One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Kapcsolatkeresõ

Millie Crawford
Today at 12:29 pm



Audrie Hendricks

Audrie Hendricks
Today at 12:11 pm



Ryan & Flor

Ryan J. Craig
Today at 8:30 am



double trouble

Ethan Kaminski
Today at 8:22 am



Flor & Jules

Juliet Brewster
Yesterday at 11:50 pm



Dor & Rae | shining stars of the night

Dorian J. Lester
Yesterday at 11:45 pm



Játékpartner keresõ

Millie Crawford
Yesterday at 8:58 pm



Nora & Millie - hey, cousin!

Millie Crawford
Yesterday at 8:35 pm



Ewan & Lena

Lena Caldwell
Yesterday at 7:20 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 11 2
Diákok 4 6
Törvényszegõk 11 11
Bûnüldözés 5 7
Hivatal 0 4
Üzlet 4 4
Oktatás 5 1
Munkások 6 2
Egészségügy 6 6
Összesen 52 39
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots

Elizabeth Luna Cortez, Ethan Kaminski, Fable S. Hill, Joshua Miller, Juliet Brewster, Millie Crawford, Raelyn J. Winters, Valerie Dalton, Wyatt Bennett


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Pént. Dec. 14, 2018 8:05 pm


Why’d you bring a shotgun… to the party bank?


- Ezt remélem is – vigyorodok el a doki szavaira. Még az is lehet, hogy egy árnyalatnyi célzás is rejlik a viccelődés mögött. Egyáltalán nem bánom, ha nem vagyok könnyen felejthető a számára. Szeretem azokat a férfiakat, akik úgy tudnak bókolni, hogy csak egy iciri-picirit érződik flörtnek, de igazából csak ők tudják, mi rejlik pontosan mögötte. És ez így pont jó. Helyes srác, és eddig a modora is elbűvölő, de nem akarok kikezdeni vele.
Azért úgy döntök, megvárom, míg ő is odabattyog a kávégéphez, úgyse tudok itt mit csinálni, míg Leont négyen is operálják odabent. Franc tudja, mennyi idő lesz. Alapvetően nem hinném, hogy sok lenne, de kétlem, hogy a készséges háreme egykönnyen elengedné.
Mikor az irodája kanapéját említi – áá, szóval irodája is van –, hogy mennyire kényelmes, most már azért gyanút fogok, hogy talán nem véletlen a célzás. Ezekben az irreális hosszúságú műszakokban, gondolom, sokszor úgy is nagy a pangás. Bizonyára sok mindent látott már az a kis kényelmes bútordarab.
- Ezek szerint néha lazítani is szokott – mosolyodom el, ahogy a jobb vállammal, és a fejemmel is a falnak dőlök egy kicsit, onnan kémlelem.  A vonásaim mögött ott rejlik, hogy azért tovább gondoltam a témát.
A halvány mosoly pedig marad, akkor is, amikor ledarálja a katonai mondókát. Vicces hallgatni, biztos mélyen rögzülhetett, kérdés, hogy nosztalgiával gondol-e vissza erre az időre, vagy a rossz emlékek vannak többségben. Érdekelne, de inkább mégsem kérdezem meg. Ez már túlságosan személyes.
- Reméljük – bólintok én is egyetértően, mikor a sebesültek állapotáról mesél, és végszóra Leon is megszólal a hátam mögött, majdnem meg is ijesztve ezzel a lesből felbukkanással. A szövegére megforgatom a szemem.
- Megegyeztünk. Majd legközelebb én gyűjtöm be a golyókat, mázli, hogy épp most ismerkedtem meg egy kiváló orvossal– somolygok Dave felé, remélem, érti a viccet, és nem néz minket komplett idiótának.
Nagylelkűen feláldozom magam Leon kedvéért, de csak mert sejtem, hogy az első korty után úgyis visszaszolgáltatja a koffeintankomat. Sajnos a kapitányságon se sokkal jobb a helyzet, szóval ami engem illet, hozzászoktam már. De ezt a fejet sosem fogom megunni tőle.
- Ne aggódj, doki is van a csapatban, és láthattad, hogy Dave bármiből képes szerszámot faragni – jegyzem meg egy vigyorral, cinkosul az említett felé pillantva. – A lehető legjobb kezekben leszel. – Nehogy már kihúzza magát a buliból. Bár lehet, hogy tényleg sokat kivett belőle a sérülés, nem láttam, mennyi vért vesztett, de szerintem azért szerencsére nem olyan sokat.
Mikor kiejti a száján, hogy bankba akar menni, elnevetem magam.
- Na jó. Ezt meg sem hallottuk! – Látva, hogy Dave-nek is tetszik a piálós ötlet, el is indulok velük a lift irányába, de ahogy beszállunk, megcsörren a telefonom. Bowman. Nincs jó előérzetem.
- Robbins – illesztem a fülemhez a kis készüléket. A válasz pedig pont az, amitől féltem.
- Rendben. Húsz perc. Azt inkább tőle kérdezze meg – teszem is le egy röpke másfél perc után, ami arra elég volt, hogy a kórház ajtaját elérjük.
- Rossz hírem van, srácok. A délutáni akció nem járt sikerrel – címzem ezt elsősorban Leon felé, ő tudja, hogy mire gondolok. Gomez. És a Centrál Park. Ahova eredetileg mi is készültünk, még mielőtt beütött ez a bankrablásos krach. És amiről menet közben jól lemaradtunk. Leon a sérülés miatt, én pedig… mert így döntöttem. Így viszont, hogy a pasas elmenekült, minket is behívtak.
- A fickó szökésben van. Életveszélyesen megsebesített egy rendőrt, és Bowman szerint minden mozgósítható egységre szükség van. Nekem mennem kell – állok meg egy fél pillanatnyi habozásra, majd hozzáteszem. – Rólad is kérdezett, de mondtam, hogy inkább nem fosztalak meg a dicsőségtől, majd te szépen elregéled neki a hősies kalandjaidat. Azt mondta, rád bízza a döntést – fejezem be komolyan, a szemébe pillantva.
Azt mindjárt gondoltam, hogy Leonnal nem lesz olyan határozott, mint velem. A hangja szinte megingott, mikor Leon hogylétéről érdeklődött. Magam sem tudom, mi lenne a jobb, talán tényleg az, ha kimarad most ebből, elvégre megsérült, pont a lábán, másrészről ismerem már, tudom, hogy már csak az egója is nehezen viseli majd, ha kettőnk közül ő marad itthon. És azt is, hogy mennyire a begyében van ez a fickó. Egész délelőtt nem tudtam vele témát váltatni.
De akárhogy is dönt, én alkalmazkodom.
- Dave, majd egyszer bepótoljuk – pillantok búcsúzóul az újdonsült ismerősünkre. – Addig még ne lövesd le magad – mosolyodom el, majd egy intéssel a kocsim felé indulok. Húsz percet mondtam, elvileg nem lehetetlen.
Még nem tudjuk, melyik kollégánk sebesült meg, de a gondolataim hamar abba az irányba vándorolnak, hogy nem lett volna szabad lemondom a Central Parkos bevetést. Leon megsérült, de nekem mennem kellett volna. Akkor talán most senki sem lenne életveszélyben.


avatar
Bûnöldözés
Play by :
Àstrid Bergès-Frisbey
Kor :
27
Foglalkozás :
civil zsaru
Hozzászólások száma :
42

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Szer. Dec. 05, 2018 2:07 am




Raina & Dave & Leon


- Persze, mindez csak azért volt, mert nem hallgattam rád – emelem égnek a tekintetem. Kellett volna a pénz a bankból, ez van. Kurva éhes vagyok még mindig, úgyhogy faszán alakult ez az egész így.
Aztán jön a jó kis ellátás, amit mindennél jobban utálok. A kórházak valahogy nem a szívem csücskei, szóval ahogy kész vagyok, „menekülök” is kifelé, már amilyen gyorsan tudok. Azt hiszem, néhány nap kényszerpihenőm lesz, mert így aligha fogok tudni szaladgálni mindenféle bűnöző után.
Visszaérve a mai nap másik két hőséhez bemutatkozom a dokinak.
- Valóban, az lehet, hogy jobb jelző lett volna – kúszik a szám halvány mosolyra. Ahogy pedig elmagyarázza, miért is ilyen, már mindent értek is. – Ja, értem. Így már mindjárt más a helyzet. Kemény lehetett az a hat év – gondolkodom el kicsit, ugyanis én biztos nem tudnám elképzelni magam egy ilyen helyen. Nekem New York az otthonom mióta világ a világ, így is nehezen szakadtam el innen egy-egy bevetésre, mielőtt még lefokoztak volna. Persze azok azért egy fokkal lightosabbak voltak Afganisztánnál, de azért az sem volt sosem gyalog-galopp. A figyelmem persze nem kerüli el a „bájos” megszólítása, amit Rainára mond, és oda is sandítok felé akaratomon kívül is. Remélem nem kezdtek el itt szimpatizálni egymással túlságosan, mert azt valószínű nem tudnám sokáig nézni alkohol nélkül. Nem szeretem, ha előttem történik ilyesmi nyálas szarság.
- Most irigykedsz a VIP kiszolgálásomra? Majd máskor szólok, hogy te kéred a golyót helyettem – vonok vállat halkan röhögve a dolgon. Persze, láthatólag oda voltak a nővérek értem, de hamar lepattintottam az összeset. Én nem vágyom most másra, csak egy kibaszott ágyra. Elveszem a kávét Rainától, belekortyolok és rögtön el is fintorodok.
- Pfuj. Inkább idd meg te, ez borzasztó – adom is vissza a kezébe rögtön a műanyagpoharat. A felvetésre felfut a szemöldököm a homlokomra. Ital? Most?
- Hát én igazából sérült vagyok... – sóhajtok fel. – Fájdalomcsillapító meg minden, tudjátok – nézek hol az egyikre, hol a másikra. Na persze már volt pár olyan alkalom, hogy alkoholt ittam ilyesmire, és sosem lett semmi bajom tőle, de most még nem tudom egyelőre, van-e kedvem hozzá vagy sem.
- Na jó, felőlem. Egy-kér sör belefér, de akkor... be kell mennem egy bankba – röhögök fel, de hiába, tényleg így van. Azóta se jutottam pénzhez, és mint amúgy is mondtam már, nem kell, hogy meghívjanak. Utálok más nyakán lenni, szóval nem fognak tudni eltántorítani a dologtól, szóval kell egy bank.
- Remélhetőleg persze abban nem lesz semmiféle túszejtés. – Vicces a helyzet. – Ha igen, akkor velem van a baj – dugom zsebre a kezeimet, aztán a fejemmel biccentek a lift felé, hogy akkor menjünk, mert nem szándékozom sokáig maradni. Tényleg nyomott vagyok kicsit, mindenre fel voltam készülve a ma este folyamán, csak arra nem, hogy majd egy lövés után sörözgetni fogok. Mondjuk nem is lepődöm meg nagyon az ötleten, hiszen Rainától származik, ő pedig gondoltam, hogy nem fog hazamenni és lefeküdni aludni. Nem abból a fából faragták. Komolyan, néha elcsodálkozom ezen a nőn.
- És ebben a kórházban dolgozol amúgy, Dave? – kérdezem tőle, miközben beszállunk a liftbe és lefelé indulunk a földszintre. Végtére is, sosem baj, ha van az embernek egy jó orvos ismerőse, szóval lehet, Rainának ilyen hátsószándékai is voltak ezzel a sörözgetéssel. Mindenesetre az tuti, hogy én nem kívánok sokáig maradni. Ágyat akarok!


   

✖️ made by Artemis✖️

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Vinnie Woolston
Kor :
30
Foglalkozás :
civil zsaru
Hozzászólások száma :
50

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Szer. Nov. 07, 2018 12:20 am


the cops and the doc
trouble at the plaza

Szélesen elmosolyodom, amint a nő elismeri, hogy a látványos belépők jól jellemzik az életét.
- Szerintem ezzel semmi gond nincs – jegyzem meg. - Hisz így legalább kicsi az esélye, hogy könnyen felejthetővé válik. - Bár egy ilyen csinos rendőrnőt egyébként sem lehet könnyű elfelejteni, én legalábbis nem találkozom lépten-nyomon hozzá hasonlókkal.
- Tulajdonképpen vagy a koffein, vagy itt alszom el a valahol a váróban az egyik széken, és bámulom épp eleget az itteni falakat, szóval... kell még egy kis üzemanyag, ami hazáig egyben tart – jelentem ki, aztán ha már sikerült eljutnom idáig, meg is kerülöm a nőt, közelebb lépkedem a kávéautomatához, kiválasztom a legerősebb feketét, és megszerzem magamnak. Csak ezután fordulok vissza Rainához.
- Nem olyan szörnyű, mint amilyennek hangzik, az irodám kanapéja viszonylag kényelmes is, és szerencsére nem minden műszakom tart végtelen ideig... - vonom meg a vállam ismét egy szélesebb mosollyal. Kissé mulattat az elképedése, ugyanakkor nem ő az első, aki így reagál a hosszú orvosi műszakokról hallva. Aztán ahogy a sereg kerül szóba, automatikusan húzom ki egy kicsit jobban magam, előbújik belőlem a katona. - Igen, hölgyem, szárazföldi különleges erők, 74. Ranger ezred... Katonaorvosként szolgáltam – mondhatjuk, hogy reflexszerűen jön belőlem az információ, ahogy a megszólítás is. Ez olyasmi, ami egy életre az emberbe rögzül, és időnként, ha szóba kerül a téma, felmondom, mint egy mondókát, ha kérdezik, ha nem. Öt-hat évnyi szolgálat nem törlődik csak úgy ki senkiből.
- Igen, mindketten élve eljutottak idáig. A biztonsági őr sok vért veszített, de a kötés végül csillapította a vérzést, szépen fel fog épülni. A másik férfi jelenleg is a műtőben van, reméljük a legjobbakat! - Az utóbbiról sajnos sok jót egyelőre nem tudok mondani. Hosszú műtét vár rá, és még hosszabb felépülés, ha az sikeres lesz. Ma már nem valószínű, hogy többet megtudhatok róla, de holnap egész biztosan ránézek, ha lesz még erre lehetőségem. Tulajdonképpen kész csoda, hogy én nem sérültem meg a hősködés során. Talán amiatt van, mert a túszejtők csak egy veszélytelen mezei orvost láttak bennem. A másik nyomozó viszont, emlékeim szerint, szintén kapott egy golyót, és ahogy ez eszembe jut, érdeklődöm is Rainánál, hogy mi a helyzet vele. A válasz azonban magától a sérülttől érkezik. Kissé meglepett, de barátságos mosollyal fordítom felé a tekintetem. Jó tudni, hogy egyben van. Elnevetem magam, amint a maga módján kedvesen megfogalmazza, mekkora egy barom vagyok, amiért önként rohantam a veszélybe.
- David Connor. Barátoknak csak Dave – szólalok meg megfogva a felém nyújtott kezet, utalva ezzel arra, hogy részemről nem lenne kifogásom a közvetlenebb megszólítás ellen sem. Azok után, amin korábban együtt keresztülmentünk, szerintem simán belefér.
- Merész helyett, lefogadom, leginkább őrültet szeretett volna mondani, és nem hibáztatnám. De a berögzült szokásokat nehéz figyelmen kívül hagyni egy ilyen szituációban, amikor minden ösztönösen jön az emberből. Épp az imént árultam el a bájos partnerének, hogy korábban katonaorvosként szolgáltam. Közel hat év Afganisztánban. Bár való igaz, azóta a traumatológián kívül nem csináltam ilyesmit – árulom el, mielőtt szem- és fültanúja lehetek a másik kettő szórakoztató civakodásának. Őszintén szólva el tudom képzelni azt a VIP kiszolgálást, amiről Raina beszél. Az ápolónők néha hajlamosak túlzásokba esni, amikor izgatottak lesznek egy-egy eset háttérsztorija miatt. Olyankor szinte lehetetlen együtt dolgozni velük.
A nyomozónő ötletét először kissé meglepetten fogadom, váratlanul ér, és közel sem ez volt a terv mára, de hamar át tudom rendezni a mai órarendemet fejben. Ami azt illeti, valószínűleg én sem tudnék egyelőre még aludni. Meg aztán szívesen maradnék még egy kicsit a csinos hölgy társaságában, és az iszogatás sem hangzik rosszul.
- Miért is ne? Az első kört én állom – ajánlom fel, és a tekintetem Leonelre vezetem, hogy ő vajon mit gondol erről a sörözgetésről.


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
59

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Szomb. Okt. 27, 2018 12:16 pm


Why’d you bring a shotgun… to the party bank?

- Legalább legközelebb hallgatsz rám – mosolyodom el, levonva a nekem tetsző tanulságot. Elvégre mondtam, hogy ne álljon be abba a tetű sorba. Amit viszont mostanra totál elfelejtett… ezzel a túszejtős műsorral sajnos nem a műszakunkat csúsztattuk le, hanem abból a bizonyos bevetésből maradunk ki, amire annyira készült. Sérülten nem fogják engedni, hogy részt vegyen benne, én ugyan kérhetném, hogy mehessek, de egyben azt is, hogy a mai akcióra való tekintettel mentesüljek a feladat alól. És az utóbbi mellett döntöttem.
Ahogy átadom a nővéreknek, még megüti a fülem az első egy-két mondat, és azonnal elvigyorodom. Na lám, jó kezekbe került. Vissza is fordulok az ajtóban.
- Bizony ám, ez az úr itt a nap hőse, úgy bánjanak vele. – Azzal ki is slisszolok, majd a folyosón sétálva visszaszámlálok magamban, vajon meddig bírja a hősünk cérnával.  Pár percen belül pedig szinte szó szerint belefutok az orvosunkba, ha nem ismerném fel, a véres felsője egész jó támpontot nyújtana, de erről szó sincs, szerintem egy életre beégett a memóriámba az arca.
- Most írta körül a fél életemet – mosolyodom el erre a nyitásra, és egyben le is veszem az arca mellől a tenyerem, hogy hamarosan átnyújthassam egy kézfogásra. Nem javítom ki, hogy nem nyomozó, csak járőr.
- Aha, persze – a hangsúlyból hallja, hogy ironizálok, de a szemeim mosolyognak rá. – Pont erről beszéltem. - Pasik, pasik. Mindig csak kutyabajuk, de persze örülök, hogy nem sérült meg.
- Ahogy látom, egyelőre a koffein mellett döntött, talán van még valami halaszthatatlan teendője mára? – Egész helyes a mosolya, de úgy összességében is, szimpatikus fickó, nem hiába szurkoltam, hogy ne ölesse meg magát olyan elhamarkodottan. Minimum meg kell hívnom egy sörre, mielőtt fejbe lőné valaki, az nagyon nem lenne fair, ha lemaradnék róla.
- Jézus. És még én panaszkodom az éjszakás műszak miatt. Szóval a seregben szolgált, ez azért sok mindent megmagyaráz. - Már kezdtem ufónak nézni. Vagy őrültnek, de ezt azért nem kötöm az orrára. – Nagyon sokat segített ma, nem csak a sérülteknek, de nekünk is – pillantok egyenesen a halványbarna íriszekbe. Tényleg nagyon fáradt, de azért az a csibészes stílus, amit az előbb is megvillantott, így is jól látható.  – Na és, kitartottak? – kérdezek a bekísért sérültek után. Azt nekem is jól esne tudni, hogy legalább egyelőre nincs halálos áldozat.
- Nem, de ahogy a társam fogalmazott az imént, én csak kintről asszisztáltam. – Az viszont nagyon is meglep, hogy emlékszik a nevemre, konkrétan leesik az állam. – Nahát. Kivételes memória. Ez is a sereg hagyatéka? – nyújtom felé a kezem, valóban lenyűgözve egy tűnő pillanatra, hogy akkor már legyen hivatalos ez a bemutatkozás. Amikor Leonról kérdez, épp csak elkezdeni van időm a választ, az említett delikvens meg is jelenik a színen.
- Úgy néz ki, súrolta egy golyó, de átpasszoltam a nővéreknek, úgy látszott, nagyon is jó kezekbe került– mosolyodok el cinkosan, majd oldalra pillantok az érkezőre. – Azt hittem, élvezed még egy kicsit a sztárságot.
A pillantásom azért lopva végigsuhan rajta, míg a dokihoz beszél, de ruhán keresztül nem látszik, hogy mit csináltak vele, csak az tűnik fel, hogy sántikál. Az idézetre újra mosolyba futnak az ajkaim, azért örülök, hogy épségben megúszta.
- Amilyen VIP kiszolgálásban volt részed az előbb, akár hozathattál volna egy igazit is – nem ilyen gagyi automatásat. De csak a vérét szívom, egy sunyi mosollyal átnyújtom neki az enyém. – Fogd és idd. Mire odasántikálsz, a nap is lemegy – kacsintok rá, majd egy-két másodpercnyi gondolkodás után, bedobom az ötletet.
- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de az én idegszálaimnak jól esne néhány legurított sör. Már átestem a holtponton, aludni úgysem fogok tudni, szóval...



avatar
Bûnöldözés
Play by :
Àstrid Bergès-Frisbey
Kor :
27
Foglalkozás :
civil zsaru
Hozzászólások száma :
42

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Vas. Szept. 23, 2018 2:46 am




Raina & Dave & Leon


Tisztában vagyok az alap elsősegély nyújtási dolgokkal, de ilyesmi, hogy intubálás meg anyám kínja már meghaladja a képességeimet. Emellett meg mindjárt beszarok, úgy lüktet a combom a lövéstől, amit habár próbálok nem mutatni, mégis felszisszenek néhány lépésnél. Kurva életbe, hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen? Nem lehetett volna megúsznom sérülés nélkül? Áh, az nem is én lettem volna, komolyan mondom. Csoda, hogy eddigi rendőr létem alatt nem sérültem meg még komolyabban, amennyi „lightos” karcolást szereztem már.
Örülök, amikor megjelennek a kollégák és bilincsbe verik az összes túszejtőt. Rainával hamar össze is kapjuk magunkat, és mielőtt még a kórházba mennénk, a kapitányságot vesszük célba.
- Ami azt illeti, a kettő egész jó arány – vonok vállat, ugyanis sokkal rosszabbul is elsülhetett volna a helyzet. – Nézd a jó oldalát, megúsztuk a mai műszakot, helyette egy igazán izgalmas túszejtés áldozatai lehettünk. Vagyis lettem. Mert te az eset nagy részét kintről asszisztáltad. – Hála a jó égnek, hiszen így sokkal egyszerűbb volt a helyzetünk. Ha mindketten bent lettünk volna, akkor nem igazán tud Raina sem intézkedni, és akkor ki tudja, talán még mindig a bankban basszuk a rezet.
Határozottan utálom a kórházakat, de el kell látni a lábam, ugyanis én sem vagyok biztos abban, hogy a golyó nem fúródott-e a combomba. Lehet, hogy csak súrolta, de az is lehet, hogy benne maradt az a szar.
- És komolyan bent volt, amikor elkezdtek lövöldözni a túszejtők? – hüledeznek az ápolónők, amire én csak unottan bólogatok. Az egyik pedig még csinos is, de jelen helyzetben annyira nincs kedvem még csak flörtölni sem, hogy csak na. Már csak az ágyamra vágyom, hogy bedőljek és jót aludjak a műszakunk helyett. Esküszöm, ez alatt a körülbelül két órás procedúra alatt, na meg az utána lévő jegyzőkönyv felvevésnek köszönhetően jobban elfáradtam, mint egy nyolcórás, üldözős műszakban.
- És nem félt? – Jó ég, most komolyan ezt játszuk?
- Nem féltem, hogy féltem volna? Rendőr vagyok, nem egy mezei ember. De kedveseim, mi lenne, ha a dolgukat végeznék és nem a szájukat jártatnák? Tudják nem azért vagyok itt, mert olyan baromi sok időm lenne. – Most már határozottan morcos vagyok, nem vagyok vevő az ódákra. Haladjunk már, könyörgöm.
- Szerencséje volt, csak súrolta a golyó, ha nem így lenne, akkor most kénytelen lenne velünk eltölteni még több időt. – Hála a jó égnek, hogy nem így van.
- Majd legközelebb – poénkodom kicsit, aztán ahogy ellátták a sérülést, már ott sem vagyok és kiviharzok az ellátóból, de Rainát nem látom sehol. Hova a fenébe kóborolt el? Vagy dohányzik vagy pedig kávéért ment, a fejem is rátenném erre az állításomra. El is indulok abba az irányba, amerre az automata található, és ahogy befordulok a folyosón, meg is pillantom a társamat egyetemben a dokinkkal, aki a túszejtésnél segédkezett.
- Nem lett komolyabb baja, köszöni a kérdést. Már ha ez rám vonatkozott – szólok közbe a beszélgetésbe, ahogy éppen elcsípem az utolsó mondatot. – Maga aztán merész fickó, nem mondom, körülbelül háromszor gondoltam, hogy ma még ön is „a halál csábos kapujában bizonytalankodna”, ahogy Raina mondaná – mosolyodom el halványan és sántikálva közelebb megyek hozzájuk, majd a kezem nyújtom neki. – Leonel Freeman, örvendek. Nagyon is. Fogalmam sincs, hogyan kell intubálni – vonok vállat, miután a kezem nyújtom neki.  
- Nem hoztál nekem a fantasztikus kávéból? Így kell egy sérülttel bánni? – biggyesztem le az alsó ajkam, mikor Raina felé fordulok. Jól esne még ez a gagyi kórházi kávé is, csak valami koffeint legurulhatna már a torkomon.


   

✖️ made by Artemis✖️

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Vinnie Woolston
Kor :
30
Foglalkozás :
civil zsaru
Hozzászólások száma :
50

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Vas. Szept. 16, 2018 8:39 pm


the cops and the doc
trouble at the plaza

Már több mint öt éve, hogy leszereltem, és csak az orvoslásnak élek, így hát nem mondhatnám, hogy az efféle izgalmak és kalandok folyamatosan az életem részét képezik. Ha a kórházi hajtást és gyakori őrültek házát nem számítjuk – na meg az apámmal való viszonyomat, a mindennapjaimat mostanság elég békésnek mondhatom. Azt sem állíthatjuk, hogy az ilyesmi olyan lenne, mint a biciklizés... és mégis, egy ilyen helyzetben, ami a plázában kialakult, az évek alatt edzett ösztönök egyszerűen automatikusan bekapcsolnak, és nincs helye tétlenségnek, vacillálásnak, félelemnek, csak tesszük, amit az adott helyzet megkíván. Számomra pedig mindig az lesz az első, hogy életet mentsek, az esküm is erre kötelez. Nem sokat tétovázom, amikor bevetődöm a bankba, a teljes zűrzavar közepén, sem akkor, amikor szembeszállok az őrült fegyveres spinével, hogy elláthassam a vérző sérültet. De még akkor sincs sok helye túl sok gondolkodásnak, amikor fegyvert tolnak a képembe, és kitör a pánik, hisz minden esélye megvan annak, hogy a káosz közepén lepuffantanak, hacsak nem leszek én a gyorsabb. Szerencsére az összecsapás jól végződik, a rosszfiúkat elkapják, pillanatok alatt el is özönlik a helyet a rendőrök, de nekem még mindig csak azon kattog az agyam, hogy menthetném meg a földön fekvőket, és hogy segíthetnék nekik életben maradni, amíg a mentők ideérnek. Szegényes módszerekkel, de sikerül intubálnom az egyiket, míg a másiknak egyelőre még kitart a kötése, ami megakadályozza, hogy elvérezzen. Aztán végre befut a felmentő sereg is. Elmondom nekik, hogy orvos vagyok, meg mindazt, amit tudniuk kell, hogy a férfinak légmelle van, a másik sérültnél pedig a golyó artériát ért, és a vékony pánt, amivel elkötöttem, már nem tart ki sokáig, aztán ragaszkodom hozzá, hogy elkísérjem őket a kórházig. Már rég lejárt a műszakom, és máshol lenne a helyem, nem is az én dolgom lesz az életmentő műtéteket végrehajtani, de a saját szemeimmel akarom látni, hogy kitartanak-e, amíg beérnek, szeretném tudni, kihez kerülnek, elmondani az észrevételeimet. Tudom, túlságosan a lelkemre vettem a sorsukat, de ez munkahelyi ártalom. Nálam legalábbis néha határozottan az.
Egy rendőrautó kísér el bennünket a kórházig, ahol, miután szabaddá válok, kicsit ki is faggatnak, felveszik a tanúvallomásomat. Végül már kissé elcsigázva, pólóra vetkőzve, a véres felsőmet a karomra dobva indulok meg a kávéautomatához. Lassan tényleg fennáll a veszélye, hogy koffeinmérgezésben fogok kinyúlni, de szükségem lesz még egy „löketre”, ami ébren tart, amíg hazakeveredek. Útközben felhívom apámat is, aztán hagyok neki egy hangüzenetet, amiben röviden elmagyarázom, hogy mibe is keveredtem, és ennek okán nem tudok eljutni a megbeszélésére. Sejtem, hogy nem fogja díjazni így sem a mulasztást, de annak érdekében, hogy ne kelljen vitába keverednem vele még pár órán át, a készüléket már kikapcsolva vágom zsebre. Nem tudom, hogy a figyelmetlenségem az oka, vagy csak már olyan kimerült vagyok, hogy a külvilágot már csak mérsékelten tudom befogadni, de a folyosón barangolva az egyik kanyarnál majdnem beleütközöm valakibe. Nem is tudom, min lepődöm meg jobban: hogy a tenyere csak fél centire az arcomtól csattan a falon, vagy hogy a nő nem más, mint az egyik zsaru a plázából.
- Üdv, nyomozó – köszönök vissza elmosolyodva. - Ha nem tévedek, szereti a látványos belépőket – jegyzem meg kissé talán szemtelenül, utalva arra, hogy nem csak most toppant elém ilyen váratlanul, de a bankrablás közben is igencsak fel tudta hívni magára a figyelmet.
- Kutyabajom, azon kívül, hogy a szervezetem koffeint vagy alvást követel. Azt hiszem, lassan a kettő egyszerre is menne – szélesedik ki a mosolyom. - Tudja, itt ma már előzőleg lehúztam egy harminc órás műszakot. De nem kell aggódni, a seregben megedződtem az ilyen esetekre, úgyhogy még bírom – toldom meg a kijelentésemet pár megnyugtatónak szánt szóval.
- Egyébként nem, nem dolgozni tértem vissza, csak meg akartam győződni róla, hogy a két lőtt sérült élve eljut idáig. Maga nem sérült meg? - fut rajta végig a pillantásom futólag. Csinos nő, azt meg kell hagyni. A plázában nem volt alkalmam jobban szemügyre venni. - Raina, ugye? Ha jól emlékszem, így szólította a társa. Én Dave vagyok. Tényleg, ő jól van? Nem lett semmi komolyabb baja? - jut eszembe, hogy a pasas, azt hiszem, szintén kapott egy lövést a végén a káoszban.


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
59

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Pént. Aug. 10, 2018 4:56 pm


Why’d you bring a shotgun… to the party bank?

A kezemet tördelve várnám, hogy emelkedjen már feljebb ez az istenverte rács. Gyorsabban! Ha nem az előhúzott fegyveremet szorongatnám. Most már csak pillanatok kérdése, és bejutok, mostanra a kommandósok is felértek a megfelelő emeletre, de ez alatt még mindig túlságosan sok minden történhet, aminek az a vége, hogy emberek halhatnak bele.
És történik is.
Leon magára vonja a figyelmet, bár az kérdéses, hogy átgondolta-e ezt rendesen, mert az amúgy is a pánik szélén álló kis köcsögök most cserébe őt akarják lepuffantani. Erre már ő is kénytelen leleplezni magát, de a sakkban tartás sem jön össze, mert a harmadik fickó a dokit veszi célba. Gyerünk már!
Már csak fél szemmel látom, ahogy a doki minden várakozást felülmúlva lefegyverzi a fickót, és minden bizonnyal el is tátanám a számat, de ezzel egy időben hasra vágom magam, hogy a fegyverrel a kezemben én is begurulhassak a rács alatt a küzdőtérre. A lendületből felegyenesedve azonnal lövök, mégpedig a Leont megcélzó ürgét. Vállon. Úgy, hogy a fegyver lehetőség szerint pottyanjon is ki a kezéből, de ha még az utolsó pillanatban el is akarná sütni, a célzó kezét ért találattól az jócskán irányt tévesszen.  Azt már nem látom, hogy végül mi történik, mert a lövésemmel egyetemben körülbelül másik öt is felhangzik, ahogy a kommandósok is befutnak végül, néhány rövid pillanatra túlságosan követhetetlenné válik a kavarodás. Hogy aztán kevesebb, mint egy percen belül minden elcsendesedjen.  
Mi ezzel itt végeztünk, de a dokira csak most nehezedik igazán a feladata.
- A mentők már az épületben vannak – jövök rá hirtelen, hogy ez a kérdés nekem szólt. És azt is látom, hogy segíteni kellene neki, de… intubálás? Tollam még csak akad, de… lufi? Fogalmam sincs, hol láttam hobbiboltot az épületben, mint az előbb Leonnak is kifejtettem NEM a törzshelyem ez a sokak által bálványozott épületkomplexum.
- Sajnálom, de azt hiszem, hogy csak lufi nélküli lélegeztetésre vagyok alkalmas – jelzem, hogy szívesen segítek én, ahol tudok, de ez most egy lehetetlen vállalkozásnak hangzik.
Az adrenalin elmúltával azért Leonnak is eszébe jutott lábonlövött mivolta, még ha csak súrolta is a golyó a combját, piszkosul tud ám fájni ez. Szóval közöltem, hogy haladéktalanul befurikázom a kórházba, annyira azért nem lett tele sérültekkel, hogy ne tudnák őt is rendbe hozni.
- Szóval összességében egészen jók voltunk. Csak ketten bizonytalankodnak a halál csábos kapujában, és van néhány könnyebb sérült, meg egy csomó sokkot kapott szemtanú… - mire a végére érek, már azt sem tudom eldönteni, hogy ezt komolyan vagy inkább ironikusan mondom. Lehetett volna sokkal rosszabb is a végeredmény, de azért mégis inkább az utóbbi felé araszolgat a hangulatom.
Leon viszont ragaszkodott hozzá, hogy előbb a jegyzőkönyvet vegyék fel tőlünk is, és faggassanak ki, mondván: az egész procedúra sokkal gyorsabban megy majd, ha tudják, hogy épp a kórházba igyekeznénk, de előbb példás zsaruként halaszthatatlan kötelességünknek óhajtunk eleget tenni. Na meg, így utána vissza sem kell már mennünk. Nem hülye ötlet, de azért szúrós pofavizitet tartottam, mielőtt belementem volna. Ám úgy tűnt, talán tényleg rendben lesz.
- Csak ügyesen, nagyfiú - szívom a vérét egy vigyorral, mielőtt még bevonszolnák valami kórterembe, hogy bekötözzék, és megkapja a megfelelő ellátást. Én pedig útnak indulok a folyosón, valami borzalmas automatás kávé után nyomozva, és abban reménykedve, hogy talán egy fokkal kevésbé lesz pocsék, mint ami a kapitányságon kapható.
Ahogy befordulok az egyik elágazásnál - őszintén szólva már nem is annyira vágom, merre kóborolok -, viszont kis híján neki is ütközök valakinek. A koccanástól már csak úgy tudom megmenteni, hogy a jobb tenyerem erőből a falnak csapom, nem messze az arca előtt, ezzel próbálva lefékezni magam, de az egész jelenet így kábé úgy fest, mintha egy felbőszült vízilóval dominával találkozott volna össze, aki őt megpillantva, spontán leteperési szándéktól fűtve, menten kiadná a néma parancsot: állj és ne tovább, kisszívem, eddig tartott jelentéktelen kis életed utad.
- Ó. Helló. – Jézusom! Szökik ki belőlem a meglepetés, amikor arra eszmélek, hogy nem mást mentettem meg a koponyatöréstől, mint azt a fiatal orvost, aki a rablás során segédkezett. – Ez nem sokon múlt – támasztom még mindig a falat előtte, kompletten elállva ezzel az útját, de ezúttal már kicsit sem szándékosan.
- Jól van? Annyira gyorsan történt minden, nem is volt alkalmam megköszönni a segítséget. – Nem tudom, mit keres itt, persze orvos, tőlük általában senki sem szokta megkérdezni, hogy mit keresnek egy kórház folyosóján, de ha túl is van a kihallgatáson, és ha nem sérült, akkor sem szabadna dolgoznia egy ilyen megrázó esemény után. Azt hiszem, erről van valahol valami szabály, de a franc se tudja pontosan.
- Ugye nem a munka miatt jött be? Ha kell, bárkinek leigazolom, hogy most azonnal eresszék szabadon – mozdul aprót a szám sarka. – Az látszott, hogy nem mindennapi kitartása van, de higgye el, megtanultam már, hogy egy férfinak sem szabad hinni, mikor egy ilyen eset után azt állítja: ez csak egy karcolás, vagy hogy minden a legnagyobb rendben van – siklik végig rajta a pillantásom, mintha automatikusan valami igazolást keresnék a szavaimra, és közben már egy halvány mosolyra is futja.  



avatar
Bûnöldözés
Play by :
Àstrid Bergès-Frisbey
Kor :
27
Foglalkozás :
civil zsaru
Hozzászólások száma :
42

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Szer. Május 16, 2018 6:11 pm


the cops and the doc
trouble at the plaza

Amikor ma egy hosszú, harminchat órás műszak után magam mögött hagytam a kórházat, hát egyáltalán nem úgy terveztem, hogy én bizony most megyek, és fejest ugrok egy túszejtő akcióba. Nem mintha nem önként rontottam volna be a bankba, és mi tagadás, ha választani kellene, hogy belekeverek egy fegyveres rablásba, és pisztolyt fognak a fejemhez, vagy inkább időben odaérek a megbeszélésre apámmal, hát koránt sem biztos, hogy magabiztosan az utóbbit választanám. Azt mindenesetre szerintem vehetem egy kisebb sikernek, hogy a korábban elfogyasztott jó erős fekete, az ereimben keveredve a helyzet termelte adrenalinnal, épp elég ütős egyveleget alkot ahhoz, hogy a hosszú, fárasztó műszakom után is éberen, kiélezett érzékekkel szerepeljek ebben a nem várt helyzetben. Ugyanez a keverék sajnos klónozni nem tud, hogy egyszerre lehetnék két helyen, és mindkét sérültünket elláthassam, szóval egyelőre csak reménykedhetek, hogy a feladattal megbízott pasas életben tudja tartani a másik sérültet, amíg a segítség megérkezik. Mert hogy érkezni fog, ebben egy percig sem kételkedem. Főleg azután nem, hogy egy angyali hang tölti be néhány pillanat erejéig a termet, és tudatja velünk, hogy a helyi erők már intézkednek is. A túszokat ez látható reménnyel tölti el, míg a fegyveresek egyre idegesebbek lesznek. Csak ne tegyenek semmi újabb hülyeséget emiatt.
A homlokomat ráncolva pillantok fel a „zsaru-képűre”, amikor magát kihúzva dumálni kezd, tovább hergelve az idiótákat, és majdnem aggódni kezdek, hogy basszus, ennek is elment az esze, de aztán én észreveszem azt, amit a többiek még nem: a fegyveréért nyúl. Tuti, hogy igazam volt, és zsaru a fickó. Ettől még elég merész dolog, amit tesz, és ez hamar meg is mutatkozik, mert mire előkapja a stukkerét, az ellenségnek már minden fegyvercsöve felénk mutat. Nem mondhatnám, hogy tetszik a helyzet, mert bár sejtem, hogy a segítség már csak pillanatokra van, nyilván ezért vette a pasas a kezébe az irányítást, de itt rövidesen elszabadulhat a pokol, és komolyan kaphatok egy golyót a szemem közé a várható káosz közepette, ha nem változtatok a felálláson. Szóval lassan, bizonytalanságot és félelmet tükrözve, mindkét kezemet magam elé tartva emelkedek fel, végig szemmel tartva azt, aki célba vett. Igyekszem azt mutatni, hogy megrémít a helyzet, és én bizony nagyon együttműködő vagyok. Erre válaszképpen pedig a rám szegezett fegyver, a gazdájával együtt már közelít is felém, jelenlegi hatalmának teljes - téves - tudatában, de én pontosan csak erre vártam. Amint elég közel kerül hozzám, felütöm a karját, és kicsavarom a kezéből a fegyvert, így mire felocsúdik, már ő nézhet farkasszemet a csövével. Az egész igazából nem tart tovább néhány másodpercnél, és csupán pillanatokkal előzi meg a rendőrség betörését. Meggyőződésem, hogy épp ez volt a szerencsém. Ám mielőtt még a túszejtők a földre kerülhetnének megbilincselve, előbb ahogy azt vártam, pánikolni kezdenek, zűrzavar keletkezik, és többeket is megcéloznak a fegyvereikkel. Egyikük majdnem leszedi a „zsaru-képűt”, de ellövöm a kezét, mielőtt megtehetné. Abban a minutumban viszont ahogy a rendőrség átveszi az uralmat, én magam is leteszem a fegyvert a földre, és feltartom ismét a két kezem, mielőtt engem is bűnözőnek néznének. A megadásom viszont csak addig tart, amíg az egyik sérült vért nem kezd felköhögni. Ez kurvára rossz jel. Valószínűleg vér kerülhetett a tüdejébe, elzárja a légcsövét. Sietve letérdelek hozzá, és első dolgom kitapogatni a pulzusát, ellenőrizni annak erősségét. Túl régóta fekszik itt keresztüllőtt hasfallal, félő, hogy nem jut el a kórházig élve. A hasára szorított sál is már erősen átvérzett. Leveszem a dzsekimet, és azt szorítom a helyére.
- Hívta már valaki a mentőket? - nézek fel a fiatal nőre, aki a rendőrök élén érkezett be a terembe. Ha jól hallottam, Rainának szólították az imént. - Ennek a férfinak sürgős ellátásra van szüksége, bármelyik pillanatban leállhat a szíve vagy a légzése – közlöm vele, meg az oldalán díszelgő „zsaruval”, mert itt az elsősegélynyújtás sajnos már édeskevés. Mielőbb meg kell műteni a férfit. - Intubálni kellene... Ha nem érnek ide a mentősök időben... muszáj lesz gégemetszést végezni. Kelleni fog egy toll. És alkohol. Meg valami, ami a tüdejéből a levegőt... egy lufi például... - Próbálom hangosan gondolkodva összeszedni, mit is tehetnék jelenleg itt helyben. A hadseregnél megtanítanak rá, hogyan improvizáljunk, és használjunk fel bármit, ami épp kéznél van, arra hogy életet mentsünk. De már évek óta nem a seregnél szolgálok, kell egy-két pillanat, hogy rendszerezzem a gondolataimat. Szerencsére egy plázában vagyunk, ahol nem lehet nehéz hamar összeszedni a szükséges eszközöket.


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
59

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Kedd Ápr. 03, 2018 10:00 pm




Raina & Dave & Leon


Picsába, hogy ennyire szerencsétlennek kell lennünk. Csak egy kis pénz kellett volna ebből a cseszett bankból, erre nem egy bankrablásba csöppenek? Ebédelni akartam. Csak megenni egy rohadt burgert, mielőtt nekiállunk a melónak, erre tessék. Kurva jó.
Az elsősegélynyújtásban nem igazán vagyok jó –igen, pedig egy zsarunak baromira jól kéne, hogy menjen, mert elég gyakori, hogy meg kell mutatkoznia ennek a tudásnak-, így a dokitól kérek segítséget egy nagyon halk pisszenéssel, mire hála a jó égnek fel is figyel rá. Összevonom a szemöldököm és úgy próbálom kivenni, amit mond a nő üvöltése mellett, mire rájövök, ahogy a sál felé néz, hogy mit kellene tennem. Leveszem az emberünk nyakából az anyagot és a hasára szorítom, ahol már elég nagy adag vér tör fel. Jesszus.
Rainát keresem a szememmel, aki idő közben felszívódott kintről, remélhetőleg már intézkedik jó zsaru módjára. Ott kint egyszerűbb egy fokkal, mint itt bent, nem mondom, most szívesen cserélnék vele, de hát nekem kellett mindenáron bejönni a bankba...
A következő pillanatban a nő felénk fordul és össze-vissza hadonászik, mire természetesen én is kénytelen vagyok cselekedni, és arrébb mászni, de aztán fél úton visszafordulok a sérültünkért is. Faszom, hogy még ezzel is nekem kell foglalkozni. Fél pillanaton belül pedig olyan hirtelenséggel hallatszik fel Raina hangja a hangszórókból, hogy egy pillanatra majdnem el is vigyorodom, de aztán a gondolataim újra visszazökkennek a helyére.
- Siess baszd meg, mindjárt jönnek a zsernyákok! – utasítja a háta mögött lévőket, mire a ő az emberekre szegezi a fegyvert, akik jóformán a falra vannak kenődve. A rendőrség pillanatokon belül itt kell legyen, ugyanis már eltelt egy jó tíz perc, ennél több időbe nem telhet, bassza meg. Hol a francban vannak már?
- Jönnek bizony – motyogom az orrom előtt akaratlanul, mikor megjelenik az ajtóban kettő, és már meg is fogalmazódik a terv a fejemben. – Hé! Jó lesz sietni tényleg, mert kifutnak az időből. Azt hitték, hogy egyszerű a bankrablás, mi? Fényes nappal? Merész ötlet! – emelkedem fel a sérültünk mellől, és lassan simít a tenyerem a nadrágomnál lévő fegyverért. Mindez figyelemelterelés, mert látom, hogy a rács szépen lassan megindul felfelé, és Raina is megjelenik az ajtóban. Mikor rám szegezi a fegyvert, hirtelen én is előkapom és a mellette pakolászó társára szegezem azt, hogy sakkban tartsam ezzel, de aztán a harmadik a dokinkra irányítja az övét.
- Ha lő, akkor a dokink is ki fog dőlni, akkor aztán baszhatják, mert nem lesz, ki megmentse itt az embereket. Márpedig itt vér fog folyni, ha így folytatjátok – fenyeget, én pedig nagyon remélem, hogy hamar cselekszik a kinti banda, csak az a kibaszott rács baromi lassú, így pedig félő, hogy eldurran újra a fegyver és akkor vagy én, vagy pedig az orvos lesz az, akit kérdés nélkül lelőnek akár szerencsétlenebb helyen is. Rainával felveszem idő közben a szemkontaktust –persze csak egy rövid időre, hogy vegye a lapot, figyelek, és remélem sikerül a becserkészés-, aztán visszatekintek az emberünkre, és mikor kellő magasságban jár már a rács ahhoz, hogy a kommandósok besurranjanak, lövést mérek az egyik rablónk lábára. Egymás után legalább öt-hat lövés hallatszik, röpködnek a golyók, és érzem, hogy az egyik kibaszottul súrolja a combom szélét. Halkan szisszenek fel, de egy pillanatra sem engedem le a kezem. A kommandósok bekerítik a támadókat, én pedig egy nagy sóhajjal nézek le a lábam előtt heverő emberre, aki láthatólag beájult, és a hasából pedig ömlik a vér.
- Rendőrség, dobják el a fegyvert! – üvöltjük többen is, mire ezek a nyomorultak megadják magukat és a fegyverük a földre hull, ahogy megemelik a kezeiket.
- Jaj tesó! Nem volt elég jó a terv! – nyíg olyan hangon, hogy rendesen sérti a fülem, én pedig Raina felé pillantok. A kommandósok bekerítik őket és további három egyenruhás rendőr tűnik fel a sarkon, hogy bilincsbe verjék őket.
- Raina, ha jó vagy elsősegélynyújtásban, akkor segíthetnél egy kicsit, mert én azt hiszem ebben rohadtul elbuktam – nézek le, és sietősen guggolok le a doki mellé, aki még a másik sérülttel foglalkozik. Egyszerűen fantasztikusan indul a napom...


   

✖️ made by Artemis✖️

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Vinnie Woolston
Kor :
30
Foglalkozás :
civil zsaru
Hozzászólások száma :
50

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Vas. Márc. 18, 2018 5:43 pm


Why’d you bring a shotgun… to the party bank?


Oké, most már nem csupán sejtés, hogy az egomán akadt meg a torkán, az viszont megint csak jó kérdés, hogy vajon miért így reagál rá. Túlságosan komolyan veszi a többi húzás mellett, ami sosem véletlen.
- Mert, nem igaz? – firtatom amolyan félkomolyan, mert hát tudom, hogy ezt nem most fogom kideríteni. A többi megjegyzésen csak halványan mulatok, bár mikor újra felhozza az egománt, szélesen elvigyorodok. Hát nem hiszem el. Úgy látszik, tényleg érzékeny pontra tapintottam. Mindenesetre megjegyzem.
- Úgy bizony. Hatalmas hátrányokkal – dehogy felejtem én ezt el nyomatékosítani, és ahogy felérünk, visszafordulok a sorakozó üzletek és éttermek felé, hogy ne is lássa a mimikám. Voltaképp tényleg élvezem a vele töltött időt, ezt azt hiszem, ideje most már beismernem magamnak. Egy icipicit egészen biztosan. Azért túlzásokba sem szabad esni.
Az ebédelős kiruccanásunknak viszont mondhatni lőttek is, mikor Leon bent ragad a bankban egy eddigi tudásunk szerint három fős, fegyveres rablási akció közepébe keveredve. Az események pedig egyre csak aggasztóbbak. Bejelentettem a történteket, és az erősítés már úton van, de addig is… díjaznám, ha senki nem halna meg itt nekem. Kicsit sem szeretnék civil áldozatokat, hiszen itt vagyunk, nekünk kellene megvédenünk az embereket, erre Leon bent, én pedig itt kint ragadva teszem a nagy semmit, míg végül a második lövés is elhangzik. Nem lesz ez így jó.
Ahogy visszaérek, és meglátom, kit lőttek meg, a legelső érzés, ami végigsöpör rajtam a halvány, ösztönös megkönnyebbülés, hogy se nem Leon, és nem is az egyetlen orvosunk az, aki ott fekszik a padón. A második viszont szintén egy akaratlan megszülető indulat-hullám, ahogy összeáll, mi is történhetett pontosan, ez a második sérült most nem feküdne ott, ha a dokink nem vitte volna túlzásba a dolgokat. Épp ezért nem rajongok érte, ha civilek avatkoznak közbe, mert sokszor tényleg sokat tudnak segíteni, ezt aláírom, és a bátorság dicséretes vonás, de éles helyzetekben egyszerűen nem érzik, hogy a hősködéssel nem csak a saját életüket kockáztatják.
A pillanatnyi düh azonban nem marad bennem sokáig. Inkább az agyamat pörgetem. Ő legalább csinált valamit, és szívből remélem, hogy az öv nélkül is meg tudja menteni azt a fickót, ahogy azt is, hogy ezek után most már jobban felméri a lehetőségeit. De úgy látszik, igen. Ha Leonnal összedolgoznának, talán sikerülhetne elkapniuk a csajszit, és akkor jöhetne a nekem is van egy túszom, és nektek is manőver, csak az a baj, hogy így is nekünk lenne nagyobb veszíteni valónk. Meg ki tudja, mennyire hatná meg a gépfegyveres fickókat, hogy a cicababájuk veszélybe került. Ezeknél sose lehet tudni. Bár az előző párbeszédet végighallgatva, sajnálatos, de valószínű, hogy épp ebbe a picsába szorult a legtöbb ész közülük. Talán a másik kettővel könnyebb lenne egyezkedni.
Azt már jó jelnek tartom, hogy Leon és a doki között megindult az óvatos kommunikáció, és mikor feltűnik, hogy sunyiban engem szuggerál, sietve bólintok is neki. Igen, úton van a segítség, csak addig kéne kihúzni valahogy. Lehetőleg életben.
Úgy tűnik, a hátsó fickók végezhettek a biznisszel, mert a nő most a bejárattól távolabbra tereli az embereket, és miután ez nagy nehézkesen megtörténik, ki is adja majd az utasítást, hogy emeljék vissza a rácsot. Picsába. Hol vannak már ezek?! Vagy csak azért tűnnek ennyire hosszúnak a percek, mert közben szakadoznak az idegszálaim?
De hát jól van. Hirtelen meglátom, mit is tehetnék. Nem sok időm maradt, hisz’ nem így terveztem, de ha ezek kijönnek, még anélkül, hogy ideérne az erősítésünk, bármikor szerezhetnek újabb túszokat út közben, meg kell próbálnom a lehető legtöbb embert biztonságba helyezni. De hogy? A bank közvetlen környezetéből már elmenekültek és szerencsére ezen a szinten a lövések hangjával együtt már el is terjedt a vészhelyzet híre, így egész jól kitisztult a környék, de a lenti szint még nyüzsög a vásárlóktól. Illetve most tűnik csak fel, hogy itt is maradt mögöttem egy férfi és egy nő a bank bejárata előtt, a nő arcáról lerí, hogy valakije odabent van, nem sok hiányzik, hogy összeomoljon, a férfi viszont… nem hiszem el, ott áll bazdmeg és veszi az egészet a telefonjával.
- Kérem, hagyják el az épületet, amilyen gyorsan csak tudják – fordulok oda hozzájuk, és hogy megadjam a kellő kibillentést, a kezem a nő hátára téve, előre is tolom finoman, de határozottan. Tiltakozni kezd, hogy bent van a férje, a rendőrség mért nem segít már, vagy hol vannak a mentők, és ez az a pillanat, mikor ki is buggyannak a könnyei. A kislányukról beszél, és hogy nem mehet el addig, amíg… itt van az a pont, mikor kikapcsolok, különben tudom, hogy rám is átragad a feldúltsága.
- Ne aggódjon, már folyik a mentőakció, a férje ki fog jutni épségen – hadarom el, mert látom, hogy teljesen sokkot kapott, fel sem fogja, hogy mindjárt őt is ripityára lőhetik, ha nem indul el nekem. A pasashoz fordulok, és határozott mozdulattal kiveszem a kezéből a telefont.
- Ezt most lefoglalom. Maga pedig segítsen kijutni a hölgynek, most azonnal, akkor esetleg még visszakapja – teszem még hozzá, hogy rendőr vagyok, és el is indulok velük a mozgólépcső irányába, a szemem egy biztonsági őrt keres, de úgy látszik, idefent már egy sincs. Ezek szerint le kell mennem, hiába kezdek el itt ordibálni, a hangomat elnyelné a hely és a tömeg. De kurvára nincs időm lelépcsőzni, aztán meg vissza. A szemem meg is akad egy ponton. Veszek egy nagy levegőt, és nem gondolkodok sokat, azzal csak lebeszélném magam. Gyors elhatározással felugrok, és lezúdítom magam a két mozgólépcső közötti fém felületen. Régen szerettem csúszdázni, legalábbis ezzel nyugtatom magam, tény, hogy ez kicsit rázósabb lesz, de fel sem fogom annyira, mire vállalkoztam, csak mikor már zuhanok, és a gyomrom a nyakamig liftezik bennem. Pár másodperc múlva viszonylag sikerül elegánsan landolnom, lábra, az egyik térdemmel, és a kezeimmel besegítve, azért a tenyeremet szépen lehorzsolta ez a nyamvadék korlát, ahogy valami kapaszkodófélét kerestem, de amint felállok, futok is az első üzlethez, hogy lihegve eldaráljam a biztonsági őrnek, mit is kéne bemondani a központi rádióban. Nem vagyok egy nagy plázarajongó, de kell lennie ilyennek. Sőt, mint kiderül, a kütyün, ami náluk van, ez lehetséges is, az értetlenkedéséből viszont hamar elegem lesz, kiveszem a kezéből, és a megfelelő gombot megtalálva, az egész pláza területén hallhatóvá válik a hangom.
- Figyelem, ez a rendőrség felhívása, megkérünk minden vásárlót, itt dolgozót, és az egész személyzetet, hogy haladéktalanul hagyja el az épületet. Ismétlem, mindenki haladéktalanul hagyja el az épületet. – Mondhatnék még mást is, a kis terrorbandánknak címezve, de abból csak még nagyobb pánik lenne. Nem tudom, odafent épp mi a helyzet, de ebből arra következtethetnek, hogy megjött a rendőrség, és már körbe vannak kerítve. Vagyis nincs túl sok idejük, ha minél nagyobb sansszal meg akarják ezt úszni. A rádiót azért magamnál tartom, és – ezúttal a lépcsőt használva – elindulok visszafelé.



avatar
Bûnöldözés
Play by :
Àstrid Bergès-Frisbey
Kor :
27
Foglalkozás :
civil zsaru
Hozzászólások száma :
42

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Csüt. Márc. 08, 2018 12:37 am


the cops and the doc
trouble at the plaza

Szinte érzem, ahogy kábé egy fél fokot esik a hőmérséklet, amikor betolom a pofámat a bankba, ahonnan egyébként jelenleg menekül, aki csak teheti. Egyesek nyilván azt tippelgetik, hogy őrült vagyok-e, vagy csak elmebeteg, de nem izgatnak. Katonaorvosként kerültem ennél jóval zűrösebb helyzetbe is. Ellátni valaki sérülését, életeket menteni, miközben fegyvert fognak rád, vagy bombát élesítenek melletted, nem újdonság számomra. Valaha mindennapos volt. Mondhatjuk úgy is, hogy nosztalgiázom kicsit.
A pisztollyal hadonászó csajnak viszont egyértelműen nincs ki mind a négy kereke, ennek ellenére azért, bevetve egy-két észérvet, végül mégis sikerül hatnom rá. Talán még van remény, ha nem akarja a biztonsági őr halálát, és hagyja, hogy megmentsem a fickót. Bár ezt amúgy is sejtettem már abból, hogy a lábát lőtte ki, és nem a fejére célzott. Embert ölni, elvenni valaki életét, a legtöbbünk számára nem olyan egyszerű. És ezt nem csak a háborúban szerzett tapasztalataim mondatják velem, hanem többek között az is, amit nap mint nap láthatok a traumatológián.
Nem habozok, amikor engedélyt kapok, hogy ellássam Larry-t, azonban a verbális intézkedéseim hamar kiverik a biztosítékot a hibbant tyúknál. A fogamat csikorgatva, elkomorult tekintettel meredek a másik sérültre, majd fel a nőre. Valaki üsse már le, könyörgöm! Persze nem ilyen egyszerű a helyzet, mert ha az lenne, nyilvánvalóan megtenném én. Habozás nélkül. Csakhogy, egyrészt, a kezem épp elszorítja Larry ütőerét, és ezzel megakadályozom, hogy elvérezzen, másrészt itt a két gorilla is, akik franc tudja, hol rejtegették eddig a gépfegyvereiket, de az biztos, hogy nem aprózzák el a dolgokat.
- Jól van... jól van – bólogatok halkan motyogva, mint egy idióta, mert amúgy most tényleg eléggé annak érzem magam. Ha kussban maradtam volna, nem két áldozat lesz, csak egy. De bassza meg, tényleg kéne az a rohadt öv, mert ha nem tudom mivel elszorítani a pasas sebét... Uhh! Szétnézek a közelben, mit használhatnék helyette. Nem ülhetek itt tétlenül a vénát szorongatva... Ahogy körbehordozom a tekintetemet, mindenfelé csak rémült, remegő embereket látok. Az egyetlen, akiből nem sugárzik a rettegés, hanem csak komolyan szemléli az eseményeket, az a zsaru-képű, akitől az övét kértem. Igazából pont ezért zsaru-képű, mert baromira higgadt még mindig a helyzethez képest, mint akivel naponta történik ilyesmi. Talán szintén egy volt katona, vagy rendőr, tűzoltó, tudomisén... Bár egyelőre, azt hiszem, ez csak nekem szúrt szemet. Mondhatni szerencse a szerencsétlenségben, hogy éppen ő kapja feladatul a másik sérült ellátását, hisz ő legalább nem csinálja össze magát attól, hogy a csaj hozzászólt. Magamban ismét kisebb győzelemnek könyvelem el, hogy a nő, a fenyegetőzések ellenére, még mindig nem arra megy, hogy gyilkolásszon. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy akar innen megpattanni a pénzzel, ha egyszer lezáratta a kijáratot, az ajtón túl meg amúgy is lesz fogadóbizottsága, mire elindulnának a zsákmánnyal. Minden bizonnyal túszokat fognak ejteni, egyet, vagy akár többet, ami biztosítja nekik a szabad utat. Már ha van ehhez elég eszük, bár még így is esélyes, hogy leszedi őket valami mesterlövész, mielőtt messzebbre jutnának.
Tekintetemet a pisszegés irányába fordítom, és a másik segélykérő pillantását látva kicsit közelebb hajolok, hogy láthassam, hol is érte a lövés a sérültet. Rohadt élet! A golyó keresztülment a hasán – hacsak nem maradt benne, de ilyen közelről valószínűbb, hogy áthatolt. Látatlanból képtelenség megállapítani, hogy mely szervei sérülhettek, csak reménykedhetünk, hogy túléli, amíg rendes ellátást kaphat, addig arra kéne koncentrálni, hogy ne vérezzen el.
- Szoríts rá valamit – mondom olyan halkan, hogy szinte csak tátogok. - A sál – intek a fejemmel, hogy vegye le a pasas nyakáról, és azzal próbálja csillapítani a vérzést. Ami azt illeti, nekem is tennem kéne valamit, előállni egy másik kreatív ötlettel, ha már öv nincs. Visszanézek Larry-re, és megakad a pillantásom a nyakában hordott biztonsági kártyán, pontosabban annak a szalagján. Ha elég szorosra kötöm, egy ideig megteszi. A már jócskán véres kezeimmel le is fejtem róla, majd enyhén kapkodva elkötöm vele a seb felett. A semminél egy tized fokkal jobb.
- Na jó, most mindenki menjen oda! - fordul a pszichopicsa az emberek felé, elmaradhatatlanul hadonászva hozzá a fegyverével, és a bejárati ajtótól messzebb eső sarok felé mutat. - Nem hallottátok, barmok? Nyomás! Mindenki oda! - mutogat a pisztolya csövével nagy lendülettel. - Ti is, baszd meg! - szól rám, meg a zsaru-kinézetűre. Ezt mondjuk nem tudom, hogyan is gondolja. Hagyjuk itt a sérülteket magukra, vagy vonszoljuk őket is magunkkal? Én azért inkább az utóbbit teszem, mert bár sikeresen elkötöttem a sebet, de jobb lenne, ha szemmel tudnám tartani, hogy milyen állapotban van.


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
59

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Kedd Márc. 06, 2018 11:05 pm




Raina & Dave & Leon


Érzem, hogy ez a nap egy termékeny nap lesz, és legalább azt az egy bűnözőt a rács mögé küldjük. Lehet, hogy csak egy, de az az egy jó nagy, egy igazi főmufti. Szóval, ha ez sikerül, akkor én ma már elégedetten fekszem le aludni. Ha nem, akkor az azt jelenti, hogy itt más lépésekre van szükség, és biztos, hogy ajánlani fogok egy-két ilyen lépést Bowmannek.
Raina következő mondatára nem mondok semmit, voltaképp elgondolkodom inkább azon, hogy most ez egy bók akart lenni, vagy mi a franc?! Ha igen, érdekesen csinálja, de tetszene, az biztos.
- Az egománnal – bököm ki egy vállvonás kíséretében, mert hát: nem is vagyok egomán! Vagy az lennék? Igazából mindegy is, most tényleg inkább arra próbálom fektetni a hangsúlyt, hogy kitaláljuk, mi lesz a megoldás a jelen helyzetben.
- Hát, elnézést kérek, hogy ennyire sármos vagyok – mondom teljes komoly arckifejezéssel. – Meg talán egy kicsit egomán is ezek szerint – vallom be végül egy apró mosoly kíséretében ahogy a mozgólépcsőre lépek és gálánsan előre engedem. Magam elé, hogy alaposan szemügyre vehessem ezt a pimasz nőt.
- Hát akkor elég nagy hátránnyal indulok – felelem, aztán a távolba lesek. Tényleg kurva sok itt most az ember, nem értem, miért nem dolgoznak? Itt basszák a rezet, amikor sokkal jobb dolgokkal is elüthetnék az idejüket.
A bank felé veszem az irányt, aztán miután az automaták beadták az unalmast, így hát beállok a sorba. Mert le kell vennem pénzt és kész. Semmi más oka nincs ennek, nem kell semmit belelátni, egyszerűen csak készpénz kell és nem a kártya.
A balhé hamar kiüt, én pedig csak pislogok a történteken, mert ha valamire, erre most komolyan nem számítottam. A nő hamar adja le a lövést a biztonsági őr lábába, hogy az még véletlenül se tudjon semmit tenni ellene. Mázli, hogy nem tudja, hogy zsaru vagyok, akkor én lennék a következő célpont, egész biztos. Nem hiányzik egy golyó semelyik testrészembe baszki.
Raina jót mozizik odakintről, de már csak az hiányozna, hogy ő is bejöjjön az oroszlán barlangjába, mert hát nagyon úgy tűnik, hogy ezt a helyet le fogják zárni úgy két percen belül, akkor meg aztán tényleg cselekvésképtelenné válunk. Egy óvatlan pillanatban talán rálőhetnék, de sajnos az sem a legmegfelelőbb, mert ha nem veszti eszméletét, akkor esélyes, hogy sortüzet nyit a jóemberekre.
Oldalra biccentett fejjel lesem, ahogy egy ember bejön a bankba, és összevont szemöldökkel meredek rá. Ő most öngyilkos akar lenni, vagy mi a helyzet? Á, hogy orvos! Így mindjárt más a helyzet, viszont ezzel együtt azért nem kellene ennyit beszélnie, főleg nem még hozzám is?! Alig láthatóan ingatom meg a fejem, miközben nem engedem a tekintetét a dokinak.
Óvatosan kivenném az övem a helyéről, egy szót sem szólok. És jobban tenné, ha ő sem pofázna. Nem, nem fogom szóvá tartani Larryt. A csaj is bepipul a fellépésen, és ha nem akar golyót a dokink magának is, akkor jobb lesz, ha tényleg nem beszél, csak ellátja. Nem lenne jó, ha az egyetlen orvos a helyszínen kidőlne, mert ha nekem elsősegélyt kell nyújtanom, hát baszki, azzal biztos senki nem jár jól.
Az újabb lövésre abba is hagyom a mutatványt. Bocs haver, nem kapsz övet. Nem győzöm elnézést-kérő tekintetet küldözgetni felé, de aztán a tekintetem az újabb áldoztra siklik.
- Baszd meg – motyogom az orrom alatt, mert ez meg éppen mellettem dől ki. Most mi a faszt csináljak? Nem tudok rálőni, mert a másik kettő azonnal nekem esne, és ki tudja, talán azoknál is van fegyver. Sőt... majdnem biztos. És lám, így is van.
Rainára nézek, miközben leengedik az üvegre ezt a szar fémrácsot is, és kérdőn nézek rá. Most körülbelül úgy festhetek, mint egy kibaszott gyerek, akinek halvány lila gőze nincs, mit csináljon. Ez így elég necces, főleg, hogy... baszd meg! Az ott egy gépfegyver? Hát ez fantasztikus.
Fél perc leforgatása alatt a nőre pillantok és kérdőn, szó nélkül lesek a mellettem heverő áldozatra, aki látszólag mindjárt elvérzik.
- Mit nézel, ne nézzél?! Téged is lelőlek mindjárt, ha így folytatod a nézést – üvölti, és halál komolyan. Inkább el is emelem róla a tekintetem, mert úgy tűnik, hogy még a szemem sem áll jól. – Lásd el! – szól oda, mikor visszapillantok rá.
- Oké – mondok ennyit, és leguggolok a vérző emberünkhöz. És akkor csak guggolok ott és nézek, hogy mégis mi a jó anyámat kellene csinálnom? Mikor a nő a pénzt pakolókhoz lép, odapisszegek a dokinknak, hogy kurva halkan, na de tényleg, adjon némi instrukciót. Mondtam, hogy nem vagyok jó elsősegélynyújtásban.
Raina baszki, mekkora mákod van, hogy te ott hesszelsz kint. Hátra is nézek rá, és nagyon remélem, hogy már hívta az erősítést, mert sajnos nem vagyok megváltó, három fegyveres ellen kevés vagyok, mint mackósajtban a brummogás. Talán van valaki aki kintről is feltudja nyitni ezt a szaros rácsot, nem? Központi irányítással, vagy fasz se tudja, nem tudom, hogy működnek itt a dolgok. Nézem úgy fél percig, mire veszi az adást, hogy jelre várok, hogy fog-e történni valami, vagy sem, aztán rájövök, hogy kéne kezdeni valamit ezzel a szerencsétlennel itt a földön, mielőtt még meghal nekem...


   

✖️ made by Artemis✖️

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Vinnie Woolston
Kor :
30
Foglalkozás :
civil zsaru
Hozzászólások száma :
50

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Csüt. Márc. 01, 2018 9:07 pm


Why’d you bring a shotgun… to the party bank?


Elmosolyodom a megjegyzésre. Ez tetszett. Különösen az, hogy nem veszi támadásnak. Az utóbbi időben határozottan kezdünk alakulni, de azért még nem kiabálnám el a sikert.
- Egy jó király az alattvalói fejével is tud gondolkodni – sétálok zsebre tett kezekkel, mellette. Ennél a mondatnál még véletlenül sem akarok ránézni, nehogy még azt szűrje le nekem, hogy úgy értem, jó zsarunak tartom. Pedig az eddigiek alapján egészen kezdi döntögetni bennem a felé támasztott előítéleteket.
Na jó. Lehet mégis elkiabáltam.
- Melyik része nem tűnt komolynak? – fordulok felé ezúttal, enyhén felvont szemöldökkel. Nem is értem, mi baja, hisz’ válaszoltam: perpill nekem sincs jobb ötletem a szökőkútnál. Amit megtoldottam egy kis pszichológiai alátámasztással. Vagy ennyire sérülékeny pontra tapintottam volna az egomán lelkivilággal? Netán ennyire stresszben van? Bámulom néhány tűnő másodpercig a vonásait, aztán vállat vonok.
- Nehezen, szépfiú. A sármod zavarja a radarjaimat. – Ami engem illet, akkor sem fogok csatlakozni hozzá a befeszülésben. Gomezt most már úgyis elkapjuk. De egyelőre inkább éhes vagyok.
A mozgólépcsőn utazva azért még egy pillanatra eltúrázok rajta: vajon tényleg úgy éli meg, hogy szapulom? Ó, anyám, borogass. Azért néha a királyi logika is futhat tévútra.
- Nem mondtam még, hogy kezdő gondolatolvasó vagyok? – fordulok vissza hozzá egy hetyke félmosollyal. Más néven kriminálpszichológus-jelölt. Önkéntes lélek-fúria. Bár azt még én sem tudom megfejteni, hogy mi a manóért kell pénzt felvenni egy szimpla ebéd érdekében. Ám nem is firtatom. Legyen az ő titka.
A megjegyzésén csak megforgatom a szemem, azt viszont ép ésszel már nem tudom feldolgozni, hogy miért áll be abba a nyomoronc sorba. Ránézésre gyanús, hogy mire végez, inkább már vacsorázni fogunk.
Ímmel-ámmal szemezek vele egy ideig, de azért elég hamar elunnám magam, ha nem vonná magára a figyelmet a szóváltás és az a bizonyos lövés. Attól fogva viszont minden megváltozik.
A légkör előbb megfagy, mintha valaki egy pillanatra megállította volna a filmet, hogy kivesézzen egy állóképet, majd mintha az újabb gombnyomásra beakadt volna a szalag, hirtelen többszörös sebességgel indul neki újra. De csak addig, amíg a nő el nem ordítja magát. Az emberek pánikolnak, de végül győz a fegyveres fenyegetés: az őr tanulsága nyomán mégsem mozdulnak.
Leont szuggerálom, próbálom kitalálni, mi járhat a fejében, de nem viszi túlzásba azt a sugallatot. Mindenesetre én is úgy látom jobbnak, hogy egyelőre ne fedjem fel magam. Mikor a csajszi egy az egyben ráemeli a fegyvert, a kezem azért a saját stukkeremre siklik a kabát rejtekében.
Nem tetszik ez nekem.
Látszatra full hülyék, meg úgy egyébként is, ki az, aki a pláza egyik zsúfolt emeletén akar bankot rabolni? Innen nem tudnak egyből kocsiba pattanni, ráadásul kevés az idejük, mert a bentieket leszámítva bárki bármikor hívhatja a zsarukat. Innen nem fognak tudni elmenekülni, hacsak… Valószínűleg túszokra játszanak majd, ezért záratják magukra most is az üvegajtókat. Ám mielőtt az egyik alkalmazott teljesíthetné a parancsot, egy ismeretlen férfi az utolsó pillanatban átverekszi magát a bejáraton, csak nézek, mint a moziban, ha hamarabb észreveszem, biztos, hogy megállítom. De már késő. Az egyetlen, amire gondolni tudok, hogy talán bent van az egyik hozzátartozója. Különben sok lesz már a jelentkező a nem épelméjű posztra. És még csak dél van.
Hamar kiderül, hogy tévedtem. Mindenesetre orvost már nem kell kerítenem az RTL Klubot akartam fölkeresni, de most mintha az Isten küldött volna…, sokkal nyugodtabb viszont mégse lettem. Bátor a pasas, annyi biztos, jó lenne, ha tényleg el tudná látni az őrt, mert elég ramatyul fest. A tapasztalatok alapján viszont sajnos elég ritkán végződik jó eredménnyel, ha egy civil önkéntesen beavatkozik. A helyzet egyre feszültebb. Istenem, ez tényleg nem normális, hogy a rászegezett pisztoly ellenére is tovább közelít.
- Légyszi, ne ölesd meg magad... – mantrázom leheletnyi halkan, ahogy hat szemmel figyelem a jelenetet. Ahhoz túl cukipofa, hogy huszonévesen hősi halált haljon itt a szemem előtt. Nem akarom végignézni.
Szabályosan felsóhajtok, mikor a terrorlédi nem tekinti többé élő céltáblának, és hagyja leguggolni az áldozatunk mellé. Kicsit meg is bénított a jelenet, most jövök csak rá, hogy voltaképp nem szurkolónak érkeztem, hanem lassan nekem is illene tennem valamit. Arrébb megyek pár lépést a korlát mentén, és gyors szavakban bediktálom a helyzetet az ügyeletes rádiófonon. Az erősítés és egy mentő máris úton van.
Ám mielőtt befejezném, újabb kiabálást hallok.
- Ne larryzz itt nekem, bazd meg, azt mondtam, odamehetsz, de nem azt, hogy csináld itt a műsort – reagál a már ismerős női hang, most éppen nem látom, mi történik.  És a dokit sem hallom olyan tisztán, de rossz érzésem van. Miért pofázik? Mért nem lehet kussban ellátni azt az embert, vagy legalább minimális feltűnéssel? Ez most nem egy baleseti színhely, ez egy kibaszott fegyveres rablás, pszichopatákkal.
- Nézd mán, ez süket! Nem mondom még egyszer, hogy kussolsz, különben nem egy halott lesz, hanem kettő, és elhiheted, hogy telibeszarom. Nem hiszed? – Amitől viszont a szusz is bennem marad, hogy csakugyan felhangzik egy újabb lövés. Nekem pedig fogalmam sincs, kit találtak el.
- Egy mentő nem lesz elég, Johns. Rengeteg a civil. Siessetek. – Amilyen amatőrnek és ártalmatlannak tűntek először, kezdünk igencsak szarban lenni. Elrakom a font, és visszasietek. A szemem kapkodva keresi, hol talált célba a golyó. Az első pillantásom Leonra esik, ő szerencsére egyben van, a doki srác is, egy fiatal fickó viszont a földre került, láthatólag hasi sérüléssel. Épp az, aki az előbb még Leon mellett állt. Az öve félig megbontva, a helyezte alapján kiléphetett egy vagy két lépést. Nagyjából összeáll a fejemben, hogy mi történhetett.
- Azt mondtam, senki sem mozdul!
Azt hiszem, ha bent lennék, ez lenne az a pillanat, hogy elővenném a stukkerem, és a meglepetés erejével élve megpróbálnám kilőni a csajszi kezéből a fegyvert. Ha ketten vagyunk Leonnal, talán összejöhetne. Csakhogy kint ragadtam, bassza meg, mostanra már az üzleteket védő, vékony fémhálót is ráengedték az üvegre, így egyelőre végképp nem tudok mást, csak nézni ezt a szépséges jelenetet. Leon pedig hármuk ellen kevés egyedül. Ha felfedné magát, ki tudja, hányan halnának meg, és szinte biztos, hogy túszt ejtenének, amúgy is ez a céljuk, csak még úgy hiszik, nem értek ide a zsaruk. Addig kellene valamit kitalálni.
A másik két ürge közben az alkalmazottakat ugráltatja, végzik a bizniszt, becsületre. És nem is haladnak lassan. Ekkor tűnik fel, hogy az acélbetétes fickó nem ok nélkül szenved stílusficamban. Míg leadtam a drótot, előhúzott, bazd meg, egy gépfegyvert a szövetkabát hóna alól, és azzal növelgeti a tempót. Atyaég.
A tekintetem ismét Leonra téved. Az a nagy helyzet, hogy fogalmam sincs, hogy oldjuk meg a helyzetet. Úgy fest, csak akkor tudok beavatkozni, ha végeztek, és menekülőútra lépnek. Addig viszont még bármi megtörténhet...



