolygok, és az igézően szép női szempár varázsában fürdőzöm, miközben a cuccaim és a hosszú hónapok alatt készített, leadásra váró rajzaim sorsukba beletörődött hajótöröttek módjára engedelmesen süllyednek szépen lassan egyre mélyebbre. Még azt is elkönyvelem, hogy bizonyára franciának néz.
- Je vous en prie – válaszolom autentikus kiejtéssel, az itt töltött évek után, mostanra akár felcímkézett párizsinak is kiadhatnám magam. De mivel az övén hallom, hogy bizonytalan, inkább én is váltok.
- Csak óvatosan, Mademoiselle. Azt mondják, Párizsban mindenki beleesik valamibe, amire a legkevésbé sem számít, de szerintem ne hamarkodja el ennyire – marad továbbra is halvány, kicsit cinkos mosoly az arcomon. Sokkal inkább egy férfit javasolnék erre a posztra, de ezt ugyebár nem teszem hozzá. Pedig a hölgy igazán kivételes szépség.
- Nemrég érkezett, igaz? – Ezt éppenséggel nem nehéz róla leolvasni, de ha már így összefutottunk, vétek lenne hagyni, hogy csak úgy tovalibbenjen.

Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Odette Annable
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
journalist/psychologist
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32

Ewan & Belle - A half year in Paris
Szer. Márc. 07, 2018 2:55 pm
Ewan

& Belle



Azt hiszem, az ilyen dolgokra szokták azt mondani, hogy visszautasíthatatlan ajánlat. Egy szemeszter Párizsban? Naná, hogy bevállaltam. Nem csak, hogy a szakmai nyelvet tanulhatom, de még a várost is meg tudom nézni, ahova mindig is vágytam. Szerintem minden nő vágya, hogy láthassa Párizst. A divat és a szerelem városa, legalábbis számomra az. Mindenhonnan üvölt a romantika és minden olyan kifinomult. Még a repülőút is csodásabb volt, mint valaha, mert tudtam, hogy mi a cél de amikor végre kisétáltam a reptérről, eltátottam a számat és azóta is úgy mászkálok. A legjobb, hogy ma, pénteken érkeztem, azaz semmi egyéb dolgom nincs most két és fél napig, mint csavarogni és ismerkedni a várossal. Na és persze kipakolni a kollégiumban a cuccomat, amit gyorsan el is intézek. Szerencsémre a szobatársam jó fej. Annyira az, hogy nem is untatott órákig azzal, hogy ismerkedjünk, hiszen lesz rá egy fél évünk. Inkább azt sorolta el, mik azok a helyek, melyeket mindenképp meg kell néznem, így most egy kis listával a kezemben indulok el, hogy nyakamba vegyem a várost.
Mivel az idő egész kellemes, farmerban, egy vékony blúzban és egy barna bőrdzsekiben indulok el oldalamon a homár tasimmal. Természetesen a legfontosabb része az egésznek az, hogy minél kevesebbet használjam a tömegközlekedést. Minden házat, minden épületet és az utca minden kövét a magaménak akarom tudni s bár tudom, hogy minderre nem lesz időm épp ma, azért igyekszek kapkodni a csülkeimet.
Az Eiffel torony meglátogatása után -ez volt az első és legfontosabb pont a listámon- a Saint-Michel szökőkút felé veszem az irányt. Útközben bámészkodok jobbra balra és bár tudom jól, hogy lerí rólam, hogy turista vagyok, de nem igazán érdekel. Az viszont már egészen lázba hoz, mikor előre pillantok és egy őrült sebességgel érkező biciklissel találom szembe magam, amint a szökőkút mellé érek és fotózni készülök. Sietve elugrok előle, hogy még véletlenül se okozzak balesetet, de a távolságot a szökőkút szélétől kicsit elszámoltam. Hiába próbálom megtartani az egyensúlyom, érzem, hogy ebből esés lesz és már előre megbékélek azzal, hogy rohadt nagyot fogok égni, ahogy megmártóztatom előbb a hátsómat majd mindenemet a vízben, de az utolsó pillanatban valaki elkap. Összepréselt szemeimet óvatosan kinyitom, hiszen még mindig azt várom, mikor pottyanok a hűvös vízbe, de helyette egy elképesztően csodás szempár látványa tárul elém. Természetesen társul hozzá egy igen megnyerő pofi is, valamint remek reflexek és erős karok. Legalábbis, ezt már biztosan tudom, hiszen megmentőmnek hála, nem zakóztam a vízbe.
-Te jó ég! Ez rohadt közel volt.- sóhajtok egyet és persze a saját nyelvemen beszélek, azaz feltételezem, hogy úgyse fogja nagyon érteni a pasi, hogy mit mondok. Amerikai vagyok, oké, de attól még nem gondolom azt, hogy a Föld minden szegletében meg fogják érteni, mit beszélek.
-Mercy monsieur!- motyogom roppantul szegényes francia nyelvismeretemmel teljesen elbambulva, hiszen sok mindenre fel voltam mára készülve, de arra nem, hogy egy francia atomszexi pasas karjaiba fogok pottyanni, aki ráadásul olyan édes, hogy a megmentésemre sietett. Amerikában ez a jelenet inkább úgy festett volna, hogy belevágódok a vízbe és mindenki kiröhög. Na jó, azért ott se mindenki bunkó, de ilyen segítséget, mint amilyet kaptam, ott nem is remélhetnék.

Vissza az elejére Go down
Re: Ewan & Belle - A half year in Paris
Vissza az elejére Go down
 
Ewan & Belle - A half year in Paris
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Ewan Matthews

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Valahol máshol :: Múlt-
Ugrás: