One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Syl & Ben - The charity ball

Benjamin Henson
Today at 3:15 pm



Lyn & Ben - Welcome Back Honey

Benjamin Henson
Today at 2:13 pm



Miles & Marley // this case is more important than anything else

Miles A. Schiffman
Today at 2:10 pm



Flor & Jules

Flor Sanchez Moreno
Today at 12:51 pm



Dor & Rae | shining stars of the night

Raelyn J. Winters
Today at 1:43 am



Helyszínigénylés

Benjamin Henson
Yesterday at 10:46 pm



Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!

Raina Robbins
Yesterday at 8:05 pm



Fable & Ewan - Who are you?

Ewan Patrick Brooks
Yesterday at 6:18 pm



Recognize it! #2

Adam M. Austin
Yesterday at 2:54 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 11 2
Diákok 4 6
Törvényszegõk 11 11
Bûnüldözés 5 7
Hivatal 0 4
Üzlet 4 4
Oktatás 5 1
Munkások 6 2
Egészségügy 6 6
Összesen 52 39
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 25 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 1 Bot

Benjamin Henson, Carina De Angelis, Dave Connor, Elizabeth Luna Cortez, Fable S. Hill, Joshua Miller


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Nora & Kelsey

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Nora & Kelsey    Csüt. Márc. 01, 2018 1:47 pm


Nora & Kelsey

A kis albérletemben tettem-vettem, ma szabadnapom van, így igazán ráérek minden olyanra, amire máskor nem nagyon. Forrócsokit iszogatok a hatalmas kék bögrémből, amit nemrégiben vettem magamnak, és a lakásban járkálok vele, a szekrényben próbáltam rendet tenni, amikor megláttam valamit. Van egy bontatlan dobozom, amiben családi fotók vannak, de valahogy nincs erőm felbontani a dobozt, és kirakni a lakás néhány szegletébe a képeket. Nem dobom ki a szemetesbe, azért ahhoz nem lenne szívem, hiszen azért vannak köztük olyanok, amiket nem tudnék semmilyen múltban történt dolog miatt kidobni. Talán még benne van a fogorvostudományi szakos jelentkezési lapom, illetve a pozitív visszajelzésű felvételi levelem. Nagyon érdekelt régen a fogorvosi hivatás, meg persze, keresztapám is az, ő is itt él a városban, rettentő jól megy a magánpraxisa, viszont őt sem kerestem fel még azóta, hogy hazatértem. Ő is próbált segíteni nekem, egyszer egész éjszakán keresztül ott ült mellettem, és addig nem ment el, míg nem éreztem jól magam.
Hirtelen ötlettől vezérelve magamra kaptam egy kabátot és egy kényelmes cipellőt vettem fel, majd pedig útnak eredtem. Brooklyn a célállomásom, amit most taxival érek el. Miért pont Brooklyn? Leginkább azért, mert ott él Nora. Annyira szégyenlem magamat, teljesen el vagyok veszve, ha arra gondolok, mennyire megbántottam őt két éve, amikor leléptem szó és búcsú nélkül. A keresztapám volt az egyetlen, akinek elmondtam elmegyek innen, valamilyen szinten ő segített ki pénzzel. Rettenetesen zavar az egész, azt sem tudom, hogyan kellene kezdenem a beszédemet. Lehet motyoghattam valamit magamban, mert a taxisofőr többször is furán bámult rám, vagy csak egy egyszerű pszichopata, aki így találja áldozatait? Mindegy is, mert jeleztem neki, hogy hol álljon meg, nem árt meg egy utcányi gyaloglás a friss levegőn.
Lassan menetelek, tudom a célirányomat, amit hamarosan elérek, nem is gondolkodtam azon, hogyan is legyen az egész. Azt hiszem, ha meglátom, talán elered a nyelvem vagy nem. Még szerencse, hogy felöltöztem, nem fázom egyáltalán, és pár perc után szépen leültem az egyik lépcsőfokra...

music: Wolves || remélem tetszik  

Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Nora & Kelsey    Csüt. Márc. 08, 2018 12:46 am


