One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Recognize it! #1

Nathaniel Ainsley
Today at 9:56 pm



Eric Wang és Miss Bell

Eric Wang
Today at 5:08 pm



Eric & Christabel ~Tell me your Story~

Eric Wang
Today at 3:12 pm



Wedsie & Ben - Pig or Cat?

Wednesday Bell
Today at 2:42 pm



Ludmilla Litrowsky [ készülőben ]

Ludmilla Litrowsky
Today at 2:18 pm



Ben & Nora | undercover mission

Benjamin Henson
Today at 1:16 pm



Dor & Rae | shining stars of the night

Raelyn J. Winters
Today at 12:22 am



Dor & Rae

Dorian J. Lester
Yesterday at 10:09 pm



Kapcsolatkeresõ

Joshua Miller
Yesterday at 9:49 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 3
Diákok 9 7
Törvényszegõk 9 13
Bûnüldözés 9 10
Hivatal 2 3
Üzlet 8 4
Oktatás 5 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 5
Összesen 59 52
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 16 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

Adam M. Austin, Adriana Lane, Dyson Jaworowski, Elizabeth Luna Cortez, Erik Lindström, Ewan Patrick Brooks, Janine A. Rossi, Joshua Miller, Kayline Prescott, Lena Caldwell, Leon Williams, Logan K. Whitfield, Marilyn Kaminski, Nathaniel Ainsley, Raelyn J. Winters, Wednesday Bell


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 - Alex & Pixie - When life gives you a big surprise

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: - Alex & Pixie - When life gives you a big surprise   Hétf. Feb. 05, 2018 5:41 pm

Alex

&
Pixie


It's good to see you again


Nem igazán fordult még elő velem hasonló, mint amit a múlt héten éltem át. Sikeresen belemásztam egy olyan ügybe, amibe nem kellett volna. Tudtam én, már akkor is, mikor elkezdtem, hogy veszélyes lesz de, az igazságérzetem erősebb volt. Segíteni akartam és most az az eredménye, hogy megfenyegettek életveszélyesen, ráadásul szemtől szembe. Először még, csak kenő pénzt ajánlottak fel, hogy hagyjak fel az üggyel, amit elkezdtem, mivel egy elég veszélyes "maffiavezér" ellen folyt a tárgyalás. Mikor pedig azt nem voltam hajlandó elfogadni, jött a fenyegetés. Először, csak egy névtelen levél, majd egyik este egy kis torok szorongatás és falnak taszítás. Nem gondoltam volna, hogy idáig fajul a helyzet, így végül muszáj volt belátnom, hogy talán jobb, ha szólok a rendőrségnek, mert megfutamodni tuti, hogy nem fogok.
Így történt hát, hogy lassan három napja rendőrök vigyáznak rám és még a bíróságra is elkísérnek. Mivel megzsaroltak és megfenyegettek, az ezzel kapcsolatos pereskedésben én leszek a tanú, és emellett persze még van jó pár ügy, ami miatt beidézik a pasast. Addig pedig... jobb, ha vigyázok.
Ebben a tudatban indultam el ma reggel is a bíróságra, mikor a telefonom megcsörrent. A rendőrfőnök volt az, aki az ügyemmel foglalkozik és közölte, hogy az FBI átveszi tőle, ráadásul házi őrizetbe fognak helyezni, mivel előző nap meghalt az egyik tanú. Naná, hogy össze-vissza tojtam magam, mikor ezt közölték, szóval eszem ágában sem volt vitázni ezen. Házi őrizet... mindegy nekem, csak maradjak életben.
-Küldeni fognak egy ügynököt, aki személyes fog önre vigyázni, kisasszony. Az embereim megvárják, ha össze akar esetleg pakolni pár fontos holmit.- magyaráz a telefonba, én pedig hüledezek jobbra-balra. Egy ügynök fog rám vigyázni? Pakoljak össze? Atyaég, ez komolyabb lesz, mint gondoltam.
-Mármint, nem az én lakásomon fognak vigyázni rám?- állok meg egy pillanatra menet közben az ajtó felé.
-Nem. Az FBI egy erre kijelölt lakásába fogják vinni és az ügy végéig ott is kell élnie.- közli, mire sóhajtok egyet és lehunyom a szemeimet. Mibe másztam bele, édes Istenem. Gratulálok... magamnak, hogy nem tudtam megülni nyugton a seggemen.
-És Miss Brinkley!- fűzi még hozzá a rendőrfőnök.
-Igen?- többre nincs erőm és, még így is örülök, hogy vissza tudom fogni magam. Semmi kifagadás, semmi dühöngés. Most az életemről van szó és arról, hogy egy gyilkost a rácsok mögé juttassunk.
-Szigorúan bizalmasan kezelem az ügyet. Személyesen beszéltem az FBI vezetőjével, mivel bárhol lehetnek téglák. Ő maga jelölte ki az ügynököt és teljesen biztos benne, hogy megbízható az a férfi.- már-már suttog, de kihallom hangjából, mennyire komoly ez az egész, de az utolsó szaván megakadok egy pillanatra.
-Férfi? Azt hittem, tekintettel arra, hogy nő vagyok, egy női ügynököt helyeznek majd mellém...- sopánkodok a telefonba, mire a rendőrfőnök szinte bele nevet a telefonba.
-Hölgyem. Biztosíthatom, hogy minden rendben lesz. Én személy szerint örülök, hogy egy férfi ügynököt választottak ki, hiszen egy nő nem biztos, hogy meg tudná védeni, ne értsen félre...- fűzi a mondandójához, mielőtt még a fejéhez vághatnám, hogy hímsoviniszta, de végtére is be kell lássam, hogy igaza van.
Nincs hát más dolgom, mint megköszönni a segítségét és összepakolni pár holmit magamnak, amivel kihúzom egy darabig. Pár napig vagy max egy-két hétig, hiszen tovább úgyse tarthat ez az egészt, de ettől függetlenül ma be kell mennem képviselni az egyik ügyfelemet, így hát a bíróságra indulok a kíséretemmel együtt.

A tárgyalás aránylag gyorsan zajlik. A bizonyítékok egyértelművé teszik védencem ártatlanságát, így nem sokáig kell várni, hogy a bíró végül kihirdesse, hogyan döntött az esküdtszék, de ugye addig is a folyosón ücsörögve várom, míg újra kinyitják a termet. Elgondolkodva bámulom a béna automatás kávém tetején úszkáló habszerűséget, miközben azon töprengek, miért is lettem én ennyire hülye. De tényleg. Miért kellett nekem belemászni abba az ügybe? Miért akarok én mindig igazság angyalát meg szuperhőst játszani, mikor nem vagyok az? Mentem volna inkább rendőrnek, akkor tényleg ezt kellene csinálnom, de ügyvédként nem kellene. Még egy rohadt fegyverem sincs, pedig nem ártana ezek után beszereznem az engedélyt. Mi van, ha most már mindig ez fog történni?

***

•Note:    

Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: - Alex & Pixie - When life gives you a big surprise   Szer. Feb. 07, 2018 1:06 pm


Alex & Pix



neked is :boci: -  akármit jelentsen is, ez lesz a kódnyelvünk  


Épp egy sebtében szermányolt automatás kávé társaságában igyekszem felfelé a lépcsők és az emeletek között, a lift tele volt, én meg így is késésben, nem akartam tovább várni, így is benne van a pakliban, hogy lekésem a műsort. Sosem kedveltem a bíróságot. Mintha egy teljesen más dimenzióba lépne be az ember, ügyvédek, ügyészek… mind azt hiszi, hogy a spanyol királyi család sarja, mindenki más meg azért született e világra, hogy a cipőjét nyalogassa. És akkor még finom példával éltem.  Különösen, ha kiderül, hogy az FBI-tól vagyok. Az pedig általában egész hamar megvan.
Mikor megvan a megfelelő emelet, lassítok, megigazítom a nyakkendőmet, és egy kicsit ki is fújom magam. Belekortyolok a közben langyira hűlt kávémba – pompás –, de mit látnak szemeim, ahogy sebtében feltérképezem a folyosót, meg is pillantom, aki miatt jöttem.
- Erin? – szólítom meg még egy kissé távolabbról, homlokráncolva, mintha alig akarnám elhinni, hogy tényleg őt látom, és a megszokottnál egy fokkal bizonytalanabbra is igazítom lépteimet, azt sejtetve, hogy éppen tökéletesen máshová tartok, de ez a váratlan összetalálkozás pikk-pakk letérített eredeti röppályámról.  
- Te jó ég, hány méter mélyről ássalak elő? – érek oda a lábai elé, és lepillantok rá, még mindig azzal a félig-meddig hitetlenkedő, félig már mosolyra húzódott ábrázattal. Látszik rajta, hogy olyan mélyre merült a gondolataiban, hogy az is csoda, ha mostanra sikeresen felfogta, hogy ki vagyok. Meg mondjuk, úgy másodsorban azért is, mert idestova két éve már, hogy egyáltalán nem találkoztunk, de annyira nem, hogy még a telefont is elfelejtettük felemelni, sőt, egy svunggal már írástudatlanok is lettünk. Nem tudom, mért lépett le az életemből, de egyszer-kétszer ráírtam még, talán egy nem fogadott hívás is kallódhat valahol a telefonján, de aztán én is beletörődtem, hogy bizonyára a munka, meg a távolság, talán bepasizott, és a faszi nagyon féltékeny, meg hát, én is házas voltam. Bevallom, annyira én sem vittem túlzásba a keresését, de azért mégis csak ő lépett le szó nélkül.
Lehet sejteni, mekkorát néztem, mikor Nelson megkeresett ezzel az üggyel. Épp engem. Nem árultam el neki, hogy személyesen is ismerem őt, és van is miatta egy halvány kis bűntudatom, de amit most csinálok, azért valószínű, hogy sokkal nagyobb lesz. De akkor sem akarom még neki elárulni, hogy pontosan miatta vagyok itt. Előbb látni akarom, hogy reagál rám, és ha sikerül, a mai nap folyamán ki is szedném belőle, hogy mi volt az oka ennek a különös felszívódásának, lehetőleg még azelőtt, hogy be kellene vallanom az igazat.
- Úgy látom, nem sokat használ az a kávé – pillantok a kezében tartogatott löttyre, majd vissza az enyémre. – De ezek szerint én is besétáltam a csapdába – cukkolom még egy kicsit, hisz’ messziről ordít róla, milyen gondterhelt képet vág, és már elő is állt a tervem: meghívom valami normálisra, ha ennek a tárgyalásnak vége lesz, de egyelőre nem akarok ilyen rámenősen közelíteni. Az egy dolog, hogy én már tudom, mennyi időt fogunk együtt tölteni az elkövetkező egy-két héten, és hogy ennek valahogy neki is kell majd vágni, de ő még nem, és ha meg akarom hagyni ebben a hitében, azzal is számolnom kell, hogy a látványomról valószínűleg nem az jut először eszébe, hogy milyen frankó lakótársak voltunk, és mekkorát tomboltunk néhány buliban vagy random betalált egyetemi koncerten. Hanem bizonyára épp az, ami miatt megorrolt rám, és úgy döntött, nem kér belőlem. Messze nem számítok szakértőnek, de ennyi tapasztalatom már nekem is akad a nőkről. Marie-Lou sem a mézes hetekre emlékezett, mikor először összetalálkoztunk a válás után – mert hát a sors mókás, mért is ne –, sokkal inkább arra, amikor ráborítottam az asztalt az új vőlegényére. Erin viszont ha minden igaz nem tud a válásomról, legalábbis tőlem nem.
- Gondolom épp tárgyalás folyik – adom egy kicsit a sügért, a fejemmel enyhén a terem felé bökve, és a habozó férfit, aki meglepettségében és palástolni kívánt, pillanatnyi zavarában azt se tudja hirtelen, hogyan folytassa. Megvakarom az állam. Most kéne valami kedves hülyeséget kérdeznem. – Jól halad az ügy?
Elvégre azt mégse firtathatom, hogy nahát, hogy kerülsz ide?! Ellenben nekem gyorsan ki kell találnom valami jó alibit.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: - Alex & Pixie - When life gives you a big surprise   Szer. Feb. 07, 2018 10:18 pm

Alex

&
Pixie


It's good to see you again


Mi lesz most így velem? Akármilyen viccesnek is tűnik, egy tárgyalás kellős közepén ez az a kérdés, ami a leginkább foglalkoztat. Miféle ügynököt fognak küldeni? Együtt kell majd töltenem a mindennapjaimat az illetővel? Mi lesz, ha már az első pillanattól kezdve rühellni fogom?
Ha tudtam volna, hogy ez lesz belőle, inkább hagytam volna azt az ügyet a fenébe. Ha erőszakkal is, de rávettem volna magam, hogy lemondjak az egészről, de ez a fene nagy igazságérzetem miatt most nyakig vagyok az ürülékben. Még jó, hogy nem hullámzik, legalábbis egyenlőre nem.
A nevem hallatán -amit nem igazán használok, csak egy bizonyos személy hívott mindig így- homlok ráncolva felpillantok és a hang irányába fordítom a fejem, de az agyam érzem, hogy még mindig nem akörül forog, ki hívott így. Még mindig a slamasztikán kattog, amiből már most úgyse tudok kimászni, csak akkor, ha végig csinálom. A tanúk padjára kell majd ülnöm és elmondani, hogy meg akartak vesztegetni, valamint életveszélyesen megfenyegettek. És még akkor sem biztos, hogy vége lesz.
-Úr Isten, elnézést. Teljesen el voltam...- lesek fel az előttem ácsorgóra, de amint rádöbbenek, ki is az, elkerekednek szemeim, elakad a szavam, majd egy mosoly jelenik meg az arcomon és felpattanok a helyemről.
-Te jó ég! Alex! Meg sem ismertelek hirtelen!- lesek fel rá még mindig azzal a fültől fülig érő vigyorral az arcomon, miközben az egész ügy, amin eddig rágódtam, seperc alatt tovaszáll a fejemből. Mióta nem láttam? Tippelni sem tudnék, még akkor sem, ha pisztollyal fenyegetnének, olyan rég volt már. Pedig valaha minden napot együtt töltöttünk, tekintve, hogy lakótársak voltunk, de aztán jött a nagybetűs élet, és külön utakra keveredtünk. Megnősült. Basszus, még mindig nem tudom elhinni, hogy megtörtént. Most is, ha ránézek, még mindig azt a lökött havert látom, aki mindig is volt, nem egy házas, komoly embert, akit látnom kellene. Azt a pasit látom magam előtt, aki évekig a mindenem volt.
-Most mondd meg! Nem elég, hogy az ember egy bíróságon ül, de még kínozzák is azzal, hogy ilyen borzalmas löttyöt osztogatnak kávé néven. És még fizetni is kell érte.- sóhajtok egy nagyot, ahogy lepillantok a poharamra, majd újfent vigyorogva nézek fel rá. Nem tudok betelni a látvánnyal, olyan rég volt már szerencsém azokba a szemekbe pillantani. Persze, ezt legfőképpen magamnak köszönhetem, úgyhogy még véletlenül se hibáztathatom érte Őt. Próbált hívni, keresni, de inkább nem vettem róla tudomást. Egyszerűen nem lettem volna képes továbbra is az élete része maradni úgy, hogy megházasodott. Nem bírtam volna nézni, hogy valaki mással boldog, főleg azzal a nővel. Cseppet sem volt szimpatikus, mikor találkoztam vele először, így már akkor elhatároztam, hogy lemorzsolódok szépen mellőlük.
-Igen. Épp összeültek az esküdtek, hogy döntsenek. Elvileg maximum egy óra az egész, ha pedig több idő kell nekik, arról értesítenek.- sandítgatok a terem ajtaja felé, de a kilincs persze nem mozdul, ami azt jelenti, hogy akárhogy is szeretném, hogy végre leléphessek innen, nem fog menni. Pedig őrülten kíváncsi vagyok már, mégis miféle szerzettel kell majd megosztanom a hétköznapjaimat. Elvileg ide fog jönni értem a fazon, de még az is lehet, hogy csak szimplán elküldenek egy címet, ahova majd el kell mennem. Fogalmam sincs, hogy szokott zajlani az ilyesmi és a legpocsékabb az egészben, hogy épp most futok össze Alexszel is, mikor a feje tetejére állt az életem.
-Ami azt illeti, szerintem egyértelmű, hogy megnyertük az ügyet. A bizonyítékok, a tanúk, minden rendben van. Nem tudom, min kell ennyit gondolkodniuk.- sóhajtok egyet, de csak most pillantok az órámra, mióta kiültem ide és megrökönyödve veszem észre, hogy csupán negyed óra telt el. Én legalább kettőnek éreztem már, ha arra gondolok, mennyi mindenen rágódtam ez idő alatt. Mondjuk most már biztosan kellemesebben fog telni a várakozás, hogy Alex itt van.
-És te? Mit csinálsz itt? Hogy vagy? Mintha ezer éve nem láttalak volna.- mosolygok kissé kényelmetlenül lányos zavaromban, mert számítok rá, hogy a fejemhez fogja még most vágni, hogy csakis magamnak köszönhetem, hogy nem találkoztunk és igazság szerint, teljesen jogosan tenné. Soha nem indokoltam meg a döntésem, nem hívtam fel, nem írtam neki, semmi. Egyszerűen eltűntem az életéből, ami tudom, hogy legalább olyan nehéz lehetett neki, mint nekem, de képtelen lettem volna az élete része maradni.
-Jól nézel ki. Látom, karban tart a feleséged.- mosolygok szemtelenül, miközben finoman meglököm vállammal a vállát, de persze belül cseppet sem örülök ennek ennyire. Anno, ha valaki belelátott volna a fejembe, pontosan tudta volna, hogy mindig arról ábrándoztam, hogy egyszer majd én leszek a felesége, de tekintve, hogy szerette a csajokat én pedig mindig lekoptattam, mert fontosabbnak tartottam a barátságunkat és, mert nem akartam beállni a sorba, nem is csodálkozhatok, hogy nem így történt. Így utólag visszagondolva szívesen felképelném magam, amiért nem tettem semmit Érte.

***

•Note:    

Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: - Alex & Pixie - When life gives you a big surprise   Hétf. Feb. 19, 2018 9:31 pm


Alex & Pix





- Bambulva? – fejezem be helyette készségesen a mondatot. Ráadásul annyira, hogy még azt se tudja, ki vagyok. Ez az arcán és a hangszínén tökéletesen látszik. Vagy csak én vagyok túlságosan egoista, de azért azt remélném, ha ennyi év után meglát, nem maradna ennyire közömbös. Vagy kínos feszengés lesz belőle, vagy örömteli fogadtatás – ami mondjuk, még mindig lehet megjátszott , de abban szinte biztos vagyok, hogy valamilyen lesz. – Azt látom.
Mikor felnéz rám, egy kedves és talán egy kicsit huncut mosoly fogadja, azt mindig ki szoktam élvezni, ha előnyben vagyok, most pedig ráadásul duplán. Ez meg is adja a kellő önbizalmam – most már, hogy itt vagyok. Mióta megkaptam az ügyét, volt időm agyalgatni rajta, hogy mi van, ha nem lát majd szívesen, de általában tényleg ezt csinálom. Előtte izgulok, ha olyan a szitu, de mikor ott vagyok, már semmi nem látszik rajtam.
Az ocsúdása viszont kihagyhatatlan. El is vigyorodom rajta.
- Pedig olyan sokat azért nem változtam. Vagy igen? – hunyorítok rá, ahogy szemmagasságba kerül. – Még mindig olyan fess és ellenállhatatlan… ja nem, ez a csajozós szövegem.
Na jó, ennyire azért nem terveztem feloldódni az első öt másodpercben, de nem tehetek róla, ilyen hatással van rám. Mintha az aurájában lenne valami, ami gombnyomásra visszarepítene abba a közvetlen hangulatba, mint amikor még minden nap együtt kolbászoltunk. Pedig mikor volt már az, te jó ég. Semmit sem változott.
- Te választottad ezt a pályát, én próbáltalak lebeszélni. – Hülyéskedek, de amúgy ez tényleg igaz, ha húszszor nem böktem az orra alá – persze viccesen és mindig különböző indokokkal –, hogy fel nem fogom, mért pont ez az irány vonzza, akkor biztos, hogy egyszer sem. Ez lehet a huszonegyedik a sorban. És a bujkáló mosolykezdemény is ott virít hozzá az arcomon.
- Ha már így összefutottunk, szívesen meghívnálak egy normálisra – nézek bele egy ösztönös mozdulattal még egyszer a műanyag poharamba, és közben arra is rájövök, hogy épp ezt nem akartam ilyen gyorsan elsütni. Már mindegy. Remélem, ebből még nem fog gyanút. Elvégre lehetek csak simán lelkes is, most hogy újra látom, nem igaz? Bár igazság szerint, nem úgy tűnik, mint aki nagyon haragudna.
- Már ha ráérsz, és nem… - azt se tudom, hogy fejezzem be ezt a mondatot, szóval inkább nyitva hagyom, és követem a pillantását az ajtó irányába. Talán most kezd kicsit beérni a leheletnyi zavar, amit a kezdő lendülettel eddig jól magam mögött hagytam. Más volt eltervezni, hogy találkozni fogunk, és teljesen más most tényleg szemtől szemben ácsorogni vele. Ennyi idő után is, még ilyen kis letargikus verziójában is hatással van rám a mosolya.
- Mennyi ideje zárkóztak már be? – próbálom kipuhatolni, hogy kábé mégis mikorra várható, hogy leteljen az idő. Vagyis mennyit késtem ma reggel.
- Akkor meg ne izgulj – mosolyodok el, tudom, hogy mindig túlságosan a szívén viseli az ügyeit, ergó, úgyis hiába mondom, de azért legalább magamat megnyugtatom, hogy megpróbáltam megnyugtatni. Néha, azt mondják, az elv a fontos. – A nőknek állítólag amúgy sem szabad túlságosan hamar igazat adni, különben még hajlamosak azt hinni, hogy ők irányítanak – kacsintok rá szemtelenül, de azért kicsit lejjebb halkítom a hangom, nehogy itt a végén még hímsovinizmussal vádoljon meg valaki. A bíróságoktól amúgy is mindig bennem van a félsz, hogy egyszer majd valami tévedés miatt lecsuknak.
- Annyi azért talán még nem volt – látom, most hozzá ért el a zavar, én pedig ki is használom, hogy túl sok kérdést tett fel egyszerre. – Megvagyok. Csak beugrottam néhány papírért az egyik ügyhöz.  – Nem fogok rákérdezni, hogy mért nem keresett eddig, vagy hová tűnt az utóbbi években se szó se beszéd, bár nyilván nagyon kíváncsi vagyok a miértre, nem az a célom, hogy egyből leszúrjam vele. Az elkövetkezendő hetekben úgyis kénytelen lesz elviselni a társaságomat, szóval ezúttal biztosan nem fog elmenekülni.
Az utolsó megjegyzésére viszont nem számítok, bár igazság szerint bele kellett volna kalkulálnom, hogy szóbahozza Marie-Lou-t. A mosoly az arcomra is fagy egy tűnő pillanatra, de csak míg összeszedem a gondolataim.
- Így is mondhatjuk – pillantok ismét a kávés pohárra, majd újra fel, rá. Egyértelműen nem hevertem még ki, de azért most már kezd stabilizálódni az új helyzet. Azon vagyok. Előle sem akarom teljesen eltitkolni, de ez valahogy nem az a pillanat, amikor erről színt kellene vallanom, úgy érzem.
- Na és most mi a program? Itt kell piknikeznünk, ezekkel a fenséges nedűkel ácsorogva, vagy néhány métert azért el szabad mozdulnunk a szent helyről? – Úgy tudom, az épület mellett történetesen vagy egy minőségi kávézó, de ha bent kell maradnunk, talán akkor is akad valami kényelmesebb, elszigeteltebb hely. Ám ha semmi sem klappol, hát akkor melléülök, hogy együtt bámulhassuk tovább a tömény fából készült ajtót.
- Na és te? Hogy vagy?
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: - Alex & Pixie - When life gives you a big surprise   Csüt. Márc. 01, 2018 8:27 am

Alex

&
Pixie


It's good to see you again


Nem igazán voltam arra felkészülve, hogy Alexszel összefutok a bíróságon. Őszintén szólva, eszembe se jutott, hogy erre akár egy pici esélyem is lehet, hiszen az agyam amúgy sem akörül forog, hogy kivel futhatok itt össze. Sokkal inkább azon, ami történt, történik és még történni fog velem. Azzal semmi bajom, hogy ennyire meg akarnak védeni, de az már kevésbé tetszik, hogy egy tök idegen fazonnal kell osztoznom majd egy lakáson ki tudja meddig? Biztos volt már része ilyesmiben a tagnak, de nekem nem nagyon. Utoljára akkor kellett összecuccolnom idegennel, mikor egyetemre jártam és a lakótársak össze-vissza váltogatták egymást. Kivéve Alexet, hiszen vele végig együtt voltunk és, ha rajtam múlott volna, utána se szakadt volna meg a kapcsolat, csak hát...
-Igazából szerintem, csak az agyam nem volt képes összeegyeztetni a te arcodat ezzel a helyszínnel.- nevetem el magam, a csajozós szövegére meg inkább nem is reagálok. Hallottam én elégszer az ilyen dumákat és bár teljesen egyetértek vele, ezt nem hozom a tudtára. Azt sem mondtam el soha, hogy, ha nem kezdett volna ki fűvel-fával, akkor még nálam is lett volna esélye. Nem is kicsi!
-Ez igaz, de más helyen nem is nagyon tudnám elképzelni magam. Leginkább itt tudom kamatoztatni a jó beszélőkémet.- mosolygok fel rá, miközben újra meg újra elámulok azon, mennyire jól néz ki még mindig. Jól van, nem ötven év telt el, mióta láttam, de akkor is.
Ahogy a normális kávéra való meghívást szóba hozza, lepillantok a kezemben szorongatott barna műanyag pohárkára és elfintorodok. Valóban, ennél jobbat is ittam már még, ha egy útszéli kis büfében vettem is. Már-már ott tartok, mikor felpillantok rá, hogy mosolyogva bólintok egyet, de ebből csak a mosoly valósul meg, ugyanis eszembe jut, hogy elvileg meg fog jelenni hamarosan az ügynök, aki a bébicsőszöm lesz pár napig-hétig vagy ne adj' Isten, hónapig.
-Jó lenne, de sajnos várok valakire. Elvileg hamarosan megérkezik.- pillantok az órámra, mintha tudnám, hogy pontosan mikor. Aztán kapcsolok csak, hogy ez most úgy tűnhet neki, mintha randipartnerre várnék.
-Mármint, egy hivatalos ügy miatt jön valaki, aztán magam sem tudom, hogy mehetek-e kávézni vagy sem... vagyis, hogy lesz-e időm.- hebegek-habogok össze-vissza, Alex pedig, már minden bizonnyal tök bolondnak néz, de mégis, hogy magyarázzam ezt el neki? "Képzeld! Beletenyereltem valamibe, úgyhogy most egy darabig egy idegen pasival kell együtt élnem?" Ja, szerintem is tök jó duma lenne.
-Nem is tudom. Úgy egy órája?- vonok vállat tanácstalanul, mert az agyam már tényleg annyira a következő témán lovagol, hogy lassan arra az egyszerű kérdésre sem tudnék válaszolni, hogy fiú vagyok-e vagy lány.
-Ó, én nem emiatt izgulok, mert tudom, hogy igazam lesz. Én irányítok!- húzom ki magam büszke vigyorral a képemen, de a végét persze elnevetem. Nem akarom én előadni a beképzelt sztárügyvédet, de egész jó aránnyal dolgozok. Azaz, eddig minden ügyemet megnyertem. Más kérdés, hogy olyat nem is vállalok, ahol olyan embert kellene képviselnem, akiről még én is tudom, hogy bűnös.
-Ha ezer nem is, legalább kettő vagy három, nem?- sandítok fel rá szégyenkezve, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy miattam szakadt meg a kapcsolat. Én voltam az, aki szép lassan eltűnt az életéből és nem fordítva, de mit csináljak, ha nem bírtam osztozni az Ő boldogságán? Megnősült és kész, most pedig gyanítom, lassan a gyereket tervezik, hiszen ez a következő lépés ilyenkor, nem? Abban meg pláne nem akarok részt venni, szóval van egy olyan érzésem, ha itt ma elköszönünk, utána megint jó darabig nem fogom látni. Akarattal.
-Ja igen. Majdnem elfelejtettem, hogy zsaru lettél.- vigyorodok el, mikor megemlíti, hogy egy papírra vár, majd a hatalmas faajtó felé pillantok, ami nagy robajjal kitárul és kilép rajta az egyik őr, aki közli, hogy az esküdtek meghozták a döntésüket, úgyhogy vége a kávé szünetnek, mindenki vonuljon be a terembe.
-Innentől felpörögnek az események. Körülbelül negyed óra, míg elmondják, hogyan döntöttek, aztán végeztünk is. De most mennem kell! Ne haragudj.- mutatok is az ajtó felé, tekintetem pedig hosszasan az arcát méregeti. Annyira jó újra látni Őt, mégis sokkal inkább fájdalmas ez az egész. Tudom, hogy anno miért taszítottam el magamtól és tudom, hogy a helyzet most is ugyanaz. Felesleges lenne álmokat dédelgetnem arról, hogy most majd minden más lesz, mert nem. Ha be is ülnék valahova kávézni vele, előbb-utóbb előkerülne a téma, amitől kedvem lenne leugrani egy száz emeletes felhőkarcoló tetejéről: Marie-Lou.
-Örülök, hogy találkoztunk, Alex! Vigyázz magadra!- mosolygok fel rá szelíden, majd nagy nehezen elvonom róla tekintetem, miközben elindulok az ajtó felé. Az utolsó pillanatban még bedobom a pohárkámat az egyik kukába, végül megigazítom a szoknyámat és határozott léptekkel bevonulok.
Azt a tíz percet, amíg a szokásos szöveget elmondja a bírónő, alig bírom ki. Hiszen, hamarosan találkozok majd az új lakótársammal és azt hiszem érthető, ha végig ezen kattog az agyam. Na és persze Alexen.
-Az esküdtszék döntése szerint a vádlott nem bűnös.- ezt a mondatot tisztán hallom. Na meg utána azt is, hogy  -A tárgyalást ezennel berekesztem.- aminek hallatán elvigyorodok és a megszokott mosolyommal fogadom a gratulációkat meg a köszönömöket a vádlottól és annak rokonaitól. Végezetül aztán, mikor már esélyem van arra, hogy lelépjek, sietős léptekkel elindulok vissza a folyosóra, hogy megkeressem azt az ügynököt. Vegyes érzelmekkel pislogok előbb jobbra, majd balra is, de arra nem számítok, hogy Alex még mindig ott lesz és már épp elkezdek gyanakodni, hogy talán....
-Ja, igen. A papírok, amire vársz. Azt hiszem, most már megtalálod majd azt, akire szükséged van.- sétálok oda hozzá nevetve, közben tekintetem a bejárat felé slisszol újra és újra. Talán, nem is jön az az ügynök?

***

•Note:    

Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: - Alex & Pixie - When life gives you a big surprise   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

- Alex & Pixie - When life gives you a big surprise

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Halász Alex
» Second Life Kristálybolt
» Unlike, dislike [Alex vs Shu (?)]
» Hela; the queen of life&death

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