avatar
Bûnöldözés
Play by :
Àstrid Bergès-Frisbey
Kor :
27
Foglalkozás :
civil zsaru
Hozzászólások száma :
42

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Pént. Feb. 23, 2018 1:08 am


the cops and the doc
trouble at the plaza

Unottan könyökölök a pultra, a következő feketémre várakozva, mivel az első kör után még koránt sem érzem magam elég fittnek és elevennek egy konferenciagyűléshez. Elég csak rágondolnom az eseményre, és mintha a testemből azonnal távozna minden csepp még megmaradt energiám. Azért megnézném a fater fejét, ha így bealudnék a baromira fontos megbeszélése közepette. Bár szerintem már azzal is elég lesz őt kiborítanom, hogy nem a kötelező kinyalt, öltönyös változatomban jelenek meg, de az átöltözésre már tuti biztos, hogy nem fogok időt pazarolni. A nagy koffeinhiánytól már a sármom sem lehet az igazi, vagy nagyon bénán próbálkozhattam azzal a flörtöléssel, mert a felszolgáló csaj inkább visszavonult valamit művészkedni a kávémmal a pult másik felére – szinte érzem, hogy nem szívecskéket készül rajzolgatni a habba, inkább valami pentagramma félét pingál majd rá, hogy távol tartson, vagy mi –, ahelyett, hogy engem hallgatna tovább. Hát még ahhoz is fáradt vagyok, hogy megsértődjek – mert amúgy rohadt sértődékeny, érzékeny kis lelkem van –, szóval csak támasztom a pultot, és a szomszédos bank történéseit figyelem, mert innen egész jó a kilátás arrafelé. Bár a műsor elsőre nem tűnik nagy számnak, hacsak nem kezdem el így ránézésre elemezgetni a sorban állókat, hogy ugyan melyiknek milyen betegségei lehetnek. A random diagnosztizálás pont az ilyen zsibbadt orvosi agynak való, mint amilyen most az enyém. De aztán hangzavar támad, és bár innen nem értek, és nem hallok mindent tisztán, azért azt máris megállapíthatom, hogy nem semmi társaság verődött ott össze. Majd egyik pillanatról a másikra üt be hirtelen az elfogyasztott koffein, vagy az adrenalin, vagy ki tudja, melyik, amikor előkerül egy fegyver, és az azzal hadonászó nő még el is süti. A biztonsági őr úgy vágódik el, mint egy zsák, de innen nem látom, hol érte a lövés. A legtöbb normális ember kifelé menekül egy ilyen helyzetből, úgyhogy francba is, tuti hogy nem vagyok normális, meg már amúgy is rohadtul máshol kellene lennem, én meg bakker nem tudom visszafogni a bennem lakozó kicseszett szuperhőst. A fejemben levő visító vészcsengők ellenére is a bank felé indulok, bár azokat a hangokat már tökéletesen megtanultam figyelmen kívül hagyni az afganisztáni bevetéseim során, szóval nincs para. Két lépésből a bejáratnál találom magam, majd a két kezemet feltartva közelítek a hibbant tyúk, meg a földön fekvő, félig már eszméletlen őr felé.
- Ne lőjj! Ne lőjj le! - emelem még magasabbra a két mancsomat, amikor a csaj felfedezi a közeledésemet, hogy lássa már, a jó életbe is, hogy tök ártalmatlan lennék, vagy mi. - Orvos vagyok. Csak segíteni akarok... - kezdek bele, de a nő ideges mozdulattal irányomba fordítja a pisztolya csövét.
- Ki hívta ezt ide, baszd meg? Nem kell segíteni... Mi van?! Te is akarsz egy kibaszott golyót a szemeid közé? - A fejemet ingatom hevesen, de azért csak közelítek tovább, amíg el nem érem a haldoklónkat.
- A pasas mindjárt elvérzik. Itt fog meghalni, ha nem segítek, az pedig csak tovább rontana a helyzeten. Csak engedd meg, hogy megnézzem a sérülését! - A tetovált csaj vonakodva ugyan, de végül lassan bólint, én pedig nem habozok tovább. Letérdelek a sebesült mellé, hogy megvizsgálhassam. A lövés a combját találta el, valószínűleg artériát ért. Szorítókötést kell alkalmaznom. - Üdv, Larry! - olvasom le a biztonsági őr névtábláját. - Hall engem? Én Dr. Connor vagyok. Kérem, figyeljen a hangomra! - paskolom meg kicsit az arcát, mert úgy látom, egyre közelebb kerül ahhoz, hogy végleg eszméletét veszítse.
- Hé, maga! - fordulok oda az egyik zsaru-képű fickóhoz. - Adja ide az övét! Szükségem lesz rá – mondom, miközben egyelőre csak a kezemmel szorítom el a véráramot a lőtt seb felett. - Megtenné, hogy szóvá tartja Larry-t, amíg én ellátom? Nagyon nem lenne jó, ha elájulna! - teszem hozzá, csak hogy értse, hogy nagy a tét.


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
59

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Csüt. Feb. 22, 2018 9:33 pm




Raina & Dave & Leon


Ma komolyan van kedvem dolgozni, ez egy kicsit legalább izgalmasabb helyzet, mint a többi szokott, na meg már tényleg jó lenne rács mögött látni azt a szerencsétlent. Raina persze lecsapja a magas labdát, amire felvonom a szemöldököm és úgy sandítok rá.
- Lehet, hogy paraszt-logikával rendelkezem, ha már így mondod, de ezt a logikát még a királyok is megirigyelnék – kacsintok rá. Nem veszem magamra, mert miért tenném, nem vagyok olyan, és már egészen kezdem megszokni a beszólogatásait, de ez oda-vissza megy, még ez a szerencse. Ha csak egyoldalú lenne, akkor problémákba ütköznénk elég gyakran, és az nem lenne az esetünkben túl előnyös.
- Itt most nem az én szapulásomon van a hangsúly, Raina, máskor elviselem, de most komolyan kérdeztem. Tudnál végre kicsit nem rám koncentrálni? – Fontos lenne, ha most komolyan venné, és nem értem, miért kell elviccelni a dolgokat. Jó, azért persze van némi igazság abban, amit mond, de az már most mellékes.
- Ezt egy szóval sem mondtam. – Persze, meghívom, nem arról van szó, szorult belém némi úriemberség –néha még sokallom is egy cseppet-, de a fő ok most a számláim befizetése lenne, és jobb, ha nem kell kétszer fordulnom ilyen téren. Szeretem egyszerre elintézni a dolgokat, és nem felesleges utakat tenni, ha nem muszáj.
- Hát, akkor elég szar helyen laksz, ha nem haragszol, mert New York nem éppen a ritka lakosságáról híres – jegyzem meg vállat vonva egy apró mosollyal a szám szélén, aztán be is megyek a bankba. Az ajtóból még hallom, ahogy Raina megpróbál meggyőzni, hogy ne álljak be a sorba, de annak ellenére, hogy kártyával is tudnék fizetni, a makacs fejemnek köszönhetően le se szarom ezt a tényt.
Az automaták nem működnek, de az, hogy majd egy másik ATM-et veszek igénybe, nem is fordul meg a fejemben. Már csak azért sem. Gyorsan megy ez. Egyik lábamról a másikra állva várom, hogy előrébb jussak, mikor egy hangosabb szóváltás üti meg a fülem sor elejéről. Már éppen ott tartok, hogy szolgálatba helyezem magam, és rendet teremtek –azzal hátha kiérdemlem majd, hogy előre vegyenek-, amikor még ketten becsatlakoznak a párbeszédbe. Édes jó istenem, hogy nektek pont itt kell akciózni, ahol én is vagyok. Nem aljasodom le ezekhez az alpári szarokhoz, ha nem muszáj, majd az aktuális járőrök elkapják őket, ha úgy van, zavarják a többi ember nyugalmát, vagy valami hasonló. Hátrapillantok Rainára, széttárt karokkal, hogy jelezzem, én igyekszem sietni, de nem igazán akaródznak haladni, ahogy elnézem. Ahogy látom, kicsit türelmetlen a drága, de talán már csak tud várni még két percet, mire kijutok innen.
Mire visszanézek, a nő már fennhangon fenyegetőzik a stukkerrel, én pedig nagyokat pislogok.
- Jaj már baszd meg – nyögök ki ennyit szemforgatva, és meglehetősen nyugodt maradok a helyzethez és a többiekhez képest. Nem sejtik, hogy nekem az ilyesmi már mindennapos. Újra Rainára pillantok, és próbálom sugallni felé, hogy még véletlenül se induljon el, és találja ki, hogy bejön, mert úgy tűnik, a nő itt most el akarja zárni a kiutat is, és ha ketten vagyunk bent, akkor szarabb a helyzet. Hitetlenkedő képpel lesek felé, mert nem igazán akarom elhinni, hogy vonzom az ilyet, de mégis úgy tűnik. A tekintetem visszasiklik a pánikoló tömegre, a nőre, majd a biztonsági őrre.
- Szerintem neki ellátás kellene, ha engem kérdeztek – vonom fel a szemöldököm, mire hitetlenkedve néz rám az emberek többsége.
- Kussolj baszd meg! – szegezi rám a fegyvert, én pedig megemelem a kezeimet. Beteg a nő, az már nem kérdés, de itt egyedül kevés leszek, mert ha magánakcióba kezdek – az amúgy is Raina módszere, nem az enyém -, akkor az is lehet, hogy sorozatlövést mér ránk, amit nem vennék szívesen a lelkemre.
- Most azonnal zárják le a kijáratot, innen senki nem megy ki – szól oda a bankosoknak, ők pedig kérdés nélkül cselekszenek, amikor pedig nem figyel oda, újra Rainára figyelekés tátogok neki némán: - Hívj egy orvost. – Hogy legalább a közelben legyen, mert a biztonsági őrnek igencsak szüksége lenne egy ellátásra, mellesleg meg ki tudja, a végére hány sérültünk lesz itt? Fú, baszki, mi a szart kéne csinálni? Gondolkodj Leon, gondolkodj!


  csak mondom, hogy egész véletlenül 666 szavas ez a reag Rolling Eyes Very Happy

✖️ made by Artemis✖️

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Vinnie Woolston
Kor :
30
Foglalkozás :
civil zsaru
Hozzászólások száma :
50

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Vas. Feb. 18, 2018 8:12 pm


Why’d you bring a shotgun… to the party bank?

