- Egyszer valaki azt mondta nekem az irányításban és annak helyes felhasználásában van a titok. Akkor még nem értettem. Öt éves fejjel sok mindent nem ért az ember ,azt sem hogy miért rabolják el Mexikó egyik pusztájáról és szimplán csak eladják ,mintha semmi értéke és súlya nem lenne az egésznek.Elmesélhetném hogy lettem az aki most vagyok. Megtehetném ,de nem fogom. Mert egy valamit soha nem ért meg az ostoba emberi agy. A félelmet és annak pozitív értékeit . A félelem többre sarkal ,és végül elég bátorrá tesz. Csupa ellentét ,mégis ennek a két pólusnak az ellentéte és egyvelege tesz ki egy olyan embert amilyen én vagyok. Nem hinném hogy,ezt bárki jobban értené nálam. Kislányként sokat tanultam a gazdámtól Vincenzotól. Megtanított félni,és értékelni azt. Soha egyszer sem nyúlt hozzám semmilyen módon ,elég volt az hogy lényéből áradt amitől minden éjszaka rémálmaim voltak. Elég volt egy szó ,és a hátam egyenes ívbe feszült ,mintha csak ostor csattant volna rajtam. Nála volt az irányítás ,ügyes játszmák árán az ember sok mindenre képes ,egy valamit viszont elfelejtett . Az ember épp oly tanulékony mint megvezethető . Velem egyszerre tette ezt ,ezért sem tudok rá neheztelni hisz lényem központjában egy valami állt az érzelmeim irányítása . Mondanám hogy ,ez a cseppet sem kedves kis történet , úgy végződött mint az Alice csodaországban.De itt nem tér haza a kis Alice ,miután a pedofil nyuszi az üregbe csalta ,nem javul meg miután tudatmódosító sütikkel szét csapta magát ,és legfőképp nem kezd el mindenkit olyan kibaszottul szeretni. De kiakasztó ez a mese úristen . Óóó,na de eltértem a tárgytól. - kuncogok szórakozottan ,míg a rendőrkapitány nagyot fújtat ,és gondterhelten a hajába túr. A történet további részét persze eszem ágába sincs folytatni ,meghagyom inkább abban a hitben hogy a maffia egyik fontos tagja vagyok. Végül is az is lehetnék...
- Én nem erről akartam hallani kisasszony ,nem egy önéletrajzi könyvet kértem ! - jelenti ki felháborodva ,és az asztal szélébe markol ,míg én higgadtan az egyik hajtincsemmel szórakozok. Tudtam mit akar ,hogy kiterítsem a kártyáimat az asztalra és ezzel együtt mindent. De nem volt elég bizonyítéka ,sőt semmit sem tudott gyakorlatilag csak találgathatott hogy mégis mi mozoghat a háttérben,de a helyzet úgy állt hogy még csak a közelében sem volt. Előbb lőttem volna fejbe magamat mint hogy Adam Royal-t eláruljam,lehet elcseszett egy ribanc vagyok aki pénzért öl,de a hűségemet felé senki nem kérdőjelezhette meg,ha mégis valaki erre vetemedett meghalt. Azok után amit értem tett az a sok szenvedés ,és idő amit belém fektetett. Álmodozásból egy kérdő tekintett ébreszt fel.- Mi történt? - pislogok rá bután ,mire dühödten az asztalra csap és ha nem egy csapda lenne ez az egész már rég megfejeltettem volna vele az asztal sarkát ,de így csak egy valami marad nekem a buta liba szerepe. - Miért volt a kocsi csomagtartójában fegyver ? -ismétli a szavakat lassan ,majd áthajolok az asztalon hogy úgy válaszoljak ,szinte az ajkai közé suttogom szavaimat.- Ha ,elmondanám meg kéne hogy öljem .-nézek halálosan komolyan a szemébe ,mire Ő rögtön valami árulkodó jelet kezd keresni ,de mindhiába. Önfeledten elnevetem magam mintha csak vicceltem volna ,de a helyzet az volt hogy valóban Ő volt a célpontom.
- Elmehet ...-lemondás cseng a hangjában ,végül is mi bizonyítéka lett volna azon kívül hogy véletlen hogy-hogy nem talált egy fegyvert a kocsimban. Nem mintha az egésszel nem ez lett volna a célom.
- Köszönöm a vendéglátást .- vigyorodok el diadalittasan ,majd a rendőrkapitány felé csúsztatok egy apró papír lapot ,amin egy cím állt. Egy olyan cím ami az élete végét jelentette.
Gondolom mindenki kitalálta mi lett a vége , a rendőr kapitánynak kampó én pedig egy újabb strigulát húzhattam az ágyam fölé. Mégsem éreztem elégtételt,csak még vadabb vágyat . Van ebben az egész "munkában" valami ami folyamatosan lázban tartotta az elmémet ,hisz elég volt egy apró hiba és nem volt újabb esély csak a bukás. Talán azért élveztem ennyire ,mert addig sem kellett magammal ,vagy akárki mással foglalkoznom.