One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Ryan & Flor

Ryan J. Craig
Yesterday at 9:13 pm



Ben és Flor

Flor Sanchez Moreno
Yesterday at 8:03 pm



Charlie & Janine ► Private matters

Janine A. Rossi
Yesterday at 4:52 pm



Before Midnight - Cat & Ewan Awards Night Scene

Ewan Patrick Brooks
Szer. Okt. 17, 2018 2:07 pm



Ewan & Belle - A half year in Paris

Ewan Patrick Brooks
Szer. Okt. 17, 2018 1:56 pm



Caroline & Dylen

Caroline A. Teller
Szer. Okt. 17, 2018 1:16 pm



Jake & Nora | the unexpected visitor

Nora Weston
Szer. Okt. 17, 2018 12:17 am



Lola Prescott

Lola Prescott
Kedd Okt. 16, 2018 2:23 pm



Damian & Annie ~ Round 2

Annie Johnson
Kedd Okt. 16, 2018 10:11 am
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 2
Diákok 10 5
Törvényszegõk 7 9
Bûnüldözés 8 10
Hivatal 2 3
Üzlet 6 2
Oktatás 4 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 5
Összesen 54 43
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots

Elizabeth Luna Cortez, Janine A. Rossi, Ludmilla Litrowsky, Raelyn J. Winters


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Dave & Lena § some cuts

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Vas. Szept. 16, 2018 8:37 pm

Lena and Dave
"We rise by lifting others."

Látom, ahogy a tekintete némileg ábrándossá válik, mintha komolyabban belegondolna, miért is küzd, miért is csinálja ezt, mit is jelent az a lehetőség, hogy egyszer talán akár együtt is dolgozhatunk.
- Sok van még hátra? - érdeklődöm tovább. Ha egyetemen tanul, az hosszabban is elnyúlhat, ha valamilyen képzésen szakosodik, azzal akár hamarabb is végezhet, mindenesetre az alapján, amennyire eddig, az elmúlt röpke pár óra alatt megismertem, szerintem illik hozzá ez a szak. Biztos vagyok benne, hogy jó ápolónő lesz. A betegápolás egyik fontos alappillére, azt gondolom, főleg a nővéreknél az, hogy tudjunk bánni az emberekkel, ami nincs igazából meg minden kollégámban, de nem kétlem, hogy Lena ügyes lesz majd. És talán a mostani munkája is segíti őt abban, hogy türelmet tanuljon, és kezelni tudja a nehezebb eseteket.
Nem akarom kínos helyzetbe hozni, vagy azt, hogy úgy érezzen, nyomulok, ezért csak egy kétkedő mosollyal felelek a szerény válaszára, ahogyan a bókomra reagál. Ugyanakkor egy cseppet meglep ez a visszafogottság, és el is tűnődöm, hogy vajon tényleg ne lenne teljesen tisztában a saját szépségével és vonzerejével? Nem járok gyakran ilyen helyekre, ahogy ez már ki is derült, és nem igazán vagyok tisztában azzal sem, hogy milyen fószerek múlatják gyakran itt az idejüket, de elképzelhetőnek tartom, hogy a legtöbbjük figyelmes bókok helyett kéretlen megjegyzésekkel „dicsérik” a lányokat, ami nyilván többnyire nem a jó irányba tereli az önbizalmat.
Azon túl, hogy ez a munka nem mindig kellemes, és nyilván sokszor kimerítő is, valamint hogy sok bunkót bevonz, engem inkább az aggaszt, hogy a háttérben zajló történések milyen hatással lehetnek Lenára, és a hozzá hasonló ártatlan táncosokra, de mint kiderül, neki saját őrangyala van, és a megnyugtatásomra közli, hogy az illető érti is a dolgát – bármit is jelentsen ez. Egyértelműen leginkább azt, hogy semmi közöm hozzá, foglalkozzam a saját dolgommal. Ám ahelyett, hogy pontosan ezt tenném, akaratlanul is belegázolok szegény lány lelkivilágába egy nem túl megfontolt kérdéssel. A helyzetet azonban ezután csak tovább tetézem azzal, hogy sima bocsánatkérés helyett elárulok valamit magamról, amiről egyébként sosem beszélek. Nem tudom pontosan megmondani, milyen indíttatásból jön belőlem ez a váratlan őszinteség. Talán az alkohol az oka, amiből igazából nem ittam még sokat, de az erős whisky a hosszú, fárasztó munkanap, meg egy rögtönzött műtét után kiválthat ilyet az emberből. Pláne ha ezt még megspékeljük a hely ügyesen megteremtett, kellemes szférájával, meg azzal, hogy Lenát máris kicsit megkedveltem.
- Ugyan! Én sajnálom! - A korábbi megjegyzésemet, és azt a súlyt is, amit a kéretlen őszinteségemmel rá helyeztem. Közelebb csusszan kicsit, és megfogja a kezem. Nem ellenkezem. Érzem, hogy ő is mondani készül valamit, ezért inkább várakozóan rá függesztem a tekintetem.
- Részvétem – mondom halkan, és finoman meg is szorítom a kezét, miután kiderül, nem én vagyok kettőnk közül az egyedüli, aki a drogok miatt veszített el egy fontos személyt. Ki gondolta volna, hogy éppen egy ilyen súlyos, szomorú közös pontot találunk a múltunkban, amely mindkettőnkre hasonló módon ösztönzőleg hatott. - Megértelek, én is anyám miatt választottam az orvoslást pályámul – bólogatok egy kicsit. - Biztos vagyok benne, hogy jó ápolónő lesz belőled. Ne hagyd, hogy bármi is letérítsen erről az útról! - mondom neki komolyan. Sokat veszítene azzal a világ, de ő is, ha nem valósítaná meg az álmait.
- Gyakran megnyílnak itt így neked mások is? - kérdezem némi gondolkodás után tőle egy félmosollyal. El tudom képzelni, hogy egyesek tényleg csak a társaság miatt jönnek, a változatosság miatt, hogy beszélgessenek egy ital mellett egy gyönyörű hölggyel, és nem csak a műsor kedvéért. Talán kellemesebb is, mint egy terápiás beszélgetés.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
53

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Kedd Aug. 21, 2018 12:19 pm



Dave & Lena
some cuts go deeper than your skin

- Egyszer talán még azok is lehetünk – mosolyodok el. Szép és jó ebbe belegondolni, de addig még nagyon sok idő van, le is kell vizsgáznom, illetve valahogy itt kéne hagynom a főnökömet, ami két szempont miatt is nehézkes: egyrészt Carlosnál felmondani nem lehet csak úgy. Akik eddig itthagyták a klubbot, mind idősebbek voltak, már a harmincas éveik közepén jártak, nem volt meg a szokásos vendégkörük, már nem hoztak annyi pénzt a házhoz. Aki hozza a bevételt, az nem mehet el. Másrészt pedig Aaron is számít a segítségemre, hiszen megállapodtunk. Amikor csak ezen gondolkodom, mindig olyan érzés fog el, mintha két hatalmas sziklát tennének a vállamra, amitől nem tudok szabadulni. Dave „bókja” hessegeti el a nyomasztó gondolataimat. Hangosan felnevetek. – Attól azért messze vagyok.
Sikerül olyan témát érintenie, amiről nem szívesen beszélek. Carloson kívül senki nem tudja, hogy információt szolgáltatok Aaron számára, amiért cserébe ő védelmet biztosít. Carlos is csak azért tudja, mert a rendőrnek köszönheti, hogy kihúzta a seggét egy csúnya üzletből. Ha nincs Aaron, akkor talán Carlos sem lenne ma.
- Érti – bólintok. Ezzel lezártnak tekintem az „őrangyalomat” érintő kérdéskört.
Felkapom a vizet, amikor eltereli a témát. Dühít a feltételezése, ami szerint képes lennék más dolgokat is bevállalni a pénz miatt. Jogos, hiszen aki ilyen helyen dolgozik, pénzért mutogatja magát, akár meg is tehetné. Ráadásul egy kis plusz pénz is jól jönne, amit Carlos nem vesz el. De nem tudom, hogy én képes lennék-e átlépni azt a határt, amit néhány lány rendszeresen megtesz. Megfizetik őket, nem panaszkodnak, azt a látszatot keltik, hogy minden rendben van, sőt, ez előrelépést jelent nekik. De bele sem merek gondolni, mi mindent nem mondanak el. Lassan sikerül csak lenyugodnom. Kezeimet ökölbe szorítva tartom, körmeim a tenyerembe mélyednek. Ha ideges vagyok, mindig ezt teszem. Mostanában pedig sokat vagyok ideges. Tekintetemet nem emelem a férfira, a földre leterített szőnyeg szálait figyelem, mintha érdekesek lennének. A bocsánatkéréssel csak ront az egészen. Nem ítélne el? Talán most ezt gondolja, de ha igen lett volna a válaszom, akkor másként nézne rám, ez egészen biztos. Feltűnik, hogy megakad a mondandójában. Habozik, nem folytatja egyből. A férfira nézek és látom az arcán, hogy nem lehet könnyű neki arról beszélni, amit meg akar osztani. Komoly arcom megenyhül, amikor az édesanyjáról mesél. A dühöm egy pillanat alatt elszáll, inkább sajnálatot és megértést érzek. Nem lehet könnyű úgy felnőni, hogy végig kell néznie, amint az anyja tönkreteszi saját magát.
- Ne haragudj, én... Fogalmam sem volt róla. Sajnálom – suttogom halkan. Biztos sokan mondták már neki, hogy mennyire sajnálják, milyen rossz lehetett neki. De a munkájától függetlenül biztos fantasztikus nő lehetett az édesanyja, ha ilyen embert nevelt a fiából. Közelebb csúszom hozzá és megfogom a kezét. Értékelem, hogy ezt megosztotta velem, főleg hogy nem szokott erről beszélni, de nem igazán értem, miért mondta el. Lehet, a whisky az oka. Vagy csak tényleg őszinte akart lenni. Nem tudom, mi járhat a fejében. – A nővérem is részben a drogok miatt halt meg – árulom el én is, hogy nekem is van olyan családtagom, akinek kábítószer okozta a halálát. – Egy buliban volt, rosszul lett, rohama volt és... – nehezemre esik befejezni a mondatot, de szerintem így is érthető. – Miatta akarok embereken segíteni. Előtte nem tudtam, mit akarok kezdeni magammal – erről én sem szoktam beszélni szinte senkinek. Furcsa belegondolni, hogy a nővérem halála adott célt az életemnek, de hosszú az út még, amíg tényleg elérem a célomat.


Dave •    • ™️

avatar
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
24
Foglalkozás :
• táncos
Hozzászólások száma :
82

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Kedd Aug. 21, 2018 1:35 am

Lena and Dave
"We rise by lifting others."

Bólogatva veszem tudomásul a válaszát. Sejtettem ám, hogy ilyen kedves, okos lánynál csak valami ilyesmi lehet a háttérben: hogy ezzel a munkával fedezni próbálja a tanulmányait. Ez igazából nem is ritka. Valahol meg is értem. Mármint... igazából nincs abban semmi rossz, amit csinál. Nyilván vannak, akik a legrosszabbat feltételeznék, vagy már ezt is annak tartanák, pedig csak a megélhetéséért és a jövőjéért küzd, ahogy a legtöbb ember, és a legtöbb fiatal. Nekem csak a főnökével van bajom, és azzal a kockázattal, amit mellette így vállalnia kell, de ő tudja, az ő élete. Mindenesetre kíváncsivá tesz, hogy mégis mi az, ami igazán érdekli, amit majd csinálni akar, ha innen kikerül, és ezúttal kellemes meglepetés ér.
- Nővér? Hát ez szuper! Egyszer talán még kollégák is lehetünk – jegyzem meg elmosolyodva. - Egyébként pedig nem, nem gondolom, hogy kicsi lennél, nekem minden tekintetben tökéletesnek tűnsz – bókolok egy kicsit, mielőtt valóban rossz néven venné a korábbi tréfásnak szánt kérdésemet. Különben is nekem, aki csak alulról veri a száznyolcvanat, aligha lehet egy szavam is. Bár igazából sosem éreztem hátránynak, hogy nem vagyok egy Góliát, de erre gondolom a katonai kiképzésem is rásegített.
Ám nem csak a jövővel kapcsolatos tervei ébresztik fel a kíváncsiságomat, hanem az a magabiztosság is, amit Carlosszal kapcsolatban tanúsít, és az, hogy az itteni helyzete nem tölti el félelemmel. Nem kapok ugyan nyílt választ a kérdésemre, de legalább megnyugtat, hogy van valaki, aki vigyáz rá. Talán egy fokkal jobb, mintha azért érezné magát biztonságban, mert tud valamit, ami miatt kivételezettnek számít. Ebben a világban sosem tudni.
- Értem. Remélem, az az őrangyal érti a dolgát – replikázom egy féloldalas mosollyal. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem boncolgatnám szívesen még ezt a témát, de már így is épp eléggé belevájkáltam az életébe, teljesen jogtalanul, ezzel a dologgal kapcsolatban meg olyan sejtelmessé vált, hogy az számomra máris egyértelmű: nem fog többet elárulni. Így tehát inkább másra terelem a szót, és megérdeklődöm, mégis milyen szerepe van itt a titkos rekesznek a képkeret mögött, de hamar rájövök, olyan érzékeny pontra tapintottam a meggondolatlan kérdésemmel, amilyenre valójában sosem akartam.
- Ne haragudj, Lena, nem úgy gondoltam. Vagyis, ha valóban a testedből élnél, én amiatt sem ítélnélek el, de hidd el, egy pillanatig sem akartalak megbántani. Akaratlanul is tapintatlan voltam... Az a helyzet, hogy... - egy pillanatra megakadok, veszek egy mély levegőt, mielőtt folytatnám. - Az édesanyám olyan nő volt, aki a testéből élt. Aztán túladagolásban meghalt. Erről nemigen szoktam beszélni senkinek, szóval... De mindig is szerettem volna őt jobban megérteni, ezért azt hiszem, nem gondoltam bele igazán, hogy a kérdésemmel esetleg átlépek egy határt – pillantok rá bocsánatkérően. A gyerekkoromat, az életemnek azon részét, a lényegesebb részletet valóban sosem emlegetem már, és főleg nem idegeneknek, de igazán rosszul érzem magam amiatt, hogy megsértettem Lenát, és úgy érzem, csak valódi őszinteséggel tudom ezt rendbe hozni nála.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
53

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Pént. Aug. 10, 2018 1:31 am


Dave & Lena


Nem igazán lep meg a reakciója. Nem tudom, mit gondolt, miért csinálom ezt az egészet. Talán ő is csak egy a sok közül, és azt képzelte, mindenk lány, aki ezt csinálja, élvezetből vállalja.
- Reggel suli, este meló – vonom meg a vállam. – Fárasztó... – de a pénz motivál, persze ezt már nem teszem hozzá. Ezzel valószínűleg ő is tisztában van, hiszen mindenki pénzből él. Kivéve, aki annyira szerencsés, hogy eltartják. Akármennyire is nehéz összeegyeztetni a tanulást és a munkát, akármennyire is csak aludni lenne kedvem néha napokig, muszáj csinálnom, ha azt akarom, hogy a jövőben jobb legyen. Nem tervezem itt leélni az életemet, úgyhogy nem fordíthatok hátat se a sulinak, se a munkahelyemnek.
- Miért, most olyan kicsi vagyok? – kérdezem félrebiccentett fejjel. – Nővér – válaszolom végül. – Remélhetőleg – teszem hozzá halkan megjegyezve. Az egy dolog, hogy végigcsinálom a sulit, de utána még le is kéne vizsgázni. Ahhoz pedig rengeteget kell tanulni. Gyakorlatban is, illetve elméletben is. De addig még hosszú az út, van időm, ha nem havazom el magam teljesen, nem hagyok mindent az utolsó pillanatra, akkor akár még sikerülhet is.
- Megkérdezheted – bólintok a kérdésére válaszolva. – De nem biztos, hogy válaszolok – fejezem be a válaszadást. Akármennyire is rendes fickónak tűnik, nem árulhatom el neki, hogy a rendőrséget segítem. Aaron kinyírna. Ráadásul a főnököm is benne van a buliban, úgyhogy duplán szívás lenne ezt kikotyogni. – Fogalmazzunk úgy, hogy van egy őrangyalom – válaszolom végül cselesen, amiből remélhetőleg érzi, nem fogom elárulni neki a teljes igazságot. A legénybúcsút felemlegetve észreveszek valamit az arcán. Nem tudom megfogalmazni, mi az, de mintha egy rövid időre elveszne a saját gondolataiban. Érdeklődve figyelem az arcát, hátha le tudok szűrni belőle valamit, hátha látok valamit a tekintetében, de hamar összeszedi magát. Szavaiból viszont, tréfálkozós stílus ide vagy oda, az jön le, hogy kicsit ő is vágyik erre: hogy megtalálja az igazit, legyen mellette valaki. Együtt tudok érezni vele. Ezen még sosem gondolkodtam így el, de ahogy ezen tűnődöm, fojtogató érzés fog el. Nem mintha aggódnom kéne, hiszen fiatal vagyok, nem kellene az agyamnak a kapuzárási pánikon járnia. De egyszer szeretnék én is olyan szerencsés lenni, mint az a Peter nevű fickó. Hiába vagyok balszerencsés alkat, valamikor nekem is lehet szerencsém. A hangsúlyból, ahogy felteszi a kérdést, sejtem, mire gondolhat. Igenlő válaszra számít. Mik járhatnak a fejében? Mennyire ítél el? Tekintetem a földre siklik: arckifejezésem pillanatok alatt változik: dühös vagyok, de kiszolgáltatottnak is érzem magam. Kicsit csalódott is vagyok, hiszen ezek szerint azt a benyomást keltettem benne, hogy szoktam „többet vállalni”.
- Tudom, mire gondolsz – emelemre Dave-re végül a tekintetemet. Komoly arccal nézek rá. – Mit nekünk már egy kicsit több, nem? – szegezem neki a mondandómat. – Úgyis a testünkből élünk, akkor már miért is ne használnánk ki teljesen? – folytatom felemelve a hangomat. Tovább akarom mondani, de egy hang sem jön ki belőlem. Semmi okom nincs dühösnek lennem rá. Ő semmiről nem tehet. Legfeljebb magamra lehetek, amiért elvállaltam ezt a munkát. Saját magamnak köszönhetem a rólam kialakult képet. – Nem – fejezem be végül alig hallhatóan. Ismét a földet bámulom. – Nem szoktam. De sosem lehet tudni, mikor jön el az első alkalom.



Dave • x •

avatar
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
24
Foglalkozás :
• táncos
Hozzászólások száma :
82

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Pént. Aug. 10, 2018 12:15 am

Lena and Dave
"We rise by lifting others."

Érdeklődve vonom fel a szemöldökömet. Suli? Reggel? Amikor itt ki tudja mikor tud csak végezni? Nem tagadom, meglep.
- Tehát tanulsz? Nem lehet könnyű összeegyeztetni az itteni munkáddal, főképp időben... És gondolom, egy nagy adag kitartás is kell hozzá – jegyzem meg elismeréssel pillantva rá. Valahol sejtettem is, hogy ilyesmi van a háttérben. Úgy értem, Lena szerintem túl okos ahhoz, hogy egy ilyen helyen akarná leélni a fél életét, vagy a fiatalságát, és már eddig is egyértelmű volt, hogy a pénz miatt csinálja, de így össze is állt a kép.
- És mi leszel, ha nagy leszel? - érdeklődöm kicsit tréfásan. Aztán ismét a számhoz emelem a poharat. Ő talán nem ihat, de én csak nem hagyok teljesen kárba veszni egy üveg ilyen értékes whiskyt. Bár egy-két pohárnyinál valószínűleg én sem fogok elpusztítani már többet.
- Azt megkérdezhetem, mitől vagy biztonságban? - fordulok felé némileg értetlenül. Már korábban is megjegyezte igen magabiztosan, hogy nem fél, és most ez... Átfut az agyamon néhány verzió, ami miatt ő be lehet biztosítva, talán van valaki itt, aki vigyáz rá, egy harmadik személy, aki biztosítani tudja, hogy Lena semmiképpen ne keveredjen veszélybe Carlos mellett. Bár őszintén szólva egy ilyen helyen kétlem, hogy bármire is mérget lehetne venni. Mindenesetre talán valamelyest mégis megnyugtató, hogy azért nem teljesen védtelen, de akárki is figyel rá, sokkal okosabb lenne őt minél előbb kimenekíteni innen.
- Hogy az enyém..? - kérdezek vissza, és felnevetek, bár magam sem tudom, mi ezen annyira mulatságos. Ahogy ma a haverjaimon és egykori katonatársaimon végignéztem, sokkal inkább szánalmasnak éreztem magam. Harmincöt éves vagyok, és egyetlen épkézláb kapcsolatot sem tudok felmutatni az elmúlt tíz évből, miközben itt a többség már házas, vagy nősülni készül. Gyakran mondogatom magamnak, hogy jó ez így nekem, elvagyok, a munka amúgy is leköt, és az mellett nehéz lenne hosszútávon bárkit is megtartani, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy néha nem hiányzik valaki, vagy valakik... egy család, amely munka után hazavár.
- Nem, nem az enyém – felelem végül a fejemet ingatva, amint sikerült rendeznem az arcvonásaimat. - Azt hiszem, az nem mostanában fog megtörténni. Egyik volt katonatársam, Peter az a szerencsés flótás, aki megtalálta az igaziját... - árulom el kicsit tréfálkozós stílusban. - Ami meg a többieket illeti: kétlem, hogy feltűnne nekik a hiányom annyi csinos lány között – mosolyodom el ismét.
Miközben megosszuk egymással az elérhetőségeinket, kíváncsian figyelem, ahogy Lena dolgokat rejt el egy képkeret mögött, és muszáj rákérdeznem erre, még ha viccelődve is. A válaszától azonban gondolkodóba esek. Akaratlanul is édesanyám jut eszembe, és az, hogy egykor ő is hasonló sorsra kényszerült. Ő is „vállalt többet is”, hogy el tudja magát tartani... illetve hogy be tudja szerezni a mindennapi „betevőjét”, a heroinját.
- Te is szoktál ilyen plusz órákat vállalni? - Nem akarok sem tolakodó, sem bunkó lenni, ezért igyekszem semlegesen, sőt, a lehető legmegértőbb hangon és arckifejezéssel feltenni a kérdést, ha már a kíváncsiságomat nem tudom megfékezni. De tekintve, hogy neki is van egy eldugott toll a szobájában, már van egy tippem, hogy mi lesz a válasza...



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
53

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Hétf. Aug. 06, 2018 5:11 pm


Dave & Lena


Mosolyogva hallgatom Dave válaszát. Kész lenne valóban igazolást adni. Mintha gimnáziumban lennék megint... Csak akkor nem olyanokat írtak rá, hogy az illető másnapos és a világáról nem tud, hanem valami valós betegséget. Feltéve, ha valóban volt bajom, nem pedig csak pihenni szerettem volna, ezért előadtam a dokinak, hogy mennyire rosszul vagyok.
- Nem lehet, holnap suliba kell mennem – válaszolom fejemet csóválva. Akármennyire is jól esne egy kicsit lazítani, elengedni magam, nem foglalkozni azzal, mi lesz holnap, nem tehetem meg. Carlos szabályai miatt sem, de magam miatt sem. Végre eljutottam oda, hogy tudok suliba járni, nem áll szándékomban keresztbe tenni saját magamnak egy ilyen hiba miatt.  
Megrántom a vállamat. Az élet nem igazságos, Carlos nem igazságos, de az üzletet a pénz viszi. Amíg fizető vendégek vannak, addig dolgozunk. Én sem vagyok oda érte, ahogyan senki se, csupán persze Carlos. Minden bejövő dollár az ő zsebében végzi, egy töredékét pedig nagylelkűen fizettség címszó alatt az alkalmazottainak szenteli.
- Franco – ismétlem Dave után halkan. Az arcát fürkészve hallgatom, amit mond. Teljesen igaza van. Carlos a saját unokatestvérét küldte frontvonalba, aki csupán egy gyerek még. Ha a családjával képes volt megcsinálni, bárkivel képes. Ráadásul nem csak a klubon kívül üzletel. Gyakran ide is betérnek a kétes alakok, akikkel egyezkedik. Nem rest feláldozni az embereit, viszont az emberei pedig képesek érte meghalni.
- Ha nem lennék biztonságban, már kiszálltam volna – mondom halkan, a földet bámulva. Nem tudok a szemébe nézni, hiszen én is tudom, hogy ez nem teljesen igaz. Hiába számíthatok Aaron segítségére és védelmére, ez nem jelent teljes biztonságot. A felajánlott névjegykártyát egyből elfogadom. Úgy érzem, ennek még hasznát fogom venni.
- Igen, az Alfred kifejezetten illene hozzád. Az Andrew olyan... snassz – válaszolom komolyságot színlelve. Nem sokáig tudom tartani a komoly arcot, végül elnevetem magam. – Nem, igazából az Alfred borzalmas. Az Alfred tipikus öreg nagybácsis név. Az Andrew sokkal jobb – bólogatok mosolyogva. Nem emlékszem, hogy valaha is elbeszélgettem volna valakivel ilyen jól ezen a helyen. Kevés az olyan vendég, akik akarnak egyáltalán beszélgetni. Általában csak annyit mondanak: „Tedd a dolgod!” vagy „Nem azért fizetek, hogy beszélj.” Egy pillanatig sem volt kérdéses számomra, hogy én is megadjam a saját elérhetőségemet.
- Legénybúcsú? – kérdezem oldalra biccentett fejjel. – A tied? – szegezem neki a kérdést minden finomkodást, köntörfalazás vagy puhatolózás nélkül. Valóban nem ritka errefelé egy legénybúcsú, általában minden hónapban van egy-kettő. Kisebb társasággal jönnek általában, de akkor szinte az egész klub tudja, hogy legénybúcsú van. A házasodni készülő férfiak barátai már a küszöböt átlépve rögtön felhívják a lányok figyelmét, hogy valószínűleg utoljára látjuk itt a hverjukat, mert nemsokára házas ember lesz. – Remélhetőleg jól szórakoznak annyira, hogy nem hiányolnak túlságosan – jegyzem meg mosolyogva. Ha eleget ittak, a lányok pedig kellő mértékben lekötik a figyelmüket, akkor feltehetőleg jól érzik magukat, és nem azzal foglalkoznak, Dave merre lehet.
- Ott? – mutatok a kép felé. Sóhajtok egy mélyet. – Mindig vannak páran, akik szeretnének hamarosan lelépni innen. Vannak, akik többet is vállalnak, mint táncot – vetek egy jelentőségteljes pillantást Dave-re. Remélem, érti mire gondolok. – Saját zsebre dolgoznak. Sok gazdag fickó jár ide, úgyhogy nem nehéz – vonom meg a vállam. - De elég hülyén néznénk ki, ha tollal a kézben mászkálnánk, vagy itt heverne egy egész jegyzettömb az asztalon. Képzelheted, mi történne, ha rájönne a főnökünk, hogy egyesek pluszóráznak a tudta nélkül – forgatom meg a szemeimet. Legutóbb Hannah hagyott itt minket. Amikor elkezdetm Carlosnak dolgozni, utáltuk egymást, aztán mégis ő lett az, akivel a legközelebbi barátságba kerültem itt. Mivel idősebb már, kevesebb volt a törzsvendége, kevesebb pénzt hozott a kasszába. Érezte, hogy meg vannak számlálva a napjai, de amennyi pénzt tudott, összeszedett még egy új élet elkezdéséhez. Sikerült is neki lebukás nélkül. – Nekünk is megvannak a saját trükkjeink, különben tényleg esélytelen lenne innen valaha is lelépni.




Dave • x •

avatar
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
24
Foglalkozás :
• táncos
Hozzászólások száma :
82

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Vas. Aug. 05, 2018 12:39 am

Lena and Dave
"We rise by lifting others."

- Azon ne múljon! Most azonnal megírom az orvosi igazolást hozzá – vonom fel a szemöldökömet egy féloldalas mosollyal. Ahogy mondtam, szerintem bőven kijárna neki is egy pohár whisky a mai este után. Közben már szét is nézek a szobában, hogy hol hagytam korábban az orvosi táskámat, amikor Lena karjának összevarrása után bejöttünk ide. Abban biztos lenne valami, amire leírhatom a dolgot, szóval ha csak erre vár, nem viccelek, megkaphatja. Majd írok bele néhány latin szakszót is arról, hol és hogyan sérült a karja, hogy még jobban és hitelesebben csengjen.
- Hát ez nem hangzik túl igazságosnak – ingatom a fejemet. Mégis milyen munkaidő az, hogy „amikor az utolsó vendég távozik”? Mintha nem lenne elég zavaros így is ezeknek a lányoknak az élete. Egy fix zárási idővel, mondjuk hajnali háromkor ki kéne paterolni innen szépen mindenkit. De hát, gondolom, figyelembe véve, hogy a főnök egy igazi zsarnok, miért pont a munkaidővel rendelkezne reálisan?
- Franco... igaz, azt hiszem, említették is a nevét – mondom, miközben próbálom felidézni a közelmúlt eseményeit magamban. - Tehát ismered a srácot. A Carloshoz hasonló embereket a legjobb messze elkerülni, és nem hagyni, hogy magával rántsanak, mert ha nincs szerencséd, ha nem vagy elég erős, vagy nincs aki melletted áll, és jó esetben megvéd, vagy kihúz a pácból, akkor nem biztos, hogy képes leszel újra talpra állni - jegyzem meg. Igen, célzás volt, a jelentőségteljes pillantásom is ezt támasztja alá. Bizony, láttam dolgokat, a háborúban is, de az én tapasztalatgyűjtésem az ehhez hasonló férgekről nem ott kezdődött, hanem már sokkal hamarabb.
Megmondom őszintén, nem vagyok Lena válaszával teljes mértékben megelégedve. Okos lánynak tűnik, aki pontosan tudja, hogy ez a munka és a hely mennyire veszélyes lehet rá nézve, amellett hogy nyilván sokszor kellemetlen is, de ha jól sejtem, legalább alaposan megfizetik, ha mégis ez mellett marad, és nem keres helyette valami mást. Nem folyok bele még jobban a témába, nem szeretném zavarba hozni, sem azt, hogy kínosan érezze magát. Nem is az én dolgom, nincs közöm hozzá. Szóval egy-két pillanatnyi tűnődés után, amíg a szavait emésztgetem, végül egy „oké, értem” pillantással bólintok. Viszont legalább annyiban muszáj a tudtára hoznom, hogy rám számíthat, ha mégis gond lenne, és segítségre lenne szüksége, hogy egy névjegykártya formájában megosztom vele az elérhetőségemet.
A poharat a számhoz emelve iszogatok, miközben ő a kis kártyát forgatja az ujjai között, és elnevetem magam az ital mögött a tippelgetésére.
- Alfred? Komolyan? - ingatom a fejem szélesen mosolyogva. - Egyik sem talált. Andrew. Ez a középső nevem. Gondolod, hogy az Alfred jobban illene? - kérdezem, és próbálok komolyságot erőltetni magamra, mintha valóban dilemmába esnék.
- Szívesen – felelem ezt immár egy apróbb, őszinte mosollyal, érzékelve, hogy Lena több mint pozitívan reagál a dologra. Azt hiszem, egy kicsit el is érzékenyül ettől a figyelmességtől. Aztán kíváncsian nézek utána, amint pár pillanatra magamra hagy, a falhoz sétál, és valamit babrál az egyik képpel. A fejem is oldalra billen, míg azt figyelem, mi lesz ennek a vége, és mi kerül a szalvétára.
- Ezt pedig én köszönöm – ütögetem meg a mellkasomon a dzsekimet, melynek rejtekébe becsúsztatta Lena az irományát, és ezúttal szélesebb mosolyra húzódnak ajkaim. Értékelem, hogy viszonozta a gesztust.
- Egy magamfajta? - kérdezek vissza, és elfojtok egy nevetést, mielőtt megmagyarázná a célzást. - Legénybúcsú. Az ilyesmi nyilván nem ritka errefelé. Az egykori bajtársaim szerintem még most is odakinn iszogatnak, és a kolléganőid társaságát élvezik – adom meg neki a várt feleletet, és közben féloldalasan kicsit felé fordulok ültömben, egyik lábamat a másikra helyezve.
- Mondd csak, mi mindent rejtegetsz még ott a képkeret mögött? Mintha egy kémfilmbe csöppentem volna – érdeklődöm, és egyben ugratom is őt egy kicsit.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
53

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Hétf. Júl. 30, 2018 4:52 pm


Dave & Lena


Megkönnyebbülve lazítok a szoros ölelésen. Aggódtam, hogy Carlos valamit tenni fog vele. Nem is az orvosi szobás kis malőr miatt, inkább a látottak miatt. Sűrűn bólogatva lépek hátrébb és mérem alaposan végig tetőtől talpig. Saját szemeimmel is meggyőződöm róla, hogy valóban minden rendben van vele. Hiába állítja, hogy nem történt semmi... olyan... azért szerettem volna biztosra menni. A kanapénak túl kicsi, de egy fotelnél nagyobb ülőalkalmatosságon foglalunk helyet. Briana lép be az ajtón, aki egy üveggel és egy pohárral a kezében közelít felénk. Egy pillanatra sem veszi le rólam a tekintetét, csak akkor erőltet magára negédes mosolyt, mikor mellénk ér. A gesztust viszonozva, én is minden mozdulatát követem. Nemrég kezdett Carlosnak dolgozni, de már most nem kedvelem. A gyors látogatást követően végre kettesben maradunk a férfivel a szobában. Kedves a felajánlás, de én nem ihatok. Hiába vagyok összefoltozva, és valószínűleg egy darabig dolgozni nem dolgozhatok, de nem kockáztatok. Kell ez a munka. A fedél miatt is, az információk miatt is, meg a pénz miatt is.
- Orvosi ajánlásra? – vonom fel kérdőn szemöldökeimet, majd elnevetem magam. – Hát, ha kapok igazolást is mellé... – nevetgélek halkan.
- Amikor az utolsó vendég távozik – válaszolom sóhajtva. – Vagy ki nem dobják – forgatom meg szemeimet. Már előfordult párszor, hogy egy-egy vendég egészen reggelig itt akart szórakozni, de Carlos emberei az ilyen alakokat úgy dobják ki, mint macskát szarni. Hiába egy tuskó a főnököm, ő sem dolgoztat minket halálra. Tudja, hogy kell pihennünk valamennyit ahhoz, hogy rendesen tudjunk dolgozni. Ráadásul nem egy egyetemistát is alkalmaz.
Ledöbbent arccal hallgatom végig Dave meséjét. Carlos unokaöccsét meglőtték? Franco nem sokkal fiatalabb, mint én. Jó gyerek, be szokott járni a klubba. Ő a legközvetlenebb a lányokkal, amit Carlos gyakran szóvá is tesz neki. Kedves fiú, aki nem ezt érdemli. Nem kéne piszkos alakokkal üzletelnie. Okos srác, sokra vihetné. Tovább akar tanulni, amihez pénz kell. Carlos pedig pénzt ígért neki. Gondolom azt nem közölte vele a nagybátyja, hogy egy-két golyót is be kell kapnia, de akár meg is halhat. Fejemet csóválva nézem a földet. Kiráz a hideg a gondolattól, hogy Carlos képes lett volna feláldozni az üzletért a saját vérét is.
- Franco-nak hívják. Huszonegy éves, azt hiszem. Ő nem olyan, mint Carlos – emelem tekintetemet Dave-re. – Csak naiv és bízik a családjában – sóhajtok lemondóan. Vajon tisztában volt vele, hogy a nagybátyja mivel üzletel? Vagy vakon próbált szerencsét?
Dave ismét felteszi a kérdését, amire korábban sem szerettem volna válaszolni. Szerencsére akkor pont félbeszakítottak minket, most azonban kénytelen vagyok mondani valamit. Kerülöm a tekintetét egy darabig. Hajamat a fülem mögé tűzve próbálok egy-két másodpercet nyerni, hogy annyival is később kelljen bárminemű választ adnom.
- Elhiheted, hogy nem élvezetből – töröm meg végül a ránk telepedő csendet. – Kell a pénz és a lakhatás. De nem félek – nyögöm ki tömören. A fizettség fedezi a tanulmányaim egy részét, nem az egészet, de Aaron segítségével igen. Amiért persze ő is elvár némi „segítséget” információk formájában. Lakásom meg nincs, de Carlos mellett nem is lehetne, hiszen szereti szem előtt tartani a portékáját. A veszély akár Carlos középső neve is lehetne, de egyrészt megszoktam, másrészt Aaron-ra számíthatok.
Érdeklődve figyelem, miért nyúl Dave a dzsekijébe. Végül egy kis papírt húz elő, amit a kezembe nyom. A névjegykártyán a neve és a telefonszáma áll. Nem igazán tudom, mit is mondhatnék. Azt hiszem, kicsit meghatódtam a gesztustól. Néhány órája találkoztunk csak, mégis rendesebb, mint páran, akiket évek óta ismerek. De ki tudja, az is lehet, ha napokkal később felhívom, már nem is fog emlékezni.
- A., mint Arthur? – vonom fel egyik szemöldökömet. – Nem, nem. Esetleg August? Vagy Alfred? – döntöm oldalra fejemet. – Igen, az Alfred illik rád – bólogatok színlelt komolysággal, de végül elnevetem magam. – Köszönöm – suttogom halkan, elcsukló hangon. A szoba túlsó végén lévő képhez indulok. Sokszor előfordul, hogy a lányok megadják bizonyos vendégeknek a telefonszámukat, amiről Carlos persze nem tud, hiszen világosan kijelentette, hogy tilos. De a pénz az pénz. A kép keretének alját elcsúsztatva egy toll pottyan a tenyerembe. Dave mellé visszaérve a whiskeys pohár alatt lévő szalvétára felírom a mobil számomat és a nevemet. Szó nélkül becsúsztatom a dzsekije zsebébe, ahonnan elővette a névjegyét.
- Ha csak beszélnél valakivel... vagy szüskéged lenne egy barátra... – mosolyodom el végül. A tollat gyorsan visszarejtem a titkos üregbe, mielőtt még elfelejteném és lebukás lenne a vége. Ahelyett, hogy visszaülnék Dave mellé, megállok előtte.
- Egy magadfajta mit keres ilyen lebujban? - teszem fel neki a kérdést. - A rendes emberek ritkák erre, mint a fehér holló - ülök le végül.





Dave • x •

avatar
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
24
Foglalkozás :
• táncos
Hozzászólások száma :
82

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Vas. Júl. 29, 2018 1:10 am

Lena and Dave
"We rise by lifting others."

Lena szinte abban a pillanatban a nyakamba veti magát, amint belépek a privát szoba ajtaján. Kissé különös, kissé meglepő a helyzet, ahogy karjai szorosan, mondhatni görcsösen ölelnek körül, de halványan megmosolygom a dolgot, hogy így aggódott értem, és néhány röpke pillanatra én is megkönnyebbülve ölelem őt magamhoz.
- Minden rendben van – mondom neki halkan, majd ahogy szétválunk, és faggatni kezd, már hangosabban és meggyőzőbben szólalok meg újra. - Jól vagyok. Nem történt semmi. Semmi olyan. - Intek, hogy üljünk le, úgy mégis csak nyugodtabban tudunk beszélgetni, és készen állok rá, hogy mindent elmondjak neki, amit hallani szeretne, ám akkor ismét megzavarnak bennünket. Nem igazán örülök neki, hogy Carlos holmi drága piával akar lefizetni a hallgatásomért, elismerem, ez az egész ilyen értelemben kissé kényelmetlenül érint, ugyanakkor nagyon is csábít a gondolat, hogy végre valami erősebbet guríthassak le a torkomon. Azonban vagyok annyira udvarias, hogy előbb Lenát kínáljam meg. Szerintem rá is bőven ráférne egy ital. Rászolgált.
- Na, és orvosi ajánlásra sem szabad? - teszem fel a kérdést egy féloldalas mosollyal, és elfojtok egy fintort Carlos szabályainak említésére. Nem mintha nem értenék egyet. Úgy értem, jó az, ha odafigyel a lányokra, és nem hagyja, hogy ittasan, vagy kábszereket magukba tömve dolgozzanak. Ugyanakkor a pasas az eddigiek alapján szerintem egy zsarnokoskodó barom, nem mellesleg képmutató is, és annak ellenére, hogy egyelőre nem végeztem egy golyóval a fejemben, még cseppet sem nyerte el a bizalmam.
- Mikor jár le a munkaidőd? - tudakolódom tovább, hisz már eleve késő van, Lena karja ráadásul be van kötözve is, így aligha fogják ma este már dolgoztatni. Akkor meg már nem mindegy, hogy iszik vagy sem? De Lenát becsülöm amiatt, hogy nem próbál meg csalni.
- Megmentettem az unokaöccse életét. Valóban meglőtték, a golyó pedig artériát ért, sürgős életmentő műtétre volt szüksége. Szóval Leonardo segítségével megoperáltam. Mázli, hogy az az orvosi szoba tényleg elképesztően jól felszerelt. A kölyöknek amúgy nagy szerencséje, hogy épp itt voltam, percek múlva elvérzett volna. Szóval azt hiszem, leköteleztem a főnöködet – teszem hozzá egy sóhajjal, aztán belekortyolok a whiskybe. Egy-két pillanatig csak élvezem, ahogy az jólesőn végigmarja a nyelőcsövemet, majd elgondolkodva fordulok Lenához.
- Korábban nem válaszoltál a kérdésemre: miért dolgozol neki? Nem aggódsz, hogy veszélybe sodor? - nézek komolyan a szemébe. Végül mély levegőt veszek, majd a dzsekim belső zsebébe nyúlok, és előveszek egy névjegykártyát. Dr. David A. Connor, és a telefonszámom. Ennyi áll csupán rajta.
- Megtennéd, hogy elteszed ezt? Ha bármikor bajba kerülnél... vagy szükséged lenne egy barátra... - nem fejezem be a mondatot, szerintem így is érti. Nem igazán tudom én sem, mi ütött belém, hisz alig ismerem. De úgy érzem, tenni szeretnék érte valamit. Bár meglehet, Carlos korábbi, sokatmondó pillantásának üzenete igaz rám is, és én is csak egy balek vagyok, aki hőst akar játszani az egyik táncoslány előtt, akinek igazából erre nincs is semmi szüksége.


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
53

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Szomb. Júl. 21, 2018 1:19 am


Dave & Lena


Dante szoborként áll az ajtó előtt. Egyenesen maga elé néz, csak akkor pillant rám, amikor mászkálok. Egy kósza gondolattól vezérelve az ajtóhoz stálok és a kilincs felé nyúlok, de még mielőtt lenyomhatnám azt, Dante erős szórítással adja az értésemre, hogy ez nem jó ötlet. Egészen addig szorítja a csuklómat, amíg vissza nem engedem magam mellé a karomat. Nem kell mondania semmit, szavak nélkül is megértem a célzást. Itt kell maradnom, nem mehetek el. Hangos sóhajtással fordítok hátat a férfinak. A szoba túlsó végében található kanapéhoz sétálok. Leülök, de nem bírok sokáig egy helyben maradni, úgyhogy ismét járkálni kezdek. Folyamatosan azon jár az agyam, hogy vajon mit akarhat Carlos Dave-től. Remélem, nem bántja. Semmi rosszat nem csinált, azt leszámítva, hogy engedély nélkül elfoglaltuk az orvosi szobát, utána pedig olyat látott, amit nem szabadott volna. Oké, talán mégis csinált olyan dolgokat, ami okot adhat Carlosnak arra, hogy „elhallgattassa”. Kínomban leülök az ágy szélére, de ott sem bírok néhány másodpercnél tovább megmaradni. Körbe-körbe járkálok a szobában. Idegességemben kezeimet tördelem folyamatosan.
- Ülj le! – szól rám határozottan az ajtóban álló férfi. Feltehetőleg idegesíti a mászkálás. Nem válaszolok, csak tovább járkálok. Néhány perc elteltével elém láp, a két vállamnál fogva tol az ágy felé, ahol lenyom a vörös szatén huzatra.
- Ülj le és maradj ott! – hangjából ingerültség hallatszik. Néhány pillanatig a szemembe néz, majd hátat fordít nekem és visszaáll az ajtó elé. Ismét maga elé réved, a szoba túlfelére. Mintha semmi nem járna a fejében. Nem mondom, hogy filozofálgatnia kellene magában az élet nagy kérdéseiről, mert nem biztos, hogy az ő intelligencia-hányadosával rendelkező emberek erre alkalmasak, de hogy valaki ennyire bután nézzen maga elé... Ehhez rendkívül egyszerűnek kell lenni.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el azóta, hogy Dave elhagyta a szobát, de rendkívül soknak tűnik. A valóság viszont egész biztosan teljesen más. Valószínűleg nagyon kevés idő telt el. Ez tipikusan olyan, mint amikor azt hiszed, már eltelt legalább egy óra, aztán ránézel az órára és alig mozdult el a percmutató. Rendkívül frusztráló és zavaró érzés. Nem bírom megállni, ismét járkálni kezdek, mire Dante egy hatalmasat sóhajt. Feltehetőleg a magssarkúm kopogása zavarja a legjobban, úgyhogy lerúgom magamról a cipőt, ezzel is enyhítve azt a borzalmas zajt, ami a szobában van. Rendkívül lassan telik az idő. Már szinte fájdalmasan lassan. Már éppen magamban kezdem számolgatni a másodperceket, mikor kinyílik az ajtó. Azonnal arra pillantok, és óriási megkönnyebbülés lesz úrrá rajtam, amikor feltűnik Dave. Néhány gyors lépéssel átszelve a kettőnk között lévő távolságot ugrok a nyakába és szorosan átölelem. Ez egészen bizarr, mivel szinte nem is ismerem, csak néhány órája találkoztunk, de egy hatalmas szikla esett le a szívemről, amikor megláttam egy darabban, épségben. Pár másodperc múlva elengedem a férfit és hátrébb lépek.
- Igen, én jól – bólintok, majd végigmérem a velem szemben állót. – Veled minden rendben? Nem bántottak? Nem csináltak semmit? – bombázom gyorsan a kérdésekkel, csak ezután veszem észre, hogy mennyire fáradt is lehet. Bólintok és követem, majd mellé ülök. Az ajtó feltárul és Briana lép be rajta. Új lány. Kevés ember van, akit nem kedvelek, de őt kifejezetten nem kedvelem. Ő élvezetből csinálja ezt az egészet. Látványosan végigmér mindkettőnket, de szerencsére hamar távozik.
- Nem szabad – csóválom meg a fejemet. – Carlos nem szereti, ha az alkalmazottai munka közben alkoholt fogyasztanak – válaszolom nehéz szívvel, hiszen most tényleg nagyon jól esne egy pohár... akármi igazából, csak jó erős legyen, minél több és minél kevesebb emléket hagyjon a mai napról. – Mi történt? Mit akart Carlos? – teszem fel végül az ominózus kérdéseket, amik már akkor foglalkoztattak, amikor Dave eltűnt egészen hosszú időre.




Dave • x •

avatar
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
24
Foglalkozás :
• táncos
Hozzászólások száma :
82

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Csüt. Júl. 19, 2018 12:45 pm

Lena and Dave
"We rise by lifting others."

Figyelmesen hallgatom a lányt, ahogy próbál meggyőzni arról, milyen nagy slamasztikában is vagyok, csakhogy ahelyett, hogy magamat félteném, a hallottak után inkább miatta kezdek egyre inkább aggódni. Ez a fazon a saját embereit is képes lenne bármikor feláldozni... Az ő szavai, és ez nyilván igaz a táncosokra is. Egyértelmű hogy korábban is sokkal inkább izgatta Carlost az, hogy rossz helyen vagyunk, mint az, hogy egy alkalmazottja megsérült. Akkor egy Lenához hasonló kedves, okos, érzékeny fiatal lány, még mi a jó büdös francért dolgozik egy ilyen helyen? Némileg finomabban fogalmazva, de fel is teszem neki a kérdést, miután megpróbáltam meggyőzni arról, hogy én nem vagyok bajban.
- Miattam ne aggódj, hidd el nekem, tudok magamra vigyázni. Rendben? - Az, hogy lelépjek innen, annyira nem is tűnik rossz ötletnek. Futni ugyan nem fogok, de maradni sincs már okom. Bár legszívesebben meggyőzném a lányt, hogy tartson ő is velem, és hagyja itt ezt az ingoványt, ami előbb-utóbb lehúzná ő is magával a mélybe. Lena azonban még a kérdéseimre sem tud értelmes választ adni, talán nem is akar, de már ideje sincs, mert hirtelen Carlos ront be az ajtón. A táncoslány aggodalmas felkiáltással lép utánam, amikor kikísérnek. Nem tudom, mit akarnak tőlem, de remélem, neki nem lesz ebből az egészből baja.
Az orvosiban egy váratlan feladattal állítanak szembe, de nem én lennék, ha nem vállalnám be, és nem csak azért, mert ez nagyon eséllyel nem csak az unokaöcs, de az én esélyeimet is nagyban javítaná, hogy épségben kikeveredjek innen. A Leonardonak nevezett spanyol származású orvossal az oldalamon sietve nekilátunk, hogy elvégezzük a műtétet. A srác sok vért veszített, nincs már vesztegetni való időnk. Ismét meglep és lenyűgöz, hogy milyen elképesztő módon jól felszerelt ez a hely. Azt leszámítva, hogy nem operációhoz méltón steril, minden van, amire szükségünk lehet. Sebészeszközök, megfelelő világítás, ultrahang-gép és más műszerek... még tartalék vér is, minden vércsoporttal. Az utóbbi kissé gyanúsnak, de jelen esetben igazán hasznosnak mondható. Nagyjából másfél órával később, miután a fiú élete már nincs veszélyben, kérem, hogy szóljanak Carlosnak.
- Túl fogja élni – jelentem ki rögtön, ahogy belép, hisz mindig ez az első, amit hallani akarnak. - Az állapota stabil, a golyót kivettük, rendbe jön. De egy ideig még nem kelhet fel, pihennie kell, sok vért vesztett. Ha jól sejtem, Leonardo majd szemmel tartja, hogy rendben lábadozzon – villan a tekintetem a másik orvos felé, akitől egy kisebb biccentést kapok feleletképpen.
- Köszönöm, Dr. Connor. Remélem, számíthatok a diszkréciójára. Létezik valamiféle orvosi titoktartás, ami erre is kiterjed? - kérdezi, és érzem a hangjában az óvatos, enyhén figyelmeztető puhatolózást.
- Köt az esküm – bólintok enyhén kitérően, hisz az nem terjed ki az efféle lőtt sérülések elhallgatására, de senkinek nem származna belőle haszna, ha erről fecsegni kezdenék, és ezzel szerintem mindannyian tisztában vagyunk, ők pedig csak ezt akarták tudni.
- Hálából a segítségéért... - kimondatlanul is ott van a levegőben, hogy „és a hallgatásáért cserébe” - meghívhatom egy italra? Sőt, akár egy egész üvegre? - kérdezi immár jóval barátságosabban, már amennyire ezt az alakot lehet barátságosnak csúfolni.
- Köszönöm, ha nem nagy gond, szeretnék inkább Lenával eltölteni még egy kis időt. - Szavaim hallatán Carlos arca még inkább felderül, mintha azt tükrözné: „nahát, íme még egy szerencsétlen balek, aki bedőlt a lányaim bájainak, és bármit megtennének, hogy privát szobára mehessenek velük”. Az öröme talán abból is fakad, hogy rájött, megkedveltem a lányt, ez pedig még egy fogás rajtam, amivel sakkban tarthat, és hallgatásra bírhat. Ennek ellenére beleegyezik a késérembe, sőt, az említett italt is ígéri, hogy utánam küldi majd. Én csak örülök, hogy megszabadulok a társaságától. Az egyik embere visszakísér Lenához, és szól Danténak, hogy hagyjon bennünket magunkra. Az utóbbival ismét farkasszemet nézek, miközben kivonul. Nem tudnám megmagyarázni, miért, de első perctől irritál.
- Jól vagy? Minden rendben volt? - kérdezem a lánytól közelebb lépve. Majdnem két órája, hogy magára hagytam, ki tudja, mi történt azóta. Ami engem illet, igazából kezdek fáradt lenni. Késő van, előzőleg lehúztam egy hosszú műszakot, most pedig lezavartam egy váratlan műtétet, miközben árgus szemekkel figyeltek. A hajamba túrok, majd lassan kifújom a levegőt.
- Gyere, üljünk le – intek a fejemmel a magántánc megszemléléséhez szolgáló félkör alakú ülőalkalmatosság felé, majd helyet foglalok. Ebben a pillanatban pedig ismét feltárul az ajtó, és egy másik csinos hölgy lép be rajta, kezében tálcával, azon egy üveg drága whiskyvel, és egyetlen pohárral. A nő végigmér bennünket, majd az arcára erőltet egy műmosolyt, és leteszi a tálcát a közelemben.
- Köszönöm – biccentek, de ő már ugyanilyen szótlanul távozik is. Töltök valamennyit a pohárba, aztán Lena felé tartom – Kérsz?


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
53

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Vas. Júl. 08, 2018 1:14 am


Dave & Lena


Ez az este ennél bizarrabbul nem is alakulhatna. Alapból nem is kellett volna ma dolgoznom, lehetett volna egy szabad estém, de természetesen ilyenkor állít be egy nehéz eset, akit kezelni kell. Persze, annyira részeg volt, hogy egy lány sem volt jó neki, aminek következtében lakberendezőnek csapott fel hirtelen. Ennek meglett a következménye, a következménynek pedig követkzeménye lett Carlos dühe. Elfoglaltuk az orvosi szobát, amit nyilván nem szabadott volna – csak úgy, minden szó nélkül pedig pláne nem. Egy érdekes szóváltás után végül ép bőrrel elhagyhattuk a szobát. Nem is értem, miért mosolyog Dave. Semmi mosolyognivaló nincs a mai estén. Azt pedig, hogy látta, amint egy sérültet cipelnek be ketten, akinek minden bizonnyal lőtt sebe van, felteszi az i-re azt a bizonyos pontot. A férfi egyáltalán nem úgy tűnik, mintha aggódna amiatt, amit az előbb látott, vagy hogy következménye lesz. Márpedig rohadtul kéne aggódnia. Carlos nem szeret szemtanúkat hagyni, ha úgy véli, hogy még visszanyalhat a fagyi.
- Figyelj, nem ismered a főnökömet – kezdem viszonylag higgadt hangon. – Fogalmad sincs, mire képes, ha valaki olyat lát, hall, csinál, amit ő nem akar. Carlos nem fog szarozni, ha arról van szó, hogy valaki ne köpjön. Nem érdeklik más emberek. Az istenért, még a saját embereit is képes lenne feláldozni, ha úgy hozza! – fakadok ki végül. Bosszant, hogy Dave ennyire lazán veszi az egészet. Bosszant, hogy nem érti, amit mondok. Nem azért figyelmeztettem, mert szeretem feleslegesen járatni a számat. Feleslegesen nem szoktam és nem is szeretek beszélni. – Szerintem jobban tennéd, ha fognád magad és elmennél – fejezem végül be már sokkal nyugodtabban. Komolyan gondolom, amit mondok. Nem akarom, hogy baja essen azért, mert éppen rosszkor volt rossz helyen. Ahogy befejezem a mondókámat, belém is szorul a szó. Képtelen vagyok válaszolni a férfi kérdésére. Szeretnék ellenkezni, azt mondani, hogy ez nincs így, de minden egyes szó igaz. Azt sem mondhatom, hogy információkat adok át egy rendőrnek védelemért cserébe. Tátott szájjal pislogok Dave-re.
- Én... – épphogy belekezdenék a válaszadásba, az ajtó hirtelen kivágódik. A főnököm áll ott, sarkában pedig Dante és egy másik kétajtós szekrény. Tekintetem Dave és a főnököm között cikázik ide-oda.
- Ne! – indulok meg kétségbeesetten a még nyitott ajtó irányába, ám az egy pillanat alatt becsapódik. Dante áll velem szemben.
- Te itt maradsz, kussolsz és lerakod az ágyra a seggedet! – közli velem fenegető hangnemben.
- És ha nem, akkor mi lesz?
- Nem akarlak bántani, Lena, de tudod, hogy te húzod a rövidebbet – egy darabig egy mást bámuljuk, majd vérig sértetten fordítok neki hátat és leülök az ágyra. Az agyam kattogni kezd. Mi az istent akarhat Carlos Dave-től? Bántani fogja? Ugye nem... Carlos kiszámíthatatlan és bármire képes. A gyilkolás nála már szinte hétköznapi program. Előszeretettel mocskolja be a kezét, hiszen a piszkos üzleteihez ez elengedhetetlen. Az ajtó irányába nézek, de Dante még mindig ott áll – valószínűleg sejtették, hogy megpróbálnék kilógni. Nem vagyunk kifejezetten egy súlycsoport, úgyhogy nincs mit tennem. Várok, amíg ki nem engednek. Csak remélni tudom, hogy Dave-nek nem esik baja...





Dave • x •

avatar
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
24
Foglalkozás :
• táncos
Hozzászólások száma :
82

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Csüt. Júl. 05, 2018 1:05 am

Lena and Dave
"We rise by lifting others."

A dolgok hamar érdekes fordulatot vesznek, amikor felbukkan a semmiből Lena dühös főnöke. Nem mintha bármi rosszat tettünk volna, azon kívül, hogy olyan helyiségben tartózkodtunk, ahol nem kellene, de csak segíteni akartam, a lány pedig megsérült. Nem hiszem, hogy ezen lenne még bármi magyarázni való. Magamat kihúzva lépek a férfihoz, és fogok vele kezet, majd vagyok annyira udvarias, hogy angolosan távozzak onnan, ahol nem vagyok szívesen látott vendég. Lehetőleg a csinos kísérőmmel. Az engedélyt meg is kapjuk, ám a kifelé menet megint csak olyat látok, amit nyilvánvalóan nem lenne szabad. Nem kimondottan izgatom fel magam rajta, egy lőtt seb számomra nem újdonság, és ahogy a kórházban, úgy itt sem az az első, reflexszerű reakcióm, hogy hívjam a rendőrséget. Az az előírás, de általában jobban izgat az életek megmentése, mint az okok keresése, vagy a tettes levadászása. Szóval elsőre úgy igazán nem is fogom fel, hogy amit látok, az bajt hozhat a fejemre. Lena azonban van olyan kedves, és felhomályosít. Nem tudom, milyen reakciót vár tőlem, de valószínűleg nem azt kapja, mert apró, derűs mosoly játszik az arcomon. Magam sem tudom, min somolygok, talán a lány viselkedésén, ahogy bemenekült velem ebbe a szobába. Mintha komolyan aggódna értem. De nem fogom itt helyben összecsinálni magam egy Carlos féle senkiházi alak miatt. Talán nem tűnök többnek egy jámbor, mezei dokinál, de egy nemrég leszerelt tengerészgyalogos vagyok, és a seregben láttam és tapasztaltam eleget ahhoz, hogy ne riadjak meg a saját árnyékomtól is. Amúgy meg... a bár jelenleg is tele van a legénybúcsúra érkezett egykori bajtársaimmal, akik még ma is bármikor ölnének értem és egymásért. Igaz, most a többségük figyelmét eléggé lekötik a táncosnők és a pia, de attól még ugyanúgy rájuk bíznám az életem, ha arról van szó.
- Én nem hiszem, hogy igazán aggódnunk kellene... Nem láttunk mást, csak egy fickót, lőtt sérüléssel, meg kettő másikat, akik elcipelték. Nem tudhatom, mi történt, vagy hogy kik voltak... akár baleset is történhetett, nem igaz? Carlos is be fogja ezt látni, ha arra a kerülne a sor, hogy elővesz érte – vonom meg a vállam. Amúgy tényleg így van. Még ha akarnék is tenni bármit, ha előtörne belőlem az igazság harcosa, vagy ilyesmi, mit tudnék mondani a zsaruknak? Láttam egy sérült pasast a Peyton's-ban... és? A fejemet ingatom.
- Ha ennyire kiszámíthatatlan a fickó, miért dolgozol neki? Úgy értem... egyértelmű, hogy veszélyes alak, kétes ügyekkel, és ez veszélyt jelent rád is, meg a többi lányra. Ez több annál, mint hogy a kuncsaftok néha tolakodóak vagy erőszakosak. Ez elég komoly – meredek Lenára, és tisztában vagyok vele, hogy a kérdésem elég tolakodó, de tekintve hogy a karja összefoltozásával, meg a főnökével való találkozással túlléptünk a kezdeti finomkodós szakaszon, és ahogy a korábbi viselkedéséből kiderült, valamelyest biztosan érdekli a testi épségem, épp úgy, mint engem az övé, nem foglalkoztatnak tovább a határok, csak kimondom, amit gondolok.
Mielőtt nagyon belemélyülnénk a társalgásba, a privát szoba ajtaja egyszer csak kivágódik, és máris ismét Carlosszal nézhetünk farkasszemet.
- Maga velem jön! - mutat egyenesen rám, majd Lenára pillant. - Te pedig maradsz a hátsódon! - utasítja a lányt. Habozok néhány pillanatot, azon tűnődve, hogy kellene-e bármit mondanom az érdekében, vagy a sajátomban, de végül úgy ítélem meg, hogy egyelőre – a nyers stílust leszámítva – nincs miért ellenkeznem. Ha két gorillával érkezett volna, vagy egy pisztollyal, amit a fejemhez tart, más lenne a helyzet, de így talán tényleg csak dumálni akar. Szóval vetek még egy pillantást a táncosra, aztán bólintok, és követem a férfit... egyenesen vissza az orvosiba.
- Azt mondta, maga sebész. Baleseti, ugye? Leonardo kiváló orvos, de nem erre szakosodott, szüksége van segítségre. Mentse meg az unokaöcsémet, doki! - kéri a maga enyhén dirigálós stílusában. Nekem pedig ennél nem kell több, hogy azonnal ténykedni kezdjek a sérült körül. Ahogy mondtam, engem elsősorban az érdekel, hogy életeket mentsek, minden más mellékes. Talán így vezeklek az Afganisztában elkövetett hibáimért. De most ez sem számít.
- Megállapították már, hogy hová fúródott a golyó? - teszem fel a kérdést Leonardora nézve, aki bólint, és a hátam mögé mutat.
- A képek alapján artériát ért. Nem vehetjük ki csak simán, mert elvérzik. Meg kell műteni – követem a pillantását a műszerre, és azonnal megértem, miről van szó. A hely nem elég steril egy műtéthez, de tehetünk intézkedéseket. Először is kiparancsolok mindenkit a szobából, aki nem tud segíteni. Aztán mindent fertőtlenítünk, és miután meggyőződtem róla, hogy minden szükséges eszköz kéznél van, spanyol kolléga asszisztálásával és közreműködésével elvégzem az operációt.


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
53

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Csüt. Jún. 28, 2018 3:03 pm


Dave & Lena


Carlos jelenléte egyből megtöri az idilli kis beszélgetésünket. A főnököm feje vörös az idegességtől, látszólag mindkettőnket a pokolra kíván, vagy valami még rosszabb helyre. Gyorsan magyarázkodni kezdek, miért foglaltuk el az orvosit. Nem szereti, ha csak úgy járkálnak a hátsó helyiségekben az emberek, főleg az idegenek. Még a saját embereitől sem tűri el, a lányoktól meg pláne nem. Alaposan szemügyre veszi a karomat és a kötést. Meglepő óvatossággal forgatja jobbra, balra, majd engedi el. Dave bemutatkozása után alaposan végigméri az orvost, tetőtől talpig. Nem szól semmit, mintha tőle is magyarázatot várna, vagy inkább megerősítést. Miután ez megtörténik, tekintete ismét rám siklik. Ellentmondást nem tűrő arccal várja a válaszomat a férfi felajánlására.
- Ez csak természetes – válaszolom magamra erőltetve egy mosolyt, és Dave mellé lépek. Carlos bólint.
Elsőnek lépek ki az ajtón, de vállam fölött hátranézek, hogy megbizonyosodjak, valóban követ-e Dave. A főnököm elég kiszámíthatatlan fickó, sosem lehet tudni, mit lesz a következő lépése. Az is lehet, hogy egyszerűen elengedi, de az is elképzelhető, hogy megszorongatja. Szemeimmel követem Dave tekintetét. Éppen egy sérültet hoznak befele, Leonardo az egyik oldalról támasztja, a másik oldalán nem látom, ki van. Dave keze után kapok és finoman megrántom jelezve, hogy forduljon előre minél gyorsabban. Dante figyelmét nem kerüli el egy pillanatra sem a tény, hogy láttuk, amit láttuk. Finoman mindkettőnket meglök.
- A bár a másik irányban van – közli érzelemmentes hangon.
Hirtelen elönt az aggodalom. Dante biztos közölni fogja Carlos-szal, mit láttunk. A folyosó végén ahelyett, hogy mennénk egyenesen a bárba, balra fordulok magammal húzva a férfit.
- A bár a másik irányban van – ismétli magát Dante, mintha csak egy felvételt játszana le.
- De a privát szobák erre – pillantok rá a vállam fölött. Nem hallok magunk mögött további lépéseket, valószínűleg megállt. Amint kicsit messzebb kerülünk a hatalmas fickótól, sietősre veszem a lépteket. A leghtásó ajtónál megállók és beterelem a férfit. A folyosó végére pillantva látom, hogy Dante még mindig ott áll. Dave után én is belépek és gyorsan becsukom az ajtót magam mögött.
- Nem kertelek, szarban vagy – török egyből a lényegre. – Az orvosi miatt még nem lenne nagy gáz, de amiatt, amit láttál, igen. Carlos nem szereti, ha idegenek is belelátnak az itteni dolgokba, pláne nem, ha előtte pont tilosban jártak. Ráadásul elég kiszámíthatatlan a fickó, lehet, hogy egy ejnye bejnyével elenged, de az is, lehet, hogy nem.





Dave • x •

avatar
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
24
Foglalkozás :
• táncos
Hozzászólások száma :
82

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Csüt. Május 24, 2018 12:41 am

Lena and Dave
"We rise by lifting others."

Általában azt mondják a hallgatásról, hogy igent jelent, de ahogy most Lena arcára pillantok, a tekintetéből ítélve rá ez nem vonatkozik. Nem mond semmit, de nem is kell. Nem kérem, hogy fejtse ki, részletezze, vagy ilyesmi, sejtem, hogy ez a munka nem egy leányálom. És nem csak azért, mert épp a vendége által megvágott karját készülök összevonni. Tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb esetben – persze kivételek biztos vannak – nem azért vállal valaki ilyesmit, mert ez minden vágya, hanem mert kell a pénz. Eltartani egy családot, kicsi gyereket, beteg szülőt... Gyakran tesznek ilyesmit egyetemista lányok is, ha megszorulnak. Lena például okos lánynak tűnik, nem lepődnék meg, ha a tanulmányai fedezése miatt dolgozna itt. De nem fogok találgatni. Csak teszem, amiért itt vagyunk. Bár a hosszú, mély csend ilyen esetben nem biztos, hogy nyerő. Inkább kínos, kényelmetlen, és könnyen idegessé tehet egy pácienst. A tapasztalat az, hogy jobb elvonni a figyelmüket a tűről, engem meg amúgy sem zavar a beszéd közben, és hallgatóságnak is jó vagyok. Mindenesetre örülök, hogy lassan kicsit megtört a jég, olyannyira, hogy némileg humorosabb vizek felé is elevickélhetünk. Elvigyorodok a lány „három lépés” tréfájára, és felpillantva a karjáról megállapíthatom, hogy szép a mosolya. Jól áll neki. A szemeiben viszont mintha állandóan egy kis szomorúság ülne.
Már épp végzek az öltésekkel és a kötözéssel is egyaránt, amikor hirtelen feltárul az ajtó, és egy dühös, spanyol férfi lép be rajta, azonnal magyarázatot követelve Lenától. Az utóbbi szinte ijedten pattan fel. Én is követem a példáját – kivéve az ijedten részt. A meglódult vizsgálóasztalt higgadtan visszatolom a helyére, látszólag teljesen közömbösen, de mégis árgus szemekkel figyelem az eseményeket. A férfi kifújja a levegőt, ahogy beljebb lép, az alkalmazotta pedig türelmesen magyaráz, de így is erősen érezhető a levegőben a feszültség. Azt mondanám, itt többről van szó annál, mint hogy jogtalanul használtuk a szobát vagy a felszerelést. A kirakós darabkái még nem kerültek a helyükre, szóval nem teljesen értem a szituációt, de még így is biztos vagyok benne, hogy... valami van.
- Mi nombre es David Connor – mutatkozom be, miután Lena kiejti a nevemet. A spanyol nem éppen az erősségem, de azért elboldogulok, és nem akarom azt a hatást kelteni, hogy nem értem, miről beszélnek, plusz már csak a tisztelet jeleként is helyénvalónak éreztem így indítani. - Sürgősségi sebész vagyok, szóval éppen az ilyen esetek a szakterületem, de már végeztünk is. Lena karja szépen rendbe fog jönni. Nem is zavarok itt tovább, már megyek is vissza bárba. Persze örülnék, ha a hölgy is csatlakozna hozzám – érintem meg a lány karját. Úgy sejtem, egy ilyen kérésre nem mondhat nemet, bár valójában nem magam miatt kérem. Valamiért az a sejtésem, jobb lesz Lenának, ha most nem marad magára a dühös főnökével. A férfi bólint is a szavaimra, majd int, hogy menjünk.
- Dante majd visszakíséri magukat – szólal meg, mielőtt kilépnénk a helyiségből. Magam elé engedem Lenát, mögöttem meg a kétajtós pasas. Nem mintha nem találnánk vissza egyedül is. Összevont, szúrós szemekkel vetek egy pillantást hátra a biztonsági emberre, pont mielőtt elhagynánk a folyosót, és még éppen láthatom, amint egy hátsó bejáraton át egy sérültet cipelnek be az orvosiba. Lőtt sérülés, határozottan biztos, hogy az. A férfit ketten támogatják, az egyiknek nyakában sztetoszkóp lóg. Ha tippelnem kéne, ő lehet Leonardo. Vagy Lorenzo?
A tekintetemet hamar újra előre fordítom, mintha semmit sem láttam volna. Rezzenéstelen arccal lépek be újra a bárba, de az agyam közben erősen zakatol. Mondjuk így már érhetőbb, miért volt olyan ideges Lena főnöke. A Dante nevű talán szólt neki, hogy elfoglaltuk az orvosit... miközben nekik is sürgős lett volna. Vajon mennyire lehet ez itt megszokott helyzet? Inkább nem kezdek vad tippelgetésbe, hogy mi minden is zajlik itt a színfalak mögött.


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
53

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Szomb. Május 19, 2018 11:38 pm


Dave & Lena


Akalulhatott volna jobban is ez a mai este, hiszen a legkevésbé sem számítottam arra, hogy vérző karral fogok kikötni az orvosi szobában, ráadásul Leonardo helyett egy másik orvossal. A vizsgálóágyon ülve válaszolok a kérdésére.
- Nem, dehogy – vágom rá szinte azonnal. – Ez elég extrém eset. A legtöbbször az első hangos szóra már ott teremnek mellettünk, vagy hátul, ha hívjuk őket. Egy-egy fenyegetésnél, kisebb zúzodásoknál tovább nem szoktak jutni. Ezen kívül egy kirívó alkalomról tudok, de nem jellemző – fejezem be. Na meg persze jellemző, hogy néhány lőtt sebet is el kell látnia Leonardo-nak, hiszen Carlos-nak ez a bár a legtisztességesebb és leglegálisabb üzlete, amit vezet, de ez már nem tartozik idegen fülekre. – És a fiúk jó munkát végeznek – fűzöm oda sugdolózásdt színlelve. Tény, hogy ma hibáztak, amit az ő pozíciójukban nem engedhetnének meg maguknak, de ők is csak emberből vannak. Egy pillanatra lefagyok. Hogy megéri-e itt dolgozni? Lesütöm a szemeimet, de nem válaszolok. Ezt ő egyrészt úgysem értené meg, másrészt nem szeretek erről beszélni, harmadrészt nem is akarok.
A spary hideg és csíp, de csak néhány pillanat erejéig. Hamar elmúlik, így visszanyújtom a karomat.
Halkan felkuncogok.
- Mindenkinek kell egy hobbi – vetem oda ironikusan. A továbbiakban nyugodtan viselem, ahogy ellátja a karomat. Tudomásul veszem, hogy tegezhetem, mret elég, ha a kórházban tartják vele a három lépés távolságot a páciensei. – Nehezen tudnád összevarrni a karomat, ha három lépés távolságra lennék tőled – viccelek mosolyogva. Néhány gyors, rutinos mozdulattal ölti össze a sebet, amiből valóban nem érzek semmit, hála az érzéstelenítőnek. Bólogatva hallgatom az orvosi utasításokat, mikor hirtelen az ajtó kicsapódik és a főnököm lép be rajta, arca vörös a dühtől. Ijedtemben felpattanok a vizsgálóasztalról, azt azzal a mozdulattal, akaratlanul hátrébb tolom. Rögtön nekem szegezi a kérdéseit, magyarázatot vár. Lélegzetvisszafojtva pislogok. Tanácstalanul nézek Dave-re, majd vissza a főnökömre, aki ismét hangosan kiabálni kezd.
- ¡Espero que tengas una buena explicación para esto! – felénk közeledve vágja hozzám a spanyol szavakat, én pedig reflexből teszek hátra egy lépést.
- Meg tudom magyarázni – kezdek bele annyira nyugodtan, amennyire csak tudok. Érthető az idegessége, nem tűri el, ha idegenek járkálnak olyan helyekre, ahova csak egy szűk réteg teheti be a lábát. Néhány méterre tőlem megáll, de még szinte itt is érezni, ahogy kifújja a levegőt. – Egy vendég miatt akadt egy kis problémánk – kezdek bele felvéve a szemkontaktust. – Okozott némi gondot – folytatom a magyarázatot felemelve a frissen ellátott karomat. Összevont szemöldökkel vizsgálja a kötést.
- ¿Qué paso? – kérdi közelebb lépve hozzám. A kezemért nyúl. Felemeli és közelebbről is megvizsgálja.
- Dühös volt, összetört néhány üveget, néhány szilánk pedig eltalált – válaszolok a kérdésére. Lassan elengedi a karomat, de nem szól semmit, úgyhogy folytatom. – Próbáltuk elérni Leonardo-t, de Regina azt mondta, városon kívül van. Szerencsére pont a közelben volt Dave, aki orvos, így segített – mutatok a férfira. Carlos némán méregeti az orvost, majd vesz egy mély levegőt. Ismét rám néz. Az arca nem sejtet semmi jót.




Dave • x •

avatar
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
24
Foglalkozás :
• táncos
Hozzászólások száma :
82

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Csüt. Május 17, 2018 10:10 pm

Lena and Dave
"We rise by lifting others."

Miután besétálunk a hátsó rész ékességének számító – számomra legalábbis annak tűnik – orvosi szobába, máris azon vagyok, hogy felkészüljek a lány vérző sérült karjának ellátására, de közben arra is szentelek némi figyelmet, hogy megdicsérjem a hely felszereltségét, és valamiféle társalgást kezdeményezzek. Azt hiszem, leginkább azért, hogy elűzzem azt a kínos csendet, ami teljes súlyával akkor telepedett ránk, amikor a kinti gorillával lenyomtunk egy életre-halálra szemközt bámulást. Meggyőződésem, hogy én győztem, hiszen itt vagyok, bejutottam ebbe a titkos szentélybe, nemde?
- Azt mondod, hogy gyakran vernek össze benneteket erőszakos természetű vendégek? - ráncolom a homlokomat. - A biztonságiak ezek szerint nem végezhetnek valami jó munkát. - Ezt eddig is sejtettem igazából, hisz az imént is csak késve érkezett a segítség Lenához. Pedig elvileg nem épp az ilyen esetek megelőzése lenne a feladatuk? - És ennek ellenére mégis megéri itt dolgozni? - kérdezem kétkedve, enyhén felvont szemöldökkel. Közben azért a kezem is jár, nem csak a szám. A lány összerezzen, amikor lefújom a karját az érzéstelenítővel. Talán figyelmeztetnem kellett volna, hogy kicsit hideg lehet. Most már mindegy. Ismét tartom felé a tenyerem, hogy visszakapjam a kezét, és folytathassam a dolgomat. Nagylány már, biztos vagyok benne, hogy kibír egy kis csípő érzést, főleg ha ezzel elkerülhető a további fájdalom.
- Ó, dehogynem, ez a hobbim. Már eleve főképp csak ezért járok sztriptízbárokba, hogy lecsaphassak a bajba jutott hölgyekre, és kedvemre varrogathassam őket... – Ez a mondat fejeződhetett volna sokkal pikánsabban is, de az nem én lennék. Nem mintha így az állításom valóban megállná a helyét, de mivel Lena, még ha iróniát használva is, de az eddigi komolyságán kicsit engedett, élek a lehetőséggel, hogy egy kicsit közvetlenebb vizek felé evezzünk.
- De nyugodtan tegezhetsz, és szólíts csak Dave-nek. Elég, ha a kórházban tartják velem a három lépés távolságot a pácienseim – fűzöm hozzá egy féloldalas mosollyal, amikor a tekintetünk egy pillanatra egymásba kapaszkodik. Aztán újra a nagyító fölé hajolok. A helyzet igazából nem annyira vészes, mint amennyire először a sok vér miatt tűnt. Van egy nagyobb vágás, amihez kelleni fog egy, vagy legfeljebb két öltés, de a többi szilánk kicsi, nem hatolt mélyre, nem okoztak nagyobb kárt. Amikor az utolsó seb is megszabadul az idegen testtől, ismét letisztítom és fertőtlenítem valamennyit, végül kézbe veszem a tűt és az orvosi cérnát.
- Ne aggódj, ebből már nem fogsz érezni semmit. Nem is tart sokáig, és nyoma sem marad, ígérem – pillantok fel Lenára, mielőtt ölteni kezdek. Valóban gyorsan, rutinosan dolgozom, és eközben a beszédet is mellőzöm, hogy mielőbb túleshessen rajta. Végül kötszert veszek elő. - Ezt holnap cserélni kell, hogy levegőzhessen a seb – figyelmeztetem a lányt, miközben épp körbe tekerem a karját. - És nyugodtan vegyél be Aszpirint, ha úgy érzed... - még a mondatot sem fejezem be, amikor az ajtó hirtelen, nagy lendülettel feltárul.
- Mi a franc?! Ki a fene maga, és mit keres itt? Lena, megmagyaráznád, mi történik itt?? - lép be egy igencsak feldúlt férfi az orvosi szobába, és szinte az első lélegzetével nekünk esik. Mielőtt magyarázkodni kezdenék, úgy döntök, előbb megadom az esélyt Lenának a beszédre, nehogy csak rontsak a helyzeten. Nem tudom, ki a fickó, talán a főnöke, vagy más fontos személy, vagy akár maga Leonardo... annyi biztos, hogy dühösnek tűnik.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
53

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Szomb. Márc. 31, 2018 6:02 pm


Dave & Lena


Nagyon nem így terveztem az estémet. Elvileg nem is dolgozatam volna. Nyilván számítottunk rá, hogy betéved egy nehéz eset. Szinte minden estére jut egy nehéz eset, de a mostani felülmúlta az elvárásainkat. Általában a nehéz esetek csak válogatósak szoktak lenni. „Nem elég magas. Nem elég vékony. Nem elég szőke. Nem elég barna. Nem elég kedves. Nem elég barátságos. Nem elég beszédes. Nem elég csöndes.” A nehéz esetekre jellemző, hogy valami nem eléggé olyan, amilyennek ő azt szeretné. Viszont a mai nehéz esetet elég nehéz lenne besolorni bármelyik kategóriába is. Neki semmi nem volt jó. Valószínűleg már alapból rossz hangulatban tért be hozzánk, hiszen az ember annyi sört, amennyit ő legurított, ok nélkül nem fogyaszt el. Amikor már egyik lány sem tudott mit kezdeni vele, hívtak engem. Csodát én sem tudok tenni, pedig a fickónak most valószínűleg az kellett volna. Bár... lehet, az sem lett volna elég jó. Eddig még néhány kék, zöld, lila, fekete vagy barna folton kívül komolyabb sérülés még nem ért. Olyan nem, amit ne lehetett volna eltakarni egy kis alapozóval és púderrel. A vágások okozta sebek viszont ki fognak vonni a forgalomból kis időre.
Nagy szerencsém, hogy Leonardo hiányában is akad orvos a közelemben. A bárban lévő félhomályban egészen apró dolgok – mint például üvegdarabok egy vágott sebben – valóban nem láthatóak, ezért hátravezetem a férfit az orvosi szobába. Dante egy kis fennakadást okoz a zökkenőmentes haladásban, de szerencsére hamar átenged minket. Carlos számára nagyon fontos a diszkréció, az idegenek kívülhagyása, a hátsó folyosó pedig szinte sérthetetlen. Akadnak azonban kivételes esetek, mint a mostani. A fiúknak is tisztában kell lennie Leonardo távollétével. Hiába tűnnek csak izomnak, semmi agynak, nem buták. Carlos nagy igényességgel válogatja meg, milyen emberekkel veszi körül magát. Az ostobaságnak ebben a bizniszben – és az egyéb alvilági dolgaiban – nincs helye, amit teljesen meg tudok érteni. Vásárra viszi a saját és mások bőrét. Egy hülye csak púp lenne a hátán, aki valószínűleg golyóval a szemei között végezné egy héten belül.
- Igen – értek egyet a férfival. Az orvosi szoba tényleg nagyon jól felszerelt. Szerencsére még nem töltöttem itt sok időt, ezért még nem volt alkalmam alaposan körbenézni, de az már korábbani s feltűnt, hogy a doki nagyon modern eszközökkel és nagyon felszerelt környezetben dolgozik.
Lehuppanok a vizsgálóágyra. Sérült kezemet az ölemben tartva nézegetem a vágást. Néhány apró szilánk egészen mélyre fúródott.
- Sajnos megesik – válaszolom szinte azonnal. - Elég gyakoriak az erőszakosabb vendégek, akikkel sajnos nem tudunk mit kezdeni. - ez nem igaz. Ilyen esetek nem sokszor történnek. Néhány éve itt vagyok már, de összesen egy esetre emlékszem, amikor annyira eldurvult a helyzet, hogy vér folyt. Apróbb sérülések szoktak jellemzőek lenni. De mégsem mondhattam azt, hogy nem, csak a főnököm veszélyes bizniszben utazik, néha meglőnek egy-egy emberét, hasba szúrnak párat, meg hasonlók. Szó nélkül teljesítem a kérését és felé nyújtom a karomat. Figyelem, ahogy a nagyítón keresztül silabizálja ki az apró szilánkokat.
- Hát ez igazán boldoggá tesz.
A spray hirtelen nagyon hideg és nagyon csíp. Reflexszerűen elrántom a karomat. Arcom eltorzul, ahogy az érzéstelenítő marja a sérült területet. Szerencsére csak néhány pillanat az egész. Lassan bizseregni kezd a seb körül, aztán pedig teljesen elzsibbad. Ép kezemmel megnyomogatim a seb mellett. Tényleg nem érzek semmit. Amint meggyőződöm róla, hogy érzéketlen a vágás és környéke, visszanyújtom a karomat.
- Gondolom nem gyakran történik, hogy egy sztriptízbárban karokat varrogat össze – jegyzem meg ironikusan, de felnevetve. – Köszönöm – lejjebb hajolok kicsit, hogy a férfi szemébe tudjak nézni. Hálás vagyok, amiért rám fordítja az idejét, ahelyett, hogy sörözne vagy azokkal lenne, akikkel érkezett.




Dave • x •

avatar
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
24
Foglalkozás :
• táncos
Hozzászólások száma :
82

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Pént. Márc. 23, 2018 10:15 pm

Lena and Dave
"We rise by lifting others."