Szép dolog is, ha az embert a szabadnapján hívják be melózni, de ami engem illet, túl sokat nem problémázok rajta, jelenleg úgy sincs olyan, aki pampoghatna miatta. Talán inkább akkor lettem volna morcosabb, ha kihagynak az akcióból, erre a Gomezre nekem is fáj a fogam. És ahogy látom, ezzel Leonel is hasonlóképp lehet. Habár maga a művelet csak délután esedékes, elvállaltuk akkor már az egész napot. Hogy szerintem?
- Szerintem meglepően könnyen azonosulsz – sandítok rá sunyi mosollyal, ahogy mellette lépdelek. – Nekem nem jön ennyire csípőből a paraszt-logika, de örömest rábízom magam a szakértőre. – Ha ebből megfejti, hogy épp beszóltam, vagy megdicsértem, akkor legény a talpán. De a hangsúly és a bujkáló mosolyom sajnos úgyis megadja a kellő támpontot.  
- A szökőkút szerintem is nyerő lehet, főleg ha beleszámoljuk, milyen egomán a kis lelki világa. – Az eddigi elbénázott akciók során egyszer sem tudta megállni, hogy ne produkálja magát valamivel. Valószínűleg most se lesz másképp. – Mellesleg ebben is hasonlítotok – súgom hozzá halkan, az ebédjavaslatra pedig bólintok.
A múltkori esetből tanulva, ezúttal ugyanúgy szoknyában, de valamivel hosszabb harisnyával rukkoltam elő. Így hogy nem éjszaka nyomulunk, könnyen hozzá is szokok a hőmérséklethez, különösen a plázában örvendek, mikor a sok izzadozó-bebugyolált embert kerülgetjük. Nem értem, mért jó, ha a kinti viszonyok miatt mindent túlfűtenek.
- Á, szóval meghívsz? – fordítom le a szubjektív szótáramra a pénzfelvevő merényletét, de persze csak szórakozok, sosem engedtem még, hogy bármit helyettem fizessen. Készségesen felpattanok a mozgólépcsőre, és egy ideig el is bámészkodok, csak aztán fordulok felé, még menet közben. – Remélem, nem ez a kedvenc helyed, mert megsúgom: ki nem állhatom ezt a tömeget – pillantok le rá, esküszöm, olyan feelingem van, mint valami alternatív Rómeó és Júlia forgatáson.
Ám nem csak a kajás részlegen, hanem még a bankban is emberáradat fogad.
- Inkább meghívlak én, csak be ne állj oda. – Ő persze azért is. Mikor látom, hogy a sor mekkora sebességgel döcög, vágok egy lemondó fejet, és úgy döntök, inkább kint maradok a folyosón. – Jól van, Rómeó. Öt perced van. Aztán itt hagylak.
Két könyökömmel nekidőlök az üzlettel szemközti korlátnak, és onnan méregetem a szituációt. Nem tetszésem jeléül, még a jobb talpam is nekinyomom a falnak. Ha ideges vagyok, mindig akkor próbálok a leglazábbnak látszani. De gondolatban már két perc múlva arról álmodozom, hogy valaki előkap egy stukkert, és sorra lepuffantja a Leon előtt állókat, ebben a helyzetben nem vagyok benne biztos, hogy meg akarnám akadályozni. Elvégre ő tenne szívességet.
Mikor már unalmamban az előttem elhaladó cipőfűzők színét vizsgálgatom – túl azon, hogy megállapítom: szálkás alkat létére, már csak a nadrág feszülési szögéből kiindulva, Leonel egész kisportolt hátsóval büszkélkedhet –, és éppen úgy döntenék: ebből elég volt, a bentről kiszűrődő szóváltás hangosabbra vált. Újra felkapom a fejem.
- A rák vinné el magát! Hát, nem igaz, hogy nem érti meg?! – Atya világ. Úgy fest, a kabaré is megérkezett. Leonel, ezt sokszorosan leverem még rajtad. Meglásd.
- Halkabban mán, more. Ebbű baj lesz – járul hozzá az élményhez a mögötte árválkodó. Most, hogy jobban szemügyre veszem, nem mindennapi szerkója van. Hova készült ez, jelmezbálba? Az elégedetlenkedő haver már valamivel elegánsabb, bár a hosszú kabát alól kilógó acélbetétes csizma kicsit azért elüt a dizájntól. A hozzájuk tartozó ritka-picsa csajról már inkább ne is beszéljünk. Az a rózsaszínre kent, szétbotoxolt száj, kis híján elhányom magam.
- Ne szóljál bele, tesó!
- De ha egyszer nem ezt beszéltük meg…
- Óó, titeket kivárni, öcsém! – akad fenn pár centire a csajszi tetovált szemöldöke, és elpukkasztja a rágógumiját. Megjegyzem, ebben éppen egyetértek vele. De mielőtt bárki szólhatna, előránt egy stukkert, és belelő vele a biztonsági őrbe. Néhányan felsikítanak, és megindul a pánik.
-  Ha valamelyik picsafejű megmozdul, basszák meg, abban a pillanatban kinyírom a többi picsafejűt is, basszák meg! – közli be fennhangon, mielőtt még mindenki menekülésre foghatná.
Hát ez pompás. Eszem megáll, legalább ne a Ponyvaregényből idézne. Úgy tűnik, hárman vannak, Leonel bent, én idekint, vélhetően egyikünkre se számítanak. Összességében talán nem is olyan rossz felállás. Egyelőre nem mozdulok, hanem Leonel tekintetét próbálom elkapni, óhajt-e valamit közölni, mielőtt megint lemagánakciózná, amit csinálok.



avatar
Bûnöldözés
Play by :
Àstrid Bergès-Frisbey
Kor :
27
Foglalkozás :
civil zsaru
Hozzászólások száma :
42

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Csüt. Feb. 15, 2018 10:39 pm


the cops and the doc
trouble at the plaza

Épp túl vagyok egy harminchat órás műszakon, amikor csörög a telefonom. Apám az. Azt akarja, hogy menjek be a céghez. Konferenciaértekezlet lesz, amelyen nekem is ott a helyem. Naná hogy az öregemet nem érdekli, hogy hány órát húztam le előzőleg a kórházban abszolút minimális alvással, vagy hogy amúgy lenne jobb dolgom is. Érdekelte őt ugyan bármikor is az én véleményem valamiről, ha az ütközött az övével? Nem számít. Huszonegy év alatt volt időm megtanulni, hogy nem érdemes vele vitatkoznom. Ilyenekről legalábbis nem. Nem fogom magam felidegesíteni miatta.
- Jó, tök mindegy – hangzik a végszó a számból, ami tőlem jelen esetben egyébként teljes megadást jelent, mielőtt kinyomnám a hívást. Mázli, hogy a seregben sikerült csiszolni valamicskét a türelmemen meg az önuralmamon. Csak a fejemet ingatom, aztán sóhajtok, és zsebre vágom a telefonomat. Az volt a terv, hogy innen egyenesen a lakásom felé veszem az irányt, útközben rendelek pizzát, aztán vagy alszom előbb, vagy kajálok, vagy a kettőt egyszerre, meg valamikorra mára azért beiktatnék egy zuhanyt is, de a lényeg, hogy magamra zárom az ajtót, kikapcsolom még a telefonomat is a következő nagyjából tíz órára, és végre kipihenem magamat. De mivel egy órán belül jelenésem van, nem érdemes még csak hazamennem sem. Legjobb, ha a közeli plázát veszem célba, ott ehetek is valami gyorskaját, és ami még jobb, van ott egy szuper kávézó is, a dupla eszpresszójuk isteni, és tapasztalatból tudom, hogy extra erős, akár a méreg, negyvennyolc órás műszak esetén is képes észnél tartani. Az ember azt gondolná, hogy nekünk, orvosoknak van annyi eszünk, hogy ne mérgezzük magunkat ilyesmivel, de máshogy mégis hogy a francba tudnánk átvészelni az ilyen napokat?
Fél órával később már a plázában ülök, telehassal, kezemben a félig megivott pohár kávémmal, és a szomszédos bank előtt kígyózó sort figyelem kissé elbambulva. Hiába, a koffein még nem ütött be, jelenleg úgy érzem, itt helyben is el tudnék aludni. Laposakat pislogok, és épp elővenném a mobilomat, hogy megnézzem, mennyi is az idő, nem kellene-e már indulnom, amikor egy kis hangzavarra leszek figyelmes a „szomszédból”, és érdeklődve billentem oldalra a fejem. Ha az ember másfél napon át csak betegeket meg haldoklókat lát, illetve a kollégái savanyú képét, minden érdekesnek tűnik, ami a kinti világhoz köthető. Kivéve a konferencia gyűlés a családi vállalatnál. Na az minden, csak nem szórakoztató. Szerintem kelleni fog nekem még egy kávé. Fogom is magam, visszasétálok a pulthoz, hogy leadjam a rendelésemet, és közben kihasználjam az alkalmat, hogy a pultos csajjal flörtöljek egy kicsit. Ám a tőlem ezúttal már csak pár méterre újjáéledő szóváltás a banki alkalmazott és az ügyfele között ismét magára vonja a figyelmemet.


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



avatar
Egészségügy
Play by :
• Matt Czuchry
Kor :
35
Foglalkozás :
• trauma surgeon
Hozzászólások száma :
59

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   Csüt. Feb. 15, 2018 4:42 am




Raina & Dave & Leon


Lassan dél és a gyomrom kezd korogni. Délután a Central Parkba kell mennünk Rainával, mert esélyesen ott lesz az a köcsög Gomez, akit már vadászunk egy jó ideje, de egyenlőre sikertelenek a különböző módszereink. Bowman kiadta a feladatot, mert elméletileg lehallgatták az egyik telefonbeszélgetését, ahol kiejtette a száján a parkot, ami alapján gyanítható, hogy ott lesz, és ha ez így van, akkor végre rácsok mögé dughatjuk azt az istenvertét. A bevetés nagyobb lesz, ugyanis négyre beszélte meg a találkáját, de pontos helyet nem mondott, és azért valljuk be, a Central Park nem olyan kicsi ahhoz, hogy ketten mentsük meg a világot. Még ha jobbak is vagyunk, mint a többiek.
- Milyen helyek vannak a parkban, ami szóba jöhet a délutáni akcióhoz? Szerintem a szökőkút esélyes, mert feltűnő. Na már most, ha ennek a parasztnak a fejével gondolkodom, akkor biztos nincs annyi esze, hogy inkább valami félreeső helyen intézze el a kis bizniszeit. Szerinted? – fordulok a társam felé zsebre dugott kézzel, mert komolyan érdekel a véleménye. Izgatott vagyok emiatt az ügy miatt, remélem sikerrel járunk, mert ami azt illeti, nincs sok kedvem ezen tovább elidőzni, már eleget húztuk így is. Rég a börtönben lenne a helye ennek a szerencsétlennek.
- Kurva éhes vagyok, beugrunk a plázába enni valamit? – érdeklődöm meg a mellettem álló hölgyeményt, aki talán megfogadta a múltkori tanácsom, és végre nem miniszoknyában randalírozik a nulla fok közeli hidegben. Így is dögös, nem kell az a szoknya. Ha rábólint, akkor elindulok a zebra felé, hogy bemehessünk a Columbus téri hatalmas plázába betolni valami hamburgert, mert éhes hassal nem tudok rendesen gondolkodni. Márpedig az ennél a munkánál határozottan nem árt ugyebár… A mai napunk egészen normálisan indult, a négyórányi együtt töltött idő alatt még egyszer sem téptem ki a hajam, ami azért már egy lépés a cél felé, ha úgy vesszük. Az eddigi kísérleteink nem igazán hoztak eredményt, mert valamivel mindig a másik agyára mentünk, most viszont… most viszont határozottan büszke vagyok magunkra.
Egyenesen az éttermek felé vesszük az irányt, már az illatoktól sokkal éhesebb leszek, de aztán rájövök, hogy le kellene vennem valamennyi pénzt a kártyámról, mert nincs nálam egy kanyi sem.
- Be kell ugranom még levenni pénzt – jelzem Rainának és rögtön a bank felé is veszem az irányt az épületen belül, hogy megejthessem a kitérőt. A mozgólépcsőn készségesen engedem magam elé, hogy aztán pár lépcsőfokkal mögötte állva szemlélhessem meg kicsit, mert valahogy eddig nem igazán törődtem vele, mint nővel, de hát ideje így is szemügyre vennem nemde bár? A bank előtt megkerülöm, és intek neki, hogy egy pillanat és végzek is. Az ATM-hez megyek, de a kettőből kettő nem üzemel. Hát ez kibaszott jó. Kénytelen leszek beállni a sorba, de ahogy látom, a pultnál éppen valami problémázós ügyfél van, bár ez nem igazán riaszt vissza. Megpróbálom a lehetetlent. Arra mondjuk kicsit sem számítok, hogy az az ügyfél ott, aki problémázósnak tűnik, kicsit kattantabb a kelleténél...

  let's begin the show

✖️ made by Artemis✖️

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Vinnie Woolston
Kor :
30
Foglalkozás :
civil zsaru
Hozzászólások száma :
50

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan :: Üzletek és bevásárló központok-
^
ˇ