One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Hiányzásnapló

Nora Weston
Today at 1:55 pm



Kapcsolatkeresõ

Millie Crawford
Today at 12:29 pm



Audrie Hendricks

Audrie Hendricks
Today at 12:11 pm



Ryan & Flor

Ryan J. Craig
Today at 8:30 am



double trouble

Ethan Kaminski
Today at 8:22 am



Flor & Jules

Juliet Brewster
Yesterday at 11:50 pm



Dor & Rae | shining stars of the night

Dorian J. Lester
Yesterday at 11:45 pm



Játékpartner keresõ

Millie Crawford
Yesterday at 8:58 pm



Nora & Millie - hey, cousin!

Millie Crawford
Yesterday at 8:35 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 11 2
Diákok 4 6
Törvényszegõk 11 11
Bûnüldözés 5 7
Hivatal 0 4
Üzlet 4 4
Oktatás 5 1
Munkások 6 2
Egészségügy 6 6
Összesen 52 39
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots

Audrie Hendricks, Caelum A. Fernsby, Carmela Whitman, Elizabeth Luna Cortez, Kylie Rae Calhoun, Raelyn J. Winters, Valerie Dalton


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Charlotte & Becks - Magic on ice

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Charlotte & Becks - Magic on ice   Kedd Feb. 27, 2018 1:10 pm




Lottie & Becks
"Ide jöhet egy rövidke idézet"

A ház csendes. A kora reggeli félhomály híven tükrözi az alaszkai élet sajátos hangulatát. Újabb fahasábot dobok a kandallóba, amely ropogva adja meg magát a mardosó lángoknak, így melegítve fel a nappali nagy légterét. Ugyan a lenti kazánban folyamatosan megy az automata tüzelés, de azért nem árt ide a plusz erősítés. Hiába na, hatalmas a légtér, és elég sok a hideg felület, bár azért az alsó szinten padlófűtés van, féltem a csajokat. Én bírom a hideget, meleget, már semmi nem tud kiborítani, hisz annyiféleképp életem már, hogy ha kellemetlen is, nagyon nem tud meglepni. De a lányok...Charlotte még kicsi, és Nora várandós. Nekik szükségük van a melegre, a biztonságra. Kortyolok a kávémból, kicsit eligazítom a fahasábokat, aztán felállok és a bögrével a kezemben felsétálok az emeletre. Megállok a hálószobám ajtaja előtt, és csak nézem Norát ahogy alszik. A tegnapi este...még mindig alig bírom felfogni, mit mondott. Egy régi emlák rémálommá formálta magát, úgy riasztott fel, és már nem tudtam visszaaludni, így elterelve a gondolataimat egész reggel azon gondolkoztam, megfelelően reagáltam-e a hírre, amit megosztott velem. Végtére is nem mindennap tudja meg az ember, hogy másodszorra is apuka lesz, és az első...hát az eléggé lesokkolt, s bár örültem neki, be kell látnom, talán csinálhattam volna jobban is. Nem hétköznapi szerintem, hogy egy szülő évekkel később tudja meg, hogy szülő lett, és emiatt hol bűntudat gyötri, hogy a hiányérzet, hogy kimaradt dolgokból, hol pedig a félelem, hogy emiatt sosem lehet teljes értékű tagja a gyereke életének. Irigylem emiatt Doriant, hisz végtére is neki legalább van lehetősége olyan kapcsolatot kialakítani a lányával, amilyet szeretne. Nekem sokszor úgy érzem, hogy már késő. Lottie sosem fog bennem megbízni úgy, ahogy szeretném, hogy bízzon, és úgy, ahogy nem akarom, hogy bízzon. Ebben mindig van egy kettősség, mert egyfelől vért izzadok, hogy elfogadjon, és szeressen, másfelől viszont nem akarok neki csalódást okozni. De az én múltammal? Tisztában vagyok vele, hogy pont annyira benne van a pakliban, hogy boldogan élünk, míg meg nem halunk, és ott táncolok majd az esküvőjén, mint az, hogy egy hónap múlva olyan híreket kapok, ami miatt akár évekre ismét el kell hagynom őket, vagy épp sosem térek már vissza hozzájuk. Bármikor megölhetnek, bármikor üldözőből üldözötté válhatok, és ez ellen már hiába küzdök, nem sokat tehetek. Próbálok jó útra térni, és tényleg igyekszem, de ez nem olyan egyszerű, mint amennyire szeretném. Nézem ahogy alszik. A NŐ. Sosem hittem volna, hogy egy nap majd ennyire képes megbolondítani egy csacska macska, de Nora pontosan ezt tette velem. Türelmes volt ott, ahol másnak elszállt volna az agya, és balhézott ott, amikor más már feladta volna. Mivel hódított meg igazán? Talán azzal, hogy újra meg újra meg újra biztosított róla, hogy nem mond le rólam, bármit is tegyek. Azután, hogy kiderült, hogy mit csinálok a gladiátorokkal, azt hittem, ennyi volt és végzett velem. Úgy is volt, de...mégis maradt, pedig tudom, hogy nagyon is aggasztotta minden nap, mit csinálok. De hallgatott, pedig az apja rendőrnyomozó. Akkor is, amikor az anyja ránk törte az ajtót. És továbbra is csak az aggodalmát fejezi ki, nem azt mondja, hogy menthetetlen vagyok. Bárcsak megértené, miért van szükségem ezekre a dolgokra az életemben. De még mindig nagyon nehezen beszélek neki a démonokról, amelyek újra meg újra rám törik az ajtót és kísértenek. Majd' negyven évet nem lehet csak úgy pár hónap alatt levetkőzni és magam mögött hagyni. De legalább azt értékeli, hogy igyekszem, legalábbis ezt mondja, és én megpróbálok hinni neki, mert az az igazság, azóta érzem magam tényleg élő embernek, amióta velük vagyok. Mi sem bizonyítja jobban, hogy még mindig visszafogtam magam, és nem nyomoztam a Sam nevű exe után. Marcangol a késztetés, de...nem teszem. Egyelőre kibírom, hogy ne kutassam fel, tudjak meg róla mindent, amit csak megtudhatok, mert meg kell próbálnom Norára bízni, amit meg akar osztani velem. Sam a múlt, és nincs miért aggódnom. Legalábbis amíg nem akar harcba szállni velem értük. Mert akkor változnak a felállások, de egyelőre nem gondolkozom ebben.
Nora reszketeg sóhajt hallat, majd az oldalára fordul. Mosolyra fakaszt, hogy a tegnapi hatalmas kiborulása után most milyen békésen képes aludni. Én mikor tudok majd ennyire ellazulni? Legalább álmomban jó lenne kicsit megszabadulni a terheimtől, de mintha inkább csak arra törekednék, hogy minél inkább elodázzam az elkerülhetetlennel való találkozást és ne vegyek tudomást a felém közeledő vészről. Odasétálok hozzá és betakarom a vállát, majd egy csókot nyomok a homlokára, és otthagyom. Lottie szobájához megyek, mert úgy hallom, nagyon fészkelődik, és szerintem hamarosan ébredni fog. Jó lenne megelőzni, hogy felkeltse a mamáját, neki most szüksége van arra, hogy kialudhassa magát. Benyitok halkan a szobájába a kislányomnak, és az ágyához közelítek. Pár percig nézem ahogy ébredezik, majd leülök az ágya szélére és megsimogatom az arcát.
- Jó reggelt, Pocok - suttogok - A mami még alszik, így arra gondoltam, ha van kedved, kettesben elmehetnénk reggelizni. Ő ha jól sejtem, délig nem is fog felébredni. Van a közelben egy nagyon jó kis hely, fantasztikus belga gofrit csinálnak, a forró csokijuk pedig egyenesen mennyei. Mit szólnál, ha elugranánk, reggeliznénk egy jót, aztán...aztán meglátjuk mihez lenne kedved. Mit szólsz? - kérdezem, és ha beleegyezik, felkelek és készítek ki neki meleg ruhákat, mert azért Alaszkában sokkal hidegebb van, mint New Yorkban, bár meg kell hagyni, ott is eléggé be tud durvulni az időjárás. Szeretnék egy kis időt tölteni a lányommal kettesben is. Norának majd írok egy cetlit, a telefonomon amúgy is elérhet ha akar, és nem megyünk a világ végére, húsz percen belül bárhonnan hazaérünk. Feltéve, ha Lottie eljön velem.



avatar
Törvényszegõk
Play by :
Stephen Amell
Kor :
40
Foglalkozás :
túl bonyolult lenne elmagyarázni
Hozzászólások száma :
115

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Charlotte & Becks - Magic on ice   Kedd Feb. 27, 2018 3:24 pm

Dad & Charlie


Hosszú és fárasztó volt a repülőút, egyáltalán nem olyan, mint amilyennek képzeltem. Szerettem volna az egész utat ébren eltölteni és a szüleimmel beszélgetni, de végül mégis csak feladtam és elaludtam. Csak akkor ébredtem fel, amikor anyu szólt, hogy megérkeztünk. Alaszka sokkal hidegebb, mint  New York , amit bár anyu mondott nekem, én mégsem pakoltam volna fel ennyi meleg ruhát, ha Ő ne lett volna. Korábban még soha nem hallottam erről a helyről, sőt nem is voltam soha ennyire távol az otthonunktól, de most először szeretném, ha ez örökre így maradna. Bár még egy kicsit fura ez az új, kialakult helyzet, még mindig nehezen hiszem el, hogy lett egy apukám... mármint egy igazi apukám, és nem olyan, mint amilyen Sam bácsi volt, és amióta megismertem őt mindennap rettegek attól, hogy ismét elmegy, és magunkra hagy minket. Amíg csak anyu és én voltunk, minden teljesen más volt. Akkor is boldog voltam, hiszen imádom anyut, és azt hiszem, hogy ő is imád engem, de most mégis, mintha apu betöltötte volna azt az űrt, ami eddig mindkettőnk életéből hiányzott. Végre bebizonyíthattam a barátaimnak, hogy igenis van apukám, aki bár nem titkos ügynök, ahogyan a képzeletemben volt, de akkor is sokkal bátrabb, mint bárki más papája.
Ásítva nyújtózok egyet az ágyban, majd körbe nézek a szobában. Csend van, talán még a szüleim is alszanak. Egy pillanatig felülök, hogy megkeressem a nyuszimat, akit minden reggel keresnem kell, mert éjjel valahogyan mindig elmászik mellőlem, majd amint megtalálom, magamhoz ölelem és vissza fekszem, az oldalamra fordulva.  Vissza  csukom a szemeimet, de képtelen vagyok tovább aludni. Nem akarok több időt a szüleim nélkül tölteni,felébreszteni viszont mégsem szeretném őket. Ha otthon lennénk, akkor el tudnám magamat foglalni a szobámban, de itt egy kicsit úgy érzem magam, mintha idegen lennék. Életemben még soha nem voltam ilyen nagy és szép házban, Tim irigykedne ha most itt lenne, és elmondanám neki, hogy minden, ami itt van a papámé, nem beszélve arról a menő kocsiról, amivel a reptérről ide jöttünk. Az ajtó nyílik, én pedig egy kicsit hunyorítok, hogy ki tudjam venni a közeledő alakját, és csak akkor nyitom ki a szememet, amikor apu leül az ágyam szélére. A hátamra fordulok, majd megdörzsölöm a szemeimet és úgy figyelem őt.
- Jó reggelt. – motyogom, miközben felülök török ülésbe, vigyázva arra, hogy egy pillanatra se engedjem el a nyuszimat. - Nyami. A gofrit imádom. De akkor anyunak is kell hozzunk belőle mire felébred. – bólogatok lelkesen, majd kipattanok az ágyból, és letakarom azt úgy, ahogyan anyu tanította. Megvárom amíg minden ruhát elő készít, amit magamra kell vennem, de mielőtt felöltöznék, csípőre tett kézzel nézek a papámra. Anyu előtt szívesen felöltözök, de más előtt soha, még akkor sem, ha az a valaki épp az apukám. - Fordulj el, amíg felöltözök. – forgatom meg a szemeimet, és reménykedve, hogy szót fogad nekem, magamra kapkodom a ruhákat.
 


XXX szó ● zene ● megjegyzés
C
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Charlotte & Becks - Magic on ice   Szomb. Márc. 03, 2018 12:25 am




Lottie & Becks
"Ide jöhet egy rövidke idézet"

Lottie kijelölt szobájába érve elfog egy olyan furcsa érzés. Emlékek kúsznak az elmémbe. Valaha ez a szoba csak egy vendégszoba volt. Dylan egy másikban aludt, nem akartam a lányomat ugyanabban az ágyban altatni, ahol azelőtt az aktuális nőmet...azért nekem is van bőr a képemen. Itt nincsenek játékok, igazából a tv-n kívül nem sok minden van, amivel elfoglalhatja magát. Sosem kellett gyerekről gondoskodnom, így nem készültem ilyesmivel. Elnézem, ahogy alszik a királylány, akinek valamiért úgy döntött az ég, én leszek az édesapja, és nem tudom, hogy vagyok képes megőrizni a kézzel fogható fizikai valómat és nem olvadok el az ajtóban. Elvész abban a hatamas ágyban, de még a szobában is, ami nagyjából akkora, mint a New Yorki lakásuk fele, és arra gondolok, vajon mi lett volna, ha évekkel előtte tudomást szerzünk egymásról. Dorian története a lányáról nagyon szép, de egy kicsit bevallom, irigy vagyok rá. Annyi minden van, ami neki megadatik. Mit meg nem adnék, ha láthattam volna az első lépéseit a lányomnak, vagy ha hallhattam volna a gőgicsélését. És hálás vagyok, hogy egyáltalán elfogad és akar látni, tényleg az vagyok, de úgy érzem, talán sosem lesz olyan erős kapcsolatunk, amilyet szerettem volna. És most ez az új baba...Borzasztóan boldog vagyok, de azért az első rózsaszín köd eloszlatása után az volt az első gondolatom, hogy vajon ezt Lottie hogy fogja fogadni? Nem akarom, hogy azt érezze, a kistestvére fontosabb lesz majd számunkra, mint ő. Az anyjával való kapcsolatában nem hinném, hogy különösebb törést okozna, mert nagyon stabilak ők ketten, de velem kapcsolatban vajon hogy reagál majd? Nem okoz ez egy nagy törést majd a törékeny kapocsban, ami még csak kezd kialakulni? Egyáltalán, hogy kellene ezt elmondani neki? Nem tudom ezekre a kérdésekre a választ, egyelőre azt sem tudom, hogy tervezzem a további napjainkat. Nora rosszullétei nem hinném, hogy javulnának az elkövetkező napokban, sőt, ha hihetek a filmeknek, hetekig ki fog tartani ez az állapot. Őszintén szólva fogalmam sincs róla, mert sosem volt a közelemben terhes nő, és bárcsak túloznék. De tényleg nem. Rhyson meg a munkatársakon kívül nem tartottam a kapcsolatot senkivel, tartós csajom nem sok volt, és egyik sem lett várandós - bár esküszöm, tegnap óta bennem van, hogy felhívjam némelyiket, a szuper srácaim nem hagytak-e örökül valahol még néhány utódot.
Amikor észreveszem az ébredezését, belépek a szobába. Norának még aludnia kell, a tegnapi nap eléggé zaklatottra sikerült, a picinek  és neki is szüksége van a sok-sok pihenésre. Remélem, hogy Lottie nem utasítja el a lehetőséget, hogy kicsit elugorjunk itthonról, de ha mégis így lenne, erre is fel vagyok készülve. Semmit nem akarok ráerőltetni, amit nem akar. Ezért nem teszem szóvá azt sem, miért nem szólít apának, bár minden alkalommal mikor Chrisnek hív, úgy érzem, darabjaira hullik a szívem. De tudom, nem erősködhetek, hogy úgy érezzen, ahogy nem érez, és próbálok nem arra gondolni, talán azért van így, mert jobban örülne, ha Sam térne vissza az életükbe. Már annak is örülök, hogy nem vágja rám az ajtót csípőből valahányszor meglát. Közelebb lépek, és mikor látom, hogy már nagyjából ébren van, leülök az ágya szélére. Mosolyogva nézem, ahogy a szemét dörgöli, majd felvetem neki az ötletemet. Törökülésbe ül és magához öleli azt a kis nyulat, és olyan picikének és védtelennek látom most. Már nyolc éves, és tény, hogy ennyi évet kihagytam, de jesszus...remélem lesz másik kilencven évem még arra, hogy az apja lehessek! Az ötletére megsimogatom az arcát.
- Ugyanolyan gondoskodó és figyelmes vagy, mint az anyukád, Kicsim. Mindenképp hozunk neki is, biztos fog neki örülni - dicsérem meg, és valóban, most nagyon is látom benne Nora nevelését. Ő is épp ennyire törődő, szerintem ha tehetné, a világon mindenkiről gondoskodna, mert áldott jó szíve van, és ezt a lányunk is örökölte. Én nem vagyok már ennyire humánus. Ha valaki jót tett velem, azt meghálálom. De ha patkány volt? Ugyanúgy bánok vele én is. De ha semmi közünk egymáshoz, tőlem nyugodtan elvérezhet mellettem, nem akadályozom meg ebben a tevékenységében a kutyát sem. Örülök, hogy tetszik neki az ötlet, így ki is készítek neki meleg ruhát amíg megigazítja az ágyát (abszolút aranyérem Norának), amivel ugyan kissé meggyűlik a bajom, mert nem tudom melyik ruhája milyen, és alapvetően mire való, de reménykedem benne, hogy elégedett lesz az összeállítással. Arra törekedtem, hogy meleg cuccokat válasszak, de tudjon is mozogni benne, főleg, mivel a kocsiban van fűtés, így azért odakint sem kell attól tartania, hogy megfázik míg leérünk a városba. Mikor végzek és elégedetten végignézek a ruhákon, meg is állapítom, hogy egyre jobban jövök bele ebbe az apáskodásba. Azonban a lányom önérzetes, és rám szól, hogy forduljak el. Kicsit meglepetten pislogok rá, mert először nem értem miért kelle elfordulnom.
- Hogy? - kérdezek vissza, mire látva az arcát leesik, hogy fel akar öltözni, és ezen úgy felderülök, hogy fültől-fülig ér a szám.
- Jaaa, persze, máris - fordítok hátat, és a karomat összefűzöm a mellkasom előtt - Ezt a jó szokásodat tarts meg kérlek nagyjából harminc éves korodig, jó? - nevetem el magam, és bár tudom, hogy szegénykémnek fogalma sincs arról, miért mondok ilyeneket, én nagyon is tudok azonsulni ezzel a gondolattal, miközben a sarokot szugerálom. A felöltözés végeztével visszafordulok.
- Wow, nagyon csinos vagy - dicsérem meg, mert a ruhák csak ruhák, de ha a lányom viseli őket, Gucci meg mittudoménki elbújhat egy sarokba nyüszíteni. Viszont a haja...hát az egy merő kóc és boglya, és félrefordítom a fejem - de ha a mamád megtudja, hogy ilyen kócosan vittelek emberek közé, attól félek hóembernek öltöztet a ház előtt engem, úgyhogy gyere, gyorsan megfésüllek, jó? - kérdezem, és ha velem jön a fürdőszobába, leültetem a sarokkád szélére és fésűt veszek elő meg néhányat a tegnap vásárolt új hajgumikból és csatokból.
- Amíg megfésüllek, addig válaszd ki, mit tegyek bele, jó? Ígérem megpróbálom nem húzni a a hajad - puszilom meg a fejét és átnyújtom neki azt a kis kosárkát, amibe tegnap belerakta az összes kis hajdíszítő apróságát. Csatok, szalagok, hajdíszek, van itt minden, ami egy kislánynak kellhet, és csak remélni merem, hogy nem kér valami extravagáns hajfonatot, mert a padlófonás is meghaladná a képességeimet.
Ha végeztünk a fodrászkodással, kézen fogom, aztán beugrok a gardróbba, hogy felvegyek egy hoki mezt pulóver gyanánt, és már mehetünk is lefelé a lépcsőházban. A földszinten írok egy cetlit Norának, hogy elmentünk a városba, és biztosítom róla, hogy a telefonomon elérhetőek vagyunk, bármi van, csak szóljon, majd a földszinten segítek levenni a fogasról Lottie kabátját, sálját és sapkáját, és előveszem a hótaposóját is.
- Nagyon friss a levegő kint, szinte harapni lehet - pillantok ki, és ha Lottie felöltözött, kiviszem a garázsba és beültetem az autóba, és bekötöm a hátsó ülésre, aztán bepattanok én is, és fintorogva indulok el, miután kinyílt a garázsajtó. A ház riasztóját a kocsiból kapcsolom be. Nora tudja már, hogy mi a kód, és azt is, ha elhagyom a házat, mindig beriasztok, bár nem hinném, hogy egyedül lenne kedve körbejárni a birtokot ebben a hóban és hidegben. A nagy hó nem akadály ennek a bazi terepjárónak, és az ülésfűtésnek köszönhetően szinte ki sem érünk az udvarról, már érezhető is a melegedés a kocsiban.
- Tényleg, még nem is mesélted hogy telt az osztályban a karácsonyi készülődés. Csináltatok valami nagyon izgalmasat? - pillantok a visszapillantó tükörbe, és érdeklődve nézem a lányom vakító kék szemeit. A december sok tekintetben túlzsúfolt volt, és bár mesélt pár dolgot az iskoláról, szeretném hinni, hogy most lehetőséget adok neki, hogy elmondjon olyat is, amit esetleg akkor nem tudott, vagy csak az anyjának mesélt, nekem nem. A hó csupán a magas fákról hullik le, és gyönyörűen süt a nap a hóval borított tájra, miközben lefelé tartunk a városba, hogy gofrit reggelizzünk. A kislányom velem van, kettesben vagyunk, Nora alszik és a pocakjában ott növekszik egy új élet, amit ketten hoztunk össze. Azt hiszem nem lehetnék ennél boldogabb. Talán csak akkor, ha már előttem lehetne az a gofri.




avatar
Törvényszegõk
Play by :
Stephen Amell
Kor :
40
Foglalkozás :
túl bonyolult lenne elmagyarázni
Hozzászólások száma :
115

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Charlotte & Becks - Magic on ice   Szer. Márc. 07, 2018 4:19 pm

Dad & Charlie


Sosem voltam az a nagy alvó, valahogy mindig sikerül korán ébrednem, még akkor is, ha előző napon kifárasztom magam, mint ahogyan most. Bár a repülőn utazni kényelmes volt, mégis elég hosszú ahhoz, hogy kifárasszam magam rajta, pedig még aludnom is sikerült. Ez az ágy sokkal kényelmesebb, mint ami otthon van, mégis olyan fura volt benne aludni. Nem érzem úgy, hogy az enyém lenne innen bármi is, de talán hamarosan megszokom majd. Egyszerre túl sok ez az új dolog nekem, mire az egyiket felfogtam, arra ismét jött valami számomra ismeretlen. Az pedig, hogy végre van egy apukám számomra még mindig felfoghatatlan, ahogyan az is, hogy az első olyan kirándulásomon vagyunk, ami igazán messze van az otthonunktól. Anyu is boldognak látszott, és ez engem is örömmel tölt el, néha úgy érzem, hogy mi ketten igazán össze tartozunk. Ha Ő szomorú lesz, akkor én is, és ez így van fordítva is. Egy olyan erős kötelék van kettőnk között, amit senki sem szakíthat el, és bár még az apukámmal nem érzem így, de idővel lehet, hogy az is változni fog. Néha azonban elgondolkodok azon, hogy az elmúlt éveit hol töltötte el, vagy, hogy ha hamarabb megtudja, hogy vagyok én is neki, akkor előbb az életünk részévé válik-e. Meg azon is, hogy a sok év alatt volt-e más néni, akit szeretett, vagy mindvégig csak anyu járt az eszében? Mert ha az utóbbi, akkor miért nem kereste meg Őt előbb, és akkor mi is sokkal hamarabb megismerkedhettünk volna. Mégsem kérdezem meg ezeket soha, mert jól tudom, hogy bármilyen válaszokat kapnék, már úgysem számítanának. Hiszen végre együtt vagyunk, hárman, pont úgy ahogyan azt mindig is szerettem volna.
Gondolataimból az ajtó nyílása ébreszt fel,  hunyorítanom kell ahhoz, hogy kivegyem a belépő alakját. Meglepetésemre azonban az apukám az és nem anyu, ahogy otthon volt, hiszen eddig mindig Ő ébresztett. Hát persze, hiszen eddig csak vele éltem. Álmosan figyelem Őt ahogyan közelebb jön hozzám és úgy hallgatom a szavait, és nem is esik nehezemre rábólintani, hiszen amúgy is meguntam már ebben a szobában. Mivel még soha sehol nem voltam apuval úgy, hogy anyu ne legyen velünk, egy kicsit izgulok is, pont úgy, mint amikor először találkoztunk. Mégis tetszik az ötlet, szeretném végre elhinni, hogy örökre velünk marad, és igazi család leszünk, olyanok, mint Lizáék. Felülve az ágyban, a nyuszimat ölelve fürkészem az apukám arcát, és közben rámosolygok, amikor anyuhoz hasonlít. Jól esik, hiszen mindig is olyan szerettem volna lenni, mint Ő.
- Anyu is mindig hoz nekem valamit, ha nélkülem megy el valahová. – magyarázom büszkén, majd kipattanok az ágyból, amit le is terítek magam után, pont úgy, ahogyan azt illik. Amíg kicsi voltam még nem kellett erre oda figyelnem, de most, hogy már nagy lány lettem, illetlenség lenne tőlem arra várni, hogy anyu csinálja meg azt a feladatot, amit egyébként én is meg tudok. a nyuszimat lefektetem az ágyra, azt hiszem, hogy Őt ma kivételesen itthon hagyok, fél szemmel pedig figyelem aput, ahogyan a ruhákat elő készíti nekem, úgy ahogyan anyu is szokta. Meglepetésemre pedig pont a kedvenc ruhadarabjaim kerülnek elő. a nadrág, amit anyuval közösen vettünk, és a pulóver, amit még a nagyitól kaptam, aki annak ellenére, hogy nagyon szigorú, mindig tudja, hogy mit szeretek és mit nem, oda is figyel arra, hogy megfelelő holmikkal halmozzon el. Amint kész lesz a ruháim összeállítása, várom, hogy apu elforduljon miután rá szólok, és bár egy kicsit meglepettnek tűnik, örülök, hogy végül mégiscsak szót fogad. Magamra kapkodom hát a ruháimat, miközben értetlenül hallgatom a szavait, amiket nem igazán értek, így nem is válaszolok, csak tovább öltözök. Ez a baj a hideggel... mindig olyan sok ruhát kell magamra vennem, hogy meg ne fázzak.
- Kész vagyok. – szólalok meg, amint az utolsó ruha darab is felkerül rám, és amint vissza fordul hozzám és megdicsér, szégyenlősen nézek fel rá. Vajon tényleg olyannak lát, vagy csak azért mondja, mert a kislánya vagyok? - Köszönöm. – motyogom halkan, majd nevetve pördülök egyet. Úgy szeretném, ha anyu is velünk tarthatna, de nem lenne szép tőlünk, ha csak ezért felébresztenénk, biztosan nagyon fáradt ő is. Mikor ismét megszólal, először felnevetek, mert elképzelem anyut, ahogyan belegyűri az apukámat a hóba a ház előtt, közben pedig reflexszerűen nyúlok a hajamhoz, és ismét elszégyellem magam, hiszen a fésülködésről én meg is feledkeztem a nagy izgalmamban. Pedig egy lánynak nagyon is fontos, hogy rendben legyen a haja. De a papám, hogy tudna megfésülni? Hiszen Ő férfi. A férfiak pedig nem értenek a csajos dolgokhoz. Végül vállat vonok és követem őt a fürdőszobáig, halkan lépkedve, hogy véletlenül se keltsem fel anyut. Félénken ülök le a kád szélére, még mindig új egy kicsit nekem ez az egész. Tényleg apu fog megfésülni? Felnézve rá, azonban úgy tűnik, hogy igenis komolyan beszél.
- Csináltál már ilyent valaha? – kérdem kíváncsian, és ahogyan megpuszil elmosolyodom. Mindaz, amiről olyan sokat ábrándoztam régen, az elmúlt hónapokban megvalósult, és bár még mindig nem érzem őt magamhoz annyira közel, mint anyut, de mégis azt hiszem, hogy örülök, hogy Ő az apukám. Elveszem a dobozt, majd kiveszek belőle egy pillangós hajcsatot, amit felnyújtok neki, és türelmesen várok, hogy elkészüljön a hajammal. - Egyszer Sam bácsi is próbálkozott ezzel, de neki nem ment valami jól. Te ügyesebb vagy. – mondom büszkén, bár nem vagyok abban biztos, hogy tudja, hogy ki az a Sam bácsi, ahogyan abban sem, hogy szabadott volna erről beszélnem. Hiszen anyu és ő valamikor szerették egymást, és bár én tudtam, hogy nem ő az igazi papám, mégis talán egy kicsit én is szerettem. Persze így már minden másabb, örülök, hogy anyu és apu végre egymásra találtak, és remélem is, hogy nem lesz most dühös egyikőjük sem, amiért szóba hoztam Sam bácsit. Kicsúszott a szájamon. Amint elkészülök, először az óriási tükörhöz lépek, hogy megnézhessem magam, majd elégedetten nézek fel apura és mosolygok rá, miközben megfogom a kezét. - Igazán jó fodrász vagy. – dicsérem meg, aztán követem Őt előbb a gardróbig, majd le a földszintre, és mellette állva nézem, az üzenetet, amit anyunak ír. Amint végzett azzal is, bele dugom a lábamat a meleg cipőmbe, majd belebújok a kabátomba, amin felhúzom a cipzárt, utána pedig felrakom a sapkámat és a sálat is. Máris indulásra kész vagyok.
- Talán mire haza érünk, anyu is felkel. Csinálunk hóembert? – kérdem már a kocsiban ülve, közben pedig virágokat rajzolok a bepárásodott ablakra. Az este nem sokat láttam ebből a városból, mivel nagyon sötét volt és félig aludtam is, így most kiélvezem a tájat, ami annyira más, mint odahaza, amit már megszoktam. Itt minden teljesen idegen nekem, nincsenek barátaim és nem ismerek senkit a szüleimen kívül. Leveszem a sapkámat és egy kicsit lehúzom a cipzáromat is a kabátomon, ahogyan egyre melegebb lesz.
- Nagyon jó volt. Voltunk jég korcsolyázni, majd a tanítónéni mindenkinek vett palacsintát, én csokisat kértem. – magyarázom lelkesen, majd eszembe jut, hogy hamarosan lesz majd egy iskolai szereplésünk, amiről anyunak már szóltam, de Christ még nem is hívtam el rá. Pedig én fogom mondani az egyik leghosszabb verset. - Képzeld... lesz majd egy fellépésünk az osztályban, én is fogok verset mondani. Eljössz te is anyuval? – kérdem kíváncsian és a tükörből próbálom fürkészni a tekintetét.

 


XXX szó ● zene ● megjegyzés
C
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Charlotte & Becks - Magic on ice   Csüt. Márc. 15, 2018 7:31 pm




Lottie & Becks
"Ide jöhet egy rövidke idézet"

Örülök, hogy Lottienak bejön az ötletem, hogy együtt menjünk el reggelizni, és remélem, hogy most már Norának sem lesz ellenére, hogy elviszem egy kicsit a lányomat. Tudom, hogy azt beszéltük meg eredetileg, hogy egyelőre csak vele együtt találkozhatok és beszélhetek Lottieval, de ha folyton ott van köztünk, mint valami villámhárító, sosem alakulhat ki köztünk igazi bizalmi kötelék. Hisz a gyerek így azt látja, hogy az anyja sem bízik meg bennem eléggé, hogy egyedül hagyjon vele. Nem akarok túl sokáig maradni, két-három óráról van csak szó, de kell, hogy legyen közös élményünk, ami csak a miénk. Hisz ezért jöttünk ide elvileg, hogy megszilárdítsuk az amúgy még labilis és zűrzavaros család alapjait. Nekem pedig ebből még nagyon sokat kell tanulnom. Nem csak a gyereknevelésről van szó, hanem arról, hogy felengedjek, ellazuljak a körükben, és hogy ugyanezt adhassam számukra. Örülnék, ha nem rettegnének a közelemben, vagy nem úgy gondolnának rám, mint potenciális elmebetegre, még ha valójában magam is annak titulálnám, ha foglalkoznék ilyesmivel. Vagy csak jobban megbíznának bennem, hogy sosem ártanék nekik. Tudom, hogy Norában milyen félelmek munkálnak, legalábbis részben, és van, amiben igaza van. Nem tudok hátat fordítani az egész múltamnak, bármennyire is szeretnék nyugodt, unalmas középosztálybeli autókereskedő vagy egyszerű gyári munkás lenni. De nem vagyok. Háborús veterán vagyok poszttraumás stressz szindrómával, és egy bérgyilkos, aki egy szervkereskedelmi hálózat mindenese volt. Öltem, raboltam, hazudtam, emberek lelték halálukat a csomagtartómban, vagy amint elhagyták azt, és volt, hogy a nyílt utcáról gyűjtöttem be az alapanyagot. Az, hogy ketrecharcokon veszek részt, még nem is a legnagyobb bűneim közé tartozik. Ettől még tudnia kell, ha csak rajtam múlik, én őket választom. Az a célom, hogy megadjak nekik mindent, amire szükségük van, és azon is túl. Tudom, hogy Nora becsülettel eltartotta a lányomat, és tényleg tisztelem ezért. De annál, amit eddig kaptak, ami eddig lehetett az övék, sokkal többet érdemelnek. Mind a ketten. És nekem az a célom, hogy amit eddig nélkülözniük kellett, azt megadhassam nekik, és bárki, aki veszélyt jelent rájuk, az ne juthasson el hozzájuk.
A fodrászkodás nem az én asztalom, ezt elismerem. Végtére is ha a hajam hossza meghaladja a három centit, már borotvát ragadok vagy egy konyhakéssel nyesem meg a fürtjeimet, de leginkább előkapom a hajnyíró gépemet, vagy ha rászánom magam, elugrok egy fodrászhoz, de a lányom kedvéért kivételt teszek, és ezt is megtanulom. A kád szélére ültetem, mert az magasabb, mint a szék, és megpuszilva a feje búbját a kezébe adom a kosarat, amiből kiválaszthatja azt, amit szeretne belerakatni velem. A kérdésére megrázom a fejem és mosolyogva simítok végig a homlokomtól a tarkómig a fejemen.
- Ez a stílus kitart nekem már tini korom óta, és ennél maximum csak rövidebb lehet, de...megpróbálkozok azért vele, ha nem bánod - biztatom, és amikor felhozza Samet, nagyon igyekszem teljesen semleges arcot vágni. Nem mutathatom, hogy féltékeny vagyok rá, mert...ez bunkóság lenne részemről. Nem várhattam volna el, hogy Nora egész életében rám várjon, hisz ez őrültség lenne, főleg annak függvényében, hogy én sem éltem épp szerzetesi életet. Ha őszinte akarok lenni, nem az bánt, hogy előttem valaki megpróbálta betölteni az űrt az életükben. Inkább az zavar, hogy részben miatta nekem most kétszer annyira kell pedáloznom a bizalmukért, hisz egyszer már csúnyán megégették magukat. Azt például nem tudom még mindig, hogy a kislányom hogyan fogadta azt, hogy az anyja és Sam külön mentek. Hisz egy ember volt, akiről azt gondolta, hogy szereti őt. De mióta csak ismerem őket, az a pasi egyszer nem kereste még Norát, és nyilván Lottie-t sem. Azért azt gondolnám, hogy valahol a pasi nem csak Norával szakított, hanem a lányommal is. Így kis hallgatás után melegséggel pillantok a tükörből rá, miközben finoman fésülgetem a puha haját.