Én vagyok az a pasi, aki még egy szuper legénybúcsún sem tud igazán szórakozni anélkül, hogy közben legalább egyszer ellásson valakit, vagy máshogy hősködjön - mondanák most rólam valószínűleg a társaim röhögve, ha nem lennének túlzottan elfoglalva a táncoslányok előadásával. Pedig Edwards is orvos, de kettőnk közül csak én nem tudok nyugton ülni a seggemen, és indulok meg segíteni a bajba jutott hölgyön, pedig joggal feltételezheti bárki, hogy már mentőt hívtak hozzá. Igazából ezzel nem is tévednének nagyot, csak mint kiderül, mentő helyett háziorvost, de az is házon, meg városon kívül van, így tehát valóban szükség is lesz a szolgálataimra. Mindenesetre mielőtt varrni kezdenék, vagy bármi más módon kezelni a lány sebét, kötelességemnek érzem közölni vele, hogy a véremben már keveredik némi alkohol is. Valójában még az első sörömet sem pusztítottam el teljesen, nem is vagyok itt ahhoz elég régóta, szóval ez nem igazán fog akadályozni a munkában, de meg szeretném adni a döntés jogát, biztos, ami biztos. A komoly, egyszavas választ hallva azonban muszáj elmosolyodnom. A nőknek mindig olyan érzékeny a szimata, ha arról van szó, hogy ki kell szagolni, egy fickó miből és mennyit ivott korábban, ezt már volt szerencsém tapasztalni. De mivel a lányt ez nem tartja vissza attól, hogy elfogadja a segítségemet, megkérem, hogy átmehessünk valahova máshová, ahol látom is, amit csinálni készülök.
- Nagyszerű. Ha ott több a fény, akkor már indulhatunk is! - A kocsimhoz tett gyors kitérő után már vezet is hátra, a kulisszák mögé. Miért is tagadjam, nem gyakran járok ilyen helyekre, és ha mégis, akkor sem a privát szobákban töltöm az időmet. Pedig most akik látnak elsétálni a lánnyal a hátsó folyosók felé, és nem tudják, mi is történt, azt hihetik, hogy intimebb műsorra vágytam. Én azonban célirányosan követem a csinos kalauzomat az orvosi szoba felé, és csak futólag szemrevételezem az utat, amelyen áthaladunk. Aztán, éppen mielőtt célba érnénk, egy kétajtós szekrény tartóztat fel bennünket. Úgy méreget, mintha azt próbálná kitalálni, merről adja a pofont, amivel elreptethetne melegebb éghajlatok felé, kihúzom hát magamat, és komolyan, enyhén kihívó tekintettel állom a pillantását. Ne gondolja már, hogy csak a nézésétől magam alá csinálok! Lehet, hogy nem születtem ötméteres ogrénak, de fogadjunk, hogy leküldeném a padlóra egyetlen jól irányzott ütéssel! Még akkor is egymással szemezünk szúrós pillantásokkal, amikor Lena rövid magyarázatára félreáll az útból, én meg besétálok utána az orvosi szobába.
- Azta! Ennek a Leonardonak igazán jól felszerelt kis kuckója van itt – jelentem ki elismerően, amint alkalmam van kicsit felmérni a terepet. Van itt minden, amire sürgős esetekben szükség lehet, a legmodernebb eszközök, gyógyszerek, és a többi... Nem mintha irigykednék. Én sem középkori körülmények között dolgozom, a Manhattan Medical Center a város vezető kórházai közé tartozik, csak nem gondoltam volna, hogy egy sztriptízbárban ilyen is van.
- Gyakran történnek veletek ehhez hasonló sérülések? - érdeklődök, mert mi másért tartanának saját orvost? Közben helyet foglalok a vizsgálóágy melletti széken, kézbe veszek egy orvosi csipeszt, és közelebb húzom a nagyítóval felszerelt lámpát, majd be is kapcsolom azt. Azért ezzel tényleg jóval könnyebb lesz, mint a gyér kinti fényben.
- Kérem a karodat – nyújtom felé a kezem, és ha teljesíti a kérésemet, úgy igazítom a karját, hogy a nagyítón át jól láthassam a sebbe ragadt üvegszilánkokat. Ám mielőtt egyenként elkezdeném kiszedegetni őket a csipesszel, még előveszem a táskámból a lidocaint, és a sérült részre fújok vele.
- Ennek gyorsan kell hatnia, aztán már nem is fogsz érezni semmit - közlöm vele biztatónak szánt mosollyal.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
53

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Pént. Márc. 23, 2018 7:21 pm


Dave & Lena


Leonardo városon kívül van, ami azt jelenti, hogy csakis Carlosszal lehet valahol. Valószínűleg a drogügyleteit intézi, amihez szerencsére nekünk semmi közünk nem szokott lenni. Leonardo csak akkor van városon kívül, ha Carlos is. Mindig ott van, ahol Carlos. Városon kívül pedig általában valami cseppet sem veszélytelen üzletet bonyolítanak le. Már annak sem örülök, hogy ennyit tudunk, mert legszívesebben ennyi tudomást sem szerettem volna a főnököm piszkos ügyleteiről. De Carlos úgy érezte, ennyit minden lánynak tudnia kell, ha valami történne vele. Érthető, de nem akarom, hogy elővegyenek valamiért, ha lebukik. Én csak azért vagyok itt, mert jól fizet és kell a pénz a tanulmányaimhoz. Semmi többért. Nem élvezetből, nem azért, mert szeretem magam mutogatni. Csak kell a pénz.
Csalódottan tudatosítom magamban, hogy Leonardo-t ma nélkülöznöm kell. Kedves fickó, ráadásul jó szakember. Nem szokott kérdezősködni, ismeri a diszkréció fogalmát. Ha valakivel történik valami, mindig ő lát el minket, persze, most a főnök élvezi a prioritást. Szerencsémre, a fickó, aki idejött orvos. Miután Regina eltipeg a magassarkújában, óvatosan előre nyújtom a kezem, hogy rá tudjon pillantani a férfi.
- Azt – felelem röviden. Felszisszenek, amikor megfordítja a karomat. Érzékeny, ahogy húzódik a bőr. Óvatosan végigtapogatja a sebek mentén. Visszatartom a lélegzetem. Csak akkor fújom ki a levegőt, mikor elveszi a kezét.
- Érzem – válaszolom a figyelmeztetésére. Érzem a leheletén a sör szagát, ha bár nem olyan erős. Az egyetlen alkoholos ital, aminek a szagától is bukfencezik a gyomrom. A többit sem szeretem kifejezetten, de a sörtől a hideg is kiráz. – De jelenleg nincs más lehetőségem, úgyhogy hálás lennék érte – sóhajtok körbenézve. Leonardo nincs itt, más orvosról nem tudok néhány méteres körzetben, úgyhogy a férfi a legjobb esélyem most arra, hogy ne tátongó sebekkel lófráljak a bárban.
- Lena – árulom el neki a nevem. - Persze, hátra tudunk menni – válaszolom, majd felállok jelezvén, hogy akkor induljunk. Hátul Carlos irodája mellett van Leonardo szobája, ami mindig nyitva van. Csöndes, tiszta és sokkal több a fény, mint idekint. Átvergődöm az üvegszilánkokon és lassan elindulok. A pultnál megvárom a férfit, amíg kimegy a kocsijához. Miután visszaérkezik a hátsó folyosó felé veszem az irányt. Az alagsorba vezető lépcsőn sorra járkálnak fel s alá a lányok, akik folyamatosan váltják egymást. A lépcső mellett elsétálva jobbra fordulok a folyosó végén. Itt már sokkal csöndesebb. Minden ajtó között őrök állnak. Az egyik ki is lép elénk. Dante az. Egy pillanatra sem veszi le a tekintetés a férfiról.
- Orvos – jegyzem meg röviden és megmutatom neki a karomat. Egy darabig habozik, majd félreáll az útból. Nem hibáztatom, amiért nem bízik meg idegenekben. A helyében én sem tenném. A folyosó végén van az orvosi szoba. Ép kezemmel lenyomom a kilincset és előre engedem a férfit. Mielőtt belépnék, hátra pillantok a vállam fölött. Dante még mindig figyel. Becsukom az ajtót. Beljebb lépve kiráz a hideg. A szoba teljesen fehér, tele orvosi műszerekkel. Még a kórházak is megirigyelnék a felszereltséget. Carlos komolyan veszi az emberei biztonságát, amihez hozzátartozik az orvosi ellátás is.
- Szóóóval... csak néhány öltés és jobb leszek, mint fénykoromban, ugye? – kérdezem lehuppanva a vizsgálóágyra. Remélem, hamar végzünk, mert fázom.




Dave • x •

avatar
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
24
Foglalkozás :
• táncos
Hozzászólások száma :
82

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Szer. Feb. 28, 2018 2:02 am

Lena and Dave
"We rise by lifting others."

Hiába a nagyon jól megszervezett legénybúcsú, nem mondom, hogy nem tetszik a műsor, vagy a társaság, de a figyelmemet azonnal a terem túloldalán levő események vonják magukra, amint feltűnik a pasas ideges arca, és még ilyen távolságból is zűrt szimatolok. Először még visszafogom magam, hogy ne menjek oda azonnal leállítani a részeg alakot, mert abban reménykedek, hogy van valahol egy lesben álló biztonsági ember, aki ebben megelőzhet, de a baj gyorsan megtörténik, és ha a lovagias megmentő szerepében már nem is tetszeleghetek, az orvosi szakértelmemet még mindig fel tudom ajánlani. Mivel nem léptem közbe időben, úgy érzem, ez a minimum, amit meg kell tennem. Tehát hagyom Edwardsot és a sörömet, aztán átsétálok a sérült hölgyhöz, aki már percek óta magára hagyva ücsörög az egyik boxban, és megszólítom őt. A kérdéseimre azonban nemigen kapok egyértelmű válaszokat. A homlokomat ráncolva igyekszem kihámozni a lány szavainak értelmét, és leszűrni belőle a lényeget, ám mielőtt ez megtörténhetne, egy másik táncos lép mellénk. A bizalmatlan pillantásából hamar leveszem, hogy útban vagyok, így a kezeimet magam elé tartva hátrálok egy kicsit, de nem megyek túl messzire arra az esetre, ha mégis szükség lenne a segítségemre. Mivel a még hallótávolságon belül maradtam, tökéletesen hallhatom, amint a Reginának szólított csaj valami Leonardóról beszél, aki városon-kívül-van. Úgy mondogatják ezt, mintha valami varázsszó lenne, de legalábbis lenne bármi másodjelentése, és még inkább úgy érzem, hogy egy olyan beszélgetés tanúja vagyok, amihez semmi közöm. Már azon vagyok, hogy sarkon forduljak, és visszatérjek a sajátjaimhoz, amikor a vérző karú lány végül felém fordítja arcát, és kijelenti, hogy szerencsés a jelenlétem. Bólintok, és amint a másik elmegy, mellé telepszem a boxba.
- Ez azt jelenti, hogy se mentő, se háziorvos? - kérdezem azért meg mégis, majd óvatosan megfordítom a karját, hogy láthassam a sérülését. Elég gyenge itt a fény, de megteszem ami tőlem telik. Nem akarok a meglevőnél is nagyobb fájdalmat okozni, de gyengéden végigtapogatom a vágások mentén, hogy érzek-e bármi nem odaillőt. - Úgy látom, beleragadt a sebbe néhány üvegszilánk, amit ki kellene szedegetni, mielőtt fertőtlenítem, és szükség lesz néhány öltésre is. Megcsinálom én, ha szeretnéd, de figyelmeztetlek, hogy már ittam egy fél sört – árulom el egy halvány mosollyal, nem azért, mintha ez a kevés alkohol akadályozhatna a munkában, hanem mert így érzem etikusnak.
- Mi is a neved? - kérdezem aztán felpillantva a leányzó szemeibe. - Át tudnánk menni valahová, ahol ennél több fény van? Csak mert kétlem, hogy tetszene, ha itt kezdenék varrni. És kimennék előbb majd még a kocsihoz is az orvosi táskámért – teszem aztán még hozzá, mert még ha akad is itt elsősegélykészletük, vagy bármi, amit hasznosíthatnék, én azért mégis csak szívesebben használnám a saját eszközeimet.


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
53

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Pént. Feb. 23, 2018 10:16 pm


Dave & Lena


Hiába dübörög a zene és beszélgetnek az emberek körülöttem, a leghangosabban mégis a saját szívverésemet hallom. Szinte a torkomban dobog. Csak most eszmélek rá, hogy remegek. Próbálom mély ki- és belégzéssel megnyugtatni magam, de elég gyenge próbálkozásnak mutatkozik. A könnycseppek lassan végigfutnak az államon, le a nyakamig. Nem foglalkozom velük. Hallom az üvegszilánkok ropogását, amint közelít valaki. Reménykedem benne, hogy Regina az, és pont közölni akarja velem, hogy pár perc és itt van Leonardo. Vagy esetleg Leonardo maga. Neki még jobban tudnék örülni. Sosem gondoltam volna, hogy előnye van annak, ha a főnököd alvilági fazon, de mégis! Van saját orvosa, aki szükség esetén Carlost és Carlos alkalmazottait látja el. Nyilvánvalóan a két említett kategória – Carlos és Carlos alkalmazottai – közül én utóbbiba tartozom. Nyilvánvaló...
Lassan kinyitom szemeimet, ahogy egyre hangosabban hallom a lépteket. Csak a fejemet fordítom oldalra. Meglepetésemre nem a kollégám, hanem egy idegen férfi áll nem messze tőlem. Elnyúzott arccal nézek rá, majd a karomra. Azt nekem is sikerült megállapítanom, hogy nem néz ki jól. Ha pedig varrni kell, Leonardo képes rá.
- Igen – vágom rá szinte azonnal. – Mármint nem – csóválom a fejem összevont szemöldökkel. – Mármint... ismerünk egy orvost és.. – még be se fejezem a mondatot, Regina tűnik fel a láthatáron. Az arca nem sejtet semmi bíztatót. Egy pillanatra megtorpan és gyanakodva néz végig a férfin, majd mintha nem is érdekelné legyint, és közelebb jön.
- Felhívtam Leonardot – kezdi egy nagy sóhajtással. – Nagyon szívesen, mellesleg – jegyzi meg cinikusan. Nem lepődöm meg, Regina ilyen. Mintha azért is hálával tartozna neki az ember, hogy reggel kikel az ágyból. Érezzük mi megtisztelve magunkat, hogy a társaságában lehetünk. – Háromszor kellett hívnom, mire végül felvette. Képzelheted, mennyi kedvem volt hozzá – húzza el a száját, mintha olyan nagy megterhelés lett volna háromszor rányomni a telefonjára.
- Regina... – szólok rá egy kicsit erélyesebben, hátha veszi az adást és a lényegre tér.
- Szóval, városon kívül van.
- Tessék? – kérdezem vissza meglepetten.
- Városon kívül van – ismétli meg.
- De ezt mégis...
- Városon. Kívül. Van – vág a szavamba, még mielőtt végig tudnám mondani. Hangja kemény, arckifejezése szigorú. Egyből megértem. Tehát Carlos-szal megint valami „jóban” sántikálnak, amiről mi nem akarunk tudni, de valószínűleg veszélyes, ha Leonardo is vele van. Ugyanis Leonardo csak akkor van városon kívül, ha Carlos is városon kívül van. Sóhajtok és bólintok. Erőltetett mosollyal fordulok az idegen férfi felé.
- Még szerencse, hogy az úr orvos, ugye? – kérdezem kissé félrebiccentett fejjel. Kicsit arrébb csúszok a boxban jelzésképpen, hogy örülnék, ha leülne és megnézné a vágásokat.
- Én már itt sem vagyok – jelenti ki Regina és elindul. – Ja, jut eszembe – fordul vissza hirtelen. – Így nem dolgozhatsz, azt ugye tudod? – kérdezi szinte szemrehányóan, majd kacsint és elviharzik.
Sajnos tisztában vagyok vele...




Dave • x •

avatar
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
24
Foglalkozás :
• táncos
Hozzászólások száma :
82

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   Csüt. Feb. 22, 2018 4:40 pm

Lena and Dave
"We rise by lifting others."

Amikor egy volt katonatársunk megnősül, mindannyiunknak ott a helye, hogy ezt megünnepeljük, nincs mese. Bár ami még a lagzinál is nagyobb felhajtással jár, és igazán nagy népszerűségnek örvend, az a legénybúcsú. Pláne amikor úgy megadják ennek a módját, ahogy ez a társaság teszi ma este. Rendesen rákészültek, úgy a szervezkedéssel, mint az alapozással indulás előtt. Ami engem illet, néhány órával ezelőtt még a műtőben voltam, és egy kis túlórát is be kellett vállalnom, úgyhogy örülök, hogy egyáltalán el tudtam jönni, még ha késve is. Persze azon voltam, hogy itt legyek, és ha rajtam múlt volna, a mai műszakomat is elcserélem, de aki leválthatott volna, az utolsó pillanatban beteget jelentett. Van ez így. A bulinak viszont így, hogy le vagyok maradva néhány kör itallal, mintha csak külső szemlélője lennék. Nem is vetettem bele magam olyan nagy lendülettel, mint a többiek. Még mindig az első sörömet iszogatom, nem is igazán kívánok erősebbre váltani. A táncoslányok társaságát élvező srácoktól némileg távolabb eső helyen kényelmesedtem el az egykori szanitécünkkel – akivel évekig vállt vállvetve dolgoztam a seregben ennek a senkiházi csapatnak az egyben tartásán, összefoltozgatásán –, és orvosi témákról vitatkozunk, ami bennünket tökéletesen boldoggá is tesz jelenleg, a többiek szemében meg talán némileg sznobnak tűnhetünk, de ez aligha zavar minket. Ennek ellenére persze el-elkalandozik a tekintetem a szórakoztatásunkra felbérelt lányok felé, de én meg vagyok elégedve azzal is, hogy úgymond tisztes távolságból szemlélhetem a műsorukat.
- Olvastad a legújabb kutatási eredményeket arról, hogy...? - kezd bele valaminek a magyarázatába Edwards, de ekkor az én figyelmemet valami egészen más dolog ragadja magával. A társaságunkon túl próbál az egyik táncos egy részeg alak kedvében járni, de a helyzet fokozatosan kezd eldurvulni. Azt már innen meg tudom mondani, hogy a pasassal valami nagyon nem stimmel. - A tanulmányok azt is megfogalmazzák, hogy amikor a sejtjeink... - az ivócimborám mondandójából csak foszlányok jutnak el hozzám, de azért bólogatok, mintha figyelnék, miközben már azt lesem, hogy van-e a közelben kidobó, aki rajtam kívül még felfigyelhetne a kibontakozó jelenetre. Nem az én dolgom, nem kéne beleavatkoznom, ha van itt más, akinek ez lenne a munkája, de feszültté tesz a tétlenség. Aztán épp amikor már valóban kezd nagyon is komollyá válni a helyzet, a biztonság gyengén ügyelő őrei is felbukkannak, hogy elvonszolják a senkiházit. Ennek ellenére még nem igazán tudom elszakítani a tekintetemet és a figyelmemet a hátramaradt lánytól, aki a vérző karját tartja. Sosem tetszett az a tény, hogy ezek a lányok milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak. Mindegy, hogy táncolás, vetkőzés vagy a testüket is bérbe adják-e, a legtöbbjük nem azért választja ezt, mert erre vágyik, hanem kényszerből, a sok műmosoly, alapozó, smink és miegymás alatt pedig nagyon is boldogtalanok. Mi másért kerülne naponta legalább egy közülük a sürgősségire túladagolással? Vagy mi másért ölte volna meg magát az anyám?
- Bocs, megnézem csajt, hogy van, aztán itt folytatjuk... – kopogtatom meg az asztal lapját Edwards előtt kissé szórakozottan, aztán felpattanok, hogy keresztülsétálva a termen, megálljak a barna hölgyemény előtt.
- Az nem néz ki túl jól... lehet, hogy varrni is kell – vetek egy pillantást egyelőre csak messzebbről a két csúnya vágásra. - David vagyok, orvos. Megengeded, hogy megnézzem? - bökök arra az állammal, majd mielőtt még választ kapnék, ismét körülnézek, hogy a munkatársai közül van-e valaki a közelben. - A kollégáid már hívták a mentőket? - érdeklődöm, mert magamban úgy számolom, ha megtették volna, az elmúlt negyed órában már megérkezett volna a segítség. De a nő még mindig itt ücsörög egymagában, szóval nem vagyok meggyőzve róla, hogy bárki telefonált volna már.


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
53

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Dave & Lena § some cuts   Szer. Feb. 21, 2018 12:25 am


Dave & Lena


Elégedett vigyorral az arcomon szállok ki Logan öléből, aki éppen az előbb villantott meg előttem egy szemmel jól látható összeget. A pénzt gondolkodás nélkül kapom ki a kezéből. Hátat fordítok neki és az ágy felé indulok, ahol vörös köntösöm árválkodik. Egy egyszerű mozdulattal belebújok, a pénzt pedig a zsebébe teszem. A férfi egyelőre a fotelban ülve zihál, homlokáról törölgeti az izzadtságcseppeket. Egy pillanatra lehunyja szemeit és mély levegőt vesz. Logan azok közé a vendégek közé tartozik, aki nem szeretné, ha a felesége rájönnek, hogy ilyen helyekre járkál a férje. Állítása szerint boldog házasságban él, de valami mégis hiányzik a kapcsolatukból, amit nem tud megofgalmazni ő sem. Viszont érzi. Rendszeresen együtt vannak a feleségével, akit csak Annie néven emleget, de sosem érzi azt, hogy tökéletes lenne. Van valami, ami mindig hiányzik. Szereti a feleségét, az elmúlt tíz év alatt egyszer sem csalta meg. Mégis eljön egy ilyen helyre, rendszeres vendég a VIP szektorban. Nem, össze nem feküdne pénzért más nővel sosem. Még csak hozzánk se szokott érni ÚGY... Egy utolsó mély sóhajtás után feltápászkodik. Enyhén őszülő hajába túr, megigazítja ingjét, visszagombolja a legfelső gombot és felveszi a zakóját. Szó nélkül, a rá jellemző „viszlát legközelebb” vigyorral az arcán távozik. Nem szoktunk beszélgetni. Ő nem szeret beszélgetni más nőkkel, csak a feleségével. Egyedül akkor beszélgettem vele, amikor beszámolt a feleségéről. Azóta nem. Még csak köszönni sem szokott. Jön, fizet, megy.
Megigazítom magamon a köntösömet és elhagyom a szobát. Még visszanyúlok, hogy lekapcsoljam a világítást. Ő volt mára az utolsó privát vendég. Lassú léptekkel indulok vissza a szobám felé. Fáradt vagyok. Három lány is elment az elmúlt egy hónapban, úgyhogy Carlos rengeteget dolgoztat minket. Nem panaszkodom, mert szép összeget kapunk érte, amiből tudok is félretenni az egyetemre, de hiába takarja el a smink, mind fáradtak és kimerültek vagyunk. Az alapozó és a pirosító elfedi a sápadtságot, amint belépünk a bárhelyiségbe vagy a privát szobák egyikébe, magunkra öltjük a szerepünket, amiért fizetnek minket, de a munka végeztével nem vagyunk többek, mint fáradt, kimerült lányok. Egyszerű lányok, akik mind valamilyen céllal vannak itt. Vannak, akik szeretnek táncolni, élvezik a férfiak társaságát, ezért szeretik, amit csinálnak. Vannak, akik a pénz miatt vannak itt, akárcsak én. Jól fizet, jó ugródeszka. Van olyan, akit a férje elhagyott, nem fizet gyerektartást és valamiből fenn kell tartania magát és a gyerekét. Sokan tárgyként kezelnek minket, de az összes itt dolgozó lánynak megvan a maga története.
A szobámba érve magamra csukom az ajtót. A pénzt lerakom az asztalon lévő dobozba. El kell még számolnom vele, mert aki nem számol el tisztességesen a pénzzel, az egy sikátorban térhez magához reggel, mint az a lány is, aki tavaly volt itt nagyjából három napig. Carlosnál a bizalom nagyon fontos. Aki nem tartja ezt tiszteletben, az megjárja. Lerúgom a magassarkúmat és leülök az ágy szélére. Felhúzom az egyik lábamat és finoman masszírozni kezdem a talpam. Nagyon fáj. Csupán pár perc nyugtom van, mikor Regina nyit be kopogás nélkül.
- Problémás vendég a bárban. Már a negyedik lányt cseréli le. Elég zaklatottnak tűnik.
- Megyek, megyek – válaszolom sóhajtva. Visszabújok a cipőmbe. Még mindig nagyon fáj a lábam.
Próbálom magamra varázsolni legmegnyerőbb mosolyomat, de minél fáradtabb az ember, annál nehezebben megy.
- Hátul a legénybúcsúsok mögött – mutatja Regina, merre is keressem a delikvenst.
Ahogy elindulok hátrafelé nagyon könnyen kiszúrom a férfit. Egy boxban ül, a kezében egy sörös üveg, az asztalon pedig legalább hat másik. Arckifejezése dühös, zaklatott, ideges, mérges, ingerült és zavarodott egyszerre. Valami nagyon nincs rendben a fickóval. Amint látótávolságba kerülök és rám pillant, féloldalas mosoly kúszik arcomra. Orrát arrogánsan felemelve mér végig, de én ezzel mit sem foglalkozom. Dühít, de nem foglalkozhatok vele. Menet közben ledobom a felsőtestemet fedő vörös szaténdarabot, mire az arca kicsit ellágyul. Hívogatóan néz, kezével is int, hogy üljek az ölébe. Általában ilyet a VIP szobában szoktunk csak csinálni, de valószínűleg nem engedheti meg magának a fickó. Legalábbis a kinézetéből ítélve: ápolatlan frizura, egy egyszerű fehér póló, aminek az alja el van szakadva és még foltos is, világoskék farmer, aminek a térde nem gyárilag fehér, hanem a sok mosástól kopott ki, és fekete cipő, aminek a talp része jól láthatóan le van válva. Mindezek ellenére szófogadóan az ölébe ülök.
- Szia – suttogom a hajamba túrva. – Hogy hívnak? – kérdezem, kezemet pedig a nyaka köré kulcsolom. Nem azt a reakciót kapom, amire számítok. A hajamba erősen belekapaszkodva néz rám.
- Kussolj és csináld a dolgod! – szinte sziszegi a szavakat alig hallhatóan. Néhány másodpercig még nem enged el, mintha meg akarna győződni róla, hogy felfogtam-e, amit mondott. Arcovnásaimat erős koncentrációval sikerül csak uralnom. Miután ismét fel tudok egyenesedni, csípőmet szorosan az övéhez nyomom, mellkasomat kidomborítom. Nem tudom, mire számítsak. Csak azt akarom, hogy vége legyen, fizessen és elmenjen végre. Egy darabig úgy tűnik, minden rendben megy, de pár perc után a férfi arca komor lesz. Látszik, ahogy pillanatról pillanatra egyre vörösebb lesz. Épp csak nem robban fel. Aztán mégis felrobban. Dühösen lök le az öléből és pattan fel. Pont meg tudtam kapaszkodni az asztalban, hogy ne landoljak a földön. A sörösüvegeket ordibálva kezdi el széttörni az asztalon. Hirtelen minden szempárt magunkon érzem. Az asztalba rúg, majd az üvegek szilánkjait tiszta erőből lesöpri az asztalról, ahogyan az épen maradtakat is. Reflexszerűen elfordulok, de érzem, ahogy két nagyobb üvegszilánk is az alkaromba fúródik. Hátrálok pár lépést. Kétségbeesetten fordulok meg, és tekintetemmel Alejandrot és Enricot keresem, akik éppen sietős léptekkel közelednek felénk. A férfi közben tovább őrjöng. Ijedten nézek a karomra, ahol a két jókora üveg díszeleg. Az egyik a csuklómba fúródott, egész közel a vénához, a másik az alkarom közepébe. A következő pillanatban, mikor felocsúdok a fiúk már el is vezették a férfit. Regina rögtön mellettem terem. Olyan gyorsan történik minden, olyan fáradt és tompa vagyok, hogy oda se tudok figyelni arra, amit mond.
- ...úgyhogy ne mozdulj, hívom Leonardot!
Leonardo Carlos orvosa, akit bármikor hívhatunk, ha történik valami. A bökkenő csak az, hogy ma városon kívül van, ha jól emlékszem, ami azt jelenti, hogy legalább egy-két óráig ne nagyon mozduljak innen. Az üvegszilánkokon lassan, óvatosan átlépdelve leülök egy üres boxba. Ép kezemmel a sérült csuklómat az ölemben tartom, fejemet pedig hátradöntöm. Észre sem veszem, hogy könnycseppek potyognak végig az arcomon. Egy darabig bámulom a plafont, aztán lehunyom a szemeimet. Csak teljen el hamar az az egy-két óra...  



Dave • 1027 •

avatar
Munkások
Play by :
• alicia vikander
Kor :
24
Foglalkozás :
• táncos
Hozzászólások száma :
82

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dave & Lena § some cuts   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Dave & Lena § some cuts

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Dave & Jo - Száguldás

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: New York :: Brooklyn :: Szórakozó helyek-
^
ˇ