Kelsey and Nora
I'm glad you're alive




Szinte amint leparkolok a kocsival az épület előtt, orral már félig benne vagyok a táskámban, és a kulcsaim után kutatok, eredménytelenül. Végül csak kiszállok a járműből, és egy gombnyomással elintézem, hogy bekapcsoljon rajta a központi zár. Végre kezdem valóban értékelni Becks ajándékát. Sokáig olyan dühös voltam, valahányszor csak rápillantottam az Audimra, bár a haragom messze meg sem közelítette azt, amit akkor éreztem, amikor megkaptam. Nem örültem neki, mert sosem akartam ilyen drága és értékes dolgot kapni tőle, és azért sem, mert már az első perctől sejtettem, hogy nem a szokványos módon jutott hozzá, arról meg ne is beszéljünk, hogy eltűnt szó nélkül egy egész hétre, és amikor felbukkant, még ő volt felháborodva, hogy aggodalmaskodni mertem miatta. Pedig ha tudtam volna, hogy az a veszekedésünk csak a jéghegy csúcsa volt, és a többi még utána következett! De mostanra már más a helyzet... sok minden megváltozott, és mindezeknek a változásoknak a középpontjában az a csöppnyi magzat van, aki a pocakomban fejlődik és növöget napról napra. Nos, éppen ő az egyik lényeges oka annak, amiért ma már nyugodt szívvel és örömmel ülök be a kocsim volánja mögé, hisz jelenleg legfőképpen miatta kell vigyáznom magamra, és érdemes az egyszerűbb és kézenfekvőbb megoldásokat választanom. Így az imént is komplikáció és a városi tömegközlekedéssel járó időhúzás nélkül juthattam el a nőgyógyászhoz az első ultrahang vizsgálatra, ahol a legjobb híreket kaptam, hisz minden rendben van. Mivel még a terhességem korai szakaszában vagyok, okkal hagytam ki Christ ezekből az eseményekből. Lévén nem az első várandóságom, pontosan tudom, hogyan zajlanak ezek a dolgok, és hogy az első három hónap alatt közel sem olyan aranyos, idilli módon történik egy ultrahang vizsgálat, ahogy a filmekben mutatják. Kétlem, hogy ezt látni akarta volna, de ha mégis... hát én nem akartam volna, hogy ott legyen.
Már csak az a kérdés, hol hagytam el a lakáskulcsomat? Remélem, mindjárt előkerül, és nem kell visszakövetnem, hogy hány helyen is jártam ma. A táskáim, esküszöm, néha olyanok, mintha feneketlenek lennének, mindent elnyelnek, bármennyi kacatot tartok bennük. Már harmadszor túrom át az egészet, az ujjam pedig éppen beleakad a kulcstartómba, amikor a járdán megindulva felpillantok... és szabályosan elakad a lélegzetem. Kikerekedett szemmel, elnyíló ajkakkal bámulom a lányt, aki a lépcsőn ücsörögve elfoglalja a bejárathoz vezető utat. Hosszú másodpercekre teljesen lefagyok, meg sem tudok mozdulni vagy szólalni, mert képtelen vagyok elhinni, hogy itt van, hogy tényleg ő az, hogy jól van...
- Kelsey! – lehelem a nevét zavartan és döbbenten, és elárasztanak az érzéseim. Röviden végigpillantok rajta, úgy látom, tényleg jól van... több mint jól, szuperül fest, ami nem kis teljesítmény, ha azt vesszük, micsoda önpusztító életet élt, amikor legutóbb találkoztunk. Még akkoriban ismertem meg, amikor Charlotte születése után egy klubban dolgoztam éjszakánkén pultosként. Munkatársak voltunk, majd barátnők lettünk. Jó barátnők. Olyan lett számomra, mint a húgom, akim sosem volt. De aztán drogozni kezdett, és hiába próbáltam rajta segíteni, egyre mélyebbre süllyedt, majd hirtelen, egyik napról a másikra csak úgy eltűnt. Csak úgy felszívódott. Se búcsúzás, se egy levél vagy üzenet. Nem egyszer eltűnődtem rajta, hogy vajon él-e még. És most meg úgy ül itt, a lakótömb bejárata előtt, mintha mi sem történt volna.
- Szóval még élsz... - állapítom meg kissé neheztelő stílusban. Egy részem szeretné megölelni, de most még túlságosan dühös vagyok rá ahhoz, hogy ezt meglépjem.
- Mennyi ideje is? Öt éve? Meglep, hogy még emlékszel, hol lakom – jegyzem meg hidegen, majd megindulok mellette felfelé a lépcsőn anélkül, hogy további figyelmet szentelnék neki.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆




avatar
Munkások
Play by :
◇ Katie Cassidy
Kor :
32
Foglalkozás :
◇ criminologist, ex-model
Hozzászólások száma :
287

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Nora & Kelsey

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