- Édesem, örülök, hogy úgy gondolod, jól csinálom, de szeretnék valamit mondani, ami szerintem fontos. Amit úgy érzem, jobb, ha most tisztázunk. Soha, de soha ne érezd úgy, hogy nekem nem mondhatsz ki valamit, ami a fejecskédben jár. Semmi baj nincs azzal, ha néha eszedbe jut valami Sammel kapcsolatban, hiszen hosszú ideig az életed része volt. Emiatt ne érezd kellemetlenül magad. Ha eszedbe jut valami, ami fáj, vagy dühös vagy miatta, vagy nem értesz, netán vicces és jó emlék amiből azért remélem sokkal több van, nyugodtan mondd ki, oké? Bízz bennem, nekem ez nem esik rosszul. Ha úgy gondolod, a mamáddal nem tudsz róla beszélni, mert esetleg attól félsz, hogy szomorúvá válhat miatta, akkor mondd el nekem, rendben? Én mindig meghallgatlak téged, és ígérem, nem fogok sem neheztelni, sem elszomorodni miatta - fésülöm és hogy nyomatékosítsam, szélesen rá mosolygok. Talán az anyja nem értene egyet abban, amit most mondtam, de szerintem a gyereknek fontos, hogy tudja, hogy bármiről beszélhet velünk. Elmondhatja, ha fáj neki, azt is, ha dühös, mert ezek természetes érzések. Emlékszem, az én anyám hogy reagált arra, ha valami miatt rosszul éreztem magam, vagy csak szükségem volt valamire, és ettől maximálisan szeretném megóvni a lányomat. Neki biztonságban kell éreznie magát mindig, minden körülmények között. Ahogy végzek és a tükörhöz lép, enyhe szorongással nézem, hogy tetszik-e neki amit csináltam. Oké, kicsit csálé, meg itt-ott kilóg pár hajszálacska, de tőlem ennyire futotta. Ezt is az anyjától lestem el egyszer, úgyhogy az is csúcs, hogy eddig eljutottunk.
- Örülök, hogy tetszik, Hercegnőm - mosolygok rá, majd kézen fogom, és miután felöltözök én is és írok egy üzenetet az anyjának a legalsó szintre megyek Lottieval. Felvesszük a kabátot, és minden téli cuccot, ami csak kellhet, sőt, én is belebújok egy meleg kabátba. Beültetem a kocsiba a kis kincsemet, és bár utálom ezt a batár terepjárót, de próbálok nem dührohamot kapni miatta, hisz ide a hegyekbe sajnos erre van szükség, egy R8-as a parkolóból sem tudna kiállni. Ide kell az összkerék-meghajtás, a széles téli gumik és az erős motor. Bekapcsolom az ülésfűtést, és elhagyjuk a házat.
- Persze, ha reggeliztünk, építhetünk hóembert is, ha szeretnél - mosolygok rá a tükörben. Örülök, hogy ilyesmi jár az eszében és nem az, hogy hol lehet egy játszóház vagy egy játékterem. Elég sok időt töltöttem itt ahhoz, hogy ne aggódjak azon, hogy merre kell menni, és közben rákérdezek Lottienál, hogy hogy alakult a karácsonyi készülődés az iskolában. Sajnos az otthoni karácsonyozás elég szerényre sikerült, mivel nagyon sok elintéznivalónk volt, és egy percre sem tudtunk megállni, nemhogy a karácsony minőségére figyelni tudjunk. Lottie ugyan megértette, hogy nálunk kicsit később lesz az igazi karácsonyozás, mint az osztálytársainál, de talán így néhány nappal utána is örülni fog az ajándékoknak. Az biztos, hogy terveim szerint a nappalit töményen megtöltöm ajándékokkal számukra, és az sem igazán érdekel, hogy már most tudom, hogy külön futárszolgálattal kell majd hazaszállíttatnom, az első együtt töltött karácsony nem szólhat számára arról, hogy nem kap meg valamit, amire vágyik. Még fát is kell kivágnom, de ezt majd Norával megbeszéljük, hogy mikor is legyen meg ez a bizonyos ajándékvásárlás, mert személy szerint értelmetlennek tartottam azt, hogy idáig cipeljek valamit, amit tulajdonképp itt is megvehetek, hisz Anhorage hatalmas város, itt is vannak áruházak, ruhaüzletek, és minden, amire szükségünk lehet. Figyelmesen hallgatom azt, amit mesél, miközben egyre lejjebb haladunk a lejtőkön a hegyről. A csokis palacsinta hallatán elmosolyodok, mert ez annyira tipikus gyerek. Szerintem nem létezik olyan kiskorú, aki ne rajongana a csokis dolgokért, és erről egyből eszembe jut az is, hogy Nora tegnap este a rosszullétét úgy érezte, egy jó kis csokis sütivel tudná leginkább orvosolni. Vajon akkor is így étkezett, mikor Lottieval volt várandós? Majdnem elszólom magam, hogy biztos a kistesója is hasonlítani fog rá, de szerencsére időben észbe kapok, és a nyelvemre harapok. Ezt a hírt nem mondhatjuk el neki addig, míg meg nem bizonyosodunk róla, hogy minden rendben, és nyilván nem is egyedül vagyok erre jogosult, ezt ketten kell, hogy elmondjuk neki. Őszintén szólva totálisan be vagyok tojva, hogy mit fog hozzá szólni. A versmondásra azonban felkapom a fejem.
- Nahát, ez nagyon jól hangzik. Ott a helyem, természetesen elmegyek, hiszen az imádott kicsi lányom fellépése lesz! Elmondod milyen verset mondasz majd, vagy szeretnéd inkább meglepetésnek megtartani? - lelkesedek be, és alig pár perc alatt el is érünk egy étterem elé. Semmi extra, nincs is túl nagy forgalom, ez látszik abból, hogy a parkolóban alig lézeng néhány autó, én azonban cseppet sem bánom. Nem egy puccos hely, de itt csinálják a környék legfinomabb reggelijeit, köztük a gofrit is. Leparkolva az autóval kiszállok és kinyitom Lottienak is az ajtót.
- Húzd össze magadon a kabátot, Kicsim - figyelmeztetem, aztán megfogom a kezét, hogy kisegítsem, és bevezetem a Harley's Old Thyme Cafe -ba a parkolón át. Furcsa érzés most megint itt lenni, és bámulatos, hogy én is mennyire más voltam, mikor még itt laktam. Ha ide jöttem, mogorván kikértem amit akartam, és elcsomagoltattam. Sosem ültem be, mindig csak otthon ettem a négy fal között, egyedül, vagy mikor Dylan velem lakott, akkor vele. Részben rémisztő, részben pedig felemelő érzés megtapasztalni magamon azokat a változásokat, amiket velük tudhatok magaménak. Hisz egy csodás kicsi lány kezét fogva sétálok be ezen az ajtón, ahol a pultnál egy mosolygós középkorú hölgy köszönt bennünket.
- Jó reggelt - int felénk, és visszaintek a szabad kezemmel, majd körbepillantok. Tisztaság, egyszerűség jellemzi a helyet, kicsit talán komor, de igazán családias, mintha kicsit megállt volna az idő ezen a helyen.
- Jó reggelt, van szabad asztaluk? - kérdezem, mert nem akarok csak úgy betrapploni.
- Természetesen, foglaljanak csak helyet ahol tetszik. Máris viszek étlapot - felel, én pedig Lottiera nézek.
- Segítek levenni a kabátodat, húzd csak le a cipzárt, aztán válassz egy helyet, ahová szeretnél leülni - hajolok le hozzá, és ha leveszi a kabátját és a sapkáját, mindent egybefogok, és követem arra a helyre, ahová le szeretne ülni. Az étlap is pillanatokon belül megérkezik, és én sem ülök már nagy kabátban. Szemben foglalok helyet Lottieval.
- Azt hiszem nekem a gofri nem lesz elég, így én rendelek egy tojásrántottát baconnel. Neked sikerült már választani? Nem muszáj gofrit enned, ha nem kívánod, rendelj csak amit szeretnél és szívesen megeszel - mondom anélkül, hogy felpillantanék a lányomra. Nem akarom, hogy úgy érezze, irányítani akarom, vagy megmondani, mi az amit ehet és mi az, amit nem. Nyilván a kóla szabályt ismeri ő is, de ezen felül nem hinném, hogy bármire nemet kéne mondanom. A pincérnő kedvesen veszi fel a rendelésünket, és hagyom, hogy Lottie is megrendelje amit megkívánt, és csak azután szólalok meg, hogy a nő elment.
- Figyelj csak, gyönyörűm. Mit szólnál, ha reggeli után elmennénk hóembert építeni, aztán pedig jégkoriznánk egyet? - kérdezem tőle és összefonva az ujjaimat az asztal lapjára könyökölök, úgy nézek rá  - Mindig azt hallom, mennyire imádsz jégkorizni, de én még sosem láttalak a jégen. Egyébként néhány hónapig én is tagja voltam egy jéghoki csapatnak. Igaz, csak ilyen hobbi csapat volt, tényleg csak játszani jártunk össze, de a korizást nem felejtettem el talán. Elvihetnélek arra a pályára, ahová edzeni jártunk, talán most is be lehet menni egy kicsit korcsolyázni - jegyzem meg és kíváncsian várom a reakcióját. Igazán remélem, hogy jól érzi magát velem, és nem érzi, hogy nagyon nyomulni akarok nála. Pedig így van, kezem-lábam töröm azért, hogy ne érezze egy pillanatig sem kellemetlenül magát, bár őszintén megmondom, hogy fogalmam sincs, valójában mi a fenét is művelek. Világhírű higgadtságom ugyan megőrzi a látszat nyugalmamat, de belül őrült módjára sikoltozva rohangálok körbe-körbe segítségért kiáltozva és minden valaha hallott vagy olvasott gyerekekkel kapcsolatos infót próbálok előrángatni az agyamból. Norának ez annyival jobban megy! Én is felnőtt vagyok, közel negyven éves, nem szabadna, hogy ennyire aggódjak azon, hogy percről-percre mi történik velünk, mégis, mintha az életem múlna rajta, úgy pánikolok.



avatar
Törvényszegõk
Play by :
Stephen Amell
Kor :
40
Foglalkozás :
túl bonyolult lenne elmagyarázni
Hozzászólások száma :
115

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Charlotte & Becks - Magic on ice   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Charlotte & Becks - Magic on ice

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