Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Miss Troublemaker~Raven&Dana
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Raven McCoy Today at 12:05 pm

Audrey x Gale x Madelaine - Family affair
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Audrey N. Emerson Today at 11:55 am

Hiányzásnapló
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Aaron Bennett Yesterday at 11:48 pm

Ella & Owen - It's a long way back
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Owen Cavanaugh Yesterday at 9:57 pm

Max&Athena - All Of The Stars
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Athena Williams Yesterday at 8:47 pm

Theo J. McCarthy
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Nora Weston Yesterday at 6:42 pm

Noel & Lena - Are you... ?
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Lena Caldwell Yesterday at 5:44 pm

Cher & Aaron ~ mistique night
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Cherry Sullivan Yesterday at 5:31 pm

Ki van itt?

Alexander Burns, Audrey N. Emerson, Chase Winkler, Cherry Sullivan, Isabelle Davis, Kayline Prescott, Lily Harper, Madelaine Riggs, Max Turner, R. Chris Devereaux, Raven McCoy, Sarah R. Adler, Tiana Cranshaw

Jelenleg 30 felhasználó van itt :: 13 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Ewan & Belle - A half year in Paris
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Odette Annable
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
journalist/psychologist
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29

Re: Ewan & Belle - A half year in Paris
Pént. Márc. 16, 2018 12:11 pm
Ewan

& Belle



Amikor elindultam erre a kis körútra, nem igazán kalkuláltam bele annak a lehetőségét, hogy majd egy idegen pasi karjaiban kötök ki. Na nem, mintha ellenemre lenne, mert be kell valljam, meglehetősen édes pofát sikerült akaratlanul is a hősömnek választani. Nem segít a zavaromon az sem, hogy látom a somolygását, ami miatt csak még inkább idióta turistának érzem magam.
-Bőven lesz még időm bármibe is beleesni. Pontosabban, egy fél évem biztosan.- mosolyodok el a finom kíváncsiskodását hallva, hiszen épp most tapogatózta ki, meddig is fogok itt maradni. Vagy, csak udvarias volt? Magam sem tudom. Az is lehet, hogy csak terelni próbálta a témát, még mielőtt felgyulladna esetleg a fejem a szégyentől.
Zavarom ellenére viszont képtelen vagyok levenni róla a tekintetem. Mintha teljesen magába szívott volna az a kék szempár, és a parfümjének finom illata, mely csak még inkább elbódít. Kétségtelenül ez lesz a legelső sztori, amit majd a barátnőmnek el kell meséljek, hiszen milyen csodálatos történet is az, ahogy a bénázásomnak köszönhetően egy idegen pasi segítségére kényszerülök. Egy meglehetősen vonzó idegen pasi.
-Milyen alávaló biciklisek mászkálnak itt Párizsban? Rontják a turizmust bár, ha minden nőnek akad egy ilyen kedves segítője, akkor az is lehet, hogy pár év múlva kifejezetten ilyen céllal érkeznek majd ide a külföldiek.- és csak mondom és mondom a hülyeséget. Miért nem tudom befogni azt a nagy lepcses számat? Mégis, miféle duma volt ez? Komolyan szükségesnek érzem ezek szerint, hogy még inkább leégessem magam, de ugye bár, amit már kimondtam, azt már úgyse tudom visszaszívni. Remélem, hogy csak afféle hálás köszönetnek veszi majd az egészet és holnapra el is felejti. Vagy talán hetekig rajtam röhögnek majd a cimboráival, miközben borozgatnak valamelyik bárban...
Az idillt aztán megzavarja egy apró tény, melyre én hívom fel a figyelmét: áznak a cuccai. Fogalmam sincs, hogy mi lehet abban a mappában vagy, hogy mennyire fontos, de tekintve, hogy azonnal elillan a jó kedve, úgy sejtem, hogy nem üres lapokkal teli mappa ázik a vízben. Azonnal igyekszem persze, hogy most én mentsem meg a bajba jutott férfit, de rövidnek bizonyul karom, mert akárhogy nyújtózkodok, nem sikerül elérni. A szexi idegen viszont ezt is megoldja még, ha nem is szándékosan.
Borulásom pillanatában, csak egy halk sikoltásra futja, mielőtt megmártózom a szökőkút meglehetősen hűvös vizében. A sokk miatt hirtelen még azt is elfelejtem, hogy kellene legalább négykézlábra állnom a vízben, de hamarosan akad segítségem.
-Úgy tűnik mára ez volt a sorsom, hogy megmártózzam a szökőkútban.- köhintek párat, mert akármilyen gusztustalan is, sikerült pár korty vizet lenyelnem. Inkább bele se gondolok, mennyire undorító dolgokat nyelhettem le az imént. Inkább, csak hagyom, hogy a pasi, aki ide juttatott megfogja a kezemet és segítsen lábra állni. Viszont, ha már úgyis nyakig vizes lettem, sietve a mappa után nyúlok, hátha azt még sikerül megmenteni, nem úgy, mint a büszkeségemet.
-Akármi is volt ez, remélem sikerült megmenteni, viszont nekem most mennem kell, ha nem akarok elkapni egy jó kis tüdőgyulladást. Meg egyébként se árt megmentenem még azt a cseppnyi büszkeségemet, ami maradt. Szóval... Bon voyage, Monseur!- adom át a mappáját egy halovány mosoly kíséretében, majd kisétálok a szökőkút pereméig, átlépek rajta és emelt fővel megindulok arra, amerről jöttem. Igazság szerint meglehetősen komikus látvány lehetek, nem beszélve a hangeffektekről, melyek minden lépésemet követik és a csodálkozó tekintetekről meg az összesúgó emberekről, akik megtekintik bájos kilépőmet. Ha mindez egy tengerparton történik, ahol bikiniben megmártózok, majd szexisen elballagok, sokkal kellemesebb élmény lenne, de így... én lettem a nevetség tárgya. Már látom is magam előtt a holnapi címlapot: egy turista megmártózott a Saint-Michel szökőkútban...

Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Gaspard Ulliel
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
6

Re: Ewan & Belle - A half year in Paris
Csüt. Márc. 15, 2018 3:20 pm

Belle & Ewan
Ever fallen in love with someone...
Gyorsan történik minden, mikor felnézek, és látom, hogy jobbról a biciklis suhanc száguld túl gyorsan, az sem kizárt, hogy turbó gyanánt be is lőtte magát, balról pedig ez a lány andalog olyan elvarázsoltan, akár Alíz Csodaországban, nem kell Uri Gellernek lenni hozzá, hogy megjósolható legyen: öt másodperc múlva ezek fájdalmas keresztmetszetet alkotva futnak össze. Már csak rögtönözni van időm, de a művelet jól sikerül – hiszem ezt legalábbis eleinte: igaz, végül félreugrott, és én már csak a szökőkútba csobbanástól mentettem meg, de sokkal jobban tetszik ez a helyzet, ahogy a karjaim között pislog rám, azokkal a valószerűtlenül nagy, mogyorószín szemeivel, minthogy most hívhatnám mindkettőjükre a mentőt. Párizsban már engem is ütöttek el biciklisek, és valójában ez sokkal rosszabbul is elsülhet, mint amilyen ártalmatlanul első hallásra hangzik:Elütött egy biciklis! Még hajlamos meg is mosolyogni az ember, pedig elég sokszor kórházi téma lesz belőle.
A kisasszonynak azért kell egy kis idő, mire ocsúdozni kezd, és mihelyst ez megvan, gyors tempóban vörösödik is. Próbálom én elrejteni a mosolyom, hogy ne tetézzem még inkább a zavarát, de ez azért lássuk be, nem az erősségem. Sőt. A nemes szándék ellenére, az ördög nem szokott sokáig szenderegni bennem.
- Ez elől sajnos nincs menekvés – váltok egy kicsit titokzatosabbra, de a mosoly közben ott virít az arcomon, ami meg azt sugallja, hogy csak bolondozok vele.  – Bár attól függ, meddig marad.
Nem mondom, hogy szándékosan faggatom, a párbeszéd gördül magától, még mielőtt eszembe jutna megfontolni, mi is hagyja el az ajkaimat, és talán pont ez jelzi számomra, hogy egy egészen kicsit, valahol a férfilelkem legmélyén, természetesen a végletekig tagadva, de… mintha én is enyhén zavarban lennék. De ezen majd csak jóval később jut eszembe elmerengeni. Jelenleg ő az, aki minden figyelmemet leköti, szintén nem tudatosan, de nem igazán tudom levenni róla a tekintetem.
Ha már úgyis csak öt percig ismerjük egymást, igyekszem minél több ingert és inputot begyűjteni, ami aztán szépen visszaköszön majd a műveimben. Általában így működöm, de nem csak az alkotásaim kedvéért, egész egyszerűen így szeretek élni.
Én is elnevetem magam, ahogy sopánkodik, amiért egyből levágtam, hogy nem idevalósi.
- Ó, nem, cseppet sem, de a biciklisek mindig a külföldieket szúrják ki maguknak – csillan meg egy huncut fény a szemeimben, miközben teljesen komoly hangon beszélek. A világért sem közölném vele, hogy tökéletesen rátapintott az igazságra, ilyenkor teljes mellszélességgel tiltakozni illik.
Először nem tudom, miről kérdezi, gyanútlanul fordulok hátra, hogy kövessem a tekintetét, ami azért nem sejtet sok biztatót, de amilyen jó kedvem lett hirtelen, el sem tudom képzelni, mi rosszra számíthatnék, egészen addig, amíg meg nem pillantom a szökőkútban lubickoló cuccaimat.
- Úristen – csúszik ki a számon. Ez nagyon nem lesz poén. A mosolyom azonnal lehervad, ahogy belém hasít a felismerés, hogy voltaképp kéthónapnyi munkám úszkál békésen, percek óta a vízben, és a fájó gondolat, hogy ehhez nagy valószínűséggel egy extraciki, féléves csúszás is társulni fog.  Gratulálok, Brooks. Ez szép volt.
Én is rögtön megindulok, hogy kihalásszam őket, leginkább a rajzaim, a többi nem érdekel, bár a tudatalattim nagyon is sejti, hogy a legtöbbnek már biztosan lőttek. A nagy sietségben a vállam véletlenül nekikoccan a már így is jó mélyen nyújtózkodó kisasszonynak – kurvanagy ez a szökőkút baszki, a fél évfolyam gond nélkül megfürödhetne benne –, és ez elég is hozzá, hogy megcsússzon a nedves kövön kapaszkodó keze, és nagy eséllyel, amitől az imént épp én mentettem meg, most én magam intézem el, hogy mégis megtörténjen, és vegyen egy kellemetes fürdőt így a nyárutói melegben. Nagyjából úgy félezer járókelő előtt.
- Basszus – szörnyedek el újfent, és mivel elkapni már ezúttal nem tudom időben, minden mindegy alapon most már én is utána lépek a hűvösen fodrozódó vízbe. Nem is tudom, kit mentsek ki először, őt vagy az így most már felszín alá süllyedt mappámat.
- Jól van? – döntök végül mellette, és megpróbálok segíteni talpra állítani. – Adja a kezét.


Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Odette Annable
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
journalist/psychologist
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29

Re: Ewan & Belle - A half year in Paris
Kedd Márc. 13, 2018 2:44 pm
Ewan

& Belle



Furcsa, hogy az Élet avagy a Sors, Végzet, bánom is én minek hívjuk, milyen érdekes csavarokat tud vinni az ember életébe. Álmomban sem gondoltam volna, hogy épp nekem fogják felajánlani azt az ösztöndíjat, és tessék. Most itt vagyok Párizsban, abban a városban, ahova mindig is vágytam. Igaz, az ember jobb szeret egy ilyen helyre a párjával, vőlegényével vagy épp a férjével menni, de nekem ez így is tökéletes. A lényeg, hogy itt vagyok, hiszen ki tudja, hogy lenne-e valaha még egyszer lehetőségem elutazni ide?
Aztán itt a következő csavar. A jóképű idegen, akár egy romantikus vígjátékban. Egy szökőkút, egy férfi, és egy béna nő, aki majdnem beleseggel a vízbe, de a hős lovag megmenti. Akár egy béna forgatókönyv is lehetne, ha nem épp az életemről lenne szó, de pont az ilyesmi filmeket szoktam nagy áhítattal bámulni magányosabb napjaimon. Most pedig megmentőm tengerkék íriszeiben merülök el úgy, ahogy az imént majdnem tettem azt a szökőkút vizével. Gyorsan történik az egész, de annál varázslatosabb, főleg, ahogy megszólal franciául. Nem tudom, hogy csak minket, amerikai tinilányokat nyűgöz-e le ennyire az, ha egy férfi ezen a nyelven beszél, de az biztos, hogy rendkívül vonzó.
-Valóban? Nem is hallottam még ezt a mondást.- nevetem el magam kedves mosolyát bámulva, majd óvatosan felegyenesedek és megigazítom a ruhám, a hajam... mindegy, csak foglalkozzak valami mással, különben elsüllyedek szégyenemben. Nem tudom, mikor voltam utoljára ennyire zavarban.
-De köszönöm, hogy figyelmeztet.- pillantok fel rá végül és ismét alaposabban szemügyre veszem megmentőmet, immár biztos lábakon állva. Kissé meglep, hogy a saját nyelvemen beszél -ráadásul akcentus nélkül-, de nem bánom. Ha perfekt francia lennék azt kérném tőle, hogy a világért se beszéljen más nyelven, de így muszáj vagyok az angolnál maradni. Pech.
-Jesszus. Ennyire látszik?- nevetem el magam még mindig lányos zavaromban, miközben egyik kezem a homlokomra teszem. Tudom, hogy mindig mindenki levágja, hogy ki a városban a turista, csak nem gondoltam, hogy rólam is ennyire lerí. Ettől függetlenül büszkén vállalom, hogy igenis, frissen érkeztem a repülőről és alig várom, hogy Párizs minden szegletét végig nézzem.
Tekintetem egy pillanatra a vízre irányul és szinte ugyanazon időben kerekednek el szemeim, hiszen ott úszkál rajta nyugodtan egy füzet, egy kabát és egy táska is.
-Az az öné?- pillantok aggodalmasan a férfira, de már ekkor elindulok, hogy megpróbáljam kihalászni a vízből a holmijait, hiszen miféle bunkó lennék, ha hagynám szétázni a cuccait, melyek miattam estek a vízbe? Ki tudja, mennyire fontos irományok azok? Vagy az is lehet, hogy rajzok, esetleg vázlatok, mert idő közben feltűnik a festő állvány is.
-Annyira sajnálom. Az én hibám...- nyöszörgöm, miközben próbálok minél beljebb nyújtózkodni, hogy elérjem legalább a mappát...

Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Gaspard Ulliel
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
egyetemi professzor, festő-grafikus
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
6

Re: Ewan & Belle - A half year in Paris
Kedd Márc. 13, 2018 12:19 pm

Belle & Ewan
Ever fallen in love with someone...

2008. szeptember eleje

    Mindig mindenki odavan, hogy vége lett a nyárnak, pedig szerintem a szeptember sem annyira tragikus. Festőként kifejezetten örülök az ősznek, mikor a színek már nem olyan teltek és kontúrosak, jön a változás szele, ami általában az életem minden apró szegmensére kihat.
Persze, a nyárral sem volt semmi baj, és ahogy gondolatban végigpörgetem az utóbbi pár hónap történéseit, észrevétlen, halvány félmosoly szökik az arcomra: régen volt már ennyire mozgalmas nyári szünetem, de ez talán azzal is összefügg, hogy már az utolsó előtti évem lesz az egyetemen. Aztán pedig ki tudja. Talán hazamegyek, talán maradok még pár évet, úgy számolom, ajánlatokban bőven lesz részem, már most kaptam egy felkérést, ami révén ebben a szemeszterben én tartom majd a festő kurzust minden nem-művészeti szakon tanuló diáknak. Nyilván nem bíznak még rám fontos, tematikára épülő tárgyat, de pontosan tudom, mit jelent, ha – még csak nem is végzős – diákként oktatónak kérik fel az embert. Ezzel persze mások is így vannak, gyakran futok irigy tekintetekbe, de egyrészt nem hatnak meg, tudom, hogy megdolgoztam ezért a bizalomért és elismerésért, másrészt sosem voltam senkivel lekezelő vagy ellenséges. A művészethez nem csak egó kell, hanem elsősorban alázat, legalábbis kezdetben, és még nagyon-nagyon sokáig.
Egyébként épp a szökőkútnál táborozok, és a jövő héten leadandó nyári portfólióm utolsó darabjain szöszmötölök, idén a grafikára fektettek nagyobb hangsúlyt, én pedig kivételesen nem vagyok csúszásban vele. Azért ez sem túl gyakori nálam. A kút széles peremén ücsörgök, mellettem a táskám, a kabátom, alattuk a nagyméretű, saját kezűleg kidekorált mappám, én pedig egyik lábamat felhúzva, kényelmesen nekitámasztva a táblám, a téren nyüzsgő turistákat skiccelem. Idén minden feladat statikus vagy dinamikus alakokhoz kötődik, nem hiába, hiszen a portré köré rendeződött az egész előző szemeszter. Megakad a szemem egy felém közeledő, fiatal lányon, láthatóan nemrég érkezhetett a városba, az a bájos lelkesedés, amivel ilyenkor a külvilágot teljesen kizárva bámészkodni és fotózgatni tudnak, mindig mosolygásra késztet, és egy kicsit irigykedem is, amiért számukra még csupa újdonságot tartogat Párizs. Én viszont őt bámulom a rajz miatt, így a hangtalanul száguldó biciklist én is kicsit későn veszem észre, de látom, hogy a lány még mindig nem. Lelki szemeim előtt le is pereg a fájdalmas koccanás, ám épp csak annyira van időm, hogy letegyem a táblát, és felálljak, az utolsó pillanatban már ő is észleli a veszélyt, és refelxből félreugrik, nekidől a peremnek, de az egyensúlyát már nem tudja megtartani. Szép ívben pottyanhatna is a kútba, ha nem kapnám el időben.
Ami viszont a csacsogó tömeg és a szökőkút jellegzetes, vízesésszerű morajlása közben tökéletesen nem tűnik fel, hogy a lány becsapódása egy az egyben a medencébe lökte a mappám, a táskám és a kabátomat is. Annyira elvonja a figyelmem ez a kis jelenet, majd ezt követően, ahogy a kezeimben landolt leányzó roppant bájosan és halvány pírral lereagálja a helyzetet, hogy még utána sem veszem észre az ellenem elkövetett merényletet. Kedvesen mosolygok, és az igézően szép női szempár varázsában fürdőzöm, miközben a cuccaim és a hosszú hónapok alatt készített, leadásra váró rajzaim sorsukba beletörődött hajótöröttek módjára engedelmesen süllyednek szépen lassan egyre mélyebbre. Még azt is elkönyvelem, hogy bizonyára franciának néz.
- Je vous en prie – válaszolom autentikus kiejtéssel, az itt töltött évek után, mostanra akár felcímkézett párizsinak is kiadhatnám magam. De mivel az övén hallom, hogy bizonytalan, inkább én is váltok.
- Csak óvatosan, Mademoiselle. Azt mondják, Párizsban mindenki beleesik valamibe, amire a legkevésbé sem számít, de szerintem ne hamarkodja el ennyire – marad továbbra is halvány, kicsit cinkos mosoly az arcomon. Sokkal inkább egy férfit javasolnék erre a posztra, de ezt ugyebár nem teszem hozzá. Pedig a hölgy igazán kivételes szépség.
- Nemrég érkezett, igaz? – Ezt éppenséggel nem nehéz róla leolvasni, de ha már így összefutottunk, vétek lenne hagyni, hogy csak úgy tovalibbenjen.

Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Odette Annable
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
journalist/psychologist
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29

Ewan & Belle - A half year in Paris
Szer. Márc. 07, 2018 2:55 pm
Ewan

& Belle



Azt hiszem, az ilyen dolgokra szokták azt mondani, hogy visszautasíthatatlan ajánlat. Egy szemeszter Párizsban? Naná, hogy bevállaltam. Nem csak, hogy a szakmai nyelvet tanulhatom, de még a várost is meg tudom nézni, ahova mindig is vágytam. Szerintem minden nő vágya, hogy láthassa Párizst. A divat és a szerelem városa, legalábbis számomra az. Mindenhonnan üvölt a romantika és minden olyan kifinomult. Még a repülőút is csodásabb volt, mint valaha, mert tudtam, hogy mi a cél de amikor végre kisétáltam a reptérről, eltátottam a számat és azóta is úgy mászkálok. A legjobb, hogy ma, pénteken érkeztem, azaz semmi egyéb dolgom nincs most két és fél napig, mint csavarogni és ismerkedni a várossal. Na és persze kipakolni a kollégiumban a cuccomat, amit gyorsan el is intézek. Szerencsémre a szobatársam jó fej. Annyira az, hogy nem is untatott órákig azzal, hogy ismerkedjünk, hiszen lesz rá egy fél évünk. Inkább azt sorolta el, mik azok a helyek, melyeket mindenképp meg kell néznem, így most egy kis listával a kezemben indulok el, hogy nyakamba vegyem a várost.
Mivel az idő egész kellemes, farmerban, egy vékony blúzban és egy barna bőrdzsekiben indulok el oldalamon a homár tasimmal. Természetesen a legfontosabb része az egésznek az, hogy minél kevesebbet használjam a tömegközlekedést. Minden házat, minden épületet és az utca minden kövét a magaménak akarom tudni s bár tudom, hogy minderre nem lesz időm épp ma, azért igyekszek kapkodni a csülkeimet.
Az Eiffel torony meglátogatása után -ez volt az első és legfontosabb pont a listámon- a Saint-Michel szökőkút felé veszem az irányt. Útközben bámészkodok jobbra balra és bár tudom jól, hogy lerí rólam, hogy turista vagyok, de nem igazán érdekel. Az viszont már egészen lázba hoz, mikor előre pillantok és egy őrült sebességgel érkező biciklissel találom szembe magam, amint a szökőkút mellé érek és fotózni készülök. Sietve elugrok előle, hogy még véletlenül se okozzak balesetet, de a távolságot a szökőkút szélétől kicsit elszámoltam. Hiába próbálom megtartani az egyensúlyom, érzem, hogy ebből esés lesz és már előre megbékélek azzal, hogy rohadt nagyot fogok égni, ahogy megmártóztatom előbb a hátsómat majd mindenemet a vízben, de az utolsó pillanatban valaki elkap. Összepréselt szemeimet óvatosan kinyitom, hiszen még mindig azt várom, mikor pottyanok a hűvös vízbe, de helyette egy elképesztően csodás szempár látványa tárul elém. Természetesen társul hozzá egy igen megnyerő pofi is, valamint remek reflexek és erős karok. Legalábbis, ezt már biztosan tudom, hiszen megmentőmnek hála, nem zakóztam a vízbe.
-Te jó ég! Ez rohadt közel volt.- sóhajtok egyet és persze a saját nyelvemen beszélek, azaz feltételezem, hogy úgyse fogja nagyon érteni a pasi, hogy mit mondok. Amerikai vagyok, oké, de attól még nem gondolom azt, hogy a Föld minden szegletében meg fogják érteni, mit beszélek.
-Mercy monsieur!- motyogom roppantul szegényes francia nyelvismeretemmel teljesen elbambulva, hiszen sok mindenre fel voltam mára készülve, de arra nem, hogy egy francia atomszexi pasas karjaiba fogok pottyanni, aki ráadásul olyan édes, hogy a megmentésemre sietett. Amerikában ez a jelenet inkább úgy festett volna, hogy belevágódok a vízbe és mindenki kiröhög. Na jó, azért ott se mindenki bunkó, de ilyen segítséget, mint amilyet kaptam, ott nem is remélhetnék.

Vissza az elejére Go down
Re: Ewan & Belle - A half year in Paris
Vissza az elejére Go down
 
Ewan & Belle - A half year in Paris
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Ewan Matthews

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Valahol máshol :: Múlt-
Ugrás: